Újra élni

Újra élni

Eredeti cím: To live again

Író: darkmoore05

Fordító: Fairy

Fandom: Harry Potter

Páros: Perselus Piton / Harry Potter

Rating: G

Engedély: van

Jogok: Minden jog J. K. Rowlingot és a vele szerződésben álló filmstúdiókat illeti, az írónak és a fordítónak semmilyen haszna sem származik eme történetből.

Mint mindig, a bétázást köszönöm Juckónak.

Az eredeti történet olvasható, ITT.

A történet preslash.

Újra élni

- Mit csinálsz itt egyedül, Potter? Meguntad az ünneplést? Azt hittem, hogy sütkérezni fogsz a figyelemben, amit a mi nagy háborús hősünk kap – Perselus hangja hűvös, arckifejezése komor volt.

Harry a kert egyik padján ücsörögve, fáradtan nézett rá és úgy válaszolt. – Fogd be, Perselus, tudod jól, miért vagyok itt. Nem tudom ezt tovább elviselni és fogadni mernék, hogy te is ugyanezt érzed. Különben nem a kertben kóborolnál a minisztériumi bál kellős közepén. És ne gyere itt nekem ilyen háborús hős baromságokkal, vagy talán emlékeztetnem kellene téged, hogy ugyanolyan hős vagy, mint én? Úgy vélem, hogy Scrimgeour a végén csak jó volt valamire. Utálnám magam, ha bántanom kellett volna azért, mert magától nem kegyelmezett meg neked és nem adott neked Arany Merlin-díjat. Ez az ember retteg tőlem. Már csak ez hiányzik nekem… a tisztelet és hírnév mellé megkapom az ismertséget, hogy én magam leszek a következő Sötét Nagyúr. Remek, egyszerűen remek. – Harry felsóhajtott és állát szorosan ölelt térdeire fektette.

- Ne nyafogj Potter, nem minden szól rólad. És biztos vagyok benne, hogy hamarabb fogok hordani Albus-féle ocsmány rongyokat, minthogy egy annyira griffendéles valaki, mint te Sötét Nagyúrrá változzon. – Ennek szarkasztikusnak kellett volna lennie, de a Dumbledore elvesztése felett érzett fájdalom túlságosan is hallható volt Perselus hangjában.

Az elképzelés, hogy Piton bíbor talárt vesz fel, piros és sárga pöttyökkel, halvány mosolyt csalt Harry arcára. – Nem azt mondom, hogy én leszek a következő Sötét Nagyúr. Azt mondom, hogy az emberek azt fogják hinni és ez nagy különbség – válaszolt halkan a griffendéles. Gyűlölte, ahogy az utóbbi időben néznek rá a többiek. Mióta legyőzte Voldemortot, ott látta ezt a furcsa elővigyázatosságot az emberek szemében, mikor velük beszélt; még azoknál is, akiket évek óta ismer. Egyedül Perselus és a Weasley-k voltak ez alól kivételek. – Úgy értem, mégis mit vártak? – folytatta, mikor Piton továbbra is hallgatott. – Mindig is tudták, hogy milyen erős vagyok, akkor most miért változott meg ilyen hirtelen a viselkedésük? Csak azt tettem, amit mindenki várt tőlem. Nem mintha én kértem volna, vagy ilyesmi.

- Potter, most az egyszer használd az agyad. Természetes, hogy megijeszted őket. Húsz évesen legyőzted a Sötét Nagyurat. A legerősebb élő varázsló vagy, akkora nyers energiával rendelkezel, amitől egyszerűen porrá vált, csak azért mert te így akartad. Tényleg azt várod a körülötted lévő emberektől, hogy kedvesek és barátságosak legyenek, mindazok után, amit véghezvittél? Ugyan már, még te sem lehetsz ennyire együgyű – Perselus alaposan elrendezte maga körül a talárját és leült Harry mellé.

