Meleg regények/novellák írása és fordítása

Jesse mosolya – Szabadon olvasható

A történet olvasásához jelentkezz be!

34 Hozzászólás

  1. moziboszi50 says:

    Kicsit fenntartással kezdtem bele ebbe a történetbe, nem mindig van kedvem a komoly történetekhez, és ez úgy gondolom az lesz. De most szeretnék belevágni, ha küldenétek hozzá jelszót, megköszönném.

  2. Jelszó kiküldve: 2022. szeptember 4.

  3. katamsz says:

    Korábban már elkezdtem olvasni ezt a történetet, és be kell valljam meglepődtem. Nem is tudom mit vártam tőle, de ez egy szerethető történet. A karakterek is tetszenek, és egyáltalán nem sablonosak, ahogy maga a cselekmény sem. Elgondolkodtam azon, hogyan fogadnának egy ilyen kapcsolatot, azt hiszem nem lenne egyik félnek sem könnyű dolga, pedig nem kéne azon meglepődni, hogy Jesse is azt akarja, mint mindenki más, szeretni és szeretve lenni.
    Szóval nagyon köszönöm a fordítást, várom a további részeket.

  4. Csicsanoncsi says:

    Beleszerettem ebbe a történetbe. Még akkor amikor az első fejezet fordítását hoztátok. Sajnos lemaradtam a követéssel, mert az élet legyűrt, de szeretnék felzárkózni. alig várom, hogy olvashassam az eddig lefordított fejezeteket.

  5. Jelszó kiküldve: 2022. május 22. 8.44

  6. miletta says:

    Szia! Szeretem az ilyen történeteket sajnos a valoságban is előfordul az ilyen az emberek nem nagyon tudják elfogadni ha valaki más de jó hogy vannak olyan emberek akik elfogadóak és segíteni akarnak másoknak. Kiváncsi vagyok mi sül ki a dologból .

  7. Jelszó kiküldve: 2022. május 15. 8.44

  8. rencsibencs25 says:

    Nagyon kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. Én mindig elfogadó voltam, sosem lennék képes bántani mást, csak mert “kicsit más” mint mi, de attól függ honnan nézzük ugye, mert Jesse nek hatalmas szíve van. Nagyon meg tudnak érinteni ezek a történetek, várom a következő fejezeteket!
    Na és a tanárunk, hogy a kóbor cicát nem a menhelyre vitte egyből, na meg el sem siccegte, mindent vitt. Két kisfiammal pár éve mi is befogadtunk egy kóbor cicát, és nagyon hálás a mai napig. Nagyon szeretjük. Köszönöm

  9. Úgy látom többen is vannak , akik hasonló srácokat ismernek, mint Jesse. Sajnálom, hogy olyan sokan vannak, akiknek az átlgosnál több és nagyobb nehézséggel kell szembenézniük.:((
    Nagyon várom a többi részt!

  10. Nem olvastam még! De nagyon tetszik! Szegényt mindenki csak bántja a lassusága miatt. Ezért érzékeny és még ehhez jön a magány is. Kíváncsi vagyok,hogyan folytatodig. Remélem minden rendbe jön! Köszönöm szépen!❤️

  11. rozsareka says:

    Sziasztok! Nagyon nehezen megy nekem az, hogy várjak (elnézést érte), főleg ilyen esetekben. A szüszpansz, hogy immár végre történjen valami vidám, kellemes, mosolyogtató, szenvedélyes dolog Jessevel, szinte frusztrálónak mondható számomra. Gyorsabban szeretném folyamatosan mosolyogni látni, hazaérkezni valakihez. És miért? Ismerek egy ilyen fiút, vagyis az esetét. Meleg, asperger szindrómás, az anyja intézetbe adta. Soha nem volt lehetőségem megkérdezni a fiútól, hogy jól vagy, boldog vagy, hogyan viseled, segíthetek? Legalább itt tudjam, hogy minden rendben lesz.
    Ez megint olyan írás, amit akkor olvasok csak, mikor egyedül vagyok. Kell idő a feldolgozásához.
    Köszönöm ❤️!

  12. zeroyuki says:

    Nagyon élethű a történet, a fordítás meg nagyon jó lett 🙂 Nem igazán ismerek olyan embert, aki ilyesmivel küzd, szóval ezért is kíváncsi vagyok, hogyan éli az életét Jesse. No meg várom a fejleményeket a páros között. 😀

  13. Nagyon szeretem ezt a történetet. Szeretem, ahogy Jesse és a tanár nyit egymás felé. És a cicus is aranyos, nagyon fontos szereplő, hisz nélküle nem találkoztak volna. 🙂
    Aki más, nos, kissé nehezen fogadják el… sztem azért, mert nem tudnak mit kezdeni vele.
    És persze vannak puszta seggfejek is 🙂
    Jesse a maga életfeladatával jól el van.

  14. Bocsánat Drewt egyszerűen átneveztem Danielnek… 😳

  15. Amiért szinte rögtön “beleszerelmesedtem” a történetbe, az egyik oka, hogy nagyon szuper a fordítás, a másik pedig, hogy ismerek egy “fiút “, aki majdnem ugyanezekkel küzd: asperger, enyhe autizmus, meleg, és megvan győződve róla, hogy sose lesz párkapcsolata. Megrázó olvasni azokról a dolgokról, amit ő naponta átél. Remélem Jesse és Daniel kapcsolata a továbbiakban jól fog alakulni. (Ja, és kb 2hónapja mentettünk egy fekete kiscicát, bár ő nem Csibész, csak egyszerűen Sanyi…)

Vélemény, hozzászólás?

error: Védett tartalom!