Romantikus lélek


Romantikus lélek

Eredeti cím: Romantyczna dusza

Író: AkFa

Fordította: Fairy

Fandom: Saját

Rating: R-16

Jogok: Minden jog az eredeti íróé, én csak lefordítottam nektek.

Engedély: van Dziękuję za pozwolenie! Az eredeti történet megtalálható ITT.

Megjegyzés1: A bétázást mint mindig Juckónak köszönöm! Még mindig nem boldogulnék nélküled! Azok a fránya magyar szórendek!



Tartalom: Valentin-nap és egy titkos imádó...





A történet a fordító engedélye nélkül máshol nem terjeszthető






Romantikus lélek







Eljött az újabb Valentin-nap. Durranással, zajjal és tűzijátékkal. Mint, ahogy az már lenni szokott február tizennegyedike előtt, minden bolt és drogéria zsúfolásig telt üdvözlőlapokkal, mackókkal és virágokkal. Szívecskék és kupidók kukucskáltak minden sarkon. A sarokban kuncogó lányok szinte remegtek az izgatottságtól és lelkesedéstől, titokban mutogatva egymásnak valamit. A finomság azonban nem volt jellemző rájuk, mert a fiúk keménynek tettetve magukat rájuk néztek és a fejüket csóválták a komolytalan viselkedést látva.
Levaynak nem volt semmi gondja a Valentin-nappal. Sőt, kifejezetten szerette, noha a vágy, hogy szívecskés lapot vagy egy mackót kapjon, mindig pirulásra késztette. De, hát tehetett arról, hogy ilyen romantikus volt?
Nagyon magányos romantikus. A kampusz lüktetett a sokaságtól és élettől, ő azonban olyan egyedül érezte magát, mint az ujja. Szeretett volna valakit, aki mellette lenne, aki ismerné és akinek fontos lenne. Azonban ez nem volt olyan könnyű.
Annak ellenére, hogy az egyetemisták nagy részének nem volt gondja a melegekkel, a helyzet rögtön megváltozott kicsit, mikor valaki úgy döntött, hogy kapcsolatot alakít ki.
Az egyedülálló meleg, az oké!
A szerelmes… nos… el kellett viselnie a gúnyolódásokat és ugratásokat.
Úgy tűnt, az emberek sokkal jobban elfogadták azt, ha valaki szexuális vágyat érzett a saját neme iránt, mint azt, hogy valóban képesek egymásba szeretni. A szex rendben van, de a szerelem kizárólag a heteróknak van fenntartva! Rosszabb, mert rengeteg meleg gondolta ugyanezt és ez nagyon szomorú volt.
A hallgatókkal teli aulán átvágva, Levay a fejét csóválta saját gondolataira. A valóság sokkal kegyetlenebbnek tűnt ilyen gyönyörű, bár hűvös napon, mint ez.
Felkapta a kabátját és megigazította a hátizsákját, míg körbe nézett. Nem igazán volt kedve ebédelni, de muszáj volt megvárnia, hogy meggyőződjön arról meg lesz-e tartva az utolsó órája vagy nem. Ennyi erővel aztán maradhatott is.
Mostanra valószínűleg ellepték a szobáját a Valentin-napi kártyák és mackók. Tomot, a szobatársát a legtöbb egyetemista csak úgy hívta, hogy „Isten ajándéka a nőknek” és Valentinkor mindig úgy tűnt, mintha egy érzelmi bomba robbant volna. Mindenki, aki kicsit is számított vagy akart valamit tőle, ilyenkor igyekezett körülötte keringeni. Nincs is jobb annál, mint egy jóképű sportoló népszerűségének fényében fürdeni. A szobájuk környékén letáborozott lányhordák különböző érzéseket váltottak ki Levayból. Egyrészt nem csodálkozott rajtuk. Tom, egynyolcvan magas izompacsirta volt. Az ember akár akarta, akár nem, önkéntelenül is jó pár dolgot elképzel magában a sráccal a főszerepben. Másrészt, nem bírta felfogni, hogy a lányok évről-évre azzal áltatják magukat, hogy valamelyiküknek végül sikerül behálóznia és a fiú beleszeret majd.
Az olyan férfiak, mint Tom, amikor bárkit megkaphattak, mindenkit meg is szereztek, különösen, ha tálcán kínálták fel nekik. A pletykák szerint, nem utasított vissza egy kis szopást, ha valamelyik srác felajánlotta neki. Levayt azonban nem érdekelte annyira a dolog, hogy meggyőződjön róla. Nem akarta elveszíteni a maradék tiszteletét Tom és azon idióták iránt, akik beleegyeztek az ilyen bánásmódba.
Nevetés és éljenzés ragadta meg Levay figyelmét. Már gyakorlatilag az étkező ajtajában állt, de a rengeteg ember, akik minden irányba haladtak, lelassították. Mindenki mosolygott, karjaikban plüssöket és virágokat cipeltek, leginkább a lányok. A fiúk, kezükben virággal láthatóan kényelmetlenül érezték magukat és meglehetősen kétségbeesve keresték választottjaikat, hogy kifejezzék érzéseiket. Mindig szórakoztatta, hogy a férfiak olyan kényelmetlenül érezték magukat, mikor virágot kaptak. Hiszen ez egy kedves gesztus volt, a virágok pedig gyönyörűek.
Egy fiatal, szőke lány szaladt neki, enyhén meglökve. Meglepetten kapta el, de mielőtt elnézést kérhetett volna, a lány mosolyogva egy szürke, bozontos, mackót nyomott a kezében, amelynek a masniján egy szív volt.
- A Valentinod arra kért, hogy ezt adjam át neked, érzései jelképeként! Szeretné, ha valamikor lenne rá esélye, hogy átkarolhasson és magához ölelhessen téged! – szavalta, boldogan kuncogva közben. Elfutott, mielőtt Levaynak ideje lett volna lerázni a döbbenetét.
Egy pillanatig lökötten nézte, ahogy a lány eltűnik a tömegben. Az agya leállt és semmi sem bírta munkára fogni. Csak a vérnyomása ment fel hirtelen, az egekbe emelve a pulzusát.
A Valentinom? Kicsoda? – gondolta kétségbeesetten. Hiszen senki, még a leghalványabb érdeklődést sem mutatta felém!
A kabala aranyos volt, de semmilyen üzenet nem volt rátűzve, sem útmutató, ami megkönnyítette volna kitalálni a küldő személyét. Levay szíve dübörögni kezdett a meglepetéstől és izgalomtól.
Neeem… nem kellene túlságosan beleélnie magát. Ez biztos valami vicc a haverok részéről, akik eddig sem fogták vissza magukat és, akiknek szétrúgja a seggüket.
Mindezek ellenére úgy tűnt, az ostoba szívét nem kedvetlenítette el. Mint valami buta izomcsomó görcsbe rándult, amikor a mackót a mellkasához szorítva körbenézett, azzal az aprócska reménnyel, hogy sikerült elkapnia valakit, aki őt figyeli.
Sajnos, ez teljesen lehetetlennek tűnt. Túl sok hallgatónak volt épp ebédszünete. Ráadásul sokan barátságosan integettek és köszöntek neki, még ha csak futólag is. Kissé bizonytalanul, és az arcáról el nem tűnő, hülye vigyorral, vett magának egy tonhalas szendvicset, gyümölcslevet meg almát és leült a terem végében egy asztalhoz. Pontosan a szendvics feléig élvezte a magányt és nyugalmat, töprengve a váratlanul megjelent mackón.
El kellene neveznem? Ki akart így megviccelni? Hülyeség lenne megtartani?
Gondolataiból és a szendvics lassú csócsálásból két barátja érkezése rángatta ki, akik nevetve és ugratva ültek le mellé, meg sem kérdezve, hogy akar-e társaságot. Evan, a szürke szemű, sötét hajú fiú, héliummal töltött lufit kötött a nyakába. A hatalmas szív fél méterrel lebegett a feje felett, a piros felirat pedig hirdette: „Szeretem az összes nőt”. Levay elfojtotta a kényszert, hogy a szemét forgassa. Evan különböző módokon harcolt saját szexualitásával, de egyelőre úgy nézett ki, hogy vesztésre áll, de ő még nem adta fel.
Ezzel szemben Zack kulcstartókból fűzött nyakláncot viselt a nyaka körül. A kulcstartókat Valentin-napi motívumok díszítették, a másik oldalon pedig a férfi telefonszáma volt szépen kinyomtatva. A vékony szőke nagyon barátságos és borzasztóan félénk volt, így most kihasználta az alkalmat, hogy barátnőt szerezzen magának olyan módon, hogy végső esetben erőfeszítéseit legfeljebb viccnek fogják fel. Levaynak időnként kedve lett volna jól megrázni. Meg volt róla győződve, hogy Zack igenis nagyon sikeres lenne, ha szégyenlőségét nem egy humorherold álarca alá rejtené.
- Úúú… szerelmetes fiú – mondta nevetve Evan, a Levay tálcája mellett ücsörgő macira mutatva. – Megtalált Ámor? – gúnyolódott, ellopva barátja almáját.
- Mintha nem tudnád, humorzsák! – válaszolt Levay, annak biztos tudatában, hogy ez a barátai tréfája. De azért ujjaival szorosan megragadta a gyümölcsleves palack nyakát, nehogy a mackójáért nyúljon. Tényleg meg akarta tartani. – Melyikőtöknek jutott eszébe az az abszurd ötlet, hogy kabalát adjon nekem? – kérdezte, gyanakvóan nézve barátait.
Mindkét férfi üres tekintettel nézett rá, mintha fogalmuk se lenne, miről beszél.
