Boldog Új Évet!


Frissítések on kedd 31 december 2019 - 11:48:46 | by Fairy


2019. december 31.






Boldog Új Évet!


Eljött az év utolsó napja is. Kívánjuk mindenkinek, hogy a jövő év legyen boldog, egészségben és sikerekben gazdag és teljesüljön minden vágyatok! No és természetesen sok-sok finom olvasnivalóhoz is hozzájussatok, amihez mi is hozzá szeretnénk járulni.

És, hogy az óévtől szépen búcsúzzunk, íme a mi idei utolsó ajándékunk nektek.

Elkészültünk a VI. Skatjáték történetével, amely dion ötlete alapján íródott. Bevallom, amennyire rettegtünk tőle, annyira imádtuk írni. Bízunk benne, hogy ti is szeretni fogjátok Brant és Trist, no meg a többieket!

És, hogy ne csak ennyivel köszöntsük az új évet JÁTÉKOT hirdetünk ki. Egy soron kívülit.

Aki először kitalálja, hogy melyik szereplő/szereplők jelent/ek már meg egy korábbi történetünkben és, megírja melyik volt az a történet, feladhat nekünk egy új feladványt.

Egy kis módosítás, mert úgy látom, hogy félreérhető volt a feladat. A MAI, azaz A múlt árnyékában című történetben ki/kik az/azok a szereplő/k, aki/k megjelentek már egy korábbi történetben. Nem a régiek között.

Kíváncsian és izgatottan várjuk, kitaláljátok-e!



Fairy és Juckó




Fairy/Juckó - Skatjáték:

A múlt árnyékában