Karácsonyi hajóút

Eredeti cím: Cruise for Christmas

Író:  Andrew Grey

Fordította: Juckó

Műfaj: romantikus

Korhatár: +18

Jogok: Minden jog az eredeti íróé, én csak lefordítottam nektek.

Engedély: Nincs

Megjegyzés: A bétázást ezúttal is köszönöm Fairynek, akihez mindig fordulhatok, ha nyígnom kell fordítás közben. Köszi, hogy mindig elviselsz 🙂

---

Tartalom:

Amikor Henry Gilmore karácsonyi ajándékba kap egy magán kabint egy meleg tengeri hajókirándulásra, már helyes partiarcokat és izmos istenekről fantáziál, és arról ábrándozik, hogy megszakad a balszerencse sorozata, már, ami a szerelmi életét illeti. A dolgok azonban nem egészen úgy alakulnak, ahogy ő azt tervezte, de néha a Mikulás jobban tudja.

A történet a fordító engedélye nélkül máshol nem terjeszthető!

---

– Egy körutazás! – rikkantotta egyszerre Jim és Paul, ahogy kinyitottam a karácsonyi ajándékként tőlük kapott borítékot. – Tudom, megegyeztünk abban, hogy nem visszük túlzásba, de nem tudtunk ellenállni – mondta Jim, miközben átölelt.  

Paul tartózkodóbb volt – mindig ő volt a visszafogottabb kettejük közül, de ugyanolyan izgatott. – Olyan sokat segítettél ebben az évben, és mi csak meg akartuk köszönni.

Lepillantottam a kezemben tartott jegyre és alig akartam hinni a szememnek. – Köszönöm, de… – annyi kérdésem volt.

Jimből újra ömleni kezdtek a szavak. – Már felhívtuk a főnöködet és elintéztük a szabadságod. Szóval, minden készen áll – öt nap múlva indulhatsz. – Szinte halálra ölelgettek… de olyan jó érzés volt. Ez a két férfi állt a legközelebb ahhoz, amit családnak hívhattam. A fenébe is, ők voltak a megértő szülők, akik nekem sosem voltak. Évekkel ezelőtt találkoztam Jimmel és Paullal, amikor megkaptam az első munkámat és az első lakásomat. Ők még mindig ugyanott élnek, míg én már a város egy másik részébe költöztem, de sosem tudtam hátrahagyni őket. Velük töltöttem a szüneteket, születésnapokat – az övékét és az enyémet is. Együtt nevettünk, együtt tréfálkoztunk és szerettük egymást.

– Ha megnézed a jegyet, láthatod, hogy saját kabinod lesz, úgyhogy szórakozhatsz is.

A két férfi a végletekig kidíszítette a lakását fényfűzérekkel és egy hatalmas karácsonyfával. – Nagyon köszönöm nektek – öleltem át mindkettejüket. Még mindig képtelen voltam elhinni a nagylelkűségüket. – Én még nem is adtam át az ajándékaitokat. – Még csak december első hete volt és csak azért ugrottam be, hogy megtudjam, szeretnék-e elintézni a bevásárlást.

Jim és Paul is a hetvenes éveik felé közelítettek és egyikük sem vezetett, így hát gyakran beugrottam hozzájuk, hogy elvigyem őket vásárolni és segítsek azokban a dolgokban, amiket már nem tudtak megcsinálni.

– Csak hozz nekünk valamit a kirándulásról – ölelt meg még egyszer Paul, mielőtt visszaült a kanapéra.

– Ja, lehetőleg legyen magas, jóképű és passzoljon hozzád – jegyezte meg Jim a konyhába menet. Mindketten felnevettek és én is csatlakoztam hozzájuk. Mindketten ismerték a randevúim – legjobb esetben is – balszerencsés történeteit. Jim visszajött egy tálcával, amin a hírhedt koktéljai és csemegék voltak, amit letett a dohányzóasztalra. Csakhogy ahelyett, hogy ideadta volna az italainkat, a hatalmas karácsonyfához lépett és nekilátott elővenni a csomagokat alóla.

– Mielőtt bármit is mondanál, tudjuk, hogy rád erőltettük a hajóutat és a munkád mellett nem lenne időd vásárolni, ezért beszereztünk neked pár holmit – magyarázta, miközben egy fél tucat dobozt szórt az ölembe. – Nyisd ki, nyisd ki, nyisd ki! – Jim olyan volt, akár egy kisgyerek karácsony reggelén, miközben én tettem, amire kértek.

A dobozokban egy nyaraláshoz szükséges teljes ruhatár lapult, rövidnadrágokkal, divatos trikókkal, pólókkal, és még egy világos öltönynadrág is volt benne inggel. Nagyon jó ízlésük volt, és bár én sosem költöttem volna ilyen divatos holmikra, (a szekrényem főként a munkában viselt ruhákból és farmerból áll), tudtam, hogy amit vásároltak, jól állna rajtam.

– Nem tudom, mit mondjak; ez túl sok.

Ezúttal Paul volt a soros a fenyőfánál. – Badarság, te is annyit teszel értünk. – Egy kisebb csomagot adott át. – Mi így fejezzük ki a köszönetünket. És tudod, hogy szeretünk – te vagy a mi sosem volt fiunk – nevetett fel Paul.

– És különben is, egy éjszakát töltöttünk a Nemzetközi Férfi katalógussal.

Kinyitottam ezt az utolsó kis csomagot, amiben két fürdőnadrágot találtam.

Kicsi fürdőnadrágot. Az egyik egy kék, bokszer szabású darab, a fenekén fehér horgonyokkal, a másik egy meglehetősen apró fecske alsó. – Csak nem hagyhattuk, hogy azokban a hatalmas, bő, térdig érő gatyákban menj el hajókázni. Fúj! – Mindketten nevettek. – Jól van, gyerünk, próbálj fel egyet, látni akarunk.

Rájuk néztem a legjobb “Ugye csak vicceltek” pillantásommal, de nem lehetett őket leállítani, és a fürdőben találtam magam, amint felöltöttem a kék úszónadrágot.

Kicsit félszegnek éreztem magam, amikor kijöttem a fürdőszobából, de amint megláttak, ismét tombolni kezdtek. –  Le fogod venni őket a lábukról.

– Édesem, imádni fognak.

Hogy örömet szerezzek nekik, körbe fordultam, aztán visszamentem a fürdőszobába felöltözni. Amikor kijöttem, körbeadták az italokat és Jim tósztot mondott:

– Reménykedünk, hogy kifognak a nagy tengeren. – Mindhárman felnevettünk, főleg, mert az nem lenne olyan meglepő.

Eddig a pontig a szerelmi életem egymást követő katasztrófák sora volt. Ott volt Julio, az érzékeny, akivel sokat mulattunk az ágyban és azon kívül is, de nem volt hajlandó kimozdulni otthonról. Aztán Stavros, a szívdöglesztő. Magas, sötét, jóképű – és házas. Amit két hónapig elfelejtett megemlíteni.

Irving egy elképesztően félénk, csendes és intellektuális férfi volt, akivel majdnem hat hónapig randiztam. Csodás időt töltöttünk együtt, amíg el nem árulta, hogy a legnagyobb fantáziájában négykézláb szerepelek, pucéran, miközben Mesternek szólítom, ő meg engem az ő ölebének. Mindenkinek meg kell húzni valahol a határt, és az enyém ott volt, hogy az ujjaimmal egyek egy kutyatálból. Igazán sajnálom, de az evőeszközök abszolút nem elhanyagolhatóak.

– Henry, te egy csodálatos férfi vagy, aki megérdemli a boldogságot, és talán, de csak talán lehet, hogy ezen az úton találod meg.

Ez volt Paul, az örök romantikus, aki azt mondta, hogy sose adja fel, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Ő és Jim akkor találkoztak, amikor már az ötvenes éveikben jártak. Most már húsz éve, hogy boldogan élnek együtt.

Az este hátralévő része nevetéssel telt, ahogy mindig, amikor itt voltunk a meleg, otthonos és végtelenül elbűvölő lakásukban. Amikor indulni készültem és felálltam, mindketten úgy öleltek át, hogy még a szuszt is kiszorították belőlem és jó utat kívántak.

– Felhívlak titeket indulás előtt – ígértem.

Mindketten megöleltek még egyszer és elmondták, mennyire szeretnek, majd adtak egy tasakot az ajándékaiknak és az ajtóhoz kísértek.

A következő héten nap közben dolgoztam, este pedig a dolgokat készítettem elő a hajóútra. A cégnél, ahol dolgozom, a főnököm, az egyik legaranyosabb ember, akivel valaha találkoztam – bár ha hallaná, hogy ezt mondtam róla, valószínűleg agyoncsapna -, legalább olyan izgatott volt a közelgő utazás miatt, mint én. Meggyőződött róla, hogy mindennel elkészültem, mielőtt elindulnék és a hét zavartalanul fog lemenni. Hozzáadtam azoknak az embereknek a listájához, akiknek vennem kell valamit. Pénteken három körül megállt az asztalomnál és annyit mondott, hogy lépjek le, mielőtt még valaki kitalálná, hogy szüksége van valamire.

– Köszi, Judy!

– Nincs mit, aranyom… érezd jól magad – mosolygott és visszacsoszogott az irodájába, miközben én kikapcsoltam a számítógépem és eliszkoltam a kijárat felé.

Ahogy hazaértem, elintéztem az utolsó simításokat a csomagolással, aztán felhívtam Jimet és Pault. Mindketten annyira izgatottak voltak. – Jó szórakozást és csinálj rengeteg fényképet!

Hallottam, ahogy Jim felveszi a másik telefont. – Jaja, jó sok képet a tájról… lehetőleg úszónadrágban – nevetett Jim, miközben mindketten elbúcsúztak, és még mindig úgy zsizsegtek, mintha legalábbis velem tartottak volna az utazásra. Lefekvés előtt bepakoltam a bőröndbe és az ébresztőt egy istentelenül korai órára állítottam, majd pálmafák és szépfiúk képével a fejemben aludni mentem.

Még az ébresztő előtt ébredtem és elkaptam a napi első reggeli buszjáratot az O’Hare repülőtérre. Az út majdnem két óra volt, de egy vagyont lehetett spórolni a parkolási díjakon. A San Juan-i járat pontos volt és nem sokkal dél után landoltunk. Elhoztam a poggyászomat és egy hordár a hajóról már ott is termett, hogy segítsen, majd közölte, hogy mindenről gondoskodnak, nincs miért aggódnom. A transzfer busz jött értem és elvitt a kikötőhöz, ahol már ott várakozott egy hatalmas, ragyogó fehér hajó. Ahogy kiszálltam a buszból, a tengerjáró egy másik alkalmazottja  megkért, hogy mutassam meg a foglalási adatokat. Átadtam neki, mire ő egy másik ember felé intett.

– Kérlek, vezesd Mr. Gilmore-t az első feljáróhoz. – A jegyemet újra megnézték, majd az embertömegtől a hajó eleje felé kísértek, ahol két ember várakozott egy asztal mögött. A jegyemet átadták valakinek. Megadtam egy kártyaszámot a hajón keletkező költségeimre, ellenőrizték az útlevelemet és kitöltöttem néhány nyomtatványt, majd aláírtam, ahol mutatták. – Köszönöm, Mr. Gilmore. José megmutatja önnek a magánlakosztályát.

Egy kicsit zavartan követtem Josét, miközben ő elvette a kezemben tartott kézipoggyászt és elvezetett a hajóhídhoz és megkérdezte: – Ez az első hajókirándulása, uram? – Az angolja kifogástalan volt, a hangszíne pedig kedves, ahogy a hajóra kísért. Felmentünk néhány fedélzetnyit, majd végig egy folyosón egy ajtóig. – Ez a szobája és itt van hozzá a kulcskártya – mondta, és kinyitotta előttem az ajtót, hogy belépjek.

– Jézusom… – Egy kis szobát vártam valahol a hajó belsejében. Amiben voltam, az egy hatalmas lakosztály volt, erkéllyel és külön hálószobával. – Ez biztos? – Jézusom, Jim és Paul tuti, hogy bankot raboltak.

– Igen, uram. Ahogy azt már korábban is mondtam, José vagyok és én leszek az utaskísérője az utazása alatt. Amennyiben szüksége van valamire, kérem, nyomja meg a kísérő gombot a telefonon. – Végigvezetett a lakosztályon, azután csendben elhagyta a helyiséget. Az asztalon egy hatalmas, csokoládéval teli kosár és egy üveg pezsgő állt. Kivettem a kártyát, amin az állt:

„Jó utat kívánunk, és találj valakit, akivel megoszthatod a pezsgőt!”

Az aláírás csak annyi volt: Jim és Paul

Mosolyogva tettem le a kártyát. Ekkor kopogtattak, majd nyílt az ajtó és egy hordár lépett be a poggyászommal.

Gyorsan elhelyezte a hálószobában, azután kellemes utat kívánt és csendesen távozott a kabinból.

Sebesen kicsomagoltam, aztán fogtam a kulcsot, az asztalról felvettem a hajó térképét és felfedezőútra indultam.

Az üzletsort és az átriumot hatalmas karácsonyfák és ragyogó fényvízesések díszítették. Ahogy áthaladtam rajta, meghallottam a hajókürtöt, ami jelezte, hogy elhagytuk a kikötőt. Szedtem a lábam, hogy csatlakozzak a többi utashoz a korlátoknál, hogy integessek és megünnepeljük az indulást.

És itt éltem át a legnagyobb sokkot életemben. Ahogy körülnéztem az utasokon, rádöbbentem, hogy mindenki, akit csak látok, nyugdíjas korú. Megnéztem a brossurát, úgyhogy tudtam, hogy ez egy melegeknek indított hajóút, de nem ezt vártam. Ahogy eltávolodtunk a kikötőtől, meghallottam a bejelentést: „Üdvözölünk mindenkit a Karibi csillagon az Érett Melegek éves hajóútján.”

Lepadlóztam, de ez legalább megmagyarázta, mi folyik itt – a meleg nyugdíjasok hajókázására foglaltak nekem helyet. Búcsút intettem a szemem előtt játszó édes bulizós fiúknak, izmos fiúk-a-szomszédból típusú pasiknak és a dögös, izmos isteneknek. Ehelyett kinézett egy hét botokkal, kerekesszékekkel és kanasztával. Ekkor észrevettem, hogy sokan bámulnak és sutyorognak egymásnak. Egek, azt hitték, hogy valami nagypapa-komplexusos fiúka vagyok. Vettem egy mély lélegzetet, elléptem a korláttól, és követtem a személyzet bemutatóját a mentőcsónak használatáról.

Miközben visszafelé tartottam a kabinomhoz, már kevésbé voltam csalódott, és úgy döntöttem, hogy a legjobbat hozom ki a helyzetből. December volt, én meg itt voltam egy hatalmas, trópusi szigetek felé tartó hajón, miközben otthon a barátaim a seggüket fagyasztják le. Lehetne rosszabb is. A kabinomban felkaptam a sporttáskámat és elindultam az edzőterem felé. A tájékoztató szerint a hajón van egy tágas edzőterem. Egyáltalán nem túloztak és mindennek a tetejébe még teljesen üres is volt. Gyorsan átöltöztem és eltöltöttem egy kis időt kardiozás közben a gondolataimmal meg egy jó könyvvel. Magammal hoztam a Vérszövetséget, mivel imádom a vámpíros, varázslattal teli könyveket, és ebben mindez együtt van. Az órák repültek és egy zuhany után már úton is voltam a lakosztályom felé, hogy átöltözzek a vacsorához.

A későbbi vacsorához írtak fel, és az étterem már majdnem megtelt, mire megérkeztem. A főpincér megmutatta az asztalom. Az asztaltársaim felé mosolyogtam, mire ők viszonozták a gesztust, miközben megemelkedett néhány szemöldök. Az egyik férfi, aki Bobként mutatkozott be, merészebb volt a többieknél. – Feltehetek egy nyilvánvaló kérdést? Hogy kerültél erre a kirándulásra? – Arra jutottam, hogy nevetek rajta és elmeséltem nekik a karácsonyi ajándékomat. Hamarosan az egész asztal velem együtt nevetett.

– Szóval nem egy selyemfiú vagy? – nézett kissé csalódottan.

– Attól tartok, nem.

A Bob mellett ülő, ősz hajú férfi rám kacsintott. – Nos, legalább lesz mit néznünk – mondta, majd elmondta, hogy ő Stan, Bob partnere, majd a többiek is bemutatkoztak.

– Foglalt ez a hely? – kérdezte egy halk, szinte már óvatos hang.

– Nem, egyáltalán nem – fordítottam arra a fejemet, hogy lássam, amint rajtam kívül az egyetlen, hatvan év alatti férfi leül mellém.

Igazán helyes volt a maga vékonyságával, hatalmas, kiskutya szemeivel és sötét, teljesen kezelhetetlen göndör hajával.

Tim Crawfordként mutatkozott be, majd megérkezett a pincérünk és elkezdődött a vacsora. Az egész asztaltársaság beszélgetett és nevetett a vacsora alatt; egyszerűen nagyszerű volt. Tim egy kicsit csendes volt, de úgy tűnt, élvezi a körülötte zajló beszélgetést.

A vacsora végeztével mindenki, engem is beleértve felkelt az asztaltól, ám Tim ülve maradt. – Van kedved felfedezni velem a hajót? – Nyilvánvalóan egyedül volt és úgy gondoltam, egyikünknek sincs szüksége rá, hogy magányosan töltse az estét.

Tim hangos sóhajt hallatott, majd hátratolta a széket, mielőtt felállt. Ekkor vettem észre a fém merevítőt a jobb lábán. Az alsó ajkába harapva válaszolt. – Talán nem én leszek a legjobb sétapartner.

– Tudsz járni, az étterembe is eljöttél.

– Nos, igen.

Felé nyújtottam a karom. – Akkor mire vársz? Sétáljunk végig a fedélzeten. Én nem sietek, ha te sem.

Tim arckifejezése megfizethetetlen volt – a meglepettségébe egy kis izgatottság vegyült. Lassan, óvatosan a karomra fektette a kezét és kimentünk az étteremből, keresztül az üzleteknek helyet adó, hatalmas előcsarnokon.

– Szóval, mivel foglalkozol? – Úgy gondoltam, jöhet egy kis beszélgetés.

Kutató tekintettel nézett rám, majd elengedte a karom és elhúzódott. – A wisconsinbeli Waukesha megye halottkéme vagyok.

Visszamosolyogtam rá. – Úgy érted, te vagy az a fickó, aki kideríti, miben haltak meg emberek? – Óvatosan bólintott. – Mindig is imádtam az orvosszakértőkről szóló tévéműsorokat – feleltem kicsit túl lelkesen, de tényleg lenyűgözőnek találtam azt, amit csinált. – Oldottál már meg valaha bűnügyet?

Tim felnevetett. – Néhány alkalommal segítettem, de többnyire csak hétköznapi dolgokban. – A szemei ragyogtak, ahogy nevetett és valahogy sokkal könnyedebbnek tűnt, nem annyira komolynak.

– Nagyon menő!

Ezúttal Tim tényleg meglepettnek tűnt, de aztán újra belém karolt és folytattuk a sétánkat. – A legtöbb ember hátborzongatónak tartja, amit csinálok. – Felnézett rám és olyan volt, mintha az arcomról akarná leolvasni, hogy vajon átverem-e valahogy. Nem így volt. – De én tényleg szeretem. A halál sokunk számára rejtélyes lehet, de én segítek érthetővé tenni azáltal, hogy elmondom az embereknek, hogy miért kellett meghalniuk a szeretteiknek.

– Szóval orvos vagy?

Bólintott. – Az orvosi egyetemen végeztem és utána tanultam halottkémnek. – Elérkeztünk az átrium végéhez, és elindultunk kifelé, hogy sétáljunk egyet a meleg, esti levegőben.

– Te mivel foglalkozol?

– Gyógyszerész vagyok Whitefish Bayben.

A szemei elkerekedtek a meglepetéstől. – Te is Wisconsinból jöttél? Kicsi a világ!

Válaszul elmosolyodtam. Ahogy végighaladtunk a fedélzeten, Tim megtántorodott, ahogy a hajó megdőlt, és magamhoz húztam, hogy visszanyerje az egyensúlyát.

– Talán vissza kellene mennem a szobámba és lepihennem.

– Oké, melyik fedélzeten laksz?

Elkísértem a lifthez, ahol ő megnyomta a nyolcadik szint gombját. Kinyílt a lift ajtaja. – Nem kell elkísérned a szobámhoz, nem lesz semmi bajom. Köszönöm a csodás estét. – Kilépett a liftből és az ajtó bezáródott mögötte. Aztán én is megnyomtam a szintemre vezető gombot és elindultam a lakosztályomba. Üdülőhajós mértékkel nézve még korán volt, de fáradt voltam az utazástól és úgy döntöttem, hogy korán ágyba bújok. A szobában már meg volt vetve az ágy, és miután megmosakodtam, bemásztam és gyorsan elaludtam.

Ragyogó napsütésre és a hajó lágy ringatózására ébredtem, ahogy haladtunk a vízen. Megborotválkoztam és elvégeztem a szokásos reggeli tevékenységeimet, mielőtt fogtam az edző cuccaimat.

Miután bekaptam egy könnyű, gyors reggelit, útnak eredtem az edzőterem felé. Ahogy az előző nap, úgy ma is szinte kihalt volt, mikor elvégeztem a mellizom gyakorlataimat. Ezúttal, tisztálkodás után felvettem a Jimtől és Paultól kapott fecske szabású úszónadrágot, rávettem egy laza sortot és a táskámmal együtt elindultam a medencéhez. Körülötte mindenütt emberek nevetgéltek és napoztak. Letettem a holmimat egy székre, kibújtam a sortból és beugrottam a vízbe.

Csodás érzés volt, ahogy a vízben siklottam. Amikor feljöttem levegőért, megkapaszkodtam a medence szélében és körülnéztem. Az emberek még mindig beszélgettek, de úgy tűnt, a figyelmük most már a medence felé irányul. Megpillantottam Timet az egyik nyugágyon pihent az árnyékban. Magamban elmosolyodtam és a medence túloldalára úsztam és kimásztam. Éreztem magamon a pillantásokat, de nem törődtem velük. Tudtam, hogy jól nézek ki a fürdőnadrágban – magas vagyok, széles vállakkal és keskeny csípővel, a hajam barna és rendszeresen edzek -, ám otthon nem fordulnának így utánam. Az egómnak ugyan jólesett, de nem fog a fejembe szállni.

Anélkül, hogy megfordultam volna, Tim felé közelítettem. – Szia, csatlakozhatok hozzád?

Tim felnézett a könyvből, amit olvasott, és ha ez egy rajzfilm lett volna, a szemei majd egy méterre ugranak. Nem szólt semmit, de figyeltem az arcát és a szemei végigpásztázták a testem fel s alá.

– Persze, igen, hogyne – mosolyodott el Tim és félretette a könyvet, míg én helyet foglaltam a mellette lévő napozószéken.

– Jól aludtál? – kérdeztem, nem voltam igazán biztos benne, hogy mit is mondjak; előző este sokat beszélgettünk, most mégis bizonytalannak éreztem magam.

– Igen. – Kissé zavartnak tűnt és legbelül csak remélhettem, hogy nem miattam van.

Hátradőltem a széken, a meleg trópusi levegő ellazított és meghallottam valamit az oldalam felől, amit nem értettem. – Mondtál valamit? – fordultam Tim felé épp időben ahhoz, hogy elkapjam, amint engem néz, így hát viszonoztam a szívességet és én is hagytam, hogy a szemem végigpásztázzon a testén, miközben nem is próbáltam elrejteni a tekintetem. Vékony volt, makulátlan, világos, sima bőrrel és sötét szőrzettel; nem volt túl izmos, inkább kellemesen formás. Utáltam beismerni, de abba a típusba tartozott, akit otthon egy pillantásra sem méltatnék, de az biztos, hogy volt benne valami, ami lenyűgözött. Fészkelődni kezdett attól, ahogy néztem, de vártam a válaszát.

– Azt mondtam, Jézusom, ha tényleg annyira tudni akarod. – Tovább bámultam őt. – Szívdöglesztő vagy – mormolta, aztán az ölére szegezte a pillantását. – Úgy értem…

– Mi az? – Csak figyeltem és vártam, hogy folytassa, de nem tette, úgyhogy közelebb hajoltam. – Nos, igazán aranyos vagy. – Tényleg így volt és nem csak fizikailag; a félénksége csak még helyesebbé tette.

– Nem vagyok az. Sovány meg sápadt vagyok, és…

– Igazán aranyos.

Végre elszakította a szemét az öléről és rám nézett.

– Gyere, ússzunk – álltam fel és a kezem nyújtottam felé. Elfogadta és elindultunk a medencéhez. Leült a széléhez és levette a merevítőjét, mielőtt a vízbe csusszant. Úgy úszott, akár egy hal, alig valami erőfeszítéssel siklott benne, gyönyörű volt.

Előttem bukkant fel és szándékosan lefröcskölt. – Bejössz?

Elvigyorodtam és beugrottam, miközben ő elúszott a túloldal felé. Utolértem, amikor elérte a falat és visszafröcsköltem. Mivel mi voltunk az egyedüliek a medencében, jó kis, régimódi vízicsata kezdődött, ide-oda spricceltük a vizet és nevettünk, akár a kölykök.

Abbahagytam a pocskolást és figyeltem, ahogy nevet és játszik a vízben. Közelebb léptem hozzá és finoman magamhoz húztam. – Gyönyörű vagy, amikor nevetsz. – Lassan közelebb döntöttem a fejem hozzá és az ajkaimat az övéhez érintettem. A csók édes és gyengéd volt, nem szenvedélyes, habár lehetett volna, de ő óvatos volt és határozatlan. Amikor elhúzódtam, rám nézett. Ismét közeledtem hozzá, hogy megcsókoljam, de ő kicsúszott a szorításomból és a másik oldalra úszott. Felhúzta magát a vízből, felcsatolta a merevítőjét és miután fogta a holmijait, elhagyta a fedélzetet anélkül, hogy visszanézett volna.

Ledöbbentem és ez volt a legkevesebb. Ott álltam a vízben és próbáltam rájönni, hogy mi történhetett. Én is átúsztam a medencét és kimásztam.

Miközben a teraszon üldögéltem, egy idősebb úriember telepedett le mellém. – Jól vagy?

– Igen, azt hiszem – szusszantottam magamban.

– Nézd, kedvesem, Timmy egy kicsit félénk.

– Ismered őt? – Azt feltételeztem, hogy egyedül van a hajón. Valószínűleg az első hibám.

– Ő a kedvenc unokaöcsém. – Hát, ez megmagyarázza, hogy került Tim a hajóra. – Látom, hogy kedveled őt, de a fiú félénk és tapasztalatlan, ha érted, mire célzok. – Kicsit meglepetten néztem rá. Azt akarta ezzel mondani nekem, amit gondolok, hogy mondott? Akartam még kérdezni, de felkelt a székről és miután vállon veregetett, visszament a barátaihoz.

Felálltam a székből, visszabújtam a rövidnadrágomba és előhúztam egy pólót a táskámból. Már indultam volna, de megálltam ott, ahol Tim bácsikájáék kártyáztak. – Elárulod nekem, Tim kabinjának a számát?

Az idős férfi elmosolyodott majd annyit súgott „8456”, azután folytatta a játékot. Megköszöntem neki és a vásárló negyed felé vettem az irányt, mielőtt visszamentem volna a szobámba. Ideje adni egy kicsit a romantikára.

Félúton a kabinom felé, halálra váltan álltam meg a folyosó közepén, arra gondolva, hogy mit művelek. Timre gondoltam. Azért reagáltam így, mert ő az egyetlen velem egy korú személy a hajón? Nem gondoltam volna.

Tim vicces és sok mindenről tudunk beszélgetni. A pokolba is, élveztem a vele töltött időt. Tegnap éjjel két órán át sétálgattunk és beszélgettünk, de olyan érzés volt, mintha csak percek lettek volna.

Tovább mentem és a kabinomban átvettem a nedves fürdőnadrágomat, majd útnak eredtem vásárolni. Találtam egy üzletet, ahonnan csokoládét vettem és egy kis dobozt küldtem Tim szobájába, rajta egy üzenettel:

„Megtisztelnél, ha velem tartanál egy italra a Cove Bárban öt órakor.”

Aláírtam a kártyát és átadtam az eladónak, aki biztosított róla, hogy azonnal eljuttatják hozzá, aztán folytattam a vásárlásomat.

Miután végeztem, elindultam felfedezni, milyen mókában lehet még részem. Miután megtaláltam a büfét, a hajó hátsó részébe mentem, ahol csatlakoztam egy mini golf játszámához. És azok a golfos cápák kurjongatva nézték a seggemet. Csak nevettek, amikor köszönettel nemet mondtam az újabb játszmára és a mászófal felé indultam. A felügyelő a székén ült és ásított, amikor odaértem. Becsatolt a biztonsági hámba, mielőtt elengedett, hogy mászni kezdjek. Baromi jól éreztem magam. Itt voltam a Karib-térség közepén decemberben, melegen süt a nap, karácsonyi dalok szólnak a hajó hangszóróiból, én meg sziklát mászok, aminek egy karácsonyfa áll a tetején.

– Szeretne még egyszer mászni? – kérdezte reménykedve és észrevettem, hogy egy idősebb fickó stíröl engem.

– Talán később – feleltem és az órámra néztem, míg ő levette rólam a hámot, rám kacsintva, mikor befejezte. Visszamosolyogtam rá, aztán elmentem átöltözni a Timmel töltendő italozáshoz. Csak reménykedtem, hogy felbukkan.

Másfél órával a megbeszélt idő előtt készen voltam, könnyű nadrágot és pólóinget öltöttem. Egy utolsó ellenőrzést ejtettem a tükörnél, aztán elindultam a bárba.

Néhányan voltak már a Cove-ban, a hangok egyre jobban kiszűrődtek a fedélzetre, ahogy közeledtem.

Egy pár épp felállt, amikor beléptem és így le tudtam csapni az asztalukra. A Sheriként bemutatkozó koktélos pincérnő letakarította az asztalt, majd megkérdezte, hogy mit rendelek.

– Találkozóm van valakivel… remélem. Tudna várni pár percet?

A nő elmosolyodott. – Persze, drága. Visszajövök, ha az úr megérkezik. – Kaptam egy újabb, ragyogó mosolyt. A széles mosolyával és a kedves, déli akcentusával az emberek jobban veszik, amit kínál és ennek fejében nagyobb borravalóra is számíthat.

Vártam és minden alkalommal az ajtóra pillantottam, amikor kinyílt. Sheri már legalább kétszer fordult nálam, és újra az órámra néztem. Tíz perccel múlt öt. Felálltam, mert arra gondoltam, Tim már biztosan nem fog jönni. Ekkor nyílt az ajtó és megláttam őt. Elmosolyodtam és intettem neki az asztal felé.

– Már majdnem feladtam.

Tim leült szembe velem. – Majdnem nem jöttem.

– Miért?

Sheri odajött hozzánk és felvette a rendelésünk.

– Tudom, hogy csak azért vagy kedves velem, mert én vagyok az egyetlen hatvan év alatti utas.

Olyan édes volt és mondhatom, reménykedhetett, hogy nem így van, különben el se jött volna.

– Ha nem kedvelnélek, nem foglalkoztam volna a meghívással – hajoltam közelebb és odasúgtam – és biztosan nem csókoltalak volna meg a medencében.

– De… – dünnyögte -, miért én? Úgy értem… Te annyira… Én meg csak… Nem egy ligában játszunk.

Izgatottnak, helyesnek és olyan végtelenül imádnivalónak tűnt, ahogy az alsó ajkát harapdálta és az ujjaival játszott.

Áthajoltam az asztal fölött, a kezem az övére tettem és előre dőltem, várva, hogy lássam, mit tesz. Szinte láttam a szemeiben a habozást és a küzdelmet, és könnyedén közelebb hajolhattam volna, de neki kellett megtennie a következő lépést. Végül, gyötrelmes lassúsággal az arca közeledett, az ajkai enyhén szétnyíltak és aztán, finoman az enyémhez értek.

A csókja olyan puha és kíváncsi volt. A szemei olyan tágra nyíltak, mint egy menekülésre kész, rémült őzgidáé. Úgyhogy mozdulatlan maradtam, hagytam, hogy az édes ajkai végigsimítsanak az enyémen, puhán megérintve azokat.

Ez a gyengéd, édes csók lángra lobbantotta az egész testemet. A szívem lüktetett és a fülemben dobolt a vér. Finoman megszívtam és az ajkaim közé vettem a felsőajkát, mire apró, halk, szinte már néma nyöszörgést hallottam. A számon kívül egy porcikám sem moccant, még a kezem vagy a fejem sem. Istenem, annyira finom volt az íze, olyan üde. A zajos helyiség elnémult és csak ő meg én voltunk. A szám kissé szétnyílt, és hagytam, hogy a nyelvem könnyed érintéssel megcsiklandozza a száját; nem akartam elriasztani a benne élő őzet.

Megnyugodott és kissé el is lazult, átadta magát a csók élvezetének. Éreztem, ahogy enyhül a feszültség, ahogy elhúzódott, miközben engem nézett. Az ajkai ugyan elváltak tőlem, de még mindig éreztem őt, a bőröm bizsergett, mintha apró energiaszikrák rázták volna.

Tim visszaült, hatalmasra tágult szemekkel, a kezem még mindig az övén feküdt. – Hűha! Ez annyira… Hűha. – Úgy tűnt, magában suttog, mintha megtört volna a varázslat és a helyiségben hallható zajok újra betörtek a világunkba. Újra kaptunk levegőt és egymásra mosolyogtunk.

– Folytasd csak.

Néztem, ahogy elmosolyodik. – Én még sosem csináltam… – elvörösödő arccal hallgatott el.

– Mit nem csináltál?

Az asztalra szegezte a tekintetét, az arca paprika piros volt.

– Sosem csókolóztál?

Lassan megrázta a fejét, mintha valami bűntettet ismert volna be.

– Sosem tetted még meg, igaz?

Ismét megrázta a fejét. Átnyúltam az asztal felett, és az állánál fogva megemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. – Jól csókolsz – mondtam és hozzá hajolva hagytam, hogy az ajka az enyémre tapadjon. Ezúttal egy kissé erőteljesebb voltam és hagytam őt felfedezni.

Elszakadva a csókból egymásra mosolyogtunk és megittuk az italainkat.

– Megérted, hogy én még soha… nem voltam együtt senkivel?

Visszatért a szégyenkező tekintet.

– Tim, ez nem számít. Amikor készen állsz, csodálatos hihetetlen ajándékot adsz valakinek… ajándékot, amit csak egyszer lehet odaadni. Nincs miért zavarba jönnöd vagy szégyenkezned. – A szemébe néztem. – Megtörténik majd veled is, ha eljön az ideje. – Az órámra pillantottam. – Készen állsz a vacsorára?

Tim biccentett, és elindultunk az étterem felé.

Egy vicces vacsora után eljöttünk az étteremből és Tim meglátott egy plakátot az esti műsorról. – Nincs kedved elmenni? – kérdezte.

Énekes és táncos program volt, de szórakoztatónak tűnt.

– Persze, nézzük meg, hogy tudunk-e helyet szerezni. – Az előadóterembe mentünk és kiszúrtunk pár szabad helyet az előadásra.

Szerintem is jó móka volt a show, de Tim igazán lelkes volt és úgy a felénél döbbentem rá, hogy mennyire magával ragadta a tánc. Ahogy kijöttünk a teremből, megkérdeztem: – Táncoltál valaha?

Tim úgy nézett rám, mintha a Marsról jöttem volna. – A lábammal? Ugye csak viccelsz?

– Sok féle tánc létezik.

Tim szkeptikusan nézett, így hát ejtettem a témát… egyelőre.

Későre járt és Tim is fáradtnak tűnt, úgyhogy visszakísértem a kabinjába.

– Jó éjt! – mondtam és finoman megcsókoltam. – Csatlakozol hozzám Arubában holnap?

Tim elmosolyodott és viszonozta a csókom. – Szívesen.

Újra jó éjszakát kívántunk egymásnak, azután figyeltem, ahogy belép a kabinjába és én is elindultam a lift felé.

Épp csak visszaértem a szobámba, amikor megszólalt a telefon.

– Henry? – Tim volt az. – Köszönöm a virágokat. – Még a telefonon keresztül is szinte láttam, ahogy mosolyog; a vacsora alatt küldettem őket. 

– Nagyon szívesen, holnap találkozunk!

Elbúcsúzott, és letette a telefont.

A következő néhány nap elröpült. Együtt töltöttük az időnket és rengeteget szórakoztunk. Elmentünk Arubába vitorlázni egy elképesztő hajóval, aminek hatalmas, fehér vitorlái voltak. A legtöbb utas a hajóról volt, így hát Timet szinte egész idő alatt a karomban tartottam. Képes voltam rábeszélni őt, hogy kiüljünk orrárbócra és kart karba öltve üldögéltünk a hajó előtt, miközben a tengeren haladtunk. Egy ponton a karomba húztam Timet és vadul megcsókoltam. A víz siklott a lábaink alatt, ahogy öleltem őt, a teste melegétől az izgalom hulláma cikázott végig rajtam. Tudtam, hogy Tim is így volt vele, mert éreztem a reakciója mértékét a csípőmnek nyomódni. – Ez csodálatos.

– Mi? – kérdezte Tim a fülembe suttogva, miközben a hajó szinte repült a vízen.

– Te, itt velem – mutattam körbe. – Ez a hely olyan szép és megosztjuk egymással.

Tim nem szavakkal válaszolt, egyszerűen csak ismét megcsókolt.

A sznorkelezés Curacaón elképesztő volt. Együtt úsztunk a zátonyok körül, körülöttünk pedig halak úszkáltak. Tim lenyűgöző a vízben, kecses és szép. Egy ponton nem mozdultam, csak néztem, ahogy Tim lemerül, majd felbukkan, akár az egyik hal, amit figyelt. Minél több időt töltöttem vele, annál figyelemreméltóbbá vált. Mostanra kezdett előbújni a páncéljából, és micsoda személyiség volt! Sznorkelezés után együtt sétálgattunk a szigeten és Timmel kalapokat próbálgattunk – női kalapokat, férfi kalapokat. Egy ponton annyira röhögtünk, hogy az eladó megkért minket, hogy távozzunk.

Ezután Tim meglátott egy karácsonyi üzletet az utca túloldalán. Átmentünk, hogy alaposabban szemügyre vegyük, és ekkor egy aprócska gyerkőc bukkant fel és izgatottan nézett Timre. – Nézd, mami, itt a felnőtt Kicsi Tim^[1] – ezután odarohant hozzá és a karjait a merevítős lába köré kulcsolva szorosan ölelte.

A gyerek anyja megrémült és folyamatosan bocsánatot kért, miközben elvonszolta a fiát. Tim rámosolygott a válla fölött hátranéző gyerekre és integetett neki, ahogy távolodtak.

Majd minden átmenet nélkül, Tim félig morcos, félig nevető arccal felém fordult. – Ha elkezdesz Picinek szólítani, soha többé nem szólok hozzád.

Megvonogattam a szemöldököm, mielőtt a fülébe súgtam, a legjobb hálószobai hangomon: – Álmomban sem merném. – Tim megremegett, ahogy a fülébe csíptem, majd elhúzódtam és folytattuk a vásárolgatásunkat.

A következő nap nem volt megállója a kirándulóhajónak. Korán felkeltem és találkoztam Timmel a reggelinél az edző sortomban és izompólóban. – Az edzőterembe mész?

– Aha, velem kéne jönnöd. – Tim ugyanolyan pillantást vetett rám, mint amikor megkérdeztem, hogy táncolt-e már valaha. – Komolyan mondom, meglepődnél.

– Ha te mondod. – Nem úgy tűnt, mint akit túlságosan meggyőztek.

Az órámra néztem. – Igen, én – vigyorogtam rá. – Nyomás átöltözni és ott találkozunk egy fél óra múlva. – Még mindig szkeptikusan nézett. – Bízz bennem.

Befejeztük a reggelinket és Tim felállt. – Nem is értem, miért csinálom.

A szemem forgattam és kuncogtam. – Gondolj arra, hogy láthatsz engem szűk edzőgatyában – kacsintottam rá, mire ő a fejét csóválta és elment átöltözni.

Mire később bementem az edzőterembe, Tim már ott várt rám.

Letettem a táskámat és odavezettem néhány géphez. – Tisztában vagyok vele, hogy nem igazán tudsz a lábaiddal edzeni, de megmozgathatod a mellkasod, a hátad, a karjaid és a vállaid. – Megmutattam, hogy működnek a gépek és végigvezettem egy könnyű edzésen. Én ugyanazokat a gépeket használtam, csak nagyobb súlyokkal. Tim igazán jól csinálta és tényleg látszott rajta, hogy élvezi.

– A karomban és a mellkasomban érzem, hogy feszülnek az izmok. – Tim le volt nyűgözve.

– Azért, mert megdolgoztattad őket. – Átvándorolt egy másik géphez, de figyelmeztettem. – Ennyi elég volt mára, különben mindened sajogni fog. – Tim biccentett és visszajött hozzám, ahogy javasoltam. – Célozzuk meg a szaunát és az örvény medencét.

A nap hátralévő részét együtt töltöttük, minigolfoztunk és kártyáztunk a bácsikájával, még a kaszinóba is eljutottunk, ahol Tim nyert néhány száz dollárt. Vacsora után együtt üldögéltünk a fedélzeten és az úszó hajóról néztük a csillagokat.

– Holnap este lesz a karácsonyi bál, velem jönnél? – Úgy éreztem magam, akár egy tinédzser, aki elhívja táncolni a párját.

Tim fészkelődött a székén, azután szembe fordult velem, a szemei pajkosan csillogtak, ahogy ugyanolyan formális hangon válaszolt. – Boldogan veled tartok táncolni. – Imádtam ezt a boldog, vakmerő tekintetet. Azután kissé félredöntötte a fejét és megcsókolt a holdfényben. Ez alkalommal hozzá simultam, elmélyítettem a csókot, ahogy az érintése végigbizsergette a gerincem.

A nadrágom hirtelen túl szűkké vált és kissé fészkelődtem, mert nem akartam, hogy a csók véget érjen. Az eltelt néhány napban Tim igazán jó lett; elképesztő dolgokra képes a nyelve. Mögé csúsztattam a kezem és megtámasztottam a fejét, ahogy erőteljesebben préseltem egymáshoz az ajkainkat, hagytam, hogy átjárjon szenvedélyem, amit ez iránt az elképesztően odaadó férfi iránt érzek. És biztos voltam abban, hogy ez volt az. Azt hittem, tudom, milyen érzés a szerelem, de az halvány utánzat volt… Honnan jön ez?

Megdermedtem és Tim érezte ezt. Elhúzódott és a szemembe nézett.

– Mi a baj?

Elmosolyodtam, amikor rájöttem valamire. Valami fontosra. Szerelmes lettem belé.

– Semmi…

Keményebben folytattuk a csókolózást,  tombolt bennünk a vágy. A pokolba is, akartam ezt a férfit. Jobban akartam együtt lenni vele, mint valaha is bárkivel. Minden korábbi kapcsolatom szexszel kezdődött és onnan fejlődött tovább, ám ez most barátságból indult, megismertük előbb egymást, időt töltöttünk együtt. Jó érzés volt, mintha szeretkeznénk és azután beszélgethetnénk. Micsoda regényes elképzelés. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben Tim a fedélzeten csókolt, miközben a hold beragyogta a vizet.

Egyszer csak Tim elhúzódott, de az arca közel maradt az enyémhez, és azt suttogta. – Gyere velem. – Felállt és felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam és követtem őt befelé, aztán megnyomta a lift gombját.

– Henry? Henry Gilmore? – Egy magas férfi jött végig a folyosón. – Tényleg te vagy az? – Erős karok öleltek át.

Stavros; ezt az illatot bárhol megismerem. Éreztem, ahogy Tim keze kicsusszan az enyémből, majd vastag ajkak támadtak az enyémre. Forgolódtam a szorításában, de túl erősen tartott, épp úgy, ahogy, amikor még együtt voltunk. Stavros sosem volt finomkodó, és végül ő engedett, hogy levegőt vegyen.

– Stavros, mit művelsz? – Próbáltam kiszabadulni a kezei közül, és elhátrálva megtöröltem a számat. Megfordultam, hogy magyarázatot adjak Timnek, de ő már eltűnt, a lift ajtaja pedig zárva volt, a fülke pedig úton Tim emeletére. – A francba, a francba, a francba!

– Nem is örülsz, hogy látsz, Henry?

Megnyomtam a hívót a liften, csak félig figyeltem.

Istenem, mit gondolhat most Tim! Jézusom!

– Te nem vagy házas? – Nem tudtam uralkodni a hangomban csengő idegességen, miközben azt akartam, hogy a lift haladjon.

– Tavaly elváltunk. Most én vagyok a DJ hajó nightclubjában.

A fenébe, nem tudna gyorsabban jönni ez a lift? – Örülök neked, de most mennem kell.

Stavros sose volt egy észkombájn, de most végre leesett neki. – Te azzal a nyomorékkal voltál. – Hát tapintatos se.

– A neve Tim és igen, vele vagyok. Vagyis, ha még szóba áll velem, a te kis megjelenésed után.

Végre megjött a lift és kinyílt az ajtó. Beléptem és megnyomtam a gombot Tim fedélzetére. Az ajtó néhány másodperccel később egy nagyon összezavart Stavros előtt záródott be.

Azt akartam, hogy a lift gyorsabban menjen, attól féltem, vajon mi játszódhat le Tim fejében. Végre nyílt az ajtó és végigviharzottam a folyosón Tim szobájához. Kopogtam, de senki nem felelt. A fenébe! Újra kopogtam, de még mindig semmi válasz, és egy hang sem jött belülről.

– Tim, kérlek…

Kopogtam és vártam, de nem nyílt ki az ajtó.

Nem tudtam, mi mást tehetnék, úgyhogy visszamentem a lifthez, majd a kabinomba. Az éjszaka hosszú és nyomorúságos volt. Felváltva gondoltam Timre és voltam dühös Stavroszra. Miért nem tud ő úgy köszönteni, mint más, normális ember? Bűntudatot éreztem, mert Tim végre kezdett előbújni a kagylóhéjából, de ez visszalöki őt oda. A gondolatát is gyűlöltem. Ez alatt a néhány nap alatt egy szerény, halk szavú, szinte már félszeg külső alatt megbújó, vicces, kedélyes és intelligens embert ismertem meg, akit nagyon kedvelek.

Az éjszaka során valamikor elalhattam. Megkönnyebbültem, amikor végre hallottam, ahogy a hallottam a motorok hangjának változását és éreztem, ahogy kikötünk St. Maartenen.

Kényszerítettem magam, hogy kimásszak az ágyból, megmosakodjak és felöltözzek, majd lemenjek reggelizni. Egyfolytában Timet kerestem, reménykedve, hogy meglátom, de nem volt ilyen szerencsém.

Feladtam és a többi utassal együtt kiszálltam és elindultunk St. Maartenbe. A nap nagy részében a városban bóklásztam vagy a tengerparton üldögéltem, de Tim nélkül egyáltalán nem volt szórakoztató, mint amikor kalapokat próbálgatott vagy csak mókáztunk.

Késő délután visszaindultam a hajóra, de ahelyett, hogy a kabinomba mentem volna, az üzletek felé mentem. Ugyanaz az eladó volt ott most is, aki már korábban is segített. – Ezt a rendelést szeretném, ha eljuttatnák a 8456-os kabinba. – Egy üzenetet is írtam.

„Tim, sajnálom, ami történt. Kérlek, hadd magyarázzam meg. Kilenckor várlak a bejáratnál a karácsonyi bálhoz. Kérlek, adj egy esélyt!

Az eladó biztosított, hogy azonnal kiszállítják, úgyhogy a szobámba mentem és bíztam benne, hogy Tim eljön.

Tim vacsoránál sem jelent meg, úgyhogy gyorsan ettem és visszasiettem a szobámba, hogy elkészüljek. A bál hivatalos volt, úgyhogy fekete szmokingot öltöttem és meggyőződtem róla, hogy a legjobb formámat nyújtom.

A hajó átriuma karácsonyi csodaországgá változott, hatalmas karácsonyfát állítottak és a belső erkélyeken is karácsonyi dekorációk függtek, olyan volt, mintha hó esett volna néhány fára. Az ételes és italos asztalok tömve voltak mindenféle ünnepi fogással, a bőséges desszert kínálatban pedig szerepelt a mézeskalács ház, a tojáslikőrt és a cukorpálcák is. Az emberek már szállingóztak, én pedig ott ácsorogtam a bejáratnál, és vártam, hogy Tim is megérkezzen.

Pontban kilenckor belépett az átriumba, nagyon jól festett a szmokingjában. Ahogy ott állt előttem, nem tudtam, mit tegyek, és csak ott álltam és mosolyogtam. Tim meglátott és merev arccal elindult felém. Szólásra nyitottam a szám, de ő belém fojtotta a szót.

– Két perced van, hogy elmagyarázd a helyzetet, aztán elmegyek.

Próbáltam a dolgokat az ő szemszögéből nézni. – Stavros egy volt barátom. Semmi nincs közöttünk.

– Akkor miért csókoltad meg? – Tim úgy nézett rám, mint akinek majd megszakadt a szíve.

– Nem én csókoltam meg őt – feleltem a kérdésére -, hanem ő engem. És ha maradtál volna, láthattad volna, hogy ellököm magamtól és leszidom. Csakhogy elmentél és én az egész éjszakát azzal töltöttem, hogy próbáltalak megtalálni és elmondani ezt, és aggódtam… Alig aludtam, és aztán amikor kikötöttünk St. Maartenen, azt kívántam, bár ott lennél velem.

Tim nem erre számított. – Ellökted őt?

– Igen; nem vagyunk együtt. Én veled akarok lenni.

Tim szeme elkerekedett a hitetlenkedéstől. – De ő bámulatos és jóképű és…

Forró, kemény csókkal hallgattattam el, közelebb vonva a testét az enyémhez. Faltam az ajkait, majd megőrültem a vágytól, ahogy éreztem az édes ízét, annyira akartam őt. A fenébe, szerelmes voltam belé. – De ő nem te vagy.

Újra megcsókoltam és ezúttal éreztem, ahogy hozzám simul és halkan felnyög. A többiek figyeltek minket, irigykedő pillantásokkal és én vonakodva elhúzódtam, hogy levegőt kapjak. – Ha annyira biztos voltál benne, hogy Stavrosszal akarok lenni, miért jöttél el ma este?

Tim arca határozottan feszengőnek tűnt. – A bácsikám mondta, hogy bármelyik férfi megérdemel egy lehetőséget, hogy magyarázatot adjon a viselkedésére, aki akkora virágcsokrot rendel, mint a fél szobám.

Igggen – a virágboltosok a királyok! Megkönnyebbült sóhajjal tapadtam újra az ajkára. – A bácsikád egy okos ember.

– Ühümm – mormolta Tim a válaszát a mellkasomba, ahogy magamhoz öleltem. Elkezdődött a zene és Tim meglátta Stavrost a színpadon. – Amúgy meg, mit keres itt?

– DJ a hajón. És még mindig ugyanolyan ostoba, mint volt.

A zene hangos techno szám volt, ami szörnyen hangzott és teljességgel rossz a jelenlévő emberek számára. – Gyere.

A karomat Tim dereka köré kulcsolva a pódiumhoz vezettem.

– Stavros, azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozol.

Durcásnak tűnt, de nem érdekelt. – Igen, azt hiszem, így van. Sajnálom.

Hát, ez Stavros, sekélyes és őszinte; mit is láthattam benne? Szép csomagolás, de üres belső. Tudomást sem vettem a hangjáról, csak folytattam. – Jól van, jóvá teheted nekünk, ha teljesítesz pár kérést.

– Oké, mit akartok hallani? – Gyanakodva nézett és jól is tette.

Körülnéztem a teremben és láttam, ahogy az emberek mászkálnak, azon tűnődve, mit is csináljanak – a zene maga volt rossz. – Van valamid a jó öreg negyvenes évekből, Glenn Miller, Moon River, ilyesmi?

– Jah… – Jól gondolta.

– Nagyszerű, mert ezeket fogod játszani egész este. Kellemes, lassú, romantikus dalokat, amelyekre ők – mutattam körbe az idősebb urak csoportjain, akik egymásra néztek és láthatóan kényelmetlenül érezték magukat – is tudnak táncolni. – Stavros láthatóan vitatkozni akart. – Különben történetek fognak kerengeni.

Stavros szusszantott, majd beleegyezően bólintott. A klub zene elhallgatott, majd a Moon River lírai dallamai szólaltak meg az átriumban. A változás azonnali volt, mintha csak valaki egy kapcsolót pöccintett volna át. A bóklászó emberek elkezdtek táncolni; emberek, akik évtizedek óta voltak együtt, egymást átkarolva ringatóztak a zenére. A fények ragyogtak és a csillámgömb fényszikrákat szórt a falra, mintha havas lett volna a díszítés. A hatás lélegzetelállító volt, különösen, ahogy az emberek táncoltak a fák és a dekoráció között.

– Milyen történeteket tudtál volna szétkürtölni? – kérdezte Tim, olyan arccal, mint egy rosszcsont gyerek.

Közel húztam magamhoz. – Stavros csak tükör előtt tudta csinálni. Látnia kellett magát szex közben.

Tim felhorkant. – Ugye csak viccelsz?

Megcsóváltam a fejem. – Mindig ki kellett nyitnom a szekrényem ajtaját, hogy az egészalakos tükörben láthassa magát. Egyszer azt akarta, hogy úgy mozduljak, hogy jobban láthassa a saját seggét.

Tim horkantása szívből jövő nevetésre váltott. – Micsoda hangulat gyilkos.

– Igazad van. – Letelepedtünk, miután átvágtunk a táncoló párok között. – Táncolsz velem?

És megint ott volt az a tekintet. Mielőtt válaszolhatott volna, kézen fogtam és a táncparkett közepére vezettem. Átkaroltam a derekát, hogy megtámasszam a súlyát, ő pedig a nyakam köré kulcsolta a kezeit. Ezután lassan, előre-hátra kezdtünk ringatózni.

– Ez kellemes. – Tim a vállamra fektette a fejét, ahogy most először táncolt. Nem mozogtunk túl sokat, csak egy helyben ringatóztunk, de annyira jó volt, ahogy átöleltük egymást. – Mindig azt hittem, hogy a tánc olyasmi, amire sose leszek képes.

Bólintottam, és kicsit közelebb húztam magamhoz.

– Komolyan gondoltad, amit a kártyára írtál? – kérdezte.

Fölé hajoltam és finoman megcsókoltam. – Igen.

– Mindent? Még… – Ahogy Tim mélyen a szemembe nézett, láttam benne valamit, amit csak úgy tudtam leírni, remény.

– Igen. Mindent.

Tim elmosolyodott és visszafektette a fejét a vállamra, miközben tovább táncoltunk. A dal újra és újra változott, de mi csak öleltük egymást, táncoltunk, ahogy a többi pár. – Tim, sok minden van, amit még sosem csináltál, és majd együtt megtesszük, ígérem.

Tim nagyon komoly arccal nézett rám, és az az elfogódott pillantás is visszatért. – Lehetsz boldog mellettem? Én teljesen átlagos vagyok, egy béna lábbal.

A francba, egy dolgot biztosan tudtam, és pedig hogy segíteni fogok neki, hogy meglássa magában mindazokat a csodálatos dolgokat, amiket én láttam benne.

Finoman végigsimítottam a hátán. – Nem vagy hétköznapi, csodálatos vagy. A lábad pedig, csak egy részed, és mindent komolyan gondoltam, amit az üzenetben írtam. Szeretlek, Tim Crawford. – Felemeltem a fejét és az enyémet az övéhez hajtottam, majd, ahogy lassan mozogtunk, megcsókoltam. Éreztem, ahogy nekem dől és átadja magát a csóknak, ahogy az előző éjjel is tette. Ugyanazt a halk, nyöszörgő hangot hallatta és ugyanaz a sürgető vágy sugárzott végig bennem. Csak öleltem szorosan, és csókoltam; a csókon keresztül mondtam el neki mindent. Amikor elváltunk, a fejét a mellkasomnak döntötte és csak táncoltunk tovább. Nem esett több szó, a csókunk mindent elmondott… Mi pedig táncoltunk a szikrázó karácsonyi fények alatt.

Miután isten tudja, mennyi ideig táncoltunk, éreztem, hogy Tim egyre erősebben támaszkodik rám, és tudtam, hogy elfáradt, így a táncparkett körül elhelyezett székekhez vezettem és szereztem valami innivalót. Arra értem vissza, hogy a bácsikája ül mellette és mindketten mosolyognak.

– Henry, ugye emlékszel Eb bácsikámra – vigyorgott szélesen Tim, ahogy átnyújtottam neki az italát.

– Örülök, hogy újra találkozunk, fiatalember – nyújtotta felém Eb a kezét, miközben felállt. – Megyek, magára hagyom az ifújságot – mondta és csatlakozott a kártyapartnereihez, míg én leültem Tim mellé.

– Jól vagy? Nem vittük túlzásba, ugye? – ültem le, és átkaroltam Tim derekát, míg ő ellazultan hozzám bújt.

– Jól vagyok – fordult felém mosolyogva. – Igazán jól. – Azután megcsókolt, az ajkain a bor és az ő ízét éreztem. – Azt hiszem, egy kicsit meghittebb helyre van szükségünk.

Beleegyezőn bólintottam, és letettem a maradék italomat. Felkeltünk és a karommal még mindig a dereka körül elindultunk a liftekhez. Amikor kinyílt az ajtó és beszálltunk, Tim megnyomta a saját emelete gombját. Én ránevettem és megnyomtam az enyémet.

Beengedve a lakosztályomba hellyel kínáltam. – Foglalj helyet. – Az apró kanapé felé vezettem, majd felhívtam a szobaszervízt és kértem egy jeges vödröt meg egy tál friss epret.

Leültem Tim mellé és magamhoz húztam, hogy az ajkaink találkozzanak. Finoman a kanapéra döntöttem, miközben faltam a forró, édes száját. Tim halkan sóhajtozni és nyöszörögni kezdett, elárulva, hogy tetszik neki, amit csinálok, így hát folytattam a felfedezést, csipkedve és szívogatva a fülcimpáját, és megízlelve a nyakának édes bőrét.

Próbált megszabadulni a nyakkendőjétől, de könnyed érintéssel leállítottam.

– A miénk az egész éjszaka, csak lazíts.

Tovább csókolóztunk, amíg halk kopogást nem hallottam az ajtó felől.

– Rögtön visszajövök. – Kinyitottam az ajtót és átvettem a hideg jeges vödröt és az epret, majd a Jimtől és Paultól kapott pezsgőt a vödörbe állítottam és az epreket pedig az asztalra tettem, mielőtt visszamentem Timhez és talpra segítettem. 

A hálószobába kísértem, majd kinyitottam a szmoking kabátját, lecsúsztattam a válláról, és egy székre dobtam, majd az enyémmel is ugyanezt tettem. Azután csókok közepette az ágyra ereszkedtünk. Hagytam neki, hogy elnyúljon az ágyon.

Az ujjaim meglazították a nyakkendőjét és elhúzták a nyakából, és a ruhadarab csatlakozott a kabátokhoz. Kigomboltam az ingét, és ahogy egyre több tűnt elő a mellkasából, úgy csókoltam végig a bőrének minden centiméterét. Az inge is a többi ruha között végezte, amikor elkezdett mocorogni. – Nekem le kell…

– Shhh – végigfuttattam a kezem a merevítős lábán. – Csak feküdj és hagyd, hogy én csináljam. – Kinyitogattam a pántokat, amelyek a helyükön tartották a merevítőt és így a lába teljesen szabadon maradt a bóklászó kezeimnek. Óvatosan lehúztam az eszközt a lábáról és a földre tettem. A cipői koppantak mellette, és miután a lába csupasszá vált, a kezem besiklott a nadrág szára alatt, éreztem a bokája meleg bőrét. Mocorgott az ágyon, ahogy most először érintette meg őt egy szerető. Lassan kioldottam a övcsatját, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárt. Óvatosan, hogy ne okozzak fájdalmat a lábánál, lehúztam a nadrágot róla, és csak a fehér alsója maradt rajta. Ott álltam az ágy végében és lenéztem rá. Tudom, néhány napja még tréfálkoztunk rajta, de senki, aki így látta volna őt, sosem szólította volna Picinek. Szép vállak, olyan karcsú derékban végződő felsőtest, amiért a legtöbb ember meghalt volna. A mellbimbói apró, előre meredő korongok a mellkasán és én nem tudtam ellenállni, nyalogatni kezdtem őket, amíg kemény csúcsokká dermedtek. Tim felnyögött és erősebben nyomult az érintés után, ahogy egyre csak csókoltam és majszoltam.

– Ez nem fair – kelt volna fel tiltakozva.

– Akkor feküdj vissza – javasoltam neki, miközben visszadöntöttem az ágyra.

Visszaálltam az ágy végébe és levettem a nyakkendőmet, majd az ingemmel együtt a ruha kupachoz adtam. Tim felszisszent, amikor végigsimítottam a mellizmomon, könnyedén megcsippentve a mellbimbómat. Elmosolyodtam, mire Tim hangosan felnyögött, ahogy kioldottam a nadrágomat, kiléptem belőle és hagytam Timnek, hogy alaposan szemügyre vegyen. Azután megfordultam és lassan letoltam az alsómat is a földre, tökéletes rálátást adva a hátsómra.

– Fordulj meg – mondtam Timnek, és engedelmeskedett. Lovagló ülésbe helyezkedtem rajta, óvatosan, nehogy teljesen ránehezedjek.

A kezeim bejárták a hátát, míg a szám és a nyelvem a vállát és a nyakát ízlelgették, míg egyre lejjebb jutottam, elérve a feneke fölött lévő kis mélyedésig. Lejjebb húztam az alsóját a formás farpofákon, csókoltam és dögönyöztem a feszes félgömböket, az ujjaim pedig végigsiklottak a hasítékon. A kezem fel-le járt a hátán, minden alkalommal egyre lejjebb és lejjebb jutott, amíg végül lekerült az alsó is a testéről. Szép volt, makulátlan bőr és tökéletesen gömbölyű hátsó. Az egyik lába ugyan vékonyabb volt a másiknál, de ettől eltekintve tökéletes volt. A látványtól vágy cikázott végig bennem.

– Fordulj vissza. – Megtette, amire kértem, és láttam, ahogy engem néz, a tekintete végigsöpört a testemen. Visszamásztam az ágyra, a karomba zártam őt és szorosan öleltem, egymáshoz préselve a testünket, ajkakat az ajkakhoz, mellkast a mellkashoz. A hangok, amiket kiadtunk, sóhajok és nyögések, miközben a kezeink felfedeztek és egymást ízleltük. A szája rátalált az egyik mellbimbómra és úgy bánt vele, akár egy profi, szopogatta és nyalogatta, amíg úgy nem éreztem, hogy szétrobban a fejem. – A fenébe, ez nagyon jó.

Kettőnk közé csúsztattam a tenyerem és az ujjaimat a férfiassága köré zártam, finoman dörzsölgetve, amíg nyögdécselni és remegni kezdett alattam. Lejjebb csúszva a testén megcsókoltam a férfiassága csúcsát, mielőtt végignyaltam az egész hosszán.

– Jézusom! Sosem hittem, hogy… – zihálta.

Elvigyorodtam és olyan mélyre vettem a torkomra, amennyire csak tudtam, aztán elhúzódtam és megismételtem. Tim felnyögött, és mozgatni kezdte a csípőjét. Engedtem és bátorítottam, hogy vegye el, amire szüksége van. Én legfőképpen őt akartam, érezni az ízét, meg akartam adni neki, hogy ez az első alkalom a legjobb élmény legyen. Figyeltem, ahogy a szeme kitágul, a szája elnyílik, éreztem, ahogy a teste megfeszül, azután hallottam a mély, szinte már állatias mordulást, ahogy keményen elélvezett; a fejét hátravetve, előre lökte a csípőjét, miközben elárasztott, hogy megízleljem az élvezetét.

Tim visszarogyott az ágyra, a farka pedig kicsusszant a számból. Az arcán örömteli kifejezéssel kapkodott levegő után. – Sosem hittem, hogy… Ez mindig ilyen?

– Az, ha olyannal vagy, akit szeretsz – csókoltam meg, megosztva vele a saját ízét, gyengéden cirógattam a bőrét, hogy megnyugtassam és bátorítsam. Éreztem, ahogy az ujjai körém kulcsolódnak és mozogni kezdtek. A gyönyör, és a tudat, hogy szeretem azt, aki miatt ennyire jól és elevennek érzem magam, leírhatatlan volt.

Tim megmozdult az ágyon és felnézett rám. – Szabad?

A tenyerembe fogtam a fejét és magamhoz húztam az arcát, hogy hevesen megcsókolhassam. – Megtehetsz bármit, amit csak szeretnél, ami jó érzést kelt.

Először óvatos volt, ahogy azt vártam is, de hamarosan körülvett a forró nedvesség. – Lassan csináld, használd a kezeidet – javasoltam. Istenem, annyira jó volt. Majdnem eszemet vesztettem, mert próbáltam nem mozdulni, az ő tempójában haladni, de egyszerűen megőrjített és… – Tim… – próbáltam figyelmeztetni, de nem voltam teljesen magamnál, ahogy a gyönyör gyorsvonatként gázolt át rajtam. El akartam húzódni, de nem hagyta, így hát meglovagoltam a gyönyör hullámait, amivel megajándékozott, megmutatva az érintését, a melegségét, a szerelmét.

Zihálva roskadtam az ágyra, teljesen kifacsartan, és az élvezettől legyőzötten. Tim elhelyezkedett fölöttem és megcsókolt, amíg én a karomba zártam és puha bőrét simogatva szorosan öleltem.

– Rögtön visszajövök – mondtam néhány perc elteltével és miután felkeltem az ágyból, majd fogtam a pezsgőt, poharakat és az epret a másik szobából. Ahogy visszatértem a hálóba, kilőttem a dugót a palackból és töltöttem az italból a poharakba. Ez egyiket átadtam Timnek, majd fogtam az epret is és visszamásztam az ágyba. Ittunk és egymást etettük a gyümölccsel, csókolóztunk és ölelkeztünk.

Tim nekem dőlt. – Csinálhatjuk még egyszer? – Ahogy felnézett rám, a szemei teli voltak reménnyel és kíváncsisággal.

– Annyiszor csinálhatjuk, ahányszor csak szeretnéd; rengeteg időnk van – feleltem, majd foglyul ejtettem az ajkait.

Az éjszaka hátralévő részét egymás karjában töltöttük. Kicsit pihentünk, hogy aztán néhány óránként újra egymásnak essünk és átszeretkezzük az éjszakát.és amikor a hajó kikötött St. Thomason, kelletlenül keltünk fel az ágyból.

A sziget gyönyörű volt. Egy kicsit vásárolgattunk, egy kicsi ettünk, sokat csókolóztunk és búvárkodtunk tengeri teknősökkel. Tim szeretkezett velem a tengerben, a víz körülölelte a testünket, ahogy egyesültünk. Végtelenül varázslatos volt; még a teknőcök is le voltak nyűgözve.

A hajón töltött utolsó estén egy csendes, kétszemélyes asztalnál vacsoráztunk az egyik étteremben, mielőtt visszavonultunk a kabinomba, ahol addig szeretkeztünk, amíg moccanni is alig bírtunk, majd egymás karjaiban aludtunk el. Arra ébredtünk, hogy a hajókürt jelezte, hogy visszatértünk San Juanba.

Tim vonakodva hagyta el a kabinomat, hogy összecsomagoljon, de újra találkoztunk és együtt szálltunk le. Szerencsére Tim és Eb bácsikája ugyanazzal a járattal repültek Chicagóba, mint én és a bácsi elcserélte az ülését velem, így Tim és én egymás mellett ülhettünk.

– Chicagóban hagytad a kocsid? – kérdezte Tim, miközben landolás előtt végigfutotta a repülésről szóló magazint.

– Nem, a transzfer busszal jöttem.

– Hazavihetlek?

– Nem kell Ebet hazavinned?

Tim megrázta a fejét. – Eb bácsi Chicagóban él, és majd néz egy vonatot.

Timhez hajoltam és megcsókoltam, miközben a légiutas kísérő egy utolsó ellenőrzést tartott a biztonsági öveknél. Azt hiszem, meglephettük a fickót, mert amikor szétváltunk csak vigyorgott. Amikor ellenőrizte az öveinket, csak annyit motyogott: „A francba, az összes helyes srác foglalt”, azután tovább ment a folyosón.

– Látod, még ő is úgy gondolja, hogy helyes vagy – tettem hozzá suttogva. Tim elpirult és mosolyogva bokszolt vállba. Imádtam, amikor így mosolygott – nem csak felszínes szájhúzás volt, hanem az, ami szívből jön. – És igen, ami azt illeti, örömmel venném, ha elvinnél. – Tim kéjsóvár pillantást vetett rám. – Az autóddal… kezdetnek.

A repülés nagyszerű volt, beszélgettünk a munkáról és a következő hétvégére randevút is megbeszéltünk. Még azt is megígértettem vele, hogy megmutatja, hogy hol dolgozik, ami nem volt könnyű feladat.

– Gyógyszerész vagyok, emlékszel? Ez lenyűgöző a számomra.

Tim a fejét csóválta. – Sajnálom, de még nem szoktam hozzá, hogy olyan emberekkel találkozom, akik érdekesnek találják a munkámat. Többnyire csak vállat vonnak, és témát váltanak.

Miután leszállt a gép, elmentünk a csomagjainkért. Elbúcsúztunk Tim bácsikájától és elindultunk a kocsihoz, majd észak felé vettük az irányt.

– Nem bánnád, ha út közben megállnánk? Van pár ember, akiknek nagyon szeretnélek bemutatni.

– Oké – egyezett bele Tim, habár látszott rajta, hogy egy kicsit nyugtalan.

– Azokról van szó, akik megajándékoztak ezzel az úttal és imádni fognak téged.

Ahogy elértük a belvárost, elmagyaráztam Timnek az utat Jim és Paul lakásához. Mivel nem volt az épület előtt parkolóhely, kitett engem. – Rögtön jövök – ígérte.

Az utat hó borította és összerezzentem, ahogy elindultam a járdán, reménykedve, hogy talál egy megfelelő parkolót. Láttam, ahogy az utca végén megáll egy szabad helyen. Vártam, de intett, hogy menjek be, amíg ő kiszáll.

Az épületben meleg volt, Jim és Paul figyelte, ahogy jövök és már az ajtajukban vártak.

– Jól érezted magad?

– Igen, jól, köszönöm – öleltem át mindkettejüket, és közben hallottam, hogy nyílik a külső ajtó.

– Hoztál nekünk valamit? Vagy valakit? – vigyorgott Jim, ahogy bement a lakásba, miközben az ajtó becsukódott.

– Ami azt illeti – mondtam, és Tim kopogására ajtót nyitottam -, igen. – Tim belépett.

– Jim, Paul – csúsztattam a kezem a párom dereka köré -, ő itt Tim.

Kezet fogtak és Jim a konyhába ment koktélokat keverni. Hívott, hogy segítsek. – Rögtön visszajövök – mondtam és kimentem.

A konyhába lépve láttam, ahogy Jim a pultnak dől és tudtam, hogy csevegni akar. – Szóval, lefogadom, hogy nagyon jól érezted magad – mondta széles vigyorral, szinte már kuncogva az izgatottságtól.

– Aha, így volt – öleltem át újra a barátomat. – Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam… Ja, és a kirándulás is szórakoztató volt.

Jim felhorkant, majd fogta az italokkal teli tálcát és visszamentünk a nappaliba.

Vége

---

^[1] Tim Cratchit “Kicsi Tim” Charles Dickens: Karácsonyi ének című regényének egyik szereplője