- Valentin-ajándékot kaptál és nem tudod kitől? – kérdezte Zack teljesen sokkoltan.
- Dehogy nem tudom kitől! – mérgelődött Levay, eltolva maga elől a tálcát és felkapva a kabalát. – Hiszen tudom, hogy tőletek!
A két férfi először egymásra nézett a vállukat vonogatva, majd amikor Levayra néztek, a férfinak úgy tűnt, úgy néznek rá, mint egy őrültre.
- Sajnálom, tesó, de soha nem jutna eszünkbe, hogy ilyennel vicceljünk meg – tagadta határozottan Evan. – Hiszen tudod, hogy Valentin-napkor egyedül a csajokra tudok gondolni! – vigyorgott olyan széles vigyorral és a fogait villogtatva, hogy azt még egy cápa is megirigyelhetné tőle. – Biztos valami bige beléd zúgott és adott neked egy kabalát, te meg itt kötekszel!
- Ha! Honnan tudod, hogy egy lány adta a macit? – vágott vissza Levay, barátait figyelve.
- Mégis ki más adhatta volna? – nézett rá összezavarodva Evan.
Levay egyetlen másodpercig tűnődött azon, ne vágja-e fültövön barátját. Ez a fickó egyszerűen az agyára ment.
- Azért gondoltam, hogy fiú, mert mindenki, veled az élen tudja, hogy meleg vagyok! – válaszolt kissé hangosabban, mint azt szándékában állt, mert körülöttük néhány egyetemista feléjük fordult.
Evan a haja tövéig elvörösödött, különösen, mert Zack nevetve felhorkantott.
- Baromságokat beszélsz! – motyogta a sötét hajú, tekintetét a kezében tartott kávéscsészéjére fordítva. – Nem vagy meleg.
- Evan… ne csapd be magad a nevemben, épp elég, hogy a sajátodban is megteszed… - kezdte Levay nagyot sóhajtva, Zack azonban úgy döntött, ideje közbe avatkozni.
- Azt mondod, nem tudod, kitől van a kabala?
- Úgy tűnik a Valentinom azt akarta, hogy legyen egy mackóm, ami bizonyítja az érzéseit. Legalábbis ezt mondta nekem az a lány, aki a kezembe nyomta, mielőtt meglépett előlem. – Levay hagyta elterelni a témát, mert nem akart veszekedni és értelmetlen beszélgetésbe belemenni.
- Hűha, haver! És, mit csinálsz most? – kérdezte izgatottan Zack. Evan csak összeszorította a száját.
- Mégis, mit kellene tennem? Semmit – vont vállat Levay. – Hiszen halványlila fogalmam sincs, ki lehet… Azonban, ha lenne – mosolygott kacéran – szívesen hagynám, hogy behatóbban megismerjen.
Zack kuncogva horkantott, Evan pedig a kávéjától fuldoklott. A provokáló, kétértelmű megjegyzések nem voltak Levayra jellemzőek, de legalább egyszer szeretett volna valami izgalmat és felemelőt érezni. És mi lehetne izgalmasabb egy Titokzatos Imádónál?
- Levay? – kérdezte halkan a hirtelen mellettük megjelenő magas, fiatalember. A fiú arcát hetyke frufru keretezte, kék szemei pedig huncutul csillogtak. Egyetlen szál, hosszú szárú vörös rózsa volt a kezében. - A Valentinod, még, ha csak ilyen aprósággal is, de szeretné kifejezni neked érzéseid ezzel a szerény virággal. Bízik benne, hogy egyszer lesz lehetősége elmondani neked mit érez.
Az asztalnál ülő trió az ismeretlent bámulta, aki enyhe meghajlással Levaynak nyújtotta a rózsát és egy kacsintás után Evanre, eltűnt a szemük elől.
Levay úgy érezte, a szíve mindjárt kiugrik a torkán keresztül. Mint egy idióta, ostobán bámult a barátaira, akik viszont csészealj nagyságúra nyílt szemekkel nézték a rózsáját. Mi a fene folyik itt? Hiszen ez túl szép, hogy igaz legyen!
- Ez…? – kérdezte bizonytalanul, a kezében tartott virágot nézve. A szirmai bársonyosak voltak, mikor az ujja hegyével végigsimított rajtuk. A virág színe vérvörös, illata finom és lenyűgöző, az egész szár tövismentes volt.
- Ó, igen! – erősítette meg Zack idiótán vigyorogva.
Evan azonban csendesen, a haja tövéig vörösen ücsörgött, mintha ő kapott volna egy rózsát, az emberekkel tömött étkezőben ücsörögve.
- Oké, lépjünk – mondta hirtelen, felugorva a helyéről. – Valójában azért jöttünk, hogy megmondjuk neked, van még egy óránk.
Az ajtó felé indult, nem is nézve hátra, meg sem várva, hogy Levay és Zack követik-e.
- Haver, úgy érzem, Evan egyre nehezebben viseli ezt el – motyogta Zack, várva, míg Levay megszabadul a maradék kajától és visszaadja a tálcáját.
- Mit? – kérdezte Levay, a mellkasához ölelve a rózsát és a mackót. – Hacsak nem a saját hülyeségét!
Társa csak vállat vont, miután nem talált megfelelő választ, de aztán fanyar mosollyal mutatott a kincsekre, amiket Levay birtoklón szorított magához.
- Imádó, hm?
- Fogalmam sincs – vallotta be Levay halkan, lépést tartva barátjával. – De remélem, hogy igen…
Mikor a barátja elkezdett nevetni, kedve támadt tarkón vágni.
- És mi lesz, ha kiderül valami rondaság? – Zacknek egyszerűen muszáj volt olajat öntenie a tűzre.
Levay magában összerezzent. Nem volt sekélyes pasi, de azért valahol mélyen ott volt benne a vágy, hogy a „mesebeli herceggel” találkozzon. Ellenállhatatlan késztetést érzett imádkozni azért, hogy a férfi, aki ennyi mindent megtett azért, hogy ilyen romantikus környezetet hozzon létre a számára, vonzó legyen. Véleménye szerint, a vonzerőt számos tényező befolyásolta, nem csak a külső. Fogalma sem volt, hogy viselkedjen, ha kiderül, hogy nincs köztük kémia.
Természetesen, csak ha ez nem valami kegyetlen vicc!
Némelyik diáknak nem volt gondja azzal, hogy ilyen hülye módon vicceljen meg valakit, nem törődve a másik érzéseivel.
Az előadó hangja valahol tudata peremén zümmögött és nem tudott átjutni csapongó gondolatain. Képtelen volt koncentrálni, nem mintha annyira törte volna magát. Az előtte fekvő rózsa, minden figyelmét lekötötte.
Vicc vagy igazság? Vicc vagy igazság? Valaki az ő kárára szórakozik vagy valóban érez iránta valamit? És, hogy tudhatná meg?
Az óra végén már a frusztrációtól legszívesebben ordított volna. Megszállottként figyelte az ismerőseit.
Vajon valamelyikük gyanúsan viselkedik?
A lányok kuncogva, kíváncsian leskelődtek felé, de még, amikor egymás között sutyorogtak, az sem érdekelte. A férfiak azonban még csak nem is néztek felé, amit megkönnyebbüléssel fogadott. Nem állt szándékában valamelyik ismerősével randizni. Amúgy meg nem tudnád meggyanúsítani őket romantikus vénával vagy nyitottsággal.
Ez az egész titokzatosság és romantika felkeltette benne a néma reményt és vágyakozást, de Levay félt is kicsit. Valószínűleg nem élné túl, ha valaki kinevetné, mikor magában már reménykedni kezdett.
Nehéz sóhajjal összeszedte a dolgait és a szobája felé indult. Bármit is hozzon a délután és este, össze kell szednie és nem szabad elbűvölt tinilányként viselkednie.
Egy pillanatig Evant és Zacket kereste, de a két férfi, rögtön óra után eltűnt a lányok gyűrűjében. Nem akarta egyedül tölteni a délutánt, azonban úgy néz ki, nincs más választása. Vonszolva magát kikerült egy újabb lánycsapatot, akik izgatottan sikoltoztak. Legalább ők jól szórakoztak és élvezték a napot. Egyre jobban irigyelte őket. Legalább egyszer szeretne egy romantikus estét eltölteni valakivel, aki legalább egy kicsit is komolyan érdeklődne iránta.
Egy hatalmas, csokoládékkal teli szív jelent meg az arca előtt, olyan hirtelen, hogy szó szerint nekiment a lánynak, aki a kezében tartotta. A szeplős vöröske, széles, gyönyörű mosollyal nyújtotta át neki a dobozt.
- A Valentinod úgy véli, te vagy a legédesebb fiú, akit csak ismer és titokban abban reménykedik, személyesen is lesz alkalma meggyőződni ajkaid édességéről! – mondta, majd sarkon fordult, hogy elszaladjon. Levaynak azonban, ez alkalommal esze ágában sem volt, idiótaként ácsorogni. Megragadta a vállát és visszatartotta. A lány döbbenten sikkantott.
- Ki adta ezt neked? – kérdezte félig dühösen, félig reménykedve. Az ismeretlen lány csak mosolyogva kiszabadult a keze szorításából.
- Én csak a Kupidó vagyok.
- Hé, ne tedd ezt velem! Áruld el, kitől van! – kiáltott utána.
- Nem tehetem, hiszen akkor nem lenne meglepetés!
Bosszús sóhajjal nézett a bonbonos dobozra. Hatalmas volt és az összes imádott csokoládéfajtája megtalálható volt benne.
Igen, szerette a csokoládét, a virágokat és a mackókat. Be lehet perelni érte!
Mégis, ki ismerheti olyan jól, hogy ezt tudja róla?