- De… - kezdte Harry, azonban nem fejezte be a mondatot, mert tudta, hogy Perselusnak igaza van. – Ez igazságtalanság – motyogta, elveszettnek, megbántottnak és magányosnak érezve magát. Miért nem tud az élet egyszerű lenni, legalább most az egyszer?

- Az élet nem igazságos, Potter – válaszolt Perselus ugyanolyan halkan, a szarkazmus pedig kivételesen hiányzott hangjából. – Ha eddig nem sikerült megtanulnod ezt a leckét, akkor reménytelen eset vagy.

Harry egy pillanatra elhallgatott, azon gondolkodva, hogy mennyire megváltoztak a körülötte lévő emberek az utóbbi pár évben. Rengeteg dolog másként volt, mióta Albus eltávozott. Sokakat elveszítettek, röviddel a halála után. Különösen Harry rendelkezett kevés személlyel ezekben a napokban, akiket „barátainak” nevezhetne, és Perselus volt az egyik közülük. Még mindig ugyanolyan szarkasztikus és megközelíthetetlen volt, mint mindig, de már nagyon régen létrejött közöttük valamiféle fegyverszünet. A tény, hogy egymás mellett ülhetnek, az éjszaka közepén, egy kerti padon, elég bizonyítéknak kell lennie.

- És tényleg az vagyok? Reménytelen eset? – kérdezte végül Harry a mellette ülő férfitól. – Vajon haszontalan lettem azzal, hogy végeztem Voldemorttal? Ennyi? Most, hogy befejeztem a feladatom, veszélyes lettem? Ezt gondolják az emberek? És te is ezt gondolod? – Harry hangjában düh és fájdalom hallatszott, de nem tehetett ellene semmit. A végső csata óta kiegyensúlyozatlannak és zavarodottnak érezte magát. Megölt valakit, és az emberek ezért dicsérték. Igen, azt tette, amit tennie kellett; megszabadította a világot a hatalmas gonosztól. Akkor miért nem érezte magát győztesnek? Miért hallotta minden egyes alkalommal, mikor lehunyta a szemét, Voldemort sikítását? Miért érzi úgy, mintha eladta volna a lelke egy részét, mikor megölte őt?

- Én azt gondolom, hogy egy hatalmas szívességet tettél a világnak, Potter. Azt tetted, amire kiképeztek és most meg kell birkóznod a következményekkel, amiben senki nem segíthet neked. Nem mondom, hogy könnyű lesz… soha nem az. Azért mondom, mert lehetséges.

- Nem tudom, Perselus – válaszolt Harry, végre a szemébe nézve. – Nincs hozzá kedvem. Másképp… másképp érzem magam. Képmutatónak… érzem magam. Embereket öltem a csatatéren, Perselus. Életeket vettem el, ahelyett, hogy védtem volna. Hogy lehetek ezek után rendben? Hogy lehet bárki is rendben ezek után?

- Az egy „ők vagy mi” szituáció volt, Harry. Meg akartak ölni téged, minket, a diákokat. Gondolod, hogy nekik volt bármilyen aggályuk? Hiszen te tudod a legjobban. Nem vagy sérült, összetört vagy bármi, aminek most képzeled magad. Minden rendbe fog jönni. Eltarthat egy ideig, lehet, hogy néhány hétnél vagy hónapnál többe, hogy elfogadd – ezzel kell együtt élned –, de boldogulni fogsz. Ismerlek. Te adtál ezeknek az embereknek esélyt, hogy úgy éljék a saját életüket, ahogy szeretnék. Most már magadnak is engedd meg ugyanezt. Nincs semmi, ami miatt hibáztatnod, netán szégyellned kell magad.

Harry meglepődve nézett Perselusra, ahogy a férfi hirtelen érzelmekkel teli lett. Még jobban meglepődött, mikor a másik férfi hozzá hajolt és félreseperte a haját az arcából.

- Ne tedd ezt magaddal, Harry. Ne hagyd, hogy győzzön, ha már egyszer halott. Ideje, hogy elkezdj élni és azt tenni, amihez kedved van. Menj kviddicsezni, légy auror, vegyél feleségül egy csinos boszorkát, legyen egy tucat gyereked. Bármit megkaphatsz az élettől, amit csak szeretnél – Harry már nagyon hosszú ideje nem hallott annyi érzelmet Perselus hangjában, mint most. Elmosolyodott a gondolatra.

- Harrynek neveztél. Kétszer is, pedig soha nem hívsz Harrynek – mondta lágyan.

- Így hív téged mindenki, én csak különbözni akartam tőlük. És ne tereld el a témát. Mihez akarsz kezdeni az életeddel? – csattant fel ingerülten Perselus, mire Harry csak felnevetett. Hirtelen nagyon ostobának érezte magát. Hogy lehetett ilyen vak?

Harry figyelte az embereket, ahogy terveket szőnek az új életükre, de mióta Voldemort meghalt, ő valahogy úgy érezte, hogy kimarad. Többé már nem volt rá szükség, ahogy elkezdték az új, igazi életüket élni. Hermione és Ron az esküvőt tervezték, az ikrek újra meg akarták nyitni a boltjukat, Minerva új tanárt keresett az SVK tanítására. Bűntudattól és - most már bevallja -, szégyentől vezérelve… félrelökte a saját életét. A végső csata óta elveszettnek érezte magát és hiányzott egy életcél, de most Perselus valamit világossá tett a számára. Valami fontosat. És ez jó érzés volt. Nem. Rohadtul nagyszerű érzés volt.

Szabad volt terveket készítenie, szabad volt álmodoznia és szabad volt élnie. Nem halt meg azokkal az emberekkel együtt, akiket elveszítettek a harcmezőn. Valahogy túllép ezen. De ami a legfontosabb, hogy nem volt egyedül. Valójában, volt egy olyan érzése, hogy nemsokára lesz egy állandó társa, ha ezt most jól csinálja.

- Azt mondtad, hogy bármit megkaphatok az élettől, amit csak szeretnék – válaszolt végül Perselusnak, ragyogó mosollyal.

- Ezt mondtam – felelt Perselus.

- És, ha én Téged szeretnélek?

Vége


 10.0 - 3 votes 

Hozzászólás

usagi
12 jan : 20:51
Válasz erre
Szia. A válsszal nincs folytatás? :V
Nagyon tetszett, néha tényleg 'csak' ennyi kell,hogy valaki rámutasson a nyilvánvalóra ha már mi nem lájuk. emondd
Köszönöm.
Fairy
16 jan : 14:32
Válasz erre
Szia!

Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a történet ennyi volt. De bevallom én annyira nem bánom, mert a képzeletünkre van bízva, hogyan is tovább. Azért én biztos vagyok Perselus válaszában, te nem?
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad a történetet és, hogy írtál. Várlak vissza a többi történetnél.
kagylo
23 jan : 14:24
Válasz erre
Benne van minden, röviden s tömören. Morális kérdések, romantika, dráma. Nagyszerű volt olvasni. Köszönöm!
Fairy
23 jan : 14:39
Válasz erre
Szia!

Nagyon köszönöm, hogy elolvastad és, hogy írtál. Örülök, hogy tetszett a történet. Bevallom nekem szívem csücske, annyira szeretem a hangulatát és természetesen Perselust és Harryt együtt.
És ugye, hogy tudjuk Perselus válaszát?
kagylo
23 jan : 15:14
Válasz erre
Bizony, tudjuk.
vadocq
25 jan : 21:02
Válasz erre
Köszi szépen A folytatást majd fejben folytatom .....
bab123
09 jún : 14:47
Válasz erre
Jujjjj, ez nagyon tetszett, jó volt nagyon! Köszönöm!
Tothagnes00
14 jún : 13:47
Válasz erre
Nagyon szeretem az ilyen befejezéseket Köszönöm a fordítást!


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz