Fogadd el


Fogadd el

Eredeti cím: Kiss off

Író:Michelle Frost

Fordította: Juckó

Rating: R-18





A történet a fordító engedélye nélkül máshol nem terjeszthető




Fogadd el


1
JACKSON



- Elnézést, Harold Jacksont keresem.
Felkaptam a fejem a motorházból, ami fölött görnyedtem, amikor meghallottam a keresztnevem. Senki sem szólít így MiMin kívül, hiába kérem, hogy ne tegye. Onnan, ahol álltam, az üzlet az üzletem, a Jackson műhelye hátsó részéből, nem láthattam az érkezőt, de a hangja kellemesen dallamos volt. Beismerem ezt, még ha szájba is vágtam volna a fickót, hogy elhallgattassam, ahogy az idióta nevemet mondja. Hol az istenben voltak az embereim?
- Van itt egy Harold Jackson? – Jézusom. Fogtam egy törölközőt, hogy letöröljem az olajfoltjaimat és megkerülve az autót, amin dolgoztam, menet közben megtorpantam az előttem álló férfi láttán. Egész életemben olajos kezű voltam. Villáskulccsal, a hátamon valamilyen jármű alatt, legyen az két vagy négy kerekű, ez volt minden, amit ismertem. És imádtam. Egészen a tenyerem vonalaiba tapadt zsírtól kezdve a bőrömből áradó Fast Orange illatáig. És ez a fickó… ez a fickó ránézésre a tökéletes ellentétem volt minden téren. A fényes orrú bakancsától kezdve a feszes, hetykén gömbölyödő hátsóját körülvevő, szűk, szürke nadrágján keresztül egészen a bomber dzsekijéig, amit jól kiegészített a színes, összeillő kesztyű, sál és sapka; csinos volt és jól öltözött és egyszerűen ennivalóan festett.
Megköszörültem a torkom, részben, hogy felkeltsem a figyelmét, részben pedig, hogy az ott keletkezett, kényelmetlen gombócot eltüntessem. A szemem sarkából elcsíptem Malt és Dane-t a fal mellett, amint félig a gurulós szerszámosláda mögött rejtőztek. Úgy tűnt, Mal a szájára szorítja az öklét, hogy elfojtsa a nevetését és Dane sem volt sokkal jobb nála. Összehúzott szemmel néztem rájuk, mielőtt a vendégünk felé fordultam.
- Ó, helló – szólalt meg, a sálját igazgatva, majd rám emelte a döbbenetesen kék szemét. – Um, én Har…
Felemeltem a kezem, hogy félbeszakítsam és közelebb léptem. A levegőnek körülötte gazdag, frissen őrölt kávé illata volt. Barista lenne? – Én vagyok az. Miben segíthetek?
- Oh – szólalt meg újra, megnyalta az ajkait és a szeme gyorsan végigmérte a testem tetőtől talpig. Az arcán halvány rózsaszín pír jelent meg, ahogy az egyik szemöldököm felvontam a szembeötlő mustrálására. Ki az ördög ez a fickó? Horkantás hallatszott abból az irányból, ahol az én nyomorult alkalmazottaim rejtőzködtek, mire az ő pillantása is arra tévedt, mielőtt újra rám nézett volna.
- Ti ketten, vissza melózni! – szóltam oda az őket rejtő szerszámosláda felé, mire mindketten előjöttek, nem zavartatva magukat azzal, hogy egyáltalán bűntudatot mutassanak, és visszatértek a munkájukhoz. – Most pedig. – Teljes figyelmemmel a szépfiú felé fordultam. – Miben segíthetek?
A szemei egy pillanatra elkerekedtek, ahogy megpillantotta előbb Dane óriási termetét, ahogy kiegyenesedett, majd a Mal mindkét alkarját beborító színes tetoválásokat. Az egész karján végigfutottak, de január végére tekintettel, hosszú ujjú Henley póló volt az üzlet egyen inge alatt, amit most a könyökéig gyűrt. Mindhárman olajtól szutykosak voltunk és olyan ruhákat viseltünk, amelyeket sosem lehetett teljesen megszabadítani a motorolaj szagától. Ez a munka része volt. Szépfiú úgy nézett ki, mint akinek soha, egy haja szála sem állt rosszul, nem hogy a körme alatt piszok lett volna.
- Uleda Jackson nevében vagyok itt…
- Mi? - tettem egy újabb lépést előre, ahogy a gyomrom elnehezedett. – Ő jól van? MiMi, a nagymamám jelentette az egyedüli családot, amim volt. Ha valami történt vele, miért nem a lakóközösség hívott fel?
Elkerekedett szemmel, felemelt kezekkel nézett rám, mintha csak egy vadállatot próbált volna megnyugtatni. – Ő jól van. Sajnálom, nem akartam megijeszteni.
- Akkor miről van szó? – A szívem még mindig kétszer olyan gyorsan vert a mellkasomban a normálisnál, és a kérdés is inkább morgásnak tűnt.
- Társkeresési specialista vagyok a Valentin Vállalatnál, és Mrs. Jackson vette igénybe a szolgáltatásaimat, ajándékba az ön számára.
- Mi a fasz? – A cenzúrám jó esetben sem működött rendesen és, amikor még az adrenalin is az ereimben száguldozott, esélytelen volt, hogy megállítsam a szavakat, amik elhagyni készültek a számat.
Nagy levegőt vett az orrán keresztül. – Társkeresési spec…
Felemeltem a kezem, hogy belefojtsam a szót. – Nem, ezt értettem. Csak nem hiszem el.
Egy pillanatra sem törve meg a szemkontaktust, a kabátja cipzárjához nyúlt és kissé lejjebb húzta. A cipzárfogak kattogó hangjának és a szemeiből áradó hideg dacnak nem kellett volna elérnie, hogy a farkam megránduljon a nadrágomban. Még sosem voltam hálásabb a sötétebb árnyalatú bőrömért. Ha ugyanolyan sápadt lettem volna, mint az előttem álló férfi, az egész világ leolvashatta volna, hogy egyszerre forrósodott fel az arcom a haragtól és az izgalomtól.
Egy rózsaszín borítékot vett elő a kabátja belső zsebéből, még egy apró piros szív alakú logó is volt a bal felső sarkában, és felém nyújtotta. Amikor nem nyúltam érte azonnal, a férfi elvigyorodott. – Attól fél, hogy tetveket kap?
- Nem – martam el a borítékot a kezéből, a bennem élő tizenegy éves megtapsolta az elmésségemet, aztán feltéptem a lepecsételt papírost. A levél ugyanolyan árnyalatú volt, mint a boríték és meg mertem volna esküdni, hogy a szemem rángatózni kezdett, ahogy olvasni kezdtem.

Drága Harold,

Egy három randevúra szóló csomagot választottam neked ajándékba. A csomagról szóló információk lentebb vannak felsorolva. Csodálatos élményeket és boldog Valentin-napot kívánunk!

A csomag tartalma: Vissza a nyeregbe – három találkozó egy társkeresési specialistával, hogy újra megismertesse a randevúzás világát szórakoztató, feszültségmentes környezetben.


Kigúvadt szemmel olvastam a csomag leírását és mivel a levél folytatódott valami jogi leírással, felnéztem az ártatlannak tűnő… - Hogy is hívnak?
- Hol hagytam a modorom? – Ciccegett magának, mielőtt lehúzta a kesztyűjét és felém nyújtotta a kezét. Puha és meleg volt, a halványságával ellentétben állt az én érdes, barna bőrű kezemmel. – Westley Barlow. Én leszek a társkeresési specialistád.
Ez az. Beléptem a pokol egyik bugyrába, észrevétlenül siklottam valahova a vágy és a mohóság közé, semmi kétség. Elengedtem a kezét és megcsóváltam a fejem. – Nézd, Wes…
- Wes-t-ley – javított ki automatikusan.
Összeszorítottam a fogamat. Hiába, hogy helyes volt a pasi, muszáj néhány dolgot helyre tenni, mielőtt ez a kitalálósdi tovább folytatódott volna. – West – morogtam. – A nagymamám biztosan tévedett vagy félreértett valamit.
Hatalmas szemekkel nézett rám és aggodalmas ráncok gyűltek a szemöldökei között. Néhány lépést tett felém, majd halk hangon megkérdezte: - Még titkolod?
Lassan fújtam ki a levegőt. A felismerés, hogy kellően figyelmes és gondos, lehűtötte a bennem a düh, a szégyen és a színtiszta, kibaszott makacsság kirobbanni készülő elegyét.
- Nem, felvállaltam – mondtam gyorsan, szintén visszafogott hangon. Nem titkoltam a szexualitásomat, de nem is reklámoztam. Az alkalmazottaim tudták, mert az életünk nagy részében ismertük egymást. Ők az én családom MiMi mellett. – Csakhogy ez nem számít, mert nem randizok. És biztosan nem bérelek randikat.
- Engem nem te béreltél fel. A nagymamád tette és pontosan az ilyen viselkedés a viselkedés az oka annak, hogy miért.
Forrt a vérem. – Ide hallgass, Westley. Biztos vagyok benne, hogy jó szándékkal tette, de nem csinálok végig egy 101 randizási tanácsot veled. – Összegyűrtem a kezemben tartott rózsaszín papírdarabot. – Beszélek MiMivel és ráveszem, hogy kérjen visszatérítést.
West vigyorogva csóválta a fejét. – Sejtette, hogy ezt fogod mondani. A csomag, amit megvásárolt, nem visszatéríthető. – Éreztem, ahogy a homlokom közepén a vaskos ér lüktetni kezd, de mielőtt robbanhattam volna, West bevitte a végső csapást. – Szóval, mi olyan rossz benne? Együtt töltünk egy kis időt, elmegyünk a városba és elérjük, hogy hatékonyabb legyél, azután elválnak útjaink. MiMi jobban fog aludni éjszakánként, hogy az ő kicsi Harryje nem marad örökké egyedül és talán te is jól fogod érezni magad egy cseppet. Nézd, ezen az üzleten kívül is van világ… úgy értem, persze, csak ha nem vagy túl nyuszi.

2
WEST


A szívem vadul vert a mellkasomban. Vad, sötét tekintet tartott a fogságában, és amíg az elmém logikusabb oldala tudta, hogy elő kéne venni a „küzdj vagy menekülj” reakciót és gyors visszavonulót fújni, az igazi harc belül zajlott; a kíváncsiság és az izgalom között. Úgy egy hónapja segítek Mrs. Jacksonnak a lakóközösségben délutánonként és bár láttam képeket az unokájáról, semmi sem készített fel arra, hogy megpillantsam az előttem álló, jóképű férfit. Magas volt, legalább 180 centi, sötét szemű és a haja illik a tökéletes, barna bőréhez. Széles, telt ajkak, erős áll, és egy tetoválás, ami előbukkant az inge gallérja fölött és ami elgyengítette a térdem.
Ugyanakkor nyilvánvalóan olyan, akár a szamár, amihez a nagymamája hasonlította őt… de ezzel még tudok dolgozni.
- Mit mondtál? – A hangja újra elmélyült, olyan volt, akár egy morgás, mint sem kérdés.
- Azt kérdeztem, pontosan mitől félsz. Úgy értem, ha csak én vagyok az, akkor…
- Nem félek tőled.
- Akkor nem kellene gondot okoznia néhány velem történő találkozónak.
- Nézd, haver, még ha érdekelne is a találkozó – ami nincs így -, az akkor se olyasvalakivel lenne, aki ilyen… helyes
Úgy mondta ezt, mint a legrosszabb sértést, amit el tud képzelni, és minden csepp önuralmamba került, hogy ne törjek ki nevetésben. Azt viszont nem tudtam megakadályozni, hogy az ajkam meg ne ránduljon. – Ahh, hát úgy gondolod, hogy helyes vagyok?
Ő a szemét forgatta, miközben duzzogva fújta ki a levegőt. – Csak kétlem, hogy lenne bennünk bármi közös.
- Ha ettől jobban érzed magad, általában én is jobban kedvelem, ha a pasijaim egy fokkal tisztábbak, de ez van.
- Azt mondod, koszos vagyok? – El se hiszem, hogy bekapta a csalit. Ott volt az a szikra a szemében, még ha az arca rosszalló is volt.
Kacér vigyorral néztem rá és megrántottam a vállam. – Reménykedni lehet. – Előhúztam a mobilomat a zsebemből. – Szóval, hívjam fel MiMit és mondjam meg, hogy visszautasítottad az ajándékát, vagy folytathatjuk a napunkat?
Ott álltunk, rezzenéstelen pillantással, mint két kos, összezárva a dominanciáért vívott harcban. Villámcsapásként ért, hogy milyen impozáns is volt valójában a férfi. Nem csak magas volt, de a vaskos izmai megfeszültek a bőre alatt az alkarján, és minden bizonnyal a teste többi részén is. A sötét szemei csillogtak, feltételezhetően a dühtől és megacéloztam magam a várhatóan érkező érvekkel szemben. Az orrcimpái megrebbentek, azután, minden figyelmeztetés nélkül leeresztett. Nem egyszerre, mint egy kidurranó lufi, hanem mintha valaki megnyitott volna egy csapot és lassan visszahozta őt a tombolás széléről.
Fújtatva nézett a kezemben tartott telefonra, mielőtt ismét a szemembe nézett volna. – Basszus. Legyen. Elmegyek.
- Nagyszerű. Add meg a számod. – Összehúzott szemmel nézett rám, ahogy kinyújtottam a kezem.
Kotorászni kezdett a zsebében, hogy megtalálja a telefonját, és mielőtt átadta, felvonta az egyik szemöldökét.
- Ez nem az a happy end jellegű hely, ugye?
- Nem vagyok eszkort, ha erre akarsz kilyukadni. Az összes felhasználási feltétel ott van, összegyűrve a kezedben – mutattam az összetöpörödött, rózsaszín papírdarabra, amit még mindig szorongatott. – Három nyilvános találkozónk van. Kiválaszthatod a helyszínt te is vagy én fogom, de rájöttem, hogy a legjobb élmények abból származnak, ha a kettőt egy kicsit összekeverjük.
- Hogy érted ezt?
- Én is választok egy helyet, te is, az utolsónál pedig vagy feldobunk egy érmét, vagy együtt döntünk.
Jackson megeresztett egy hosszú, szenvedő sóhajt. Olyan hang volt ez, ami több volt, mint ismerős és nem akartam tudomásul venni, hogy az átlagosnál kicsit jobban fáj az, hogy tőle származik. Ez az egész találkozó bosszantott. Talán azért, mert annyira kedveltem MiMit és reménykedtem benne, hogy az unokája meg én legalább ki tudunk jönni egymással. Annyira bizakodó volt, amikor meséltem neki a Valentin Vállalatról és, hogy ott dolgozok. Biztos volt benne, hogy én vagyok a tökéletes jelölt, hogy visszatereljem az ő Haroldját a randizás világába. Sajnálom, MiMi. Nincs ilyen szerencsénk. Mégis, felöltöttem a legmegnyerőbb mosolyom. Nem számított, hogy a férfi nem volt vevő az ötletre – vagy, hogy mennyire szívdöglesztő volt. A tény, hogy a Valentin Vállalat jól fizetett, kevés volt a munka, az is igencsak szezonális, nekem meg szükségem volt erre a megbízásra. Ha úgy dönt, hogy másik szakértőt akar, mást kell küldetnem az irodával. Azonban ez a gondolat kellemetlen bizsergést küldött a gyomrom felé, ami egyáltalán nem olyasmi volt, ami tetszett, vagy alaposabban meg akartam volna vizsgálni.
- A telefonod? – kértem újra, és a szemébe néztem. Hosszú percekig bámult rám, mielőtt átadta, én pedig elmosolyodtam a kijelzőn látható motortól. Sötétkék-króm szörnyeteg volt és elképzeltem az előttem álló férfit, hogy milyen kibaszottul szexi lenne, ahogy meglovagolja.
- Mi az? – kérdezte, miközben még mindig engem figyelt, ahogy hozzáadom magam a névjegyzékéhez, és küldök egy üzenetet a telefonomra.
- Csak a háttérképedet csodáltam.
- Igazi szépség, nem igaz?
Felpillantottam, hogy a szemébe nézzek. – Határozottan az.
Félrebiccentette a fejét és a szemével felmért. – Motorozol?
- Nem egy Harley-n, nem. Talán egy nap. – Visszaadtam neki a telefonját és felhoztam a naptáramat. – Három hétvége van Valentin nap előtt. Ha a hétvégék nem jók neked, akkor megbeszélhetünk valami…
- A hétvégék jók lesznek – szakított félbe a morcos hangja. – Ki választja ki az első… találkozót?
- Majd én – mondtam és visszahúztam a kesztyűmet, majd elraktam a telefonomat a zsebembe.
Lepillantott a mobiljára és a szája sarka picit megrándult. – Szóval ez azt jelenti, hogy a második alkalom az enyém.
Gyanakodva néztem rá, nem bíztam a szinte már örömteli arckifejezésében. – Igen?
- Tökéletes. Akkor a hétvégén találkozunk.

3
JACKSON



- MiMi – vinnyogtam. Igen, vinnyogtam. Mintha tíz éves lettem volna és ő azt akarja, hogy kikapcsoljam a kedvenc akció rajzfilmemet. MiMi az anyám anyja volt és csak ő volt nekem, amióta csak az eszemet tudom. A szüleim egy balesetben haltak meg, amikor még kisgyerek voltam. Az egyedüli emlékeim róluk MiMi történetein keresztül voltak, aki annyiszor elmesélte már, hogy olyan, mintha én is ott lettem volna.
- Ne nyafogj nekem, Jackson – mondta MiMi és rám nézett a konyhapult felől, ahol kávét öntött magunknak. Egy hetvenes éveiben lévő emberhez képest még mindig fürge, vérmesen független és ugyanolyan imádnivaló volt, mint régen. Amikor azt akartam, hogy költözzön hozzám, mert a nagy háza túl sok volt neki, hogy boldoguljon vele, hallani sem akart róla. Néhány barátja beköltözött ebbe az ötvenen felülieknek épült lakóparkba és ő is úgy döntött, hogy oda megy. Igazán nagyszerű hely volt ez, segítőkkel, akik jöttek, hogy segítsenek a bevásárlásban vagy a takarításban, beleértve a karbantartási és kerti munkákat is. Ráadásul voltak foglalkozások és ebéd lehetőség is. És végül, de nem utolsó sorban oda volt érte, és csak ez az, ami nekem számít.
- Nem nyafogok. Én csak azt mondom, hogy…
- Hogy? – fordult felém csípőre tett kézzel. A százhatvankét centijével, kellemesen telt alakjával és a tökéletesen igazított, ősz hajával aligha lehetett letaglózónak nevezni, de a pillantás, amivel rám nézett, jó modorra kényszerítette volna a legkeményebb fickókat is. – Hogy nem mondasz „köszönöm”-öt, amikor valaki ajándékot ad, hm?
Visszatartottam a sóhajt, ami elhagyni készült a számat. – Köszönöm az ajándékot, MiMi, de pont egy randi szolgálat?
Odasétált a négyszemélyes ebédlőasztalhoz, ahová ragaszkodott, hogy leüljek, és átnyújtott egy gőzölgő csészét, majd letelepedett a mellettem álló székre. – Egy újraindítás kell neked, édesem – paskolta meg a kezem; az érintése puha és megnyugtató volt, mint mindig. – Túl rég óta nincs senki az életedben. Nem tetszik, hogy mindig egyedül vagy.
Az ajkam fintorba rándult, ahogy eszembe jutott az egyetlen, tartós kapcsolatom. Ben és én együtt zúztuk le a vad húszas éveinket és szétmentünk, miután betöltöttük a harmincat. Több, mint egy évtizednyi szerelem és elkötelezettség ment a picsába, csak mert én le akartam telepedni, ő meg… ő meg nem. Úgyhogy megnyitottam az üzletet, ő meg felpakolta a Harley-ját és elindult nyugat felé. Ez hat évvel ezelőtt volt. Ő meg, egyszer egy évben, vagy valahogy így erre jár, én meg mint egy marha, hagyom, hogy az ágyamba, az életembe másszon, hazavágva minden fejlődést, amit elértem. Majd három év telt el az utolsó alkalom óta. – Nem vagyok egyedül, MiMi. Itt vagy nekem te és a srácok a melóban, meg az edzőteremben. Jól megvagyok.
- Ó édesem, tudom én ezt. Csak látni szeretném, hogy nem jobban vagy annál, mint hogy csak jól megvagy – nyújtotta ki a kezét az asztal felett és az arcomra fektette. – Szeretném újra látni, ahogy mosolyogsz.
Egy pillanatra nem tudtam a szemébe nézni. Sosem beszéltünk róla és én mindig azt hittem, hogy tökéletesen jó munkát végeztem azzal, hogy a magányomat leplezzem. Végül is, tényleg jól voltam. Hosszú napokat töltöttem az üzletben és, amikor nem ott voltam, edzettem a helyi MMA teremben vagy kint voltam a Harley-mal, de néha, hazatérve az üres lakásomba, tompa sajgás költözött a gyomromba, amiről nehéz volt nem tudomást venni. Válasz helyett felálltam, hogy újratöltsem a csészéinket.
- Szerintem kedvelni fogod West – szólalt meg, miután megkerültem a pultot. – Nagyon jó fiú és szerintem jó lenne valaki… biztos az életedben.
Mivel háttal volt nekem, hátra vetettem a fejem és a plafonra néztem, csendben beszívva egy bátorító lélegzetet. – Abban biztos vagyok, hogy vele minden rendben van. MiMi, ez a munkája. Vagy legalábbis az egyik. Nem mintha valaha is látnánk újra egymást ez után a három találka után. – Olyasmi volt ez, amire kíváncsi is voltam. Hány munkája van ennek a srácnak? Dolgozik egyszer a Valentin Vállalatnak, és segítőként a lakóközösségben. Mi mást csinál még? Miért érdekel?
Átadtam neki a bögrét, ahogy visszaértem az asztalhoz, mire aprót kortyolt, kétségtelenül azért, hogy elrejtse a széles, mindentudó vigyorát, ami majd szétfeszítette az arcát. Az egyik vállát megvonva, letette az asztalra, majd mindkét kezével átkulcsolta.
- Sosem tudhatod. Talán meg fogsz lepődni – kacsintott rám, mire felnyögtem. Ez lesz életem leghosszabb három hete.


Jackson: Hová megyünk?
West: Meg fogod tudni. Meglepetés
Jackson: Nem szeretem a meglepetéseket.
West: Miért nem vagyok meglepve? ;)
Jackson: Te most baszakszol velem?
West: Tudod, Harold, nem lenne szabad így beszélned egy partnerrel.
Jackson: Ez nem egy igazi randi.
West: Nem megyünk el együtt valahová azzal a kifejezett céllal, hogy jobban megismerjük egymást és újra bevezessünk téged a randi világába? Ez egy randi.
Jackson: Baszd meg. Rendben. Mit kell felvennem?
West: Jó lesz a hétköznapi. Lehet, hogy “zabszem vagyok a seggedben”, de nem vagyok szadista.
Jackson: Ezt majd meglátjuk.


Megigazítottam a végig gombos ing gallérját, amit a szekrényemben találtam. Sötétkék volt és úgy tűnt, jó lesz a kőmosott farmeremhez és a fekete csizmámhoz, amit előkaptam, hogy abban menjek. Egy örökkévalóságig molyoltam a mandzsetta gombbal, nem tudtam eldönteni, hogy leengedve hagyjam-e, végül úgy döntöttem, mielőtt még teljesen megőrjítettek volna, hogy feltűröm az alkaromon. Enyhe volt az este január végén, úgyhogy az egyik szebb bőrkabátom mellett döntöttem, amiről az exem megjegyezte, hogy dögösen áll rajtam. Régi volt, de az élete nagy részét a szekrényben lógva töltötte az elegáns ingek mellett, amiket sosem vettem fel, de MiMi folyton vette őket nekem.
Sosem ismertem volna be hangosan, de jó érzés volt rászánni az időt, hogy összekészüljek, tudva, hogy találkozok valakivel, aki megmutatja, milyen is a randizás és remélhetőleg, tetszeni fog neki, amit lát. Olyan sok idő telt el, amióta szartam rá vagy nagyobb erőfeszítést tettem volna, hogy törődjek a testemmel, hogy elmenjek és vegyek valami új cuccot a hajamra vagy jobban foglalkoztam volna az aftershavem illatával.
West annyit mondott, hogy találkozzunk az üzletemnél és majd ott eldöntjük, hogy mivel megyünk tovább. A legtöbb ember úgy gondolta volna, hogy túl hideg van a motorozáshoz, de én élveztem a csípős levegőt és, ha nem mennénk messzire, valahogy reménykedtem benne, hogy West velem tartana a motoron.
Ahogy erre gondoltam, megráztam a fejem. Ez nem igazi randi. West megfizették azért, hogy ott legyen. Tudom, ez nem jelentette azt, hogy ne találhattunk volna módot rá, hogy kijöjjünk vagy, hogy jól érezzük magunkat. De a testemnek nem kellene reagálni a puszta gondolatra, hogy West mögöttem van a motoron. Talán MiMinek igaza van. Gyakrabban kellene eljárnom.
Öt perccel nyolc előtt rákanyarodtam az üzlet előtti parkolóba és leállítottam a motorom. West bármelyik pillanatban itt lehet és a gyomromat összeszorító várakozás, hogy újra láthatom egy másik jele volt annak, hogy túl sok időt hagytam magamnak úgy, hogy nem volt más társaságom, csak a jobb kezem.
Elég férfi voltam ahhoz, hogy elismerjem, volt valami…csábító a heves kis fickóban, de csábító vagy sem – ez nem volt igazi, és nem az enyém volt. Biztos vagy benne? Mimi fejemben megszólaló hangjától felnyögtem.
Egy kis motor hangja hallatszott jobbról, mielőtt egy fényszóró fénye jelent volna meg a parkoló aszfaltján. Elfintorodtam, amíg a kis halványkék vagy zöld robogó megállt a Harley-m mellett. A vezetője ugyanolyan színű bukósisakot viselt, amilyen a robogó volt és nevetségesen kicsinek tűnt a Fatboy árnyékában.
- West? – kérdeztem, ahogy leállította a motort és csend ereszkedett a parkolóra.
- Szia – felelte könnyed hangon és kitámasztotta a robogót, mielőtt lepattant volna róla. Széles mosollyal az arcán jött oda hozzám. – Jól nézel ki.
Az édes, fűszeres illat egy csipetnyi kávé aromával még mindig körüllengte. Meg nem tudom mondani, hogy mi volt ugyanaz alatt a bomber dzseki alatt, amit legutóbb is viselt, de a szürke nadrágját farmerre cserélte, a színes sálat és kesztyűt pedig egy összeillő, burgundi vörös szettre. A bukósisakjának, amiről már láttam, hogy kék, akár a vörösbegy tojása, nincs ellenzője, de neki van a legaranyosabb, fekete keretes szemüvege. Azon töprengtem, vajon tényleg szüksége van rá, vagy csak a szemét védi vele a szél ellen. Megköszörültem a torkom, amikor rájöttem, hogy túl sokáig vártam a válasszal.
- Uh, te is. – Rápillantottam a robogójára. – Erre gondoltál, amikor arra utaltál, hogy motorozol, csak nem egy Harley-n?
Odamentem a robogóhoz. Igazán helyes darab volt, egy Vespa, ami talán idősebb, mint a férfi, aki vezeti.
- Aha – felelte és megállt mellettem. Megesküdtem volna rá, hogy az arca sötétrózsaszín árnyalatot öltött. – Hát nem imádnivaló fiú?
- Fiú?
- Bezony – monda megnyomva a B-t és a lábujján felém pördült. – Készen állsz a randinkra?
Itt volt ez a belőle áradó energia, az izgatottság, ami annyira őszintének tűnt, hogy nehéz volt nem hagyni, hogy a bőröm alá vájja magát. – Talán kész lennék, ha elmondanád, hogy hová megyünk.
Úgy tűnt, a szemeiben égő fény egy kissé eltompult és én gondolatban magamba rúgtam.
- Neked aztán tényleg problémáid vannak a meglepetésekkel, nem igaz? Jól van, egyezzük meg. Áruld el nekem, hová megyünk a jövőhéten és én is elmondom, hogy hová megyünk ma este.
A vigyorából tudtam, hogy a kis szaros tudta, hogy megfogott és felmordultam. – Tartsd meg magadnak a titkot akkor, de ha azt várod, hogy együtt menjünk, mutatnod kell nekem az utat, mert nincs az az isten, hogy a Vespa elbír mindkettőnket.
- Oh, inkább menjünk külön, ha ez elfogadható a számodra.
Ez egy tökéletesen ésszerű kérés volt. Csak azért, mert a srác ismerte a nagymamámat, nem jelentette azt, hogy bíznia kell bennem annyira, hogy mögém üljön a motoron, és valahogy ez, hogy egyedül akar menni, egyformán töltött el büszkeséggel és bosszúsággal. Bosszúsággal, mert minden észérv ellenére, a motorom hátsó ülése volt az a hely, ahol tudni akartam őt. Álrandi, Jackson, álrandi.. – Ja, mutasd az utat.


4
WEST



Több tucat „randin” voltam a Valentin Vállalaton keresztül – esküvők, céges rendezvények, néhány gimnáziumi osztálytalálkozó, az időnkénti születésnapi bulik -, de egyik sem nyugtalanított úgy, ahogy ez a motorozás tette, ahogy keresztül hajtottam a városon a hátam mögött Jackson dübörgő Harley-jával. Szinte már azt kívántam, bár elfogadtam volna az ajánlatát, hogy motorozzunk együtt, de korán megtanultam, hogy az jelenti az egyetlen menekülési utat, főleg egy első randin, ha saját járműved van. Még egy Valentin Vállalatos randin is. Csak annyit tudtam, hogy Jackson belépne a retro, játéktermes bár ajtaján, amit az első randink helyszínéül választottam és rátalálna a szőke hercegére, ott hagyna engem és a szerződésemet semmisnek tekintve.
Jeleztem a Vespa irányjelzőjével és bekanyarodtam a célunkhoz tartozó, aprócska parkolóba. A hely tömve volt, de találtam egy helyet a hátsó sarkában és úgy húzódtam, hogy Jackson is leparkolhassa a behemót motorját az enyém mellé. Átkozottul furcsa párnak látszottunk.
- Mi ez? – kérdezte Jackson, ahogy leállította a motort és levette a bukósisakját. Még a dzsekije gallérja fölött is láttam a fekete tinta szélét, ahol a ruha elrejtette, bármilyen tetoválás is volt az, ami a nyakán húzódott. Úgy festett, akár egy megtestesült rosszfiú – sötét haj, bőr cucc, súlyos bakancs és tetoválás, egy kőkemény Harley nyergében. És nem én voltam az egyetlen, aki észrevette. A parkolóban minden szempár érdeklődve figyelte.
- A Pixel és Palack Café. Veszel egy italt és ingyen játszhatsz a játékokkal. – Azt hiszem, talán csak a képzeletem játszhatott velem, de kellemes meglepettség futott végig az érdes vonásain. Az én randitársam nem volt az a klasszikusan jóképű. Nem. Ő dögös volt. Tisztán és egyszerűen.
Jackson bólintott, majd mellém lépett és felém nyújtotta a karját, mintha egy vörös szőnyeges bemutatóra tartanánk. – Szabad?
Összehúzott szemmel néztem rá, ahogy apró mosolyra görbült a szám. – Milyen szörnyen kedves vagy. Csak nem gondoltad meg magad?
- Nem, de mivel nem tudok kihátrálni belőle, talán kihozhatom a legjobbat… és itt legalább van sör – vonta meg kissé a vállát, ahogy mellém állt a lépcsőre.
- Óvatosan, még a fejembe talál szállni ez a fajta lelkesedés.
- Nézd, próbálkozom, rendben? Talán kicsit bosszant, hogy ezt az egészet a hátam mögött szervezték? Igen. Kész vagyok egy estét egy legalább félig tisztességes randevúval tölteni? Újfent igen. Szóval lépj túl rajta.
Nem tetszett, ahogy azok a szavak a mellkasom érzékeny pontjában döftek. Tudtam, hogy biztosan sértette egy kicsit a büszkeségét ez a helyzet, és kifejezetten frusztrálta a magánéletébe való beleavatkozás. Tudtam, hogy annyira nem haragudott rám. Csakhogy tudni ezt és távol tartani attól, hogy a régi bizonytalanságokból táplálkozzon, két különböző dolog volt, úgyhogy vettem egy mély lélegzetet. Ez egy fizetési csekk volt, még ha kifejezetten ez a feladat sokkal többet jelentett, mint bármi, amióta csak betettem a lábam egy héttel ezelőtt a műhelyébe és először megpillantottam. Mosolyt öltöttem és az ajtó felé vezettem.
Az épület régi volt, sötét téglafalakkal, széles ajtókkal és keményfa padlóval. Odabent mindenről ordított, hogy a berendezés úgy lett kialakítva, hogy megfeleljen a várt, férfias vendégkörnek. Fa bokszok, a hátsó részükön, csokoládészínű bőr huzatos párnákkal kirakva az ablaksorok alatt, és az ugyanilyen téma alapján felállított asztalok töltötték be a hatalmas terem közepét. Az összes egyéb, szabad falfelületet játékgépek foglalták el, leszámítva a bárt a bokszokkal szemközt.
- Hűha – mondtam, körülnézve, ahogy a felszolgálók mászkáltak az asztalok között, ételeket és italokat téve le. Emberek voltak szerteszét az asztalok körül, de a legtöbben a játékállomásoknál voltak és győzelemittasan kiabáltak vagy siránkoztak amiatt, hogy veszítettek, miközben villogó fények és szirénák vegyültek az étterem általános zajához.
- Jó estét, uraim. Nálunk vacsoráznak ma este? – jelent meg előttünk egy felszolgáló, szűk fekete pólóban, amelyen a Pixel és Palack logója volt.
Jackson rám pillantott és rádöbbent, hogy hagyta, hogy én irányítsam a showt, én pedig mosolyogva bólintottam a felszolgálónak. – Igen, kérem. Egy bokszot szeretnénk, ha van szabad.
- Természetesen. Kövessenek.
A nő egy kisebb, a fő teremhez kapcsolódó helyiséghez vezetett. Itt is játékok voltak az egyik fal mentén, valamint néhány szabadon álló versenyzős játék, amit a szoba közepén álló hamis motor egészített ki. Megrázkódtam, amikor Jackson keze a derekamra simult, finoman odébb húzva, ahogy elmélázva bámultam a játékokat és a felszolgálónk mögött terelgetett. Éreztem, ahogy pír kezd az arcomra kúszni és lehajtott fejjel csúsztam a boksz oldalába. Miután átadták az étlapokat, a pincérnő elment és én az asztal fölött Jacksonra néztem.
Jól illett a karcos fa és sötét bőr motívumok közé. Miközben az étlapot böngészte, az arcát tanulmányoztam, amíg a sötét szemek rám nem pillantottak.
- Jártál már itt korábban?
Megráztam a fejem és felvettem a saját étlapom. – Igazából még nem, de mindig úgy gondoltam, hogy jó móka lehet. Te játszol?
- A kilencvenes évek óta nem. Akkoriban, huh, ott volt ez a játékterem és képregénybolt nem messze a házunktól, és MiMi hagyta, hogy elbiciklizzek oda.
Elég világos volt ahhoz, hogy láthassam a szemében a sóvárgó fényt és az ülések mögött magasan húzódó falaknak köszönhetően olyan érzés volt, mintha a saját kis világunkba lettünk volna zárva.
- Jól hangzik – mosolyogtam rá. – Mi vidéken éltünk, amikor fiatalabb voltam, így nekem és a nővéremnek ki kellett találnunk a saját szórakozásunkat.
A szemöldöke magasra szaladt. – Igazán?
- Mi az? Nem tűnök neked vidékinek?
- Egyáltalán nem – kuncogott. – Nem mintha bármi baj lenne vele, de én egyfolytában városi fiúként gondoltam rád.
- Nem. Ráadásul ott volt az egész farm dolog is. Tojást gyűjtöttem és cumisüvegből etettem a borjakat a rohadt hajnalhasadáskor, amíg… - A hangom elhalkult, ahogy rádöbbentem, hogy kellemetlen témát kezdtem feszegetni, aminek semmi köze az egyik munka randimnak. – Amíg el nem költöztem. – Láttam, hogy kérdő tekintettel néz rám, de hibátlan időzítéssel megjelent a pincérünk az asztalnál. Úgy döntöttünk, hogy rendelünk egy sörös vödröt és pár nagyobb előételt, amin megosztoztunk.
Mikor a nő elment, csend telepedett az asztalra, de nem az a kényelmetlen fajta, amire lélekben már felkészítettem magam. A többnyire fásult hozzáállása ellenére úgy tűnt, Jackson jól érzi magát. Néhány fickót figyelt, ahogy előre-hátra dőlöngéltek a motoros játékon, és mikor abbahagyták, hogy visszamenjenek az asztalukhoz, és a megismerkedésünk óta először a mosoly nyoma játszott az arcán.
- Odamennél?
Majdnem ugráltam a helyemen. – Igen – pattantam fel és odamentem a játékhoz és átvetettem a lábam az egyik motoron. Hiányzott az első kereke és egy padozathoz voltak rögzítve, ami úgy mozgott és vibrált, hogy utánozzon egy igazi motorozást.
Jackson elfoglalta a mellettem lévőt, mire rámosolyogtam.
- Készen állsz? – kérdezte, miközben a keze a gomb fölött lebegett.
- Csináljuk – feleltem és megragadtam a kormányrudat és az előttem lévő kijelzőre koncentráltam. Megnyomta a startot, elfoglalta a helyét, és arra vártunk, hogy elkezdődjön a visszaszámlálás. Amikor a fény zöldre váltott, kilőttünk, nyomtuk a gázt és előre-hátra dőltünk, hogy bevehesük az éles kanyarokat vagy, hogy ugrassunk.
Jackson kétségtelenül jobb volt a játékban nálam, én viszont nem tehettem róla, de minden egyes alkalommal felkiáltottam, amikor új akadály, mondjuk egy faág vagy néző jelent meg a motorom előtt, hogy lesodorjon engem az útról. Nem meglepő módon ő csendben volt mellettem, ami számomra érthetetlen volt. Komolyan, a káromkodás része a szórakozásnak.
Egy kimondottan kemény ugrás után landoltam és majdnem a levegőbe bokszoltam, amikor eszembe jutott, hogy szükségem van a kezemre a kormányzáshoz. – Ezt kapd ki, tökfej. A nyomodban vagyok, Jackson!
Ő fortyogott, de én én közeledtem felé. Már csak a pálya felénél láttam az avatárját magam előtt.
- Csak figyelj! Itt is van, édes! – Rákészültem a következő nagy ugratáshoz egy hatalmas fa rámpán, ami győzelemre vitt volna, ha jó szögben tudok kormányozni. A szemem sarkából, meg mernék rá esküdni, hogy láttam Jacksont elvigyorodni egy pillanattal az előtt, hogy átnyúl és félrehúzza a kormányomat, teljesen elcseszve ezzel az ugrásomat.
Felvisítottam, ahogy a képernyőn lévő énem megsemmisült és egy óriási GAME OVER felirat villant fel. – Hogy merészelted! Egy férfi motorja szent. Már majdnem az enyém volt a segged.
A gazember mosolygott. Igazán, szélesen mosolygott, amitől felderült az egész arca és én egy fél másodpercig teljesen hülyén álltam ott.
- Egy kicsit kezdtél túlságosan nagy mellénnyel lenni, és különben is – vont vállat, ahogy leszállt a motorjáról és a kezét nyújtotta felém, hogy segítsen. – Tudod, mit mondanak a szerelemről és háborúról.
Annyira jó érzés volt, ahogy a keze körbevette az enyémet, hogy elveszettnek éreztem magam, amikor visszaindultunk az asztalunkhoz, ahová a pincérünk már letette az italunkat, amíg játszottunk.
- Igen, persze. Minden megengedett. Ettől még gonosz húzás volt. – Ez után igen felnőttesen nyelvet öltöttem rá, aminek a jutalma újabb, édes kuncogás volt. Az egész bőröm bizsergett és az agyam csupán lángoló szinapszisok masszája volt. Ki gondolta volna, hogy Jackson egyszerre tud vicces, totális seggfej és olyan kibaszottul szexi lenni, hogy a nadrágom kezdett kissé kényelmetlenné válni.
Kezdtem felismerni, hogy ez mind része a bájának és a kis gesztusok, amiket tett – a kezét nyújtja felém, nekem adja a sört elsőként -, a legapróbb jelei voltak a kedves társnak, a gyengéd szeretőnek, akit ott talál az, aki keresztül jut az érdes külsőn.
Nem sokkal azután, hogy leültünk, megérkezett az ételünk is, majd kellemes beszélgetés mellett költöttük el a vacsoránkat, ahol nyoma sem volt kínos csendnek. Nevettem, amikor felfedeztem, hogy egy kicsit nyuszi, ha csípős kajáról van szó, ő meg a koriander iránti gyűlöletemen szórakozott. Összességében, ahogy elindultunk kifelé a parkolóhelyünkhöz, még néhány kör és Pac-Man után, kész voltam az estét elképesztő sikerként elkönyvelni.
- Szóval – kérdeztem, ahogy odaértünk az ő Harley-jához meg az én Vespámhoz. – Nem teljesen szar ügy?
- Bókot akarsz – mondta, miközben előhalászta a bukósisakját a nyeregtáskájából és felnézett rám, miközben hagyta, hogy a parkolóban lévő lámpák fénye megvilágítsák a vigyort az arcán.
- Visszajelzést várok. Ez teljesen más.
- Ó, elnézést – tette a sisakot a Harley ülésére és megkerülve azt, megállt szemben velem és kinyújtotta felém a kezét.
Megfogtam, kíváncsian arra, hogy mire készül. A bőre meleg és érdes volt az enyémen, ahogy korábban is, de az érintése most valahogy lágyabb volt, olyan szándékkal, ami azelőtt nem volt.
- Jól éreztem magam, Westley – emelte meg a kezemet és megcsókolta az ujjperceimet.
Az ajkai és a borostája a bőrömet csiklandozták és én megborzongtam. Aztán gyanakvó tekintettel néztem rá. – Miért érzem úgy, hogy te mindenki előtt titkolózol? MiMi azt hitte, egy kicsit berozsdásodtál, már ami a randizást illeti.
Leeresztette a kezünket, de továbbra is lazán tartotta az ujjaimat. – Már hosszú ideje kiszálltam a játékból, de azt hiszem, az alapvető dolgok ugyanazok maradtak. És MiMi… nos, hogy őszinte legyek, őt jobban érdekli, hogy társkereső legyen, mint bármi más.
- Mennyi ideje? – képtelen voltam visszatartani a kérdést.
Lenézett a még mindig összekulcsolódó kezeinkre. – Hat év.
Megszorítottam az ujjait. – Akkor ez egy jó kezdés.
- Igen, az.


5
WEST


A hétfő komor és hideg volt, eső csepegett, a szabadon maradó bőrömett csípve, ahogy bekormányoztam a Vespámat a kávézó parkolójába, ahol heti öt reggelen dolgoztam. Reggel öt volt és azóta, hogy felébredtem, csak Jacksonnak akartam írni egy üzenetet. Pokolian meglepett, amikor épp a heti egyetlen szabadnapomon, vasárnap tobzódtam éppen, és megvillant a mobilomon Jackson neve.
Elég jól álcázta magát, ahogy MiMi nevében kérdezett a Valentin Vállalatról. Azonban, ami hamar nyilvánvalóvá vált a számomra a randinkon, hogy mi ketten nem vagyunk annyira összeférhetetlenek, mint azt ő gondolta, egy szinte egész éjszakába nyúló üzenetváltásba fordult.
Leállítottam a Vespát és gyorsan elindultam az épületbe. Sherry, a tulajdonos már ott volt és kávé meg sütemények gazdag illata töltötte be a helyiséget. Állandó vicc volt közöttünk, hogy azután is itt dolgoznék, hogy megszereztem az ápolói végzettségemet, csak az ingyen reggeli miatt. Sherry mindig nevetett és az arcomba csípett, biztosítva arról, hogy bármilyen reggeli, amit csak akarok, ingyen lesz, akár ott dolgozok, akár nem.
Miután bepakoltam a hátizsákom és a kabátom a pihenőszobában lévő tárolóban a nekem kijelölt rekeszbe, egy pillanatra megálltam, és ahelyett, hogy felvettem volna a kötényem, fogtam a telefonom és gyorsan begépeltem egy üzenetet.

West: Jó reggelt, Jackson! Remélem szép napod lesz

Meglehet ostobaság, de reméltem, hogy onnan folytathatjuk, ahol tegnap abbahagytuk. Már több éve annak, hogy a telefonom kijelzőjének villanásától izgalom és várakozás szikrája fusson végig rajtam. Valahol az eszem tudta, hogy óvatosnak kellene lennem, hogy közel kerüljek Jacksonhoz a három engedélyezett randevúnkon túl, de nem tudtam visszafogni magam. Csupán egyszer találkoztunk és én mégis úgy éreztem, mint aki szerelembe esett. A szerelembe esés erős kifejezés… vágytól sújtott? Elvarázsolt? Megszédített?
Fejcsóválva és magamon kuncogva fogtam a piros Sherry’s Cherries kötényemet és blokkot, aztán kezet mostam. Az autós kiszolgáló hamarosan megtelik emberekkel, akik a koffeinpótlásukra szorulnak. Nem mintha hibáztatnám őket érte. A hétfők a hét legsötétebb napjai számomra és az eszem próbálja megerősíteni magát, hogy elviselje az előtte álló hosszú hetet. Menet közben megálltam és a kártyámat az egyik kezemmel az elavult lyukasztóba tettem, a másik kezemet pedig az ajkaimhoz emeltem és megérintettem az ujjaimmal. Ez a hétfő azonban nem. Ezen a hétfőn mosoly volt az arcomon és letörölni sem tudtam.
- Jó reggelt, Westley! – szólalt meg mögöttem Sherry mire én gyorsan blokkoltam és megfordultam, hogy köszönjek a főnökömnek és barátomnak. Sherry többet jelentett nekem, mint bárki más, amióta a szüleim kirúgtak otthonról. Az első év egy rémálom volt, alig tizennyolc évesen, egyik szállásról a másikra, miközben egy gyorsétteremben dolgoztam és megpróbáltam elég pénzt félretenni, hogy saját lakást szerezhessek.
Aztán megláttam a kiírást a Sherry’s kirakatában, hogy munkaerőt keres, közvetlenül a kis, szivárvány matrica mellett és ez mindent megváltoztatott számomra. Annyi időt adott nekem, amennyit akartam és segített nekem rátalálni arra a kis stúdió lakásra, ahol most is élek. Majd, miután elmondtam neki, hogy az az álmom, hogy ápoló legyek, bátorított, hogy jelentkezzek a főiskolára és átalakította a beosztásomat, így el tudtam kezdeni dolgozni a lakóközösségben délutánonként. Tényleg nem tudom, hogy hol lennék nélküle.
- ’Reggelt, Sherry – feleltem mosolyogva és elindítottam a kávés pultot.
- Nos? – kérdezte a hátam mögül. A nőnek rövid, pixie stílusú barna haja volt, és bár alacsonyabb volt nálam, a jelenléte felfokozott volt.
Megfordultam, hogy ránézzek, és a mosoly, ami eluralkodott az arcomon, most újult erővel tért vissza.
Felsikított és hozzám sietett, hogy a szuszt is kipasszírozza belőlem, mielőtt hátralépett volna és az arcomat a tenyerébe vette. – Ó, tudtam én, hogy ez most különleges lesz. Egyszerűen tudtam. Mivel a nagymamája téged választott. A nagymamáink tudtak egy-két dolgot.
Nem tehettem róla, felnevettem. – Tudom, de ez gyakorlatilag munka, de remélem… - képtelen voltam befejezni a mondatot. Féltem, ha hangosan kimondom, balszerencsét hoz. – Csak egy randi volt. Meglátjuk, mit hoz a következő.
- Nagyszerű lesz – mondta Sherry – Jó érzéseim vannak efelől, és tudod, a horoszkópom is azt mondta, hogy egy hozzám közelálló személy megtalálja, amit keres.
Nem adtam sokat a horoszkóp oldalaknak, amivel minden nap elárasztott, de amikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben egy órával később, hagytam, hogy egy kis remény beszivárogjon.

Jackson: Jó reggelt, West. Remélem, neked is.




JACKSON



A következő hét a munka és a Westtel váltott üzenetek keverékével telt. Próbáltam kapaszkodni a haragomba, amiért MiMi behúzott a csőbe azzal, hogy rávett, írjak Westnek a céggel kapcsolatban, de hasztalan. Mert az igazság az volt, hogy… akartam írni neki. Valójában telefonálni akartam neki, de így talán jobb volt, mert, ahogy egyszer belekezdtünk a beszélgetés nem igazán akart véget érni. Minden reggel vidám, Jó reggelt, Jackson! üzenetre ébredtem attól a hétfőtől fogva és az indokolatlan emoji használata ellenére be kellett ismernem, hogy hiányozni fog, ha lejár az időnk.
- A pasiddal cseverészel? – kérdezte Mal, ahogy belépett az üzlet irodájába, ahol letáboroztam és próbáltam behozni a papírmunkát.
- Ő nem a pasim – feleltem, miközben választ pötyögtem West legutóbbi kérdéseire. A mai téma a filmek voltak.
West: Top 5 fantasy és/vagy sci-fi?
Jackson: Egybe vonhatom a Gyűrűk Ura összeset vagy az csalás?
West: Atyaúristen, mintha komputerrel terveztek volna!
Jacskson: Ne idézz Deadpoolt nekem, különösen olyan kontextusban, ahol te lennél Deadpool.
West: Miért? Azt mondod, nem húzhatnám fel azt a szerkót? Tudod, a seggem jól mutat a piros spandexben.
Jackson: Sosem tagadtam. Most pedig válaszolj a kérdésre.
West: *csókok* Egybe vonhatod, de csak most az egyszer. És elvárok egy tételes listát a Tolkien választásaidról. Na, vége a szünetnek – TTYS!

Kiderült, hogy Westnek három állása van. Egy kávézóban dolgozik a legtöbb reggelen, aztán a lakóközösségben segít heti három délutánon és kisegíti a szerencsétlen tökfilkókat a lekvárból, felbérelhető partnerként a Valentin Vállalatnál. Minden tőlem telhetőt óvatossággal próbáltam megkérdezni, hogy jelenleg van-e másik randevú kliense, de azt hiszem, átlátott rajtam.
- Hát persze, hogy nincs – dőlt Mal a helyiség egyik sarkát elfoglaló konyhapultnak és belekortyolt a kávéjába. – Szóval mit fogtok csinálni a következő alkalommal?
Hátradőltem a székemben és végigdörgöltem az arcom a tenyeremmel. – Azt hiszem, elviszem a szombati meccsre, de azon gondolkodtam, hogy nem kellene-e valami mást is kitalálnom.
- Mint például? Úgy értem, vacsora és egy meccsekkel teli este nekem egészen jól hangzik.
Nevetve horkantottam fel. – Jó szórakozás. Nekünk. Azonban nem tudom, hogy ő élvezné-e. – A szám sarka megemelkedett, ahogy eszembe jutott, milyen versenyző kedvű volt West, amikor a motoros játékkal játszottunk a játékteremben. – Habár, van benne versenyszellem. Lefogadom, még élvezné ezt is.
- Nagyszerű lesz. Izgasd fel, amíg már nem tud rendesen gondolkodni, aztán vidd el valami kellemes, csendes helyre vacsorázni. Hadd kapjon egy kis kóstolót – kacsintott rám, mire felnyögtem.
- Nem lesz semmi kóstoló. – Még akkor sem, ha kezdtem kétségbeesetten vágyni rá, hogy legyen. Ez csak munka volt számára és a személyisége tökéletesen megfelelt hozzá. Ezen a ponton már színtiszta ostobaság lett volna tagadni, hogy teljesen magával ragadott a pimaszsága és a mindig pozitív hozzáállása. Arról nem is beszélve, hogy a tüzes kis testét nekinyomtam volna minden elérhető felületnek, akár egy útszéli bandita. Ja. Vihart akartam, hogy lengesse a zászlóm, megszerezni őt és megjelölni a sajátomként és óvni őt mindenkitől, aki el akarná venni tőlem. És talán hanyagolni kéne a fantasy filmeket egy darabig.
- Ha te mondod, főnök – vigyorodott el Mal, és az ajtóhoz ment, de mielőtt kiment volna, megállt és a válla fölött hátra nézett. – De komolyan, jó volt látni ezen a héten, ahogy mosoly van az arcodon. Még, ha az az ostoba fajta is, amivel azt a telefont bámulod.
- A mosolyom nem ostoba.
- Felőlem – nevetett fel. – Csak, ha szeretnél valami különlegeset Westnek… tedd meg. Úgy értem, ez a cég, aminek dolgozik, azért van, hogy segítsenek az embereknek rátalálni a szerelemre, igaz? Nagyon szar lenne tőlük, ha sajnálnák a saját alkalmazottuktól, hogy megtalálják az igazit, csak azért, mert véletlenül éppen akkor neki dolgozott. – Úgy ment ki az ajtón, mintha legalábbis nem a világomat döntötte volna ki a tengelyéből.
Szerelem? Ez lenne az az érzés, amitől remeg a gyomrom? A legjobb értelemben fáj a mellkasom? Még csak nem is csókolóztunk. Csak egy randi volt meg milliónyi üzenet. Szóval, talán nem szerelem… de lehet?


Jackson: Van valami étel allergiád?
West: Nincs. Szinte mindent megeszek. Miért?
Jackson: Csak kíváncsi vagyok.
West: Rémesen hazudsz, Harold.
Jackson: Miért viselem el újra ezt a kínzást?
West: Mert lehetetlen ellenállni nekem *rebegteti a szempilláit*
Jackson: Van valami étel allergiád?
Jackson: Én viszont itt úgy gondolom, hogy azért, mert zsarnoki módon rávettél.
West: Aú!
Jackson: A szerelem egy harcmező, édes ;)
West: OMG Tudtam! Titokban te egy mókás fickó vagy.


6
WEST


Szkeptikus voltam, amikor Jackson arra kért, hogy találkozzunk az egyik közösségi központban, és a zavarodottságom csak tovább nőtt, amikor leparkoltam a Vespámmal. Néhány kört megtéve kiszúrtam Jackson Harley-ját és a Vespát a behemót mellé állítottam, így közös parkolón osztoztunk, olyan módon, ahogy a múlt héten is tettük. Elmosolyodtam, amikor rádöbbentem, hogy Jackson elég helyet hagyott a robogómnak, hogy elférjen a Harley mellett.
Levettem a bukósisakomat és körülnéztem. Nyirkos este volt, nem olyan istentelenül hideg, de egy lélek sem volt kint, ami meglepett. Jackson azt mondta, hogy kint találkozzunk, úgyhogy elővettem a telefonomat és küldtem neki üzenetet. Alig nyomtam le a küldés gombot, amikor nyílt az ajtó az egyik hatalmas téglaépületnél, aminek következtében olyan zajok szűrődtek ki, mint amilyet egy tömeg kelt egy kosár meccsen. Egy óriási férfi lépett ki, még Jacksonnál is nagyobb volt és elindult felém, ahol én még mindig a Vespámon üldögéltem.
- West? – szólított meg a férfi, aki ismerősnek tűnt, de az épület biztonsági fényei hátulról világították meg, így képtelenség volt látni az arcát. A szívem hevesebben vert, ahogy közeledett, ám rájöttem, hogy milyen hülye vagyok. A férfi tudja a nevem. Ő biztosan egyike Jackson barátainak és a gazdája a másik motornak, amelyik Jacksoné mellett parkol.
- Hello – mondtam, ahogy közelebb ért, gyorsan kilöktem az oldaltámaszt és leszálltam a Vespáról, amikor rájöttem, hogy mennyivel magasodott fölém, amikor ültem.
- Szia, én Dane vagyok. Tudom, hogy még nem igazán találkoztunk, de Jacksonnal dolgozom. Történt egy visszalépés és a meccsét előbbre hozták, úgyhogy megkért, hogy jöjjek ki eléd és mutassam meg, hol ülünk – nyújtotta felém a kezét üdvözlésül, és én megráztam.
- Meccs? Úgy, mint boksz? – kérdeztem, miközben a Vespára rögzítettem a sisakot és az ujjaimmal a hajamba túrtam, hogy biztos legyek abban, minden szál a helyén volt.
Dane félrebiccentette a fejét és zavar futott át az arcán. – Nem mondta neked?
- Nem. – Tudtam, hogy a szemeim elkerekedtek. – Még sosem láttam meccset élőben. Mondjuk a tévében sem igazán néztem.
- Huh – mormolta Dane. A férfi tényleg egy óriás volt, magasabb Jacksonnál és kétszer olyan széles, hihetetlenül széles vállakkal és lapát kezekkel. Egérnek éreztem magam mellette. Habár, igazán aranyosnak tűnt. – Hát, gyerünk és üljünk le. Nem akarunk lemaradni a kezdésről.
Ahogy beléptünk az ajtón, rájöttem, hogy a központ végében egy tornacsarnok van. A keményfa padló ragyogott a fluoreszkáló fényekben, a hatalmas terem közepén pedig egy boksz ring volt. A hosszú falak mentén nyitott lelátók álltak, és bár nem volt teli nézőkkel, így is szép szép számmal voltak az emberek. Sajtos nacho és sós chips illata szállt felém a távolabbi oldalon álló állványról és megkordult a gyomrom. Annyira belemerültem a tanulásba, hogy nem maradt időm enni, mielőtt készülődnöm kellett és már majdnem megkértem, Dane-t, hogy tegyünk egy kis kitérőt, amikor egy rock szám dübörgő dallamai szólaltak meg a hangszórókból és a tömeg üvöltve pattant talpra.
Az emberek pillantását követve, megláttam, ahogy a csarnokba vezető egyik ajtó kitárult és Jackson jött ki egyetlen szál sötétkék rövidnadrágban, kis, fekete kesztyűben és fekete edzőcipőben. Néhány fickó kísérte, de alig láttam őket. A sötét tetoválás, amiről annyit fantáziáltam, hogy az már nevetséges, most a csupasz dicsőségében látszott, valamilyen törzsi tetoválásszerű minta tekergőzött a bőrén, teljesen beborítva a bal mellizmát, a vállát és lehúzódott a karján. ahogy közeledett a ringhez, felnézett és a pillantása azonnal egybekapcsolódott az enyémmel. A lélegzetem a mellkasomban rekedt, ahogy szétáradt bennem a forróság. A tömeg, a csarnok, minden más megszűnt, amíg már csak Jacksont láttam. Mosoly jelent meg a szája sarkában, és rámkacsintott. Egy tökéletes kis kacsintás a szemével és nekem annyi volt.
- West, a helyünk erre van – törte meg Dane hangja a csőlátásomat és arra kaptam fel a fejem, hogy rám mosolyog. A nyakam tövéig elvörösödtem, ahogy követtem őt a tribünig, ahol megpillantottam MiMit, és a nőt, akiről tudtam, hogy a műhelyben dolgozik, amint foglalják az üléseinket.
- MiMi! – szólaltam meg meglepett hangon. Habár, tudnom kellett volna, hogy nem szabadna meglepődnöm. MiMi volt az egyik legelevenebb ember, akivel kortól függetlenül találkoztam. Miért is ne mehetne szórakozni egy hétvégi estén, hogy megnézze, amint az unokája elkalapál valakit? Ököllel meg minden? Meg kell kérnem valakit, hogy magyarázza el a szabályokat.
- Gyere, ülj mellém, Westley. Mindjárt kezdődik a meccs – mondta MiMi és megveregette az ülést maga mellett. Ahogy elfordultam, hogy leüljek, láttam Jacksont, ahogy a ring közepén áll, szemben egy vörös rövidnadrágos férfival, akiről feltételeztem, hogy az ellenfele lesz, és a bíróval, aki oldalt állt.
- Mi történt? – ült le mellém Dane a másik oldalra, így kettejük közé szorultam.
MiMi felém fordult. – Nem vagy meccs rajongó? – kérdezte mosolyogva.
- Nos… nem tudom. Igazából sosem láttam egyet se. Boksz lenne? Ez egy boksz ring. Vagy birkózó?
A mosolya szélesebb lett, és az volt az érzésem, hogy magában nevet. – Hát, ebben az esetben egy kicsit mindkettő. Jackson régebben bokszolt, de tavaly másféle edzésbe kezdett és ez az első kevert harcművészeti meccse. Ó, kezdik!
A pillantásom a ring felé fordult, és néztem, ahogy a bíró elkezdi a meccset, Jackson és a vörös nadrágos férfi pedig felemelt kezekkel körözni kezdtek egymás körül, támadásra vagy védekezésre készen.
Vörös nadrág váratlanul előre tört és bevitt egy ütést, mire a gyomrom összerándult. Szerettem volna behunyni a szemem, de nem tudtam félrenézni. A tömeg kiabált és én felpattantam, majd velük együtt kiabáltam, ahogy Jackson blokkolt egy támadást, és kirúgott a lábával, hogy elkapja Vöröst a bokájánál.
Miután elkezdték, az ütések csak egyre hevesebbé váltak. Gyorsabban és erősebben érkeztek, valamennyi próbálta a másik támadását lassan kicselezni vagy blokkolni. A szívem a torkomban dobogott, a vérem pedig a fülemben lüktetett. Nézni Jacksont, ahogy harcol, egyszerre volt felvillanyozó és rémisztő. Csak a mérkőzés első menetének végét jelző gongszó volt az, aminek hatására feltűnt, hogy MiMi halálos erővel szorítja a kezemet.
- Ó, istenem, nem tudtam, hogy ez ilyen izgalmas lesz. És átkozottul ijesztő. Te mindig nézed, amikor ezt csinálja? – kérdeztem MiMitől, miközben felé pillantottam, és láttam, hogy ugyanazt csinálja, amit én. A szemét Jacksonon tartja.
- Csak évente két vagy három alkalommal száll ringbe. És minden évben ilyen. Mindig nagyon büszke voltam rá, akár nyert, akár veszített, de nehéz nézni, ahogy megverik. Még akkor is, amikor győz.
- Ó… - Egy kép úszott a fejembe, ahogy Jackson eszméletlenül hever a ringben. Egyáltalán nem tetszett. – Szóval, az egyiknek ki kell ütnie a másikat, ugye?
- Nem szükségszerűen – felelt Dane a másik oldalamról; a mély hangja az arcára vonta a tekintetemet. – Kiütéssel vagy lekopogtatással is lehet győzni, de ha ez nem történne meg, akkor három menet után a bírók döntenek.
- Nem tudtam, hogy ez ilyen bonyolult.
Dane elmosolyodott és megveregette a hátamat. – Meg fogod szokni. – Volt valami a szemében, ahogy ezt mondta. Mintha nem ez lenne Jackson egyetlen mérkőzése, amin itt ülök, hogy megnézzem. Újra a küzdőtérre néztem, ahol Jackson felállt a sarkából, amikor a bíró szólította a küzdőfeleket, hogy készüljenek fel. Mielőtt középre állt volna, a válla fölött arra nézett, ahol ültünk és mindannyiunkból bátorító kiáltás tört ki, és ekkor rájöttem valamire… Nagyon szerettem volna, ha Dane-nek igaza van.


7
JACKSON



Az öltözőből kifele menet számba vettem néhány új sajgó és fájó pontot. A testem határozottan tudta, hogy harcban volt, de semmi sem tudta volna visszafogni a diadalérzetet, hogy az imént nyertem meg az első MMA mérkőzésemet. És ami még jobb, West is ott volt, hogy lássa. Ahogy kimentem a belépő zenémre és láttam őt, ahogy ott áll, kissé leeesett állal és engem néz, dalolt a vérem. Csoda volt, hogy nem lett merevedésem az ágyékvédőmben.
Kilöktem a csarnok ajtaját, végigmértem a tömeget, de csak West láttam ott egyedül ülni. Habár, úgy tűnt, mintha az eggyel lentebb, néhány hellyel arrébb ülő férfihoz beszélne. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy Evan volt az, az ellenfelem. Ami azt illeti, Evant még a suliból ismertem. Régebben időről időre velem és Bennel lógott. Habár évekig nem találkoztunk, ugyanolyan mókakedvelő fickónak tűnt, mint amilyen mindig is volt.
Ettől függetlenül a másodperc egy töredékében a féltékenység hulláma vágott gyomorszájon és megálltam. Ekkor, mintha csak érezte volna, hogy ott állok a nézőtér tövében, West lenézett és a tekintete felderült, amikor a pillantása találkozott az enyémmel. További habozás nélkül megtettem azt a néhány foknyi különbséget kettőnk közott, majd lehuppantam az előtte lévő ülésre és a lábának dőltem, mint aki már százszor csinálta ezt. Ő azonnal szétnyitotta a combjait és hagyta, hogy elhelyezkedjek közöttük, a farkam pedig megrándult a farmerban. Érezni akartam, ahogy a nyúlánk lábai egy teljesen más helyzetben ölelnek körül.
West ezután a kezeit a vállamra tette, és befejezte a mondatot, aminek a közepén tartott.
- Ahogy azt már mondtam, Jackson a…
- Pasid – néztem Evan döbbent arcára. Kerek szemekkel nézett ide-oda kettőnk között, mielőtt megköszörülte a torkát.
- Oltári. Jó küzdelem volt, ember. Jó volt újra látni. Jó szórakozást az este hátralévő részére.
- Köszi. Neked is! – Néztem, ahogy odafordul a társaságához, miközben West keze a vállamról lejjebb csusszant, hogy átölelje a mellkasomat.
- Pasi? – A lélegzete meleg volt, ahogy a fülemet cirógatta. Alig tudtam elfojtani a remegést, és az ajkainak a cirógatása a fülkagylómon nem igazán segített, hogy elfojtsa a rajtam keresztülcikázó izgalmat, amit táplált a küzdelem keltette endorfin.
Oldalra húzódva felé fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Tévedek?
Tökéletes rózsapír jelent meg a világos bőrű arcán, a szája apró mosolyra húzódott. – Ez azt jelenti, hogy ma este kapok jó éjt csókot?
Annyival többet szerettem volna tőle egy csóknál, de amíg technikailag dolgozott, ez nem történhetett meg. Hirtelen sürgetés fogott el, hogy eltűnjünk innen és valami csendesebb helyre menjünk, ahol igazán tudunk beszélgetni. Tudnom kellett, hogy ő is ugyanazt akarja, mint én. Ez annyira új volt; mindössze egy hete ismertük egymást, mégis valahogy úgy éreztem, egész életemben ismertem őt. A „pasi” talán túl nagy szó volt ilyen hamar, de függetlenül az okoktól, amelyeknek köszönhetően összeismerkedtünk, tagadhatatlanul megvolt közöttünk a kémia vagy a tény, hogy mindketten többet akarunk. A pokolba. Azt hiszem, végül is, MiMinek igaza volt.
Felkuncogtam, mire West gyanakodva nézett rám. – A válasz a kérdésedre egyértelmű, én mindöszse arra gondoltam, hogy fogom majd elmondani MiMinek, hogy igaza volt.
- Természetesen igazam volt – szólalt meg MiMi hangja mellettünk és mindketten arra fordultunk, hogy lássuk, MiMi, Mal és Dane ott állnak a nézőtér sorai közötti folyosón. Mindannyiuk keze teli volt rágcsálnivalókkal és ahogy MiMi leült West mellé, átadott neki egy tálca nachost és üdítőt.
Kiegyenesedtem ültömben és oldalt fordultam, hogy mindannyiukat lássam. – Azt terveztem, hogy megetetlek – mondtam Westnek, és kuncogtam, ahogy egy sajttal borított chipset tolt a szájába. Az imádnivaló pír az arcán nem hogy halványodott volna, még sötétebb lett, miközben West addig rágott, hogy válaszolni tudjon.
- Bocs, de tudok még ennél többet enni. Reggel óta egy falatot se ettem.
- Miért nem?
- Próbáltam kicsit behozni a lemaradást pár házival és nem hagytam magamnak elég időt.
Az arcom elkomorult. Nem tetszett, amit hallottam és reménykedtem benne, hogy ez nem olyasmi, ami gyakran megesik.
- Ó édesem – paskolta meg MiMi a lábát. – Időt kell szánnod arra, hogy egyél. A fiatalok mindig sietnek. Nem tudom, hogy csináljátok.
West szemébe néztem és mindketten felnevettünk. Még MiMi beszél? Ő volt az, aki mindig úton volt.
Mindannyian elhelyezkedtünk, hogy nézzük a hátralévő meccseket. MiMi és West beszélgettek, és közben a nagyi elmagyarázta neki a különböző szabályokat, Dane és Mal meg a technikáról vitatkoztak és különféle, a műhelyben végzett munkákban fogadtak. Az este végére pontosan tudtam, ki végzi az összes olajcserét a jövőhéten. Mal győzedelmesen elvigyorodott.
Ahogy elindultunk a parkolóhoz az utolsó gongszó elhangzása után, Mal és Dane biztosítottak róla, hogy hazaviszik MiMit, így én elmehetek Westtel egy kései vacsorára. Miután búcsút intettünk nekik, West felé fordultam. – Velem tartasz?
Bólintott. – Követsz hazáig?




WEST



Izgatottság tekergőzött a gyomromban, ahogy leparkoltam a Vespát a szokott helyére, a régi, viktoriánus kori ház mögé, amit öt lakásra osztottak föl. Az enyém egy stúdió lakás volt a másodikon, de imádtam. Az egész egyetlen nagy szoba volt és egy fürdőszoba, de tiszta volt, biztonságos és meleg, de ami a legfőbb, az enyém.
Jackson Harley-ja egyenletesen duruzsolt mögöttem, és a fényszórója eléggé megvilágította a területet, hogy le tudjam zárni a Vespát és utána odamentem hozzá. Egyensúlyban tartotta a motort, amíg átvetettem fölötte a lábam és mögé csúsztam. Előbbre húzódtam és átkaroltam a derekát, miközben a combjaimmal kicsit megszorítottam a csípőjét. Esküszöm, félmerev voltam azóta, hogy a meccsen elfészkelődött a lábam között az izmos felsőtestével. Valami megváltozott közöttünk a legutolsó randink és az elmúlt héten zajlott beszélgetések óta. Úgy, mint azon a randin tette, az egyik kezemet elhúzta a hasáról és az ajkához emelte, csókot nyomva a tenyerembe. Válaszul, az ajkamat a bőrdzsekijére nyomtam a lapockái között.
Felvillanyozó volt tudni, hogy Jacksont érdekelte, hogy valami igazi történjen közöttünk. Hogy akart engem. Tisztában voltam azzal, hogy ez az egész gyors, és nem töltöttünk valami sok időt együtt, de még sosem éreztem így korábban.
A Harley felmorrant alattunk, ahogy Jackson rátért az útra. Hosszú idő óta, most először nem aggódtam amiatt, hogy mennyi az idő vagy, hogy hová megyünk. Az arcomat Jackson hátára fektettem és hagytam, hogy a motor vibrálása és a karjaim között tartott férfi egyenletes légzése lenyugtasson, amíg meg nem álltunk és én megpillanthattam a célunkat.
Egy egy szintes, téglaépítésű ház bejáratánál ültünk, arra várva, hogy felemelkedjen a garázskapu. Amennyire a sötétben láttam, az udvar takaros volt, még virágágyások is voltak szétszórva a beton terasz előtt. Jackson betolta a motort a garázsba és leállította egy platós kisteherautó mellett a második helyre. Leszálltam, amíg ő tartotta a motort, aztán levettem a sisakomat.
Szinte már riasztó volt a csönd a motorzúgás nélkül. – A te házad?
- Jó így? Bepácoltam egy kis steaket, arra gondoltam, rádobhatnám a grillre és talán beszélgethetnénk.
Az izgatottságból, amit éreztem, gyorsan totális idegesség lett. Nem Jacksontól tartottam, de hogy érzelmileg kiadjam magam, nem olyasmi volt, amiben egy bizonyos ponton túl fényesen teljesítettem volna. És éreztem, hogy Jackson meg én fénysebességgel érjük el ezt a pontot.
- Hé – szólalt meg, miközben elvette a sisakomat és a Harley-ra tette, aztán felém nyújtotta a kezét. Készségesen mentem oda hozzá és átöleltem a derekát, az arcomat a mellkasába temetve és csak beszívtam a bőr és a férfi illatát. – Ha ez neked nem jó, és inkább egy étterembe mennél, kérlek, mondd meg. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad.
Megráztam a fejem és felnéztem rá. – Rendben van, csak azt hiszem, egy kicsit túlcsordultak az érzelmek.
Lesütötte a szemét, miközben az egész éjjel kettőnk között feszülő érzések csak fokozódtak, ahogy a kőkemény teste egészen hozzám simult. – Nincs semmi sürgetés. Semmire. Szeretnélek megismerni… bevallom, nem csak egyféleképpen – kuncogott és éreztem, ahogy az arcom felforrósodott. Az az átkozott halvány bőröm. – Pusztán azért, mert csak három Valentin Vállalatos randink van, nem jelenti azt, hogy véget kell érnie a randizási időnk végén, mielőtt még tovább léphetnénk valami többre. – Lehajtotta a fejét. – Feltételezem legalábbis, hogy hajlandó vagy elviselni a morcos seggem háromnál több alkalommal.
Addig mocorogtam, amíg a szemébe tudtam nézni és rákacsintottam. – Szerintem biztonságos feltételezni ezt, csakhogy te biztos vagy abban, hogy elviseled az én csinos hátsómat háromnál többször?
Éreztem, ahogy a mellkasában morajló hang tört fel egy pillanattal azelőtt, hogy a kezei átfogták a combjaimat és felemeltek. Nevetve kulcsoltam köré a lábaimat, mire az egyik erős karja átölelte a derekam.
- Szerintem biztonságos feltételezni – ismételte el papagáj módjára a szavaimat. Ahogy felemelt, az arcára néztem, amit megvilágított a garázs fénye és finoman megérintettem a pontot a szeme alatt, ahol haragos vörös lett a verekedés miatt. Végigmérve még találtam rajta néhány horzsolást, helyeket, ahol úgy tűnt, Evan kesztyűje csak horzsolta, ahelyett, hogy teljesen bevitte volna az ütést.
- Tudod, te nem vagy csinos – mondta olyan áhitatos hangon, hogy felkaptam a fejem és összevont szemöldökkel néztem rá. – Gyönyörű vagy.
Kérdő pillantással hajoltam felé. – Te most próbálod szép szavakkal kidumálni magad a jó éjt csókból még a jó éj előtt?
Nem tudom, hogy volt képes megvonni a vállát úgy, hogy az egész súlyomat megtartotta, de megtette. – Nem tudom, hogy veled mi a helyzet, de az én estém teljes egészében nagyon jó este volt.
Képtelen voltam visszatartani az arcomra kiülő mosolyt, sem a zihálást, ami kiszökött, ahogy az ajkaink először találkoztak. A szívem vadul vert a mellkasomban, ahogy elhúzódtam annyira, hogy a szemébe nézhessek, és az arcát a kezeim közé vettem, mielőtt ismét rátapadtam volna a számmal. A telt alsó ajkát a fogaim közé vettem és kicsit meghúzogattam, amíg felnyögött, majd lepecsételtem az ajkait az enyémmel. Szívogattam és játszottam vele, amíg morogva le nem eresztett, hogy talpra álljak, azután az egyik kezét a nyakam mögé simítva hátrahajtotta fejem, míg a nyelvét végighúzta az ajkamon, bebocsátást követelve.
A támadás, amit vártam, lelassult és a forró nyelve az enyémen siklott, tovább növelve az intenzitását, amíg úgy éreztem, birtokba vett. A magáénak követelt.
Amikor elhúzódott, kicsit sem szégyellem azt mondani, hogy próbáltam utána menni, de ő csak egyszer csókolt még meg ez után, tökéletesen szemérmesen, annak az ígéretével, hogy ez csupán a kezdet.
Aztán megkordult a gyomrom.
Felnevetett, ahogy még mindig magához ölelve tartott. – Gyere, te éhes szörnyeteg. Etessünk meg.

8
JACKSON



Az első nyáron csináltam meg a fedett teraszt, miután megvettem a házat. Valahogy, ez volt az egyik dolog, ami segített megőrizni a józan eszemet az első néhány hónapban, miután Ben elment. Épp csak megnyitottam a műhelyt és egész nap ott dolgoztam, azután hazajöttem és sötétedésig csináltam ezt. Könnyebb volt szembenézni az üres ággyal, ha olyan fáradt voltam, hogy alig álltam a lábamon. Elhúztam a kis belső udvarhoz vezető üvegajtót, ahol a grillt tartottam, és amikor visszamentem az üveggel és fával körülvett helyiségbe, örömmel láttam, hogy West otthon érzi magát. Összegömbölyödött az egyik kültéri kanapén, amire nagy, bolyhos párnákat tettem. Nem volt jobb egy lusta délutánon annál, mint az egyiken heverészni. Miután teljesen elvette az eszem azzal a csókkal, minden önuralmamba belekerült, hogy kihozzam őt ide és leültessem, ahelyett, hogy egyenesen az ágyamba vittem volna. Arra még rengeteg időnk lesz később, emlékeztettem magam folyamatosan. Ha egyszer magunk mögött tudjuk ezt a Valentin Vállalatos képtelenséget, kitaláljuk, hogy legyünk együtt anélkül, hogy az a fejünk felett lógna. Nem mintha nem lennék hálás a cégnek. Ki tudja, eljutottunk-e volna idáig, ha nem dolgozik nekik és MiMi nem próbál meg Kupidót játszani.
- Ezeket mind te csináltad? – West hangja térített magamhoz a gondolataimból. Épp felkapcsoltam néhány kisebb olvasólámpát és meggyújtottam pár gyertyát az asztalon, amitől a helyiség lágy, kellemes fénnyel telt meg. A teraszra nem volt teljesen hatástalan a kinti hideg, ennyi ablakkal, de bekapcsoltam pár melegítőt, hogy legyűrje az esti, alacsony hőmérsékletet. Úgy tűnt, West tökéletesen kényelmesen és otthonosan érezte magát MiMi egyik gyapjú kendőjét az ölébe terítve, ahogy az egyik fotóalbumomat fogta a kezében.
- Többnyire igen. Habár Dane, Mal és én együtt dolgoztunk jó páron. – Szerettem motorokat építeni. Egyedi choppereket. Még nem volt biztos bevételi forrás, de reméltem, hogy egy nap az lesz.
- Elképesztőek – mondta, ahogy lassan pörgette az oldalakat.
- Melyik a kedvenced? – kérdeztem, ahogy az asztalra tettem a tányért a steakjeinkkel, hogy pár percet pihenjenek.
- Ó – nézett vissza a kezében tartott albumra. – Különböző dolgok tetszenek rajtuk, de talán ez az – fordította felém a könyvet és felemelte, hogy lássam a képet. Jól emlékeztem arra a motorra, és valamilyen oknál fogva nem lepett meg, hogy azt választotta. Tiszta, klasszikus vonalai voltak. Nem volt benne túl sok króm, és halványkékre volt festve.
- Az egy jó választás – mosolyogtam rá, majd párat lapoztam, mielőtt visszaadtam volna neki. – Nekem ez a kedvencem. – A motor nagy részét lesötétítették, nem volt semmi króm benne, a benzintartályra pedig egymást fedő koponyákat festettek.
- Ha! Ez nagyon te vagy.
- Evésre kész vagy?
- Mmm, igen, csodás az illata – tette félre az albumot a kisasztalra, majd mindkét karját felém nyújtotta. Elvigyorodtam, de megfogtam és felhúztam a kanapéról.
Ahogy újra a testemnek nyomult, képtelen voltam megállni, hogy ne hajtsam le a fejem, hogy ismét megízleljem őt. Megállva, hogy a csóknál tovább menjünk, elhúzódtam, felszisszenve, ahogy a mérkőzésből hátramaradt sajgás jelet adott magáról, és az asztalhoz vezettem, majd kihúztam neki a széket. Visszamentem a konyhába, hogy kivegyem a sült zöldséget a sütőből és fogtam egy palack bort, amit még korábban kinyitottam és a pulton hagytam lélegezni.
- Jól néz ki – mondta West, ahogy visszaértem a megpakolt tálcával.
- Remélem, hogy finom is lesz. Nem én vagyok a leghozzáértőbb szakács, de miután MiMi annyit rágta a fülem a sok gyorskaja miatt, hát megtanultam pár dolgot elkészíteni. És ez az edzéseimnél is igazán nagy különbséget jelentett. Most sokkal több az energiám.
West segített elosztani a steaket és a zöldségeket, majd kortyolt egyet a borból, miután töltöttem a poharába. Jóváhagyóan hümmögött és ez az elégedett hang összerántotta a bensőmet. Átélni még egy randit vele anélkül, hogy megérinthetném, maga lenne a színtiszta gyötrelem, és mégis, azon kaptam magam, hogy már alig várom minden percét.

WEST


- Azt mondtad, hat éve nem találkozgattál senkivel. – A vacsora nagy részében a nyelvembe kellett harapnom, nehogy megkérdezzem, de igazán kíváncsi voltam. Ez a férfi magával ragadó. Egy úriember, talán nem tökéletes, de abban hol a szórakozás. Okos. Vicces. Céltudatos. Észbontó. És olyan tétován édes, hogy attól begörbülnek a lábujjaim.
Valaki megbántotta az én Jacksonomat.
Megköszörülte a torkát és kortyolt egyet a vízből, amire két pohár bor után átváltott. – Hosszú ideig együtt voltam valakivel. Bennek hívták és a gimi befejezése utáni nyáron jöttünk össze, majd hat évvel ezelőttig együtt is voltunk.
A könyökömet az asztalra támasztottam és átnyúltam az asztal fölött, végigsimítva az ujjpercein. Még a kesztyű mellett is, kissé le voltak horzsolva. – Mi történt?
Megvonta a vállát, mintha nem lenne olyan nagy ügy, de gyanítottam, hogy ez pont ellenkezőleg van. – Úgy találtuk, hogy mindketten mást akarunk. Ő a szívében mindig is nomád volt, és míg a gondolat, hogy eladjunk mindent azon kívül, ami elfér motorjaink nyeregtáskájában, talán csábító volt… nem tudtam volna elhagyni MiMit. És igazság szerint nem is akartam. Meg akartam venni ezt a házat és a műhelyt. Minden fölösleges pénzemet félretettem tíz évig, hogy ezt megvalósíthassam. Amikor eljött az idő, ő összecsomagolt és nyugatra indult. Én meg itt vagyok.
Sajgott érte a szívem. – Beszélsz vele?
Jackson hosszan fújta ki a levegőt és megfordította a kezét, hogy a hüvelykjével végigsimítson az ujjaimon. – Pár éve már nem. Felbukkant itt egy évvel azután, hogy elment… és emlékszem először nagyon örültem. Arra gondoltam, visszajött. Beugrott azóta párszor, de ez minden.
Nem akartam feltenni a következő kérdést, de muszáj volt. – Készen állsz rá, hogy tovább lépj tőle?
A sötét szemei ragyogtak a gyertyafényben, ahogy rám nézett. – Igen. Ha két évvel ezelőtt teszed fel ugyanezt a kérdést? A válasz talán más lett volna, de sok idő telt el azóta és az utolsó alkalommal, amikor láttam, mellbe vágott, hogy mennyire különbözőek lettünk. Még mindig úgy él, mintha húsz évesek lennénk, igazi felelősségek nélkül, MiMi pincéjében szétcsúszva minden este. – Vállat vont. – Ez már nem én vagyok.
Egy percig csendben elmélkedtünk.
- Szerintem csodálatos, ahogy törődsz MiMivel.
Felnevetett. – Ha azt hiszed, hogy valóban én vigyázok MiMire és nem fordítva, akkor nem figyelsz eléggé.
- Makacs nőszemély, igaz? – nevettem vele együtt.
- Nem hiszem el, hogy sosem találkoztam veled ott. MiMinél.
- Általában csak heti három délután vagyok ott és az is forgó beosztásban. Így valójában csak egy héten egyszer töltök egy délutánt MiMivel és amíg meg nem kapom a beosztást, én sem tudom mikor. De ő a kedvencem. Szörnyű dolog ezt mondani, tudom. Mindannyiukat szeretem, de ő valahogy más.
Örülök, hogy nem feszegette, hogy a múltamról vagy az őrült napirendemről beszéljek. Idővel elmondanám neki, de egyelőre nagyon kellemes volt csak ülni és figyelni, ahogy a gyertyafény megrebbent az arcán, miközben az üzletéről és a barátairól mesélt.
Amikor úgy döntöttünk, hogy leszedjük az asztalt, döbbenten néztem az órára, ami hajnali kettőt mutatott.
- Kell valahová menned reggel? – kérdezte Jackson, miközben a tányérokat a mosogatógépbe tette.
- Nem. A vasárnap az egyetlen igazi szabadnapom. Ilyenkor általában behozom a házifeladatot, amivel nem végeztem hét közben, és tivornyázok a Netflixet nézve.
Megtörölte a kezét az egyik konyharuhába, amit aztán a pultra dobott, aztán odajött hozzám és megállt előttem. – Maradj.
- Oké.
- Van vendégszobám… - vigyorgott.
- Nem – feleltem a fejem rázva. – Attól félek, össze fogsz bújni velem.
- Igen?
- Aha, de semmi hóka-móka.
- Még.
- Javíthatatlan vagy.
- Nem MiMi az egyetlen, aki makacs – kacsintott rám és a hálószobájába vezetett.



9
JACKSON



A kínai ételes zacskó mellettem volt az anyósülésen, amitől az autóm utasterében narancsos csirke és rák rangoon illat szállt, én meg elvigyorodtam, ahogy eszembe jutottak West nyálcsorgató emojijai, amiket küldött, mikor a kedvenc kajáinkról beszéltünk. A kávézóban dolgozott, de tíz percen belül itt kellett lennie. Azután lesz egy másfél órás szünete, mielőtt a lakóközösségbe kellene mennie. Természetesen a kis madárkák azt csiripelték, hogy ezen a napon lesz MiMinél, és erősen ajánlott volt, hogy felvegyem a fiúnkat a kocsival, mivel kezd túl hideg lenni ahhoz, hogy azon a robogón száguldozzon.
Nem mintha bántam volna. Valójában ez volt a legjobb ötlet, amit napok óta hallottam. Nos, valójában, amióta West kimászott vasárnap reggel az ágyamból. Pólóban és alsónadrágban bújtunk ágyba, de az, hogy a meleg teste ott volt mellettem, a csupasz lábai összefonódtak az enyémmel, több volt, mint elég. Nem húztuk egymást, mégis csodás volt. Azon töprengtem, hogy ez vajon talán annak a jele, hogy megöregedtem. Harminchat évesen, nem hiszem és úgy tűnt, Westnek sincs gondja a közöttünk lévő korkülönbséggel, úgyhogy miért aggódjak nem létező problémák miatt?
Rákanyarodtam a Sherry’s Cherries parkolójára és azonnal kiszúrtam a Vespát. Anélkül, hogy kíváncsi lettem volna, hogy mit mond, betolattam a Vespa parkolóhelyére és kiszálltam, hogy megkeressem a pasimat.
A Sherry’s vidám kis kávézó volt, piros-fehér pöttyös mindenütt, de a levegőben mennyei illatok szálltak, és a legédesebb barista dolgozott a pultban. Háttal állt nekem és az egyik gépet takarította és úgy köszönt a válla fölött, ahogy beléptem. Egészen az itt rendelhet jelig, mielőtt észrevett volna.
- Hé, te meg mit keresel itt? – derült fel a szeme, és széles mosoly jelent meg az arcán.
- Arra gondoltam, hogy jövök és megebédeltetem a barátomat, és elmondom neki, milyen jól állnak neki a pöttyök.
- Hát nem ez a legédesebb dolog, amit valaha hallottam? – lépett elő egy nő a hátra vezető ajtó mögül. Alacsony, kedves arcú nő volt, tüskés, barna hajjal. – Te biztosan Jackson vagy. Én Sherry vagyok.
A pult fölött felett a kezem nyújtottam. – Örülök, hogy találkoztunk, Sherry.
- Szintúgy. Ez a fiú itt – biccentett West felé -, hetek óta nem hagyja abba a mosolygást. – Gyengéd pillantással nézett rá, amit teli volt anyai érzésekkel. Valami azt súgta, hogy szüksége van rá, még ha az arca ki is pirult a figyelemtől. – Most pedig, Westley, miért nem csomagolsz be néhány süteményt, amit magaddal vihetsz ebédre, miután elmentél innen. Néhány percet egyedül is kibírok.
- Biztos? – kérdezte West; azok az észveszejtően kék szemei épp olyan szeretetteljesen néztek vissza a nőre.
- Biztos.
- Köszönöm, Sherry – mondta a nőnek, aztán rám nézett. – Rögtön visszajövök. – Eltűnt a hátsó rész felé vezető ajtó mögött, én meg ott maradtam a kérdő pillantással méregető Sherryvel.
- Tényleg repked a boldogságtól az elmúlt néhány hétben – mondta nekem a nő halkan. – Ez tartós lesz? – húzta össze a szemét enyhén, ahogy figyelt.
- Ha rajtam áll, igen. Nagyon szeretném, ha tartós dolog lenne – felelem őszintén.
- Jó. Akkor hát, milyen csemegét szeretnél az ebédedhez?
Néhány percet eltöltött azzal, hogy meséljen a különböző termékeiről. Ahogy végignéztem a kínálaton, egy kisebb terv kezdett körvonalazódni a fejemben és kértem egy féltucatot a különlegesen díszített süteményeiből.
- Kifizetem – mondtam és a tárcámért nyúltam, de a nő a fejét rázta.
- Nem teszel semmi ilyet. Erre ma a vendégem vagy.
- Köszönöm, Sherry.
Rám mosolygott, éppen akkor, amikor West visszajött beburkolózva a kabátjába és az összeillő sapkájába, sáljába és kesztyűjébe, amiben először megpillantottam őt.
- Kész vagy?
- Aha – mondta és megölelte Sherryt, mielőtt nekiindultunk a csípős, februári hidegnek. Csak mérsékelten vitázott, amikor javasoltam, hogy tegyük fel a Vespát az autóm hátuljába, így velem tud jönni.
- Nem hiszem el, hogy rávettél, hogy hagyjam, feltedd a Vespát – duzzogott, amíg ki nem nyitotta az utasoldali ajtót és megcsapta a kínai kaja illata. – Ó, istenem! Vettél narancsos csirkét?
- Megjegyzés – mondtam a legkomolyabb hangomon. – A pasid mindent megbocsát, még a Vespán motorozás szabadságának korlátozását is, egy csomag narancsos csirkéért. Megjegyzés vége.
- Olyan dilis vagy – villantott rám egy apró mosolyt, mire felé hajoltam a kocsiban és az ajkaimat az övére nyomtam.
- De csak neked – mondtam, mielőtt kihajtottam a parkolóból. – Szeretnél megállni a lakásodnál és ott enni, vagy ehetünk MiMinél?
- Menjünk a lakásomba. Mehetek előre és átöltözhetek, így nem kell mindent magammal vinnem. Biztos, hogy nem bánod, hogy maradnod kell és hazahoznod? Tudom, hogy kicsit csípős az idő, de jöhetek a Vespával.
- Mit csinálsz, ha fagy vagy vihar van?
A szemem sarkából láttam, ahogy vállat von. – Buszozok vagy reggelente a kávézó nyitása előtt Sherry felvesz. Ma reggel is így akarta, de lebeszéltem róla.
- Makacs.
A forgalom kedden nap közben nem volt olyan rossz, így gyorsan elértünk a lakásához és belapátoltuk a még mindig meleg kínainkat.
- Ó, istenem, ez annyira finom – nyöszörgött West, mintha legalábbis az orgazmusok történetének legjobbját élte volna át, és én felnevettem.
- Emlékeztess rá, hogy sose hagyjalak nyilvánosan narancsos csirkét enni.
- Félsz, hogy zavarba hozlak?
- Nem, de merevedéssel mászkálni nem igazán egyezik a jó időzítésről alkotott elképzelésemmel. Azok a nyögések illetlenek. Bármelyik meleg férfinak a tizenöt méteres körzetedben elég kemény merevedése lenne ahhoz, hogy szöget verjen vele.
Lassan letette a villáját és egymás után lenyalogatta az ujjairól a szószt, ami valahogy rájuk került. A lélegzetem elakadt a mellkasomban, ahogy néztem az íztől megrebbenő szemeit. A pillantása fogva tartotta az enyémet, aztán lejjebb vándorolt, az ölemig. Egyetlen, könnyed mozdulattal felpattant, a karton dobozt kivette a kezemből, és az asztalra tette a sajátja mellé, aztán lovagló ülésben az ölembe ült és hozzám dörgölőzött.
- A picsába – szisszentem fel, ahogy a farmerem durva anyaga a farkamat dörzsölte a pamut alsómon keresztül. Megragadtam West csípőjét és a számat az övére tapasztva neki löktem magam.
Nyöszörgött és sóhajtozott, a kezével bejárta a vállamat, megszorította a mellizmomat, majd a pólóm szegélye alá csúsztatta. – Szabad? – kérdezte a számba dünnyögve a szavakat.
- Mi van a semmi hóka-mókával? – érdeklődtem, a kék szemére összpontosítva.
- Az egy Valentin Vállalatos randi volt. Ez egy lepjük meg a pasinkat randi ebéd – állt le és a fogával az alsó ajkát tépkedte. – Igaz?
- Határozottan az – feleltem, majd fogtam a pólómat és áthúztam a fejemen. Azután az övét is felhúztam és hagytam ugyanoda esni, ahol az enyémet is hajítottam. Az a tökéletesen rózsaszín pír végigkúszott a mellkasán, ahogy csodálóan néztem.
A mellbimbói kicsik és kemények voltak, sötét rózsaszín pontok a krémszínű tengeren. Kevés mellszőrzete volt és az is puha a kezeim alatt. Nem volt túl izmos, de mindene tökéletesen formás, azzal az izommal, ami a kemény munkának köszönhető. Nem voltak ugyan kockák a hasán, ami puha és lapos volt, ahogy hozzányomtam az arcomat. Végig akartam dörgölni a borostámmal, amíg kipirul a bőrének minden centimétere, amit csak látok.
A cipzárja után nyúltam és csendben kérdeztem – Szabad?
Megnyalta az ajkát, és összekulcsolta a kezeit a vállamon, mielőtt bólintott. Óvatosan lehúztam és benyúltam. A vesszeje duzzadt és kemény volt, nem olyan hosszú, mint az enyém, de épp olyan vastag.
Remegett a kezeim között, amikor kiszabadítottam, majd a saját nadrágomhoz nyúltam. Ahogy kijutottam belőle, megmeltem a térdeimet, közelebb kényszerítve őt magamhoz, így egyszerre mindkettőnket át tudtam fogni.
- Istenem – suttogta a számba, ahogy a tövétől a csúcsáig végigsimogattam magunkat, elmaszatolva az összekeveredő előnedveinket a hüvelykujjammal minden egyes felfelé irányuló mozdulatnál. Végigcsókoltam az állkapcsát és megcsipkedtem a vastag inat a nyakán, miközben növeltem a nyomást és a tempót. West nyöszörgött, az ujjait a vállamba mélyesztette és a csípőjét mozgatva dugta a markomat. Hihetetlen volt, ahogy a férfiasságaink édesen csúszkáltak egymáson és tudtam, túlságosan is rég volt már nekem, ahogy a golyóim felhúzódtak és lüktetni kezdtek.
- Ah, Jackson… - West egyik keze csatlakozott az enyémhez, szorított és csavart, egészen addig a pillanatig, amíg felnyögött és a magja forrón a mellkasomra spriccelt, végigcsorgott a kezünkön, segítve, hogy én is csatlakozhassak a megkönnyebbüléshez. Csillagok robbantak a szemhéjam mögött, ahogy kiürítettem a golyóimat és csontnélküli masszaként roskadtam a kanapé támlájának, Westtel a mellkasomon.
- Szent szar! - ziháltam a nyirkos, gesztenyebarna hajába.
- Mmm – hümmögte a mellkasomba.
Félredöntöttem a fejét és az ajkaimmal végigsimítottam az övén, csábítgatva, hogy megnyíljon nekem. A nyelvemmel körüljártam az ajkait, lustán csókoltam, mintha a világon semmivel sem kellene törődnünk vagy, sehol másutt nem kellene lennünk és alig vártam a napot, hogy ez így legyen. Alig vártam a lusta vasárnapokat itt, ezen a kanapén vagy épp az enyémen, amikor az egyetlen dolog, ami miatt aggódnunk kell, hogy ki a soros, hogy italt vagy rágcsálnivalót hozzon a konyhából.
Kicsit megmozdítva őt, fogtam egy kupac szalvétát az asztalról és kicsit megtisztogattam magunkat, mielőtt a süteményes dobozért nyúltam és elővettem egy édességet. Átadtam neki a díszített oldalával felé fordítva és nyíltan a szemébe néztem. Lepillantott a sütire, majd vissza rám. A nagy süteményen halványrózsaszín cukormáz volt, rajta tökéletes piros szívvel és a Leszel a párom? felirattal.
- Úgy értem, nem igazán kérdeztem, szóval biztos akarok lenni benne.
Meglehet, giccses volt, de azt akartam, hogy tudja, ezt akarom. Meg akarom próbálni. Látni, hogy merre visz ez az út. És legfőképpen, én akartam lenni az a menedék, ahová futhat, amikor a dolgok rosszul állnak és az élet lesújtó. Én akartam lenni a biztonságos hely a számára, és hogy nekem ő legyen az.
Elvette a kezemből a sütit és annyit suttogott – Igen -, mielőtt az ajkaink egymáshoz értek.



10
WEST



- Szia Kendall! Westley Barlow vagyok. – A farmerom varrásával játszottam. Ez volt végre a nap, az utolsó Valentin Vállalatos randink napja. Elég egyszerűen tartottuk meg – vacsora és egy mozi. Jackson a zuhany alatt állt, mivel a legutóbbi projektje a műhelyben több időt igényelt, mint azt sejtette. Szóval, úgy döntöttem, hogy elintézem a hívást, ami egyszerre töltött el rémülettel és izgatottsággal. Úgy értem, valamelyik munkámban több plusz órát kell vállalnom, de mindig tudtam, hogy a Valentin Vállalat csak átmeneti. Vagy legalábbis reméltem. Mert egy nap én is szerettem volna megkapni a saját hepiendemet, és bár féltem, hogy már azzal elátkozom, ha csak rágondolok, azt hiszem, végre rátaláltam.
- Ó, szia, West! Hogy vagy? Jól érzed magad Mr. Jacksonnal? – Kendall volt a Valentin Vállalat cincinatti üzletágának koordinátora és az én közvetlen főnököm.
- Igen – köszörültem meg a torkom, miközben a bárszéken fészkelődtem, Jackson konyhájában. – Mi… huh, mi úgy döntöttünk, hogy továbbra is találkozunk egymással, miután lejárt a szerződés.
- Gratulálok – mondta Kendall meleg hangon. – Feltételezem, ez hatással lesz az itteni alkalmazotti státuszodra?
- Igen. Szeretném, ha kivennétek a beosztásból, kérlek.
- Hát persze. Köszönöm, hogy szóltál, West. És minden jót kívánok neked. Ha bármi változik, és szeretnél visszajönni, csak egy hívásodba kerül.
- Köszönöm, Kendall. Igazán nagyra értékelem. – Levettem a telefont a fülemtől, és egy pillanattal később erős karok öleltek át hátulról és egy borostás arc simult az enyémhez, ahogy Jackson körém fonódott.
- Ez az volt, akire gondolok? – Jackson friss, tiszta illata beburkolt és én hátradőltem az ölelésében. Csókokkal járta be az arcom és a homlokom.
- Aha. Most már szabadúszó vagyok.
Felmorrant mögöttem. – Szabadúszó, huh? Semmi kötöttség? – lépett hátrébb annyira, hogy meg tudjon fordítani a széken, én meg kezdtem elfogadni, hogy mennyire szórakoztató egy kis csipkelődés. Majd’ lenyeltem a nyelvem, amikor észrevettem, hogy meztelen. Az egész teste szabadon látszott, a nyirkos hajától a széles vállán át egészen az emelkedő vesszejéig és az izmos lábaiig. A saját farkam is olyan gyorsan kezdett merevedni, hogy azt hittem, helyből leesek a székről, de ő közelebb lépett és a lábaim közé állt, én pedig mohón kulcsoltam őket a dereka köré és magamhoz húztam. Azt akartam, hogy érezze, mit művelt velem. Elég volt a látványa és én majdnem elsültem.
Az ajkai csupán centikre voltak az enyémtől, amikor megszólalt a csengő. Összerezzentem és az arcomat nevetve fúrtam a mellkasába.
Ő felmordult és a fejét a vállamra fektette. – Megölöm.
Felnevettem és megpusziltam a fejét. – Még azt se tudod, ki az.
- Nem számít – morgolódott. A csengő újra megszólalt, ő pedig pufogva egyenesedett fel.
- Kinyissam az ajtót, amíg te keresel egy nadrágot? – Olyan elégedetlennek látszott, hogy újra felnevettem és egy kicsit megtaszítottam a mellkasát, hogy kiszabaduljak a teste és a bárpult fogságából. Aztán lábujjhegyre álltam és még egy csókot nyomtam a duzzogó szájára, és hogy gonosz legyek, lefelé haladtam, széles csíkban végignyalva a férfiassága alsó oldalát, ahogy a hasának feszült. Amikor az előnedvének íze szétrobbant a nyelvemen, nem bírtam megállni, hogy a makkot ne vegyem a számba, keményen megszívva.
- Jézusom! – mordult fel Jackson, és megkapaszkodott a hátam mögött a pultban.
Még egy utolsó, gyors nyalintástra vállalkoztam, mielőtt nevetve vontam ki magam a szorításából, ahogy a kezei átfogták a fejem, hogy ott tartson.
- Nadrág! – mondtam, ahogy a nappaliba mentem, majd elindultam az ajtó felé.
Hallottam, ahogy háborogva megy végig az előtéren és még mindig hülye vigyor ült az arcomon, amikor kinyitottam az ajtót az egyik legdöbbenetesebben jóképűbb férfinak, akit valaha láttam. Sötétszőke haja és átható, kék szemei voltak. Legalább olyan magas volt, mint Jackson, de azt nehéz volt megállapítani, mennyire izmos, mert még mindig a motoros bőrcucc volt rajta. A pillantásom a motorra vándorolt, ami a háta mögött állt az autófelhajtón, és nagyon hasonlított Jacksonéra, leszámítva a plusz nyeregtáskákat és a hálózsákot.
A gyomrom lesüllyedt. Mielőtt kinyitotta volna a száját, már pontosan tudtam, mit fog mondani.
- Szia, Ben vagyok. Jackson itthon van?



JACKSON


A kis kacér! A farkam lüktetett, az édes száját úgy éreztem magam körül, mint valami fantom simogatást. Soha életemben nem kívántam még annyira, hogy az ajtó túloldalán valami házaló árus legyen, mint most. Így legalább elhajthatnám, és West ősember módjára a vállamra vetném, a szobámba cipelném, és az ágyra dobnám, hogy birtokba vehessem. A hálószobámba rohantam és felkaptam az első farmert, amit láttam és magamra húztam. Az ajtót nyitva hagytam, így hallhattam, ahogy West kinyitja a bejárati ajtót és füleltem, de csak a néma csendet hallottam. Aztán szavak ütötték meg a fülem, amiről sose gondoltam volna, hogy a halllatán a farkam lekókad, mint káposzta a sivatagban.
- Szia, Ben vagyok. Jackson itthon van?
Fogtam az inget, amit a szekrényem tetejére tettem, hogy a Westtel közös randinkon felvegyem, magamra kaptam, és kirohantam a nappaliba. Mi a faszt akar itt? És pont most? Már majdnem a nappaliban voltam, amikor rádöbbentem, hogy a szokásos érzelmek, amelyek átmelegítettek, amikor Ben megjelent, ezúttal mások voltak. Rohantam, mert kettesben volt az én Westley-mel és végső soron többé már nem bíztam benne.
West egyik kezével az ajtónak támaszkodva állt, nem zárva el a bejáratot Ben előtt, de nem is hívta be, ami tökéletesen megfelelt nekem. Egyenesen mögé álltam, elég közel ahhoz, hogy a mellkasom a hátához simuljon. A homlokom ráncba szaladt, amikor megéreztem, hogy reszket a teste, úgyhogy a derekára tettem a kezem, bátorítva, hogy nekem dőljön.
- Mit csinálsz itt, Ben?
Ben felnevetett. Vadnak tűnt, ahogy bebugyolálta magát a motoron töltött hideg ellen. – Hát nem ugorhat be egy régi barát látogatóba?
- Persze. Habár egy hívás előtte jó lenne. Indulóban vagyunk.
- És ő itt ki? – kérdezte Ben és éreztem, ahogy West megfeszül előttem. – Örökre bizonytalanságban fogsz hagyni? Azt hiszem a modorod csak rosszabb lett.
Lepillantottam Westre. – West, ő itt Ben. Ben, ő pedig a barátom, West.
Egy pillanatnyi kínos csend telepedett közénk, amíg Ben megköszörülte a torkát. – Beszélhetnék veled egy percre, Jackson? Négyszemközt?
Gyanakodva néztem rá. Nem igazán tudtam rájönni, milyen játékot játszik. Hat év hosszú idő, hogy elmenjen és csak akkor jöjjön vissza, ha unatkozik és egy kis szórakozás kell neki. – Nézd, Ben – léptem elő West mögül, és mellé állva a keze után nyúltam, hogy összekulcsoljam az ujjainkat. – Ha valami mondandód van, akkor ki vele, vagy ugorj be a héten a műhelybe, de nekünk tényleg mennünk kell.
- Hűha, igazán? – kérdezte Ben felvont szemöldökkel. – Úgy értem, nem akartam elhinni, amikor Evan felhívott és elmondta, hogy valami szépfiúval kavarsz. Mivel úgyis errefelé jártam, gondoltam, beugrok és megnézem magamnak.
Éreztem a West felől áradó feszültséget, ahogy az ujjaink egymásba kapcsolódtak, és nem akartam elengedni a kezét, de senki, senki nem kezelheti le így a jelenlétemben. Nem számít, hogy milyen okból.
Már emeltem a lábam, hogy közelebb lépjek, de West megállított, elengedte a kezem és Benhez fordult.
- Tényleg ennyire unatkozol? – kérdezte egy adag pimaszsággal és szarkazmussal, amit azóta nem hallottam tőle, hogy találkoztunk. Mintha a szemem előtt változott volna át azzá a Westté, aki annyira kíváncsivá tett, de végső soron felfedeztem, hogy ezzel csak leplezi a vicces, mégis pimasz és édes személyiségét. – Vagy azt gondoltad, hogy elég egy pillantás és a motorjára ugrik, mindent hátrahagyva?
Ben arca megkeményedett és lesütötte a szemét. A szívem vadul vert. Mit mondott West? Ben elhagyott engem és megtette újra meg újra az elmúlt hat évben. Többé már nem fájt, de a részem volt. Mint egy mélyre ható seb, ami megkeményedik és heg lesz belőle. A bizonyítéka annak, hogy túléltem valami fájdalmasat, még ha ezt senki sem láthatja.
- Ó, istenem – mondta halkan West. – Hát erről van szó, ugye? Minden alkalommal, amikor idejöttél, azt hitted, hogy meggondolja magát és veled megy. – Tett egy lépést hátra és felém fordult, majd felemelkedett és arcon puszilt. – Bemegyek – suttogta a fülembe. – Beszélj vele, azután gyere és keress meg.
Ahogy elhúzódott, a tekintetünk egybekapcsolódott. Annyira elteltem a szerelemmel ez iránt a férfi iránt. Az, ahogy a világra tekintett, ahogy az embereket látta és valahogy keresztüllátott minden szarságon és meglátta mögöttük az igazi énjüket. Épp úgy, ahogy velem is tette… és azután, mindennek ellenére mellettem döntött. A számhoz emeltem a kezét és apró csókot nyomtam rá.
- Egy perc és ott vagyok.
Elmosolyodott, de volt benne valami habozás, ami nem tetszett. Tudnia kellett, hogy kizárt, hogy bárhová is menjek a szobán kívül, ahol ő vár rám. Az ajtó becsukódott mögöttem és én az exem felé fordultam.
- Tényleg ez az igazi oka, hogy mindannyiszor visszajöttél? Mert azt akartad, hogy veled menjek?
- Nem tudtad?
Felszusszantam. – Nem! Honnan kellett volna? Mindig csak egy gyors dugás volt, talán kettő, aztán már el is tűntél. – A kilincsnek támaszkodtam a frusztráció és a katarzis kavargott a mellkasomban, de mindennél jobban vágytam rá, hogy ez a beszélgetés véget érjen és mehessek a páromhoz, hogy átölelhessem.
- Szeretted volna, hogy maradjak?
Összehúzott szemmel néztem rá és elharaptam egy baszd meget, ami már a nyelvem hegyén volt. – Először? Igen, szerettem volna, hogy maradj, de később… kínos volt, amint hallottam a távolodó kerekek hangját. Tovább léptem, ember. Az életem ide köt és te nem tartozol bele.
Ben csak állt ott és egy pillanatig az ajtót bámulta a hátam mögött. – Szereted őt?
Azt hiszem, a mosoly, amire West puszta gondolatától húzódott a szám, már amúgy is elárult, de bólintottam. – Még igencsak friss a dolog, de igen… szeretem.
Ben biccentett és lenézett a csizmájára. – Szerencsés fickó.
- Neked is meg kellene próbálnod. Találni valakit. Valakit, aki veled együtt róná az utakat élete hátralévő részében.
- Az biztos, hogy nyitva fogom tartani a szemem egy ilyen után – felelte, majd felém nyújtotta a kezét. – A legjobbakat kívánom neked.
- Én is neked – ráztam meg a kezét, majd hagytam, hogy fél karral átöleljen. Amikor elhúzódtam, nem tudtam visszafogni magam és hozzátettem. – Ide hallgass, mondd meg Evannek, hogy törődjön a saját dolgával, ha Westről van szó, vagy legközelebb, amikor szétrúgom a seggét, az nem a szorítóban lesz.
- Észben tartom – kuncogott. – Olyan más, látni, ahogy valaki más iránt vagy ilyen védelmező. Habár, úgy érzem, elég jól megy neki is, hogy megvédje magát.
- Valóban. Vigyázz magadra, Ben!
Ben lelépett a teraszról és a motorja felé indult. – Te is, Jackson.



11
WEST


A plüss takaró a matracon besüppedt, ahogy az ágy szélére ültem. Egy részem képtelen volt elhinni, hogy odakint hagytam Jacksont Bennel. A szívem sötét, féltékeny oldala volt az, amely üvöltött, hogy ha hátat fordítok Jacksonnak, a férfi meglátja, mennyire hiányos vagyok. Aztán magamra pirítottam. Még, ha Jackson úgy is dönt, hogy nem akar velem lenni, már egyértelművé tette, hogy nem fog elmenni Bennel. Nevetséges voltam.
Vettem egy mély lélegzetet, lerúgtam a cipőmet és elvackoltam az ágyon, amíg a fejem a párnához nem ért. Próbáltam nem engedni, hogy a gondolataim elkalandozzanak, ugyanakkor a fejemben kezdett összeállni egy terv, minden eshetőségre. Csak mert Jackson nem akar elmenni Bennel… mi van, ha Ben végül úgy dönt, hogy Jacksonnal akar maradni? Jackson megpróbálná?
A szívembe hasító, szúró fájdalom majdnem elállította a lélegzetemet. Annyira megszerettem Jacksont a randijaink hetei során, hogy elképzelhetetlen volt számomra, hogy lemondjak róla. Könnyek gyűltek a szemembe, és megesküdtem magamnak, hogy ha ez lenne a végén, akkor méltósággal fogok elmenni. Ó, egek, nem kellene az ágyában feküdnöm. Milyen megalázó lenne már neki, idejönni és elmondani nekem, hogy közöttünk mindennek vége, én meg itt fekszem összegömbölyödve a lepedőjén? Lassan próbáltam felülni, amikor egy hatalmas test siklott mellém. Jackson tetovált karja kulcsolta át a mellkasom, ahogy ő a hátamhoz simult, körülvéve a melegével.
- Nem tudom, hogy hová készültél indulni – az ajkai a fülkagylómat cirógatták. – De ha az a szándékod, hogy elhagyod ezt az ágyat, azt kell mondanom, ellenzem ezt a terved.
Behunytam a szemem, ahogy egy magányos könnycsepp gördült le a szempillám alól.
- Hé! – Az ujjai átfogták az arcomat és éreztem, ahogy felkönyököl mögöttem, hogy rám tudjon nézni. – Ez meg mi? – Finoman letörölte a nedvességet az arcomról, majd ez után csókot nyomott mindkét szemhéjamra. – Beszélj hozzám, édes.
- Csak ostoba voltam. – A hangom rekedtesen szólt és megköszörültem a torkom. – Tudtam, hogy nem hagytál volna el, de a félelem még mindig itt van, érted? Sokáig küzdöttem az önbecsülésemmel, miután a szüleim kidobtak, és néha ezek a bizonytalanságok eluralkodnak rajtam.
- Nem tudtam, hogy ez történt veled.
Elmosolyodtam, de ez még nekem is szomorúnak tűnt. – Még mindig nehéz beszélnem róla, de megígérem, hogy egyszer mindent el fogok mondani neked. Nem akarok titkolózni előtted.
- Azt én sem szeretném, de nem kell rohanni. Nem megyek sehová és nagyon remélem, hogy te sem fogsz.
- Nem fogok – fordultam meg a karjaiban, így a mellkasunk összeért. A kezei megnyugtatóan jártak fel-le a hátamon, amitől a testem életre kelt.
Megpuszilta a homlokom. – Megpróbáljunk elmenni a filmünkre?
Előre löktem a csípőmet, felnyögve, ahogy megéreztem a merevedést, ami válaszul az enyémhez feszült és megcsóváltam a fejem. – Maradhatnánk itt?
- Igen. Bár, ha ezt tesszük, figyelmeztetnem kell téged… - A kezét lejjebb csúsztatta és megmarkolta a hátsómat, keményebben egymáshoz préselve a testünket. – Lehet, hogy szeretkezni fogok veled.
- Csak lehet? – vigyorodtam el, mire válaszul ugyanolyan mosollyal nézett rám.
- Ez az, amit látni akartam – préselte az ajkát az enyémhez. – Semmi vagy senki más nem tartozik ebbe az ágyba. Csak mi.
- Csak mi – értettem egyet, ahogy maga alá fordított. Szétnyitottam a lábaimat, hagyva, hogy elhelyezkedjen fölöttem. Ringatózni kezdett rajtam, a ruháinkon keresztül egymáshoz dörgölve a férfiasságainkat, én pedig felnyögtem, mivel az érintés csodás volt, de kevés. Sokkal többre volt szükségem. – Ruhák – mondtam, és húzni kezdtem az ingét. – Menniük kell.
Felnevetett. Azután lekászálódott rólam és lerúgta magáról a nadrágját és előkotort valamit az éjjeliszekrény fiókjából. Egy óvszer és síkosító landolt mellettem az ágyon, mielőtt Jackson a nadrágom gombjához nyúlt és az alsómmal együtt lehámozta rólam. Lehúzta rólam a zoknit is, amíg én az ingemtől váltam meg, majd teljesen meztelenül hevertem előtte. Ő másodperceken belül újra rajtam feküdt, én pedig képtelen voltam elfojtani egy kis nyöszörgést, ahogy a meztelen, meleg bőre az enyémhez simult.
- Istenem, olyan jó érezni téged – nyögött fel, mielőtt birtokba vette az ajkaimat egy vad csókban.
Megnyíltam neki és hagytam magam elveszni, ahogy a nyelveink egymással birkóztak, miközben a borostája a bőrömet karcolgatta. Végigcsókolta az arcomat és a nyakamat, gyönyörteli bizsergést küldve végig a testemen. A hátam ívbe feszült, amikor a szája körülzárta a mellbimbómat és megszívta, próbáltam közelebb nyomulni hozzá. – Nyugalom, hadd gondoskodjak rólad – suttogta a nedves bőrömbe, mielőtt áttért volna a másik oldalra, bizsergő égetést hagyva a borostája nyomában. Reszkettem alatta, ahogy ő a másik mellbimbómat kínozta, mielőtt az arcát a hasamhoz dörzsölte. – Olyan kibaszottul szexi.
Biztos, hogy paprikapiros lehettem mostanra, megragadva a zavar és az izgalom gyötrelmes síkjai között. Soha senki sem bánt még a testemmel úgy, ahogy ő. Egy szeretőm sem – na, nem mintha olyan sok lett volna – vette a fáradtságot ilyesfajta előjátékra és biztos voltam benne, hogy a farkam kirobban abban a pillanatban, hogy hozzá ér. Ahogy rágondoltam, ő már lejjebb is csúszott és a nyelvével végignyalt a makkomon, mire élesen felkiáltottam. – Jackson, é… én nem bírom.
- Hmmm – duruzsolt körülöttem, miközben az orrát a tövénél göndörödő szőrzetbe fúrta. Majd felült a sarkára. Fogta az óvszert és a fogával feltépte a csomagolását, azután végiggörgette a vesszején. Hatalmasnak tűnt, ahogy mereven és sötétvörösen állt. Felpattintotta a síkosítót és nyomott egy adagot az ujjaira. – Nem kell kitartanod – dobta vissza a tubust az ágyra, majd a tiszta kezével átfogta a combom és szélesebbre nyitotta a lábaimat a céljaihoz. Egy nedves ujj körzött a lyukam körül és én ösztönösen összerándultam. – Nyugi… voltál már alul korábban?
- Igen – ziháltam, miközben az a pajkos ujj tovább kínzott. – Csak már régen volt.
Lehajolt hozzám, az ajkai csak leheletnyire voltak az enyémtől. – Lassan fogjuk csinálni – suttogta, ahogy belém nyomult, egyetlen ujjal dugva engem és én már ettől elvesztettem az eszemet. Minden gond nélkül rátalált a prosztatámra és olyan hangosan nyögtem fel, hogy az egyik kezemet a számra tapasztottam.
Ez a gazember felnevetett, mire oldalba böktem. Amitől csak még hangosabban nevetett.
- E-elég. – Én is nevettem, amitől a szavaim hamisnak tűntek. Aztán újra megérintette a prosztatám, csak hogy szemétkedjen. – Ne nevess.
- Talán azt hittem, hogy elkomolyodtál, ha nem nevetsz te is – hajolt előre Jackson és a kezével, amelyikkel épp nem a hátsóm ujjazta, beletúrt a hajamba és megmarkolta – szorosan tartva a fejemet, hogy ne tudjak félrenézni. – És hacsak nem vagy oda a fojtogatásért… jobb szeretném, ha hagynád, hogy halljam azokat a hangokat. – Erőteljesen csókolt meg, miközben egy második ujját is belém csúsztatta. A csípős égetés visszahúzott az orgazmus széléről, mire kettőnk közé nyúlva simogatni kezdtem magam. – Rendben vagy? – suttogta Jackson a számba.
- Igen – feleltem, habár úgy éreztem, hogy a testemben növekvő érzések eluralkodnak rajtam.
A szex még sosem volt ilyen teljességgel bíró a számomra, de ott éreztem Jacksont mindenütt. Minden érintése és csókja csak magasabbra hajtott, tovább fokozva a végtelenségig az egészet, és még csak nem is volt bennem. – Még egy ujj, gyere még egy ujjal, aztán te.
- A tiéd vagyok, édes – ült fel és mielőtt még észbe kaphattam volna, már három ujját húzta ki a testemből és mielőtt elhelyezkedett volna, még egy adag síkosítót csöpögtetett magára. Az egyik lábam a vállára emelte, majd benyomult. Mélyen szívtam be a levegőt, ahogy a makkjával bejutott és érte nyúltam. Az ujjai egybefonódtak az enyémekkel, aztán rám ereszkedett, a kezemet az ágyra szegezte a testünk mellé, a térdemet pedig a mellkasomhoz nyomta és teljesen belém hatolt.
Jackson
A homlokomat Westéhez támasztottam, ahogy a lélegzetünk elkeveredett az elnyíló szánk között.
Az a tökéletes, perzselő forrósága, ami körülvett, miközben mozogni kezdett, dugatta magát velem és a hátsójának puha bőrét a combomhoz dörgölte. Mély lélegzetet vettem, csókoltam a száját, az orrát, ahol csak elértem. Lehetetlen volt ennél is közelebb kerülni, de azért próbálkoztam.
Elhúzódtam, majd egy nyögéssel visszatértem az otthonomba. West zihált és vonaglott, én pedig tudtam, hogy már közel jár. A vesszeje lüktetett kettőnk között és előnedvvel maszatolta be a hasamon futó szőrzetet. Gyors, sekélyes lökésekkel dugtam, amíg többet nem követelt. Leengedtem a lábát a vállamról, mire ő azonnal összekulcsolta a bokáit a derekamon. A kezeimet a teste alá csúsztatva átfogtam a vállait és szorosan tartottam, miközben megfeszítettem a csípőm és újra meg újra elmerültem benne. A gyönyör villámcsapásként hasított végig a gerincemen, a golyóim felhúzódtak minden egyes csusszanásnál abban a forró csatornában.
Az egyik kezemmel lenyúltam a testeink közé és buzgón simogattam, eltökélve, hogy együtt érjük el a beteljesedést. Lüktetett a kezemben, és hátra vetette a fejét, ahogy a forró mag az ujjaimra és kettőnkre spriccelt. Tovább döngettem, hajszolva a saját megkönnyebbülésem, amíg a világ elhomályosult körülöttem, és én a gumiba élveztem, a nevét sóhajtva, miközben a testem remegések rázták.
Ahogy ott feküdtünk, együtt, zihálva, én teljesen elvesztem, úsztam a színtiszta gyönyörben, miközben vékony ujjak fésülgették a hajam és puha csókok borították be az arcom. Óvatosan felemelkedtem és a gumit fogva kihúzódtam. Beledobtam a szemetesbe, majd visszafeküdtem Westre, a súlyommal a könyökömre támaszkodva és a tenyereim közé fogtam az arcát. Az ajka a legédesebb mosolyra húzódott, amit láttam és nem tehettem róla, meg kellett ízlelnem. A száját megnyitva, lassan csókolt, miközben a kezei folytatták a cirógatásomat.
- Ez elképesztő volt – törte meg a szoba csendjét.
- Igen?
- Ne legyél úgy eltelve magadtól – vigyorgott rám és megcsókolt. – De igen, a pasidtól kapott orgazmusok a legjobbak.
- Ó, igen – értettem egyet és az oldalunkra fordítottam magunkat, közel húzódva hozzá, amíg az orrunk összeért.
- És már kezdődik is. Látom, ahogy az egód már növekszik is – motyogta, lehunyva a szemét.
- Nem, azt hiszem, legalább egy órára teljesen kifacsartad.
Az egyik szeme felpattant. – Egy óra? Komolyan? Az igazán szép egy korodbeli férfitől, nem?
- Ó! És jön egy szakállas vén emberes poénnal.
- Te is tudtad, hogy nyilvánvalóan megtörténik, igaz?
- Aha. – Nem tudtam megállítani az arcomon szétterülő mosolyt. – Hé, szépfiú?
- Igen, Harold?
- Köszönöm, hogy rávettél, hogy randizzak veled.



EPILÓGUS
Valentin-nap – Egy évvel később

West



Biztos, hogy a Valentin-napotokat egy öregasszonnyal akarjátok tölteni? – kérdezte MiMi, miközben megterítettem az asztalt a vacsorához. Nehéz volt elhinni, hogy Jackson és én már a második Valentin napunkat töltjük együtt egy párként és, ahogy ahogy ezt az étkezést is, több száz másikhoz hasonlóan, megosztottuk MiMivel, mint a családunkkal.
- Sehol másutt nem lennék szívesebben – biztosítottam mosolyogva a nőt, miközben fogtam a szalvétát és minden terítékhez tettem. Jackson még a műhelyben volt, valami nagy megrendelésen dolgozott, akár egy rabszolga, hónapok óta. Arról győzködött, hogy megéri a súlyát aranyban, ha befejezi, de én szkeptikus voltam.
Három egész hónapig tartott, mielőtt Jackson megkért, hogy költözzek hozzá. Nem mintha egyébként már nem laktam volna gyakorlatilag ott. Azóta az éjszaka óta, hogy Ben felbukkant a küszöbünk előtt, Jackson meg én nem aludtunk távol egymástól. Ami bonyolulttá tette, hogy ne legyek házsártos, amikor a műhelybeli munkák megakadályozták, hogy ott legyen, amikor este eljött a lefekvés ideje.
MiMi odajött hozzám és az arcomra fektette a tenyerét. – Tudom, édesem. Harold meg én annyira szerencsések vagyunk, hogy beléptél az életünkbe. – A sötét szemek egy kissé elhomályosultak, mire én összehúztam a szemeimet. MiMi ugyanolyan eleven volt mostanában, mint akkor, amikor megismertem, de nem hittem, hogy valaha is láttam őt sírni.
- Jól vagy, MiMi? Jól bánnak veled a segítők, ugye? – Hivatalosan már nem dolgoztam a lakóközösségnek, de még önkénteskedtem heti néhány délutánon. Megkezdődtek a kórházi gyakorlataim az iskolában és Jackson ragaszkodott hozzá, hogy ne hajszoljam túl magam hosszú napokon át annyi munkával, amennyit vállaltam. Lám, ki beszél. Mindketten korán keltünk egész héten, ő a műhely, én a kávézó miatt. Aztán délutánonként suliba mentem vagy önkénteskedtem és általában hazaértem, hogy vacsorát készítsek, mielőtt hazaért volna az MMA edzéséről. Az élet nem volt tökéltes, de hazudnék, ha azt mondanám, nem volt pokoli közel hozzá.
- Ó, igen, kicsikém. Jól vagyok. Csak boldog – hajolt felém és megpuszilta az arcom, mielőtt a konyhába sietett volna a krumpli miatt sürgölődve.
Összeszorítottam az ajkaimat, ahogy visszavonult, majd elővettem a telefonomat, hogy lássam, Jackson üzent, hogy már úton van. Az autófeljáró felől hallatszó dübörgéstől mosolyra húzódott a szám, amikor a mobilom újra megrezzent.
Jackson: Gyere ki!
Homlokráncolva néztem a mobilra, ahogy kimentem a ház elé. – MiMi, egy percre kimegyek.
- Jól van, drágám.
Kinyitottam a bejárati ajtót, aminek a túloldalán már ott állt Jackson, a hatalmas termete eltakarta szinte az egész ajtónyílást. Boldog mosoly ült az arcán, míg a kezeit a háta mögött tartotta.
- Szia, édes! – köszönt, csókot nyomva az elnyíló számra, mielőtt a vállam fölött hátra nézett. – Hé, MiMi, kész vagy?
- Mi a – fordultam meg, mire MiMi ott állt a telefonját maga elé tartva, mintha felvette volna az egészet videóra. – Mi folyik itt? – fordultam vissza a legkomolyabb pillantásommal nézve Jacksonra. – Mire készülsz, Harold?
Természetesen, ahogy az már megszokott volt, ez a nyomorult csak nevetett és lehajolt, hogy megpuszilja az orrom. Összekulcsolta az ujjainkat és kihúzott az ajtón. – Meglepetésem van a számodra. Hát erre készültem.
- Oké… - Csípős februári levegő töltötte meg a tüdőmet, amikor észrevettem a motort a behajtón. – Ó istenem… - Csillogó, vörösbegy tojás színű kék, egyedi tervezésű retro chopper. Mintha csak transzban lettem volna, úgy mentem a gyönyörű járműhöz, végigfuttatva a kezem a króm kormányrúdon, a lágy vonalú benzin tankon és a vaj puhaságú, barna bőrülésen. Odalent fehér belsejű kerekek voltak, maga a tökéletesség és tudtam, ha átvetném a lábam a nyergen, tokéletesen illene hozzám, mintha csak nekem készítették volna… mert ez így is volt.
Könnyek gyűltek a szemembe és kicsordultak a szempilláim alatt. Képtelen voltam ezt felfogni. Ezen dolgozott hónapokon keresztül, órákon át. Megépítette nekem álmaim motorját. A szívem dagadozott, amíg már azt hittem, nem képes többet fizikailag elviselni. Megfordultam, hogy Jackson nyakába vessem magam, de a férfi már ott volt és féltérdre ereszkedett előttem.
Mosolyogva nézett fel rám, mire újabb könnyek csordultak ki a szememből, de ahogy