Egyetlen válasz se jutott eszébe. Először is, soha nem rejtette el, ki ő és, hogy milyen. Másodszor Tomon, Evanön és Zacken kívül, még rengeteg ember volt az életében. Egyesek érdekesebbek voltak, mások kevésbé, azonban egyetlen kezén meg tudta volna számolni azokat a férfiakat, akik bármilyen mélyebb érdeklődést mutattak volna iránta, egyszerű szimpátián kívül. Egy dolgot viszont biztosan tudott. El kell jutnia a könyvesboltba, ahol látott egy tökéletes ajándékot az ő Titokzatos Hódolója számára. A hóna alatt szorongatva a macit és a csokoládét, a rózsát óvatosan a kabátja alá rejtette. Nem bocsátaná meg magának, ha valami történne vele. Határozottan elindult, hogy megkeresse az ajándékát. Nem számított rá, hogy szüksége lesz Valentin-napi ajándékra, de ez nem jelentette, hogy imitt-amott nem nézett azért szét. Negyed óra múlva, elégedett mosollyal, bár kissé bizonytalanul indult el a szobája felé.
A kollégium folyosója szív alakú konfettikkel volt beszórva, a plafon alatt léggömbök lebegtek. Ez csak azt jelenthette, hogy estére bulit terveztek. Úgy tűnt, mindenki fel volt dobva. Zene és nevetés vette körbe minden irányból.
Az idő múlásával az izgatottsága kezdett bosszúsággá változni. Miért zavarta össze valaki a fejét, ha még csak esélyt sem ad arra, hogy megtudja, kiről is van szó?
Ahogy azt előre látta, a szoba tömve volt kabalákkal, amelyek Tom ágyán, íróasztalán és a kis éjjeliasztalán ültek az ágya mellett. A szoba két felé volt osztva és mindkét oldal tökéletesen nézett ki, annyi különbséggel, hogy Levay oldalán kevesebb holmi volt és nem lepték el az egész felületet az ajándékok. A szoba nem volt túl nagy, de Tommal mindketten megoldották, hogy ne menjenek egymás területére. Mindenki csak a saját oldalán csinált kupit.
- Szia! – köszönt Tom, vékony dereka köré tekert egy szál törülközőben lépve be a szobába. Víz folyt le a nyakán és izmos mellkasán. Szőke haját hátra felsülte. Hogyha Levaynak nem lett volna rengetegszer alkalma alaposan megnézni magának a meztelen lakótársát, valószínűleg már nyáladzott volna a látványára. Azonban, már volt ideje hozzászokni a látványhoz sőt, még arra is, hogy megmagyarázza a libidójának, hogy egy jó felépítésű test nem elég, hogy fenntartsa az érdeklődését.
- Szia! – válaszolt könnyedén, majd felkapott egy bögrét, megtöltötte vízzel és beleállította a rózsát. – Ne mondd, hogy a folyosón akartok bulizni…
- Rendben, nem mondom – nevetett fel Tom, ledobva a törülközőjét és közönyösen magára rángatta a szexis bokszerét.
Levay a szemét forgatta. Komolyan kezdte már unni a dolgot. Tom folyton ingerelte, noha nagy valószínűséggel, fogalma se volt arról, mit is tegyen, ha valamelyik alkalommal Levay reagálna rá. Gondolkodás nélkül az ágy alá dobta a táskáját, a csokoládés dobozt pedig a fiókjába. Egy pillanatig a mackót szorongatva ácsorgott. Mit csináljon vele? Egy kis gondolkodás után végül megvonta a vállát és az ágyhoz sétált, ahol a párnájára ültette. Kellett pár másodperc, míg felfogta, hogy az ágyán egy leragasztott fehér boríték hever. Ha nem lenne Levay neve ráírva észre se vette volna.
Remegő kézzel nyúlt érte. Ha most sem derül ki a küldő kiléte, azt nem bírja ki. Feltépte a papírt, bár nagyobb volt benne a félelem, mint az izgatottság. A boríték tetején lévő kézírás semmit sem árult el neki. Remélte, hogy a benne lévő papírtól többet tud meg.
A képeslap igazán aranyos volt. Szürke maci – olyan, mint amit kapott -, tartott a mancsai között egy hatalmas szívet, elbűvölően mosolyogva közben Levayra. A torkában dobogó szívvel nyitotta szét. Veszettül imádkozott, nehogy kiderüljön, hogy ez csak valami beteges tréfa. Valószínűleg, akkor meggyűlölné a Valentin-napot.
„Nem ismerek verseket, sem szép szavakat, amelyekkel kifejezhetném az érzéseim. Az egyetlen, amit megtehetek, bevallani mennyire vágyom arra, hogy adj nekem egy esélyt és megismerj engem úgy igazán…
Vacsorára hívlak téged ma este, magamhoz. Kérlek, légy a Valentinom. Amennyiben megvársz engem, azt jelenti majd, hogy elfogadod a vacsorameghívásom.
Bárhogy is legyen, én este hétkor elmegyek érted.”
Levay úgy megdöbbent, hogy csak állt és bámult a képeslapra, amit a kezében szorongatott. Sokkban volt. Nem csak, hogy újra feléled benne a remény, de a vágy szinte összeszorította a gyomrát. Vagy ötszáz különböző szituáció és opció futott keresztül a fején. Valószínűleg mindent elképzelt, amit csak lehetett. Az abszolút csalódottságtól, amikor is valamelyik gonosz ismerőse az arcába röhög, a felejthetetlen éjszakáig egy idegennel.
- Mi van ott? – leskelődött a válla fölött Tom, meglepve ezzel Levayt. – Randi?
- Úgy néz ki… Hacsak ez nem a te egyik vicced? – nézett gyanakodva a férfira, azonban a másik csak rázta a fejét nevetve.
- Nem. Engem nem izgatnak a randevúk… ezért nem is tennék ilyen disznóságot egy másik pasival – tárta szét a karjait megadóan. – Ugye tudod, hogy a te évek óta szigorúan betartott szabályaid miatt nem hemzsegnek a szobánkban a készséges csajok? Ember, ha te nem lennél, valószínűleg még felöltözni se tudnék nyugodtan.
- Komolyan, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy boldogságra adna okot – mormolta Levay az orra alatt.
Ugyan még nem volt teljesen meggyőzve, de már tervezgette, mit csináljon. Volt még két órája, hogy elkészüljön. Türelmetlenségből vibráló testtel ment el zuhanyozni, magában azon gondolkodva, mit is vegyen fel. Nem akart túlzottan lelkesnek vagy kétségbeesettnek tűnni, másrészt viszont meg akarta mutatni, hogy értékeli Hódolója erőfeszítéseit.
Kritikusan megnézte az alakját a tükörben. A fekete, hosszú ujjú ing és a szűk farmer, amit, mintha ráfestettek volna, kiemelte karcsúságát. Nos, ezen nem segíthetett, mindig is ilyen volt, függetlenül attól mennyit edzett vagy evett. Nem volt túl magas, de nem is kellett izgulnia a maga egy méter hetvenöt centijével. A haja kissé kusza volt, mert az utolsó látogatást a fodrásznál passzolta, emiatt a barna frufruja a homlokába hullt. Sötét, vastag szemöldöke feltűnő volt halvány arcán, ahogy sötétkék szemei is. Azonban a lányok irigyelték a szempilláit. Csak a szája idegesítette. Mindig sötétpiros és duzzadt. Túl nőiesnek tartotta, ezért sokszor kifejezetten erősen szorította össze ajkait. Sóhajtva dörzsölte meg a nyakát.
Nos, ha imádója volt, akkor valószínűleg úgy tetszett neki, amilyen volt. Legalábbis nagyon remélte, hogy így van. Ahogy telt az idő és az ajtó mögül egyre nagyobb zaj hallatszott, annál jobban idegeskedett. Remegő kezeit megzabolázva előkészítette saját ajándékát. Nem volt nagy dolog, de a gesztus számított.
A megbeszélt időpont előtti fél óra kész rémálom volt. Levay egész bensője remegett. Nem csak a helyén nem bírt nyugton ülni, de azt se tudta, mit gondoljon. Izgatottság keveredett türelmetlenséggel és ez robbanásveszélyes keverék volt. Még soha életében nem érezte magát úgy, mint most.
Hogy kellene reagálnia? Hogy viselkedjen? Közönyösen és lazán? Vagy komolyan és nyugodtan? Igeeen, persze, nyugodtan… mintha ez fizikailag lehetséges lenne.
Jó, hogy Tom kiment és nem volt tanúja a gyerekes, idióta viselkedésének. Belehalna a megaláztatásba. Végül is nem ez volt az első randevúja. De a hangulat, ami ezt az egész titokzatosságot körülvette, kissé szürreálissá tette az egészet.
Újabb mély sóhajjal megállt a szoba közepén és tenyerét dörzsölgetve próbált megnyugodni. Feszült volt, mint egy húr. Majdhogynem ette az ideg. Minden hangosabb csattanásra, ami az ajtó mögül hallatszott megugrott. Az óra bámulása pedig még inkább lelassította az időt. Muszáj volt összekapnia magát, mert egyre nagyobb volt az esély arra, hogy hatalmas idiótát csinál magából még akkor is, ha kiderül, hogy a Titokzatos Imádó nem létezik vagy valami idegen áll majd a küszöbön.
Majdnem szívrohamot kapott, ahogy kopogtak az ajtón. Hitetlenkedve nézett az órára. Még volt tizenöt perc, ami azt jelenthette, hogy az ajtó mögött valaki más állhat. Miért nem jutott eszébe, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet valaki nála?
Érthetetlen megkönnyebbüléssel nyitott ajtót Levay, magában saját magát és az idióta viselkedésén gúnyolódva.
Tom egyik barátja, Scott Ashton állt a küszöbön. Magas, izmos szőke, gyönyörű mosollyal. Sportoló, aki sokszor volt Tom társaságában, bár Levay véleménye szerint sokkal helyesebb volt nála. Valószínűtlenül szűk farmerja hátsó zsebébe csúsztatott kezekkel, szűk fehér pólóban és félénk mosollyal bámult Levayra, mintha a reakciójára várna.
Levay elpirult a világoskék szemek vizsgálódó pillantásától. Gyomra vicces bukfencet vetett, és egész testét enyhén remegő kocsonyává változtatta.
- Mm… szia – motyogta, mentálisan felpofozva magát a gondolatért, hogy egy olyan férfi, mint Scott érdeklődhet iránta és ő lenne a titkos randevúja. – Sajnos, Tom már nincs itt… - mutatott az üres szoba felé. – Fogalmam sincs, hova mehetett – tette hozzá félszegen.
Scott halványan elmosolyodott és egy pillanatra a padlót bámulta. Úgy tűnt, próbálja összeszedni magát. Végül sóhajtva előre lépett és gyakorlatilag beljebb tolva Levayt, halkan becsukta maguk mögött az ajtót.
- Nagyszerű, hogy nincs itt – válaszolta Scott halkan, komolyan nézve Levay szemébe. – Csak zavarna.
A meleg baritontól Levay gyomrában milliónyi izgatott pillangó kezdett verdesni.
Csak… nem? Ez lehetetlen. Szóval mégis csak vicc volt…
- Scott, akkor mégis miért vagy itt? – kérdezte rekedten Levay, de legalább a csalódottságát és haragját sikerült elrejtenie. Talán, ha úgy tesz, mintha semmi se történt volna, Scott nem neveti ki teljesen.
- Sajnálom, hogy tizenöt perccel korábban leptelek meg, de nem akartam esélyt adni arra, hogy megszökj – magyarázta halkan a férfi, közelebb lépve a megrendült, döbbent Levayhoz. – Függetlenül attól, hogy döntöttél a meghívásommal kapcsolatban, alkalmat akartam arra, hogy meggyőzzelek…
- Te… úgy értem te… azaz… te… - kezdett dadogni Levay, bizonytalanul mutatva az ajándékokra, amiket kapott. Nem tudta elhinni a történteket. A fejében olyan zavar volt, hogy a térde majd összecsukott alatta, mikor a nála pár centiméterrel magasabb férfi meleg, erős karjaiban találta magát.
- Igen, én voltam – ismerte be Scott szégyenlős mosollyal. – Remélem, nem vagy csalódott…
Levay megint megnémult. Az érzelmei az idegeit tépkedték. Egyszerre volt izgatott és rémült.
- Szórakozol velem? – kiáltotta. Kitépte magát a másik szorításából és a mellkasa előtt védekezően összefont karjaival hátrébb lépett tőle. Scott ismét a hátsó szebeibe dugta a kezeit, nyugtalanul egyik lábáról a másikra állva. – Természetesen nem vagyok csalódott… jobban illene a sokkolt kifejezés. Azt se tudom, mit gondoljak erről az egészről! Két éve ismerjük egymást, erre te most ilyet teszel velem?! – vetette oda, hátat fordítva a másiknak. Nem akarta, hogy látszódjon, milyen nagyon várta ezt a randevút. A gond ott kezdődött, hogy Scott soha még egy másodpercre sem állította azt, hogy meleg lenne vagy legalábbis bi-kíváncsi.
- Mindent meg fogok magyarázni, ígérem. Csak engedd meg, hogy elvigyelek vacsorázni – mondta Scott, megállva Levay háta mögött, hatalmas kezeit a vállára téve. Ajka közel volt a férfi füléhez, amitől egész testében libabőrös lett. – Higgy nekem, mindent, amit érzek igyekeztem kimutatni neked. Most csak egy esélyt szeretnék, hogy bebizonyítsam – kérte halkan, gyengéden megcsókolva a tarkóját és a nyakát.
Levay egy másodpercre azt hitte, hogy a lába összecsuklik alatta. Két, három gyengéd csók és pár elsuttogott ígéret, mire a lábai úgy viselkednek, mintha főtt tésztából lennének. Sóhajtva, az óvatosságot kihajítva az ablakon, a háta mögötti széles mellkasnak dőlt, öntudatlanul félrehajtva a fejét, hogy jobb hozzáférést adjon a férfi forró ajkainak. Scott erős karjaival rögtön átkarolta a derekát és magához húzta.
- Életem legromantikusabb napja volt – mormolta Levay, próbálva legalább egy aprócska józan észt megtartani, azonban hirtelen az összes vére a teste alsóbb régióiba zúdult, és az irányítást nem a megfelelő „fej” vette át. – Remélem, nem rontod el…
Scott megkönnyebbülten felnevetett, még szorosabban magához ölelve. Az óriási erekció, ami Levay gerincének a tövébe fúródott, nem csak ígéret volt, de a férfi érzéseinek megerősítése is. Vagy legalábbis annak, hogy vágyott Levayra.
- Most pedig életed legromantikusabb estéje vár rád – ígérte Scott, enyhén levegő után kapkodva.
Levaynak esélyes se volt magához térni és már Scott háza felé autózott. Öccsével, Rosszal és annak barátnőjével Carennel béreltek egy apartmant a kampuszon kívül. Levay még sosem járt ott, de nem is igazán barátkozott Scottal. Néha találkoztak, amikor Scott meglátogatta Tomot, de Levaynak úgy tűnt, hogy a férfi nincs oda a tömegért és Tom kedvenc bulijait is kerülte. Ezért főleg a szobájukban találkoztak, ahol időnként egy pizza és sör mellett ültek Levayjal, míg végül Tom rászánta magát a tanulásra.
Az apartman több diák ottlakására volt berendezve. A fő helyiség a nappali volt, amiből le volt választva egy konyhasarok és étkezőrész. Egy hatalmas kanapé nézett a falra felfüggesztett óriási tévére, ami alatt egy Xbox és pár joystick hevert.
Az egyik falnál állt az ebédlőasztal, hat, elég használt székkel, a bejárattól balra a a konyha volt, benne minden fontos eszközzel. Körben négy ajtó állt.
- Üdv, a mi kis királyságunkban – köszöntötte Scott, a kezénél fogva beljebb húzva. Kezével körbeintett. – Ahogy látod, itt van a parancsnoki központunk. Az első ajtó Ross és Caren birodalma, a második a fürdőszoba és hála istennek, hogy elválasztja egymástól a szobáinkat, utána következik az én szobám. A végén lévő szoba pedig Carené volt… mielőtt fülig belezúgott az öcsémbe… - ferde vigyorral rázta a fejét, mintha nem értené, hogy is történhetett ez meg.
- Nem rossz – ismerte el Levay, alaposan szétnézve. Annak ellenére, hogy még mindig kényelmetlenül érezte magát, úgy döntött, olyan jól érzi majd magát, amennyire csak lehet. Még csak nem is akarta találgatni, mikor jön majd el megint egy ilyen esély számára. – Kicsit irigykedem is. Szeretnék ilyen békét és szabadságot.
A helyiség ki volt takarítva, de az egyik falnál álló polcra minden fel volt hajigálva. Könyvek, csecsebecsék, fényképek és apróságok. Előtte két hatalmas fotel állt, köztük egy apró asztal, amelyen rengeteg nyomot hagytak a letett kávésbögrék.
- Foglalj helyet – vezette Scott barátságosan az ebédlőasztalhoz. – Nagyon remélem, hogy ízleni fog neked. Kapcsolok be zenét. – Egy másodperccel később a rádióból halk Valentin-napi dalok csendültek fel.
Az asztalon egyszerű fehér szalvéta hevert és egymással szemben két személyre volt megterítve. A közelben apró, fehér és piros színű, még meggyújtatlan gyertyák álltak. Levay a levegőbe szimatolt és örömében majdnem felnyögött. Csodálatos spagetti illat áradt a levegőben, amitől majd elfolyt a nyála. Scott halkan dúdolva a konyhában tett-vett. Szexi feneke a zene ritmusára járt, ahogy a vacsorát készítette elő. Levay nem tudta a szemét elszakítani ettől a csodás látványtól. Az ujjai gyakorlatilag viszkettek, hogy odamenjen a férfihoz és megmarkolja azokat a tökéletes félgömböket. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy itt volt.
Egy nagy tál, gőzölgő spagetti került az asztalra, közvetlenül utána pedig a saláta és a fokhagymás kenyér.
- Szolgáld ki magad – monda Scott visszatérve vizes és boros poharakkal, vízzel és vörösborral. – Biztosíthatlak arról, hogy az éhség a legjobb szakács és mi az öcsémmel nagyon hamar megtanultunk főzni. Nagyon fájdalmasnak bizonyult elválni anya konyhájától.
- Ne is mondd. Még nem sikerült semmit találnom, ami legalább egy picit hasonlítana ahhoz, amihez otthon hozzászoktam. – Gyakorlatilag nyöszörgött, ahogy nekilátott az evésnek. Az étel egyszerűen isteni volt. A sikertelen ebéd óta órák teltek el és örömmel kezdett el enni. – Mmmm… finom…
- Köszi – motyogta Soctt halványan elpirulva. – Kettőnkre! – emelte tósztra a poharát, reménykedve nézve Levayra.
- Kettőnkre! – válaszolt Levay ugyanolyan nagy reménnyel a szívében.
A vacsora további része csendben telt. Levay gondolatai kavarogtak a fejében és fogalma sem volt, mivel kezdje. Scott a hatalmas mosolyokon kívül, amiket rá vetett, semmit sem mondott.
- Köszönöm – nyögte végül jóllakva Levay, eltolva magától az üres tányért. A Scott által kitöltött vörösbor tökéletesen illett az ételhez és kellemessé varázsolta a vacsorát. Levay örült a változatosságnak, mert általában sört ivott. Azonban most azt akarta, hogy az este különleges és más legyen. Kellemes emlékeket akart róla, függetlenül attól, hogy fog végződni. – Segítsek leszedni? – kérdezte felállva az asztaltól.
- Elég, ha csak bevisszük a konyhába az edényeket – kapta el a kezét Scott. – A mosogatásnál sokkal jobb terveim vannak estére – suttogta, pihekönnyű csókot nyomva Levay arcára.
A vér a fejébe szállt. Scott szemében olyan szenvedély ragyogott, ami kissé megfélemlítette Levayt. Remegő mosollyal viszonozta a csókot.
- Köszönöm a finom vacsorát – mormolta a szemébe nézve és megszorítva a másik férfi meleg kezét.
- Hidd el kincsem, örömömre szolgált.
Scott bizonygatásába beleremegett a teste. Elveszett kiskutyaként követte a férfit a konyhába, kezében az üres tányérokkal.
- Iszol egy sört? – gyorsan összerámolt, majd a stratégiailag fontosabb helyeken gyertyákat gyújtott mielőtt a kanapé felé kezdte húzni Levayt.
- Talán később. – Levay végre lerázta magáról a kábulatot és megragadva Scott csípőjét, maga felé fordította a férfit. – Sajnos, az én ajándékom a közelébe se ér a tiednek, de azért remélem, hogy legalább egy kicsit megmutatja, mennyire értékelem az igyekezeted.
- Nem kellett volna… - ellenkezett Scott, de azért elfogadta a kis könyvecskét, a kuponokkal.
- Kellett, noha nem adtál nekem esélyt… - motyogta Levay, behatóan figyelve barátja reakcióját. Scott arca minden elforgatott lappal egyre jobban ragyogott.
- „Csókkupon, bármikor és bárhol”, „Tánckupon, bármikor és bárhol”, „Egyetlen kívánság kupon” és két biankó! – Scott ajkai hatalmas mosolyra húzódtak. Teljes erőből átölelte Levayt, az összes levegőt kiszorítva a férfiból. – Ez tökéletes ajándék! – kiáltotta, az egész arcát összecsókolva.
- Nem olyan átgondolt, mint a tiéd – nyögte ki Levay, viszonozva az ölelést. – Be kell vallanom, hogy le vagyok nyűgözve, noha még mindig döbbent vagyok…
Scott kicsit engedett a szorításán és Levay szemében nézve halkan beismerte:
- Tudom, hogy kisebb sokkot éltél át, de szerettelek volna lenyűgözni. Mindig olyan kiegyensúlyozott és közömbös voltál – válaszolt vállat vonva, bizonytalan arckifejezéssel -, hogy emiatt nem volt könnyű összeszednem a bátorságom, randevúra hívni téged. Mikor végül rászántam magam, úgy döntöttem az összes érzésem egyszerre mutatom meg neked. Arra vágyom, hogy mindig a karjaim között legyél, meg akarlak győzni az érzéseimről és folyton csókolni a csábító, édes ajkaidat. Reménykedem abban, hogy a szabadidőd velem akarod majd tölteni…
- Hűha! – Levay feje csak úgy kavargott az érzelmektől és izgatottságtól. A képek, amelyeket Scott szavai váltottak ki belőle, lélegzetelállítók voltak. – Hidd el Scott, nagyon-nagyon sok benyomást tettél rám – vallotta be, alig tudva eltitkolni izgatottságát.
- Felhasználhatom a kuponomat? – mormolta Scott, szájával gyakorlatilag Levay ajkait érintve. Már az ajkait érő meleg fuvallat felizgatta.
- Igen! Istenem, határozottan igen!
A többit elnyelte a csók. Levay ujjai begörbültek a vágytól. Scott telhetetlennek tűnt, ahogy éhesen kifosztotta a száját. Elakadt tőle a lélegzete, a testét pedig elöntötte a vágy. Tehetséges, rugalmas nyelve ügyesen simogatta, ellopva a szabad akaratát. A hajába túró, nagy kezek csak fokozták az élményt. Egyszerre érezte magát meghódítottnak és fogolynak. A gond ott kezdődött, hogy még ha tudott volna, sem akart kiszabadulni. Teljes testével Scott izmos testéhez simult, élvezve a férfiból áradó erőt. Lassan és ugyanolyan odaadással viszonozta a csókot, az örömtől szinte dorombolva. Csupán az ajkaik kényeztetésétől elárasztotta a testét a tűz. A feje lüktetett a vér pedig irgalmatlan mennyiségben száguldott, duzzadt, merev farkába. Megőrjítette az övéhez hasonló merevség, amely Scott farmerjában duzzadt. A nadrágba akarta dugni a kezét, de nem merte. Ezért átölelte a férfi nyakát és teljes erőből hozzásimult. Scott hangosan nyögött, még jobban elmélyítve a csókot. A nyelve nem hagyott időt az ellenállásra, kínozta és versenyre hívta Levayt. Csakhogy végül szükségük volt levegőre, mert Levay már szédült és attól félt, hogy a lábai többé nem tartják meg.
Remegő, bizonytalan mosollyal a kanapéra húzta Scottot. Nagy nehezen mindketten leültek, Scott pedig erős karjával átölelte a derekát és az oldalához húzta.
- Beválthatom a kívánságkupont? – kérdezte enyhén remegő hangon.
Levay figyelmesen nézte, elragadtatva Scott kipirosodott arcától és a csóktól duzzadt szájától. Folytatni akarta a csodálatos csókjukat, de úgy döntött vár. Különben öt percen belül a kanapéra dobja a fickót és letépi róla a ruháit.
- Persze, megteheted… de nem muszáj – felelte lassan. – Elég, ha elmondod, mit szeretnél, mert kétlem, hogy képes lennék bármit is megtagadni.
Scott nehezen elfojtott izgatottsággal nyögött fel.
- Drágám, kérlek, szeretném, ha ez egy romantikus este lenne – motyogta szorosan összeszorított fogain keresztül. – Azonban, amikor te ilyeneket ígérgetsz, akkor minden jó szándékom azonnal a farkamba zúdul.
Halkan kuncogva, Levay ártatlanul megcsókolta a párját.
- Jó leszek – ígérte, noha a fejében már különböző vad tervek kezdtek kialakulni. – Én sem szeretném, ha ez az este túl hamar érne véget.
- Ebben az esetben szeretnélek elvinni a buliba, amit Tom szervezett a srácokkal. – Mielőtt Levay ellenkezhetett volna, Scott könyörögve nézett rá. – Egy tánc és az este további része a tiéd. Azt csináljuk, amit szeretnél…
Ez alkalommal Levay nyögött fel keservesen és nem túl diszkréten igazította meg merevedését, már-már gyilkosan szoros nadrágjában.
- Csak tápláld a képzeletem ilyen ígéretekkel és el is felejtheted, hogy bárhova is elvigyél, mert itt helyben átugrunk a második szintre… - hajolt előre, Scott mosolygó ajkait csókolva.
Egy lélegzetvétellel később, két nagy tenyér simult a fenekére, ő pedig ott találta magát az alatta fekvő, forró testhez simulva. Hogy mikor és hogy került a fekvő Scottra, fogalma se volt. Csak azt tudta, hogy majd megőrült az élvezettől, ami a saját péniszéből indult ki, ahogy Scott duzzadt farkához nyomódott. Egyetlen másodperc alatt beleveszett szeretője ízébe és illatába. Le akarta tépni az útjában álló pólót, hogy a széles mellkashoz simulhasson és minden napvilágra kerülő bőrdarabot végig nyalogathasson. Scott nyelve az alatta táncoló csípője ritmusára járt a szájában, majdnem átlökve őt a határon. A vesszejéből szivárgó nedvességet a bokszere kezdte felszívni, mire Levay lerázta magáról a kellemes kábulatot. Még egy pillanat és képtelen lesz bárhova is menni, anélkül, hogy leégesse magát.
- Hhmmmm… Scott…?
- Tudom, tudom… megyünk… - mormolta a férfi, teljes erőből átölelve és Levay nyakába fúrva az arcát. Egyetlen mozdulattal oldalra fordította magukat, hogy szemtől szemben legyenek. – Még egy pillanat és meggondoltam volna magam az elmenetellel kapcsolatban…
- Még egy pillanat és képtelen lettem volna bárhova is menni – tromfolt rá Levay, ujjait mélyen ülő, imponálóan dudorodó nadrágja dereka alá tolva, majd kihúzta csúszós, fénylő ujjait. Scott orra hirtelen kitágult, ahogy beszippantotta társa izgalmának illatát. Pislogás és egyetlen figyelmeztető szó nélkül megnyalta a csábító ujjakat, majd mélyen beszívta őket nedves szájába.
- Ó, Istenem! – a vágy tompa nyögése szakadt fel a döbbent Levay ajkairól. Soha életében nem tapasztalt még ennél csábítóbbat. A pénisze egyetértően és irigykedve lüktetett, hasonló kezelést igényelve, mint az ujjai. A mohó szopástól zsigerei összerándultak. – Ha most rögtön nem hagyod abba, elfelejtheted, hogy bárhova is megyünk! – figyelmeztette csalódottan. Kedve lett volna tiltakozni, amikor a mosolygó, önmagával elégedett Scott szájon csókolta és felugrott a kanapéról.
Levay sokkal lassabban ült fel, mintha belső fájdalmai lettek volna. Az éhes tekintete előtt lévő csábító domborulat, egyáltalán nem segített rajta.
- Rendben, induljunk – közölte, határozottan indulva az ajtó felé -, ha nem akarsz, a következő másodpercekben, golyóig a számban lenni.
Hosszú, elnyújtott, fájdalmas nyögés jutott el a füléhez, mielőtt az ajtó bevágódott mögötte. Egy pillanattal később kulcsait csörgetve, az elvörösödött Scott viharként vágódott ki mögötte. Gyönyörű szeme vágytól csillogott, az óriási vigyor pedig nem hagyta el ajkait.
- Ez a szexis szád, maga a színtiszta bűn – mondta már a kocsiban, áthajolva az ülésen, hogy egy csókot lopjon. – Ha csak rágondolok, kőkemény leszek.
- Nagyon helyes – válaszolt Levay egykedvűen, miközben magában a boldogságtól ordított és vad táncot lejtett.
Ahogy arra számított is, Tom bulija a kollégium három emeletén zajlott. Az összes folyosó tömve volt egyetemistákkal. Természetesen mindenhol a Valentin-napi dekoráció dominált. Scott habozás nélkül megragadta Levay kezét és elkezdett átvágni a tömegen. Időről-időre, valaki megállította őket és köszönt nekik, ők azonban láthatóan Levay szobájába igyekeztek. A zene lüktetett a különböző helyiségekben, még a szobájában is zúgott. Tom az ajtókeretnek dőlt, kezében papírpoharat tartott és egy lánykoszorú vette körbe. Az összes barátja a közelben állt, miközben itt-ott kisebb csoportok alakultak ki. Scott ugyanabban a pillanatban látta meg a barátait, amikor Levay észrevette Evant és Zacket. Mindketten egyszerre kezdtek integetni és mikor észrevették a mozdulatot felnevettek.
- Levay, ismerd meg az én Kupidóimat – mutatott Scott a közelben álló csoportra. A derekát átkarolva és magához húzva a férfit, sorban bemutatta neki azokat, akik korábban átadták neki az ajándékokat. – Ő itt Caren, a jövendőbeli sógornőm. Warren a barátom és a barátnőm Tess. Nélkülük nem boldogultam volna.
A trió barátságosan köszöntötte, kicsit nevetve elvörösödött arcát látva.
- Muszáj volt segítenünk. Ez volt a legromantikusabb ötlet, amiben valaha is részt vettem – tapsolt Tess izgatottan.
- El kell ismernem, hogy a kétkedésem ellenére, úgy látszik, hogy sikeres volt a dolog – tette hozzá Caren csintalan mosollyal.
Warren karjait összefonta a mellkasa előtt és morogni kezdett.
- Most aztán pokolian nehéz lesz felülmúlni – ismerte el, Levay válla felett elbámulva. – Van egy évem, hogy valamit kitaláljak.
Mintegy végszóra, Scott és Levay egyszerre követték jóképű társuk pillantását. Levay döbbenten nyögött fel magában. Új ismerőse egyértelműben Evant bámulta, aki közvetlenül mögötte állt olyan arckifejezéssel, mintha valaki behúzott volna neki. Zack idióta vigyorral figyelte őt és Scottot.
Félszegen, gombóccal a torkában fordult barátai felé.
- Zack, látom megszabadultál majdnem az összes kulcstartótól.
A férfi, Evant maga után rángatva, közelebb lépett.
- Ugyan már – morogta félig suttogva -, a legtöbbet eldugtam, hogy a csajok azt higgyék, ilyen kapós vagyok…
A lányok felnevetettek, bár egyáltalán nem illett hallgatózni. Zack rögtön közéjük állt és gálánsan bemutatkozott.
Evan azonban úgy nézett Levayra, mintha meg akarná ütni.
- Nem kellene kérkedned a… hülyeségeddel. Az egy dolog, hogy arról beszélsz, meleg vagy, de ez a látványos bevonulás már túl sok! – sziszegte összeszorított fogai között.
Mindkét férfi vérnyomása rögtön felszaladt, de Levay visszafogta Scottot, mielőtt közbeavatkozhatott volna. A barátjának tartotta Evant, mert jó és vicces ember volt. Azonban volt egy határ, aminek átlépését nem volt hajlandó eltűrni, még tőle sem. Szándékosan Evan szemébe nézve, átkarolta Scottot és magához ölelte.
- Becsaphatod magad, ha akarod. A te életed – olyan hangosan, hogy a zenétől hallani lehessen, de nem annyira, hogy magára vonja a körükön kívül álló emberek figyelmét. – Én azonban nem szégyellem, aki vagyok. És tévedsz. Nem arról van szó, hogy minden lépésnél azt ordibáld „meleg vagyok!”, arról van szó, hogy ne szégyelld magad, amikor az emberek a szemedbe néznek és felemelt fejjel beismerd, „igen, meleg vagyok”.
Evan egyetlen szó nélkül, vad arckifejezéssel sarkon fordult és elsétált. Levay szíve majd megszakadt a bánattól, de senki miatt sem fogja tettetni magát. Tizennyolc évesen bújt elő, mert mindig is úgy érezte, joga van ahhoz, hogy önmaga legyen. Nem hagyja senkinek, hogy bezárják a szekrénybe.
- Azt hiszem, a barátodnak némi problémát jelent kiszabadulni a szekrényből? – kérdezte merengve Warren. Elgondolkodva követte tekintetével a távolodó alakot.
Zack szárazon felnevetett.
- A szekrénye egy másik szekrényben van – ingatta a fejét szomorúan. – Olyan mélyen elbújt, hogy az ajtó a másik oldalon valószínűleg Narniába nyílik.
- Mhm… - mindösszesen ennyi hagyta el Warren száját. Egy másodperccel később ott hagyta őket, búcsúzóul integetve nekik.
- Scott! – Tom kiáltása magára vonta a figyelmüket és félbeszakította a beszélgetést. – Csatlakozol? – kérdezte felemelve a kezében tartott poharat. Gyors pillantást vetett Levay és Scott birtokló ölelésére. – Komolyan? – kérdezte hitetlenkedve.
Levay automatikusan megfeszült magában, azonban Scott csak nevetett, megcsókolta a nyakát és még szorosabban ölelte.
- Komolyan – kiabált vissza. – Neked is meg kellene próbálnod.
A férfi a fejét rázta, átkarolva a mellette álló két lányt.
- Szó se lehet róla. Nem kell nekem bilincs! – csókolta meg mindkét lány arcát. – Akkor isztok vagy nem?
- Bocsi, de vár rám egy nekem ígért tánc – Scott teketória nélkül a szobájába húzta Levayt és csatlakoztak a már ott ugráló néhány párhoz. Szorosan átölelte, majd úgy fordította társát, hogy hátával a mellkasának támaszkodjon. Csak néhány próbálkozás után sikerült úgy mozdulniuk, hogy az valamilyen szinten táncra hasonlítson.
- Sajnálom, hogy elrángattalak ide, mert szívesebben táncolnék veled a kényelmes lakásomban, de szerettem volna, ha megismered a barátaimat – suttogta Levay fülébe, ébredező erekcióját a férfi hátsójához dörgölve. – Na és természetesen, dicsekedni akartam veled.
Levay a válla fölött nézett rá.
- Megbocsátok neked, de csak azért, mert nem félsz a bilincstől – közölte kihívóan. Scott ajkai nagy, széles mosolyra húzódtak.
- Kincsem, már meg is van az ötletem a következő Valentin-napra!
- Jó. Jutalomból, hazavihetsz és ellenőrizheted a nem létező öklendező reflexem…
Levaynak esélye sem volt bárkitől is elbúcsúzni, olyan gyorsan találták magukat Scott kocsijában.
Felajzott és lelkes volt, és szándékában állt megtapasztalni élete legromantikusabb éjszakáját…



Vége





 10.0 - 13 votes 

Hozzászólás

- 14 febr : 21:58

Írta: amani

Szia Fairy!

Annyira jó volt olvasni ezt a történetet, szinte pillanatok alatt a végére értem. Szeressem az ilyen kis romantikus történeteket!
Köszi, hogy olvashattam! Imádás van!


- 14 febr : 22:34

Írta: GIGIKE

Az ünnepi alkalomhoz illő, aranyos történet volt, köszönöm, hogy olvashattam!


- 15 febr : 07:58

Írta: Cyd1975

Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon klassz volt. Vajon Warrennek sikerült becserkésznie Evan-t? Szurkolok nekik is.


- 15 febr : 08:55

Írta: Akire17

Szia!!
Nagyon tetszett, köszi a munkád!! Igazi Valentin napra való történet!!


- 16 febr : 11:02

Írta: kendi

Ez annyira ldes Valentin naoi köszöntő! Örülök a boldog végnek. Remélem olvashatunk Warren és Evan párosáról is valamikor. Köszönöm!


- 17 febr : 20:45

Írta: Wolf

Nagyon szép Valentin napi történet. Köszönet érte


- 18 febr : 06:33

Írta: zsubogar

He-he... A romantika haljon meg utoljára! Nagyszerű, izgalmas és velős kis történet volt. Köszönöm, hogy lefordítottad.


- 18 febr : 14:53

Írta: Rami

Mosolyt csalt az arcomra
Megint mozi volt, annyira "láttam" azt , amit olvastam ..
Köszönöm


- 18 febr : 15:25

Írta: miletta

Szia. Nagyon jó volt olvasni a történetet aranyosak voltak a fiúk. Igazi romantikus történet.


- 26 febr : 17:35

Írta: liza72

Aranyos és romantikus kis történet, köszönöm.



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz