Leon – szabadon olvasható

Első fejezet

Jase McCoy véleménye szerint csak egy rosszabb dolog volt New York Cityben a csúcsforgalomnál: a csúcsforgalom New York Cityben karácsony este. Na, nem mintha bárki is kérdezte volna a véleményét. Ha megtették volna, beismeri, hogy a fagyos hőmérséklet, az ocsmány, saras és olajos hó és az extra ruharéteg, amit minden New York-i visel, és amitől a már amúgy is zsúfolt járdák szinte járhatatlanok, csak a kisebb kényelmetlenségek. Amit Jase igazán utált az évnek ebben a szakában, azok a szánalmas, hajléktalan külsejű Télapók voltak a hiányos fogsorukkal és a koszos szakállukkal – vagy ami még rosszabb, a ravasz tekintetű, túl vidám dagadékok, akik attól jönnek tűzbe, hogy gyerekeket hajkurásznak. A folyamatos karácsonyi zene összekeveredve a visító és síró gyerekek hangjával és hozzáadva a sokszínű fények állandó villogását – ez elég volt ahhoz, hogy Jase a haját tépte volna vagy a szemét vájta volna ki a helyéről.

Nem volt semmi ünnepi vagy vidám ebben az időszakban. Nem tudott felidézni egyetlen kellemes emléket sem a korábbi karácsonyokról. Számára ez nem volt jószándékú vagy örömet hozó ideje az évnek. Sokkal inkább átkos, könyörgésről, adósságról, rokon utálatról, elkényeztetett kölykökről, rohanásról, harcokról és okozz-nekem-kibaszott-migrént időszak volt ez. A tények, hogy a beérkező hívások a panaszkezelő pultnál, ahol dolgozott, többszörösével megsokszorozódtak és az öngyilkossági ráta is jelentősen megnőtt ez idő tájt, azt bizonyították, hogy nem ő az egyetlen a bolygón, aki utálja a karácsonyt.

Jase a vidékies Nyugat-Virginiában nőtt fel és szerencsés volt, ha volt mit enni az ünnepek alatt, mivel a napi egyszeri étkezés az iskolában szinte nem is létezett. Az ajándék nem is volt kérdés, miután az anyja és a férfi, akivel épp megosztotta az ágyát, egy vodkás üveg alján találták meg a boldogságot. A legtöbb karácsony reggelt koszban és mocsokban töltötte. A meleg cukros sütemény vagy sült pulyka illata helyett pia, húgy és hányás szaga járta át az egy szobás kecójukat. Nem volt ott villogó karácsonyi fűzér, miután az anyja megint elfelejtette befizetni a számlákat és a Télapó mindössze üres vodkás üvegeket és összegyűrt cigarettás csomagokat hagyott.

Mindig azt hitte, hogy valami félresikerült nála. Még általános iskolában is mindenki a Télapó látogatásáról beszélt. A csodálatos ajándékokról, amiket a fa alatt találtak karácsony napján. Sosem beszélt arról senkinek, hogy őt a Télapó nem látogatta meg. Túlságosan is szégyellte beismerni a többi kölyök előtt. Hogy nyilvánvalóan olyan rossz volt az év során, hogy egy szénnel teli zoknira sem méltó.

Ahogy idősebb lett, önelégültséget érzett, amikor megtudta az igazat. Azokat a takonypócokat, akik fellengzősen és lelkendezve beszéltek a Télapóról, átverték. Mindegyiküknek hazudtak. A Télapó nem létezik. Az egész karácsony egy nagy baromság.

Miután leérettségizett, Jase New York Cityben kezdett el dolgozni. Szerencsés volt, hogy egész jó kis állást talált, aminek köszönhetően megengedhetett magának egy kis, saját lakást. Maga mögött hagyta a nyugat-virginiai nyomort és próbált nem gondolni mindarra a pokolra, amiben felnőtt. Mégis, néhány dolog a múltjából még mindig hatással volt rá. Mint a karácsony. Nem igazán kapta el az ünnepi időszak. Nem állt szándékában a nehezen megkeresett pénzét ostoba díszekre vagy ajándékok vásárlására fecsérelni. A barátai elég okosak voltak, hogy tiszteletben tartsák a kívánságát és egyedül hagyják karácsonykor. Elég okosak voltak, hogy meg se próbáltak neki ajándékot venni, amit csak visszadobott volna nekik. Elég okosak ahhoz, hogy hagyják, hogy olyan scrooge-os legyen és ignorálja ezt az egész baromságot. Bár a Scrooge^[1] talán nem volt a megfelelő jelző rá, mivel még a múlt, a jelen és az eljövendő karácsonyok szellemei is tudták, hogy ne kekeckedjenek Jase-szel. Gyűlölte a karácsonyt.

Szorosabbra húzva a sálat a nyaka körül, Jase lehajtott fejjel küzdötte át magát a tömegen. Tudomást sem vett a borvirágos Télapóról, aki Boldog Karácsonyt kívánt neki. A nyelvébe harapott, nehogy visszakiáltsa a szokásos „Ba ba ba ba baszd meg” válaszát. Fáradt volt, nyűgös és csak két háztömb választotta el, hogy maga mögött tudhassa ezt az őrületet. Nem volt értelme, hogy máson töltse ki az undorát és a keserűségét.

Csak arra fókuszált, hogy hazaérjen, és nem látta a ragyogó kék téli ruhába és szivárványszínű sapkába és sálba öltözött komisz kölyköt, aki előviharzott az üzletből, amíg már késő nem volt. Az ebédes táskája repült az egyik irányba, ő meg a másikba, amíg a hátsóján nem landolt egy undorító barna hókupacban. A hideg nedvesség azonnal átitatta a farmerét. Hála istennek az esése nem volt hatással a sátán kékbe öltözött ivadékára. Sértetlenül ment el és most dodzsemezett a többi, gyanútlan járókelő között, míg az anyja, miközben utána rohant azt üvöltözte fenyegetően, hogy a Télapó majd csak szenet hagy a zoknijában, és hogy csak a jó gyerekeket látogatja meg. Ja, sok szerencsét, kölyök!

– Nagyszerű, egyszerűen nagyszerű! – kiáltotta, ahogy talpra küzdötte magát az olajos latyakból. – Baszott boldog karácsonyt!

– Az nagyon boldoggá tenné a karácsonyt.

Borzongás futott végig Jase gerincén a fölötte megszólalt mély, érzéki hangtól. A reszketése csak erősödött, ahogy felnézve a leggyönyörűbb zöld szempárba pillantott, amit valaha látott. A hideg, a zaj, a villódzó fények mind megszűntek, ahogy elmerült a káprázatos szemekben.

– Boldoggá tegyük? – kérdezte az idegen, ahogy Jase felé nyújtotta a kezét és felsegítette.

Pislogva, tátott szájjal, beszédre képtelenül ostobán állt a szexi, isteni teremtmény előtt, aki lenézett rá azokkal a szikrázó szemeivel. Szikrázó? Ki a fenének vannak igazi, szikrázó szemei? Sűrű, szinte már fehér szőke tincsek keretezték a tökéletes, krémszínű arcát. Több volt, mint szép, és nem az a fajta nőies szépség volt. A férfiból hullámokban áradt az a fajta nyers, férfias szexualitás, amitől Jase farka megmerevedett az átázott farmerében.

– Készen állsz? – kérdezte az ismeretlen, ahogy előre hajolt, és puha, meleg csókot nyomott Jase érzékeny bőrére a füle alatt. Fahéj illata vette körül Jase-t, ahogy az izmos, kőkemény mellkashoz húzták.

– Készen mire?– dünnyögte szinte elhaló suttogással.

– A baszott boldog karácsonyra készen, természetesen – felelte, miközben Jase kezébe nyomta a táskáját és elindult vele a tömegen át.

– Szóval hallottad, igaz? – nevetett Jase.

– Ó, igen, hallottam, és úgy vélem, hogy ez egy nagyszerű ötlet.

Jase nem igazán tudta, hogy miért hagyja, hogy ez a férfi magával vonszolja, hogy miért követi. Nem csak azért, mert szívdöglesztő volt, bár ez sem volt rossz. A farka pontosan tudta, hogy miért követi és egyáltalán nem kérdőjelezte meg. Mégis, volt valami több a férfiban. Ordított róla a higgadtság, megbízhatóság, boldogság. Jase nem tudta miért, csak egyszerűen tudta. Még az a kis hangocska a fejében, amelyik általában ésszerű és túlságosan is óvatos volt, most hallgatott. Amikor megálltak, felnézett és rádöbbent, hogy az épület előtt állnak, amiben a lakása volt. Honnan tudta, hogy hol lakok?

A kérdés elhalványodott, amikor az idegen a tenyerébe vette az arcát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Hívj be, Jase – kérte, miközben végighúzta a hüvelykujját Jase alsó ajkán.

Egy kép csapott belé kettejükről, ahogy összefonódva, csupasz karokkal és lábakkal, izzadtságtól síkos testtel siklik és gördül egymáson a testük az ágyán, érezte a megfeszülő golyóiban és a lüktető farkában. A hevessége szinte térdre kényszerítette. Jase kinyúlt és megkapaszkodott az ismeretlen alkarjában, hogy biztosan álljon a lábán és ettől elektromos szikrák száguldottak végig a testén. Levegő után kapkodott az erejétől. Az arca átforrósodott, amikor észrevette a vigyort, a már szinte mindentudó mosolyt a férfi érzéki ajkain, mintha csak olvasna a gondolataiban, vagy látta volna a pajzán vízióit.

– De… nem is ismerlek. – Nem volt ellenére a névtelen szopás, vagy egy gyors numera egy vécéfülkében, de soha nem vitt egy ismeretlent sem az otthonába. – Nem hívok be ismeretleneket – mondta kissé meggyőzőbben, nem tudva, hogy kit akar meggyőzni, magát, vagy a rejtélyes férfit.

– Leon vagyok – mondta a nevét Jase ajkaiba. – És ígérem neked, hogy meg akarsz majd ismerni. Meg kell ismerned.

A meleg fahéj illat újra átölelte őt, amibe belevegyült még valami – valami ismerős, valami, amitől elfelejtett minden érvet, hogy miért lenne rossz ötlet behívni az ismeretlent az otthonába.

Nem volt biztos abban, hogy meg kellene ismernie, de bizonyos részei, bizonyos kemény, egyre keményebb, intimebb részei nagyon is meg akarták ismerni. Mielőtt Jase újra felidézhette volna az ellenérveket, elnyelte a nyögéseit, ahogy Leon a szájába csúsztatta a nyelvét. Leon keze a nyaka köré fonódott és félredöntötte a fejét, ahogy a csók elmélyült.

Nyelvek birkóztak és fogak koccantak, ahogy a csók irányításáért vívott harc fokozódott; Jase beleadott a maga részéről mindent, és próbálta legalább olyan jól visszaadni, ahogy ő kapta. A halk nyöszörgések, amelyeket nem csak hallott, de érezte is a vibrálásukat, elárulták, hogy nem csinálja olyan rosszul. A csók forró és parancsoló volt; az ajkait harapdálta, a nyelvével simogatta, miközben a száját falta. Ahhoz képest, hogy odakint állt a hidegben, meleg volt és a forróság áradt belőle, amitől elakadt a lélegzete. Csak akkor húzódott vissza, amikor az oxigénhiány kényszerítette rá, hogy a csók véget érjen, ő pedig azon kapta magát, hogy ott áll a nappalija közepén Leonnal, aki kigombolta a kabátját és lecsúsztatta a válláról.

– Milyen szomorú – mormolta Leon.

– Szomorú? – Jase semmi szomorúra nem gondolt, nem, ahogy a meleg ajkak és a nedves nyelv ösvényt húzott a nyakán vagy, ahogy Leon hatalmas kezei az ingét gombolgatták. Forróság hullám ölelte körül a testét, minden érzékét kiélesítve. Nem tudott másra gondolni, csak hogy rámászik arra a hihetetlenül észbontó testre és el sem ereszti, amíg az ünnepi időszak el nem múlik. Semmi szomorú nem volt benne. Gyönyörteli, de nem szomorú.

– Egy apró jele sincs a karácsonyi vidámságnak az otthonodban – mormolta Leon Jase bőrébe, miközben a meleg lélegzete egyre lejjebb haladt az újonnan feltárult mellkason.

Mikor vesztettem el az ingem? A pokolba arra sem emlékezett, hogy beléptek a lakásba, ám pillanatnyilag nem érdekelte sem az, hogy hogy kerültek be vagy, hogy mikor vették le az ingét, még kevésbé, hogy hová tűnt. Minden figyelme arra összpontosult, ahogy az erős kezek a mellkasát dögönyözték.

Ahogy Leon nyelve végigsöpört a szegycsontján, melegség futott át rajta. Jase közelebb húzódott, a makkja hegyén előváladék szivárgott, tovább nedvesítve a már amúgy is átázott alsóját. Hátradöntötte a fejét, helyet adva Leonnak a tevékenységéhez. – Utálom a karácsonyt – nyögte.

– Csak még nem élted meg a karácsony örömeit.

A kétértelműség, amit a szavaknak adott, mindenféle képeket hozott fel Jase fejében, amelyben leginkább meztelenül nyúlt el vele együtt, mélyen a testébe fogadva Leon remélhetőleg méretes férfiasságát. A teste felvillanyozódott a gondolatra, hogy betölthetik. Jase megremegett, közelebb bújva Leonhoz. Fókuszálj, Jase. Vidd az ágyba és vedd rá, hogy megmutassa neked mi az az öröm. A fenébe, mutasd meg neki, hogy te milyen örömöket tudsz adni.

Ravaszul elvigyorodott, miközben azokba a perzselő szemekbe nézett. – Feltételezem szándékodban áll megmutatni őket nekem – mondta hívogató hangon.

– Ó igen – morogta Leon, és a hang végigdübörgött a mellkasában.

Csillámok ölelték körül Jase-t, és mielőtt pislanthatott volna, már a hátán feküdt az ágyán. A levegő cirógatta a felhevült bőrét. A nyirkos alsója rátapadt, miközben egy nagyon meztelen, nagyon izgatott Leon vetette át a lábát a combjain.

Jase a Leon ujjai között tartott vörös szalagra bámult. Leon az ujjai között dörzsölgette a szalagot, amibe Jase beleborzongott és azt kívánta, a férfi bár őt érintené. Jase megremegett a Leon ajkán megrebbenő vigyortól, és a szemében ülő vágy egyértelmű volt.

Jase nem kérdezte, hogy találta magát egyszerre csak az ágyban, sem arra nem figyelt, hogy mit művel Leon azzal a szalaggal. Csupán arra koncentrált, hogy elég közel kerüljön ahhoz, hogy érinteni vagy szopni tudjon. Lenyűgözte Leon szépen formált testéből előmeredő hosszú, vaskos férfiassága. Összefolyt a nyál a szájában, annyira meg akarta ízlelni és ingerelni a makkot, lenyalni róla Leon izgalmának gyöngyfehér bizonyítékát.

Tudomást sem vett a csuklója köré tekeredő szalag selymességéről, és a kis hangról is, amely azt mondta neki, hogy nem kellene ezt csinálnia; teljesen lenyűgözte, ahogy Leon tekintélyes erekciója himbálózott és meg–megrándult, mintha csak táncolt volna a túlfűtött pillantásának fényében.

– Minden szépen becsomagolva, mint egy mutatós, karácsonyi csomag – duruzsolta Leon.

Jase elszakította a pillantását Leon testéről és kényszerítette magát, hogy a szemébe nézzen. A kezdeti pánik, amit amiatt érzett, hogy odakötözték az ágya fejtámlájához elhalt, mielőtt még eluralkodhatott volna rajta. Ehelyett a megvillanó aranyszikrákat nézte azokban a ragyogó zöld szemekben. Elektromos szikrák futottak keresztül rajta, amitől a teste íjként feszült meg és emelkedett el az ágytól, és a vesszeje fájdalmasan lüktetett. Nem mondhatta, hogy nem fantáziált ilyen jellegű pajzánságról. Sosem hitte volna, hogy így lekötözve és valaki más könyörületére bízva lenni ennyire felizgatja őt. Függetlenül attól, hogy ő mit gondolt, a teste nagyon is lelkesedett a lekötözésért. És a lelkesedés még túl enyhe kifejezés is volt. Az orgazmus szélén tántorgott, apró zihálásokkal szedte a levegőt és a pulzusa csak úgy száguldott, Leon pedig még alig ért hozzá. Majdnem átzuhant ezen a határon, amikor Leon hirtelen elővarázsolt egy vastag cukorrudat és mélyen a szájába szívta, majd szinte teljesen kihúzta és a nyelve hegyével körözgetett a végén mielőtt ismét mélyen azok közé a buja ajkai közé vette.

Leon le sem vette a szemét Jase-ről, figyelte, ahogy az izgatottsága szárnyal, miközben ő ki-be járatta a cukorpálcát a szájában. Ahogy az ajkai nedvesek és csillogóak maradtak tőle, Jase sóvárgott, hogy a nyelve követhesse a rudat Leon szájában. Összerándult, amikor Leon a sikamlós édességet kihúzta a szájából és körbejárta vele Jase mellbimbóit. Mindketten felnyögtek, amikor a férfi előre hajolt és a nyelvével járta be az édes ösvényt, lenyalogatva a ragacsos édességet Jase bőréről, miközben egyre közelebb került a duzzadt csúcsokhoz.

– Karácsonyi ízek, mmm – mormolta Leon, mielőtt a szájába szívta az egyik cukorral borított bimbót.

Úgy tűnt, Jase érzékeny mellbimbóinak forró szopogatása egyenesen a farkára hat, és Jase már megint az orgazmus szélén találta magát. Reszketett a síkos nyelv és az éles fogak karcos érintésétől a mellbimbóján, ami az önuralmát feszegette. Jase mindennél jobban szeretett volna belemarkolni azokba a dús fehér tincsekbe és közelebb húzni Leont a mellkasára. Csak még egy kicsit, egy kicsit több dörgölés és az átlökné őt a határon az üdvözülésbe. A fenébe, ha a kezei szabadok lennének, lelökné Leont a farkához; biztos volt benne, hogy elég lenne egyetlen nyalintás vagy egy fújás, hogy elélvezzen.

Jase lélegzete felgyorsult, a golyói megfeszültek. Miután Leon cuppanó hang kíséretében elengedte a bimbóját, vigyorogva felnézett Jase-re, majd elfordult és a másikat is a szájába vette, könnyedén pöckölgetve a nyelvével, de sosem szívta mélyre vagy nyomta neki a nyelvét.

A lágy, gyengéd cirógatásoktól Jase teste visszatáncolt a szakadék széléről, és csak vergődött, de nem jutott el a megkönnyebbülésig.

– Gyűlölöm a karácsonyt – nyögte.

Leon a sarkára ült és félrebiccentett fejjel, kutató tekintettel nézett le rá. Ekkor felragyogtak a szemei és kacsintva nyúlt a háta mögé. Jase szívverése felgyorsult a megérzésétől. Úgy tűnt, Leonnak valóban szándékában áll megmutatni neki a karácsony előnyeit. Jase ugyan nem volt meggyőzve, de már túl volt azon, hogy törődjön vele, amíg Leon folytatja a teste felfedezését a pajzán ötleteivel.

Jase izmai megfeszültek, és a lélegzet a torkán akadt, amikor Leon egy hosszú, átlátszó jégcsapot varázsolt elő. Vastag volt, és ahelyett, hogy hegyes csúcsban keskenyedett volna el, olyan volt, mintha egy hatalmas vízcsepp gyűlt volna össze és fagyott meg a végén. Leon a jégcsap hegyét Jase nyirkos bokszeréhez nyomta és finoman dörzsölni kezdte a nedves pamutot gyönyörszikrákat küldve, amitől Jase bőre libabőrös lett. Még a kevéske anyag is túl soknak bizonyult. Arra vágyott, hogy a csupasz bőrén érezze. Tudni akarta, hogy olyan hűvös-e, mint amilyennek látszik, vagy forró, akár az ereiben keringő vér.

Hála a magasságosnak, Jase-nek nem kellett sokáig várnia, hogy megtudja. Leon ujjai Jase bokszerének dereka alá siklottak, az ujjbegyei a bőrét kínozták, ahogy lehúzta az anyagot. A férfi végigcsókolta az egyik reszkető lábát, amíg az alsó a bokájáig nem ért. Ezután lehúzta és félrehajította, majd visszakúszott Jase testén, míg a széttárt combjai között nem térdelt. Leon a hideg, üvegszerű érzést keltő jégcsap hegyével a puha fürtöket ingerelte Jase farka tövében. Ide-oda húzogatta a csípőjénél, keresztül a szőrzeten, de soha nem ott, ahol Jase a leginkább érezni akarta. Ahogy Jase csípője ringatózni kezdett, és elemelkedett az ágytól, hogy megpróbálja közelebb juttatni a síkos jégcsapot a duzzadt farkához, Leon megragadta a derekát és a szabad kezének erőteljes szorításával tartotta a matracnak préselve.

– Én imádom a karácsonyi látnivalókat – mondta, miközben végigjáratta a jégcsapot Jase belső combján. – Imádom, ahogy a jégcsapok visszaverik a fényeket, ahogy olvadnak és csepegnek. – Leon hagyta, hogy a csúszós hegye végigsimítson Jase szűk bejáratán, addig körözve rajta, amíg az úgy nem érezte, hogy elveszti az eszét a vágytól, hogy az belé nyomuljon.

Felkiáltott, ahogy Leon a tompa csúcsot belényomta. Az izmai ráfeszültek és próbálta mélyebbre húzni a dildót a testébe, de Leon továbbra is lenyomta a csípőjét, miközben tovább kínozta a nyílását. Apró körökkel mozgatta a játékszert, sosem tolta mélyebbre vagy gyorsított a ritmuson, csak lassan, finoman nyomta. Épp annyira, hogy felizgassa és stimulálja, de nem eléggé ahhoz eljuttassa a testét oda, ahol lenni akart – nem, ahol lennie kellett.

– Utálom a karácsonyt – zihálta Jase frusztráltan.

Úgy tűnt, Leon kínozni akarja őt, gyötörni azzal, hogy az orgazmus szélén tartja őt és nem engedi belezuhanni az elmondhatatlan gyönyör mélységeibe. Hát, ha ez volt az elképzelése, hogy meggyőzze Jase-t arról, hogy a karácsony gyönyörű dolog, akkor nagyon rosszul csinálja. Jase izmai megfeszültek akár az íj húrja, és a testének minden sejtje a megkönnyebbülésért sikoltott. Csak amikor már azt hitte, hogy széthasad, amikor már a könyörgés határán járt, Leon csak akkor kezdte lassan mélyebbre csúsztatni a jégcsapot a testében. Kínzóan lassan.

– Csöpögősen nedves – sóhajtotta Leon Jase makkjánál, ahogy lehajtotta a fejét. A dildó lassú mozgása összekeveredve a forró lélegzettel tovább taszította Jase-t. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Majdnem, majdnem ott van. Csak egy kicsit mélyebbre vagy Leon szája legyen kicsit közelebb és ő orgazmusban tör ki. Az izmai remegni kezdtek. A belső izmai megfeszültek a játék körül és az orgazmus közeledtét jelző bizsergés a gerince tövében fokozódott. Hátravetett fejjel zihált, mély lélegzetet véve szedte a levegőt, hogy felkészítse magát. Egy kicsit még…

Leon gyors mozdulattal kihúzta a jégcsapot a testéből, kiüresedve, sajogva hagyva Jase-t. Ismét visszaült a sarkára és mindentudó pillantással nézett Jase-re.

– A pokolba! Ne! – ordította Jase. – Olyan közel… kérlek… nekem… kell

Csak könyörögni volt képes. Beismert volna bármit, amit Leon hallani akart. A picsába, még azt is világgá kürtölte volna, hogy imádja a karácsonyt, ha nem hagyja abba, ha hagyja őt elélvezni.

– Nem gondolod komolyan, de szándékomban áll megmutatni neked a karácsony összes gyönyörű látnivalóját és ízét – nyalintott végig Leon az ajkain. – Utána már úgy lesz.

Jase nem tudta, hogy hangosan kimondta – kimondta volna? Leon képes olvasni a gondolataiban?

Kizárt, biztosan hangosan mondta. Akárhogy is, nem számított. A buja kábulat, ami körülvette, nem hagyott helyet az összefüggő gondolatoknak. Majd később aggódik miatta. Most azonban, felkészült, hogy a lelkét is eladja a megkönnyebbülésért.

---

^[1] Ebenezer Scrooge – Charles Dickens Karácsonyi ének című művének főhőse. Fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót, sőt a karácsonyi ünnepeket és az arra való készülődést is egyenesen gyűlöli. 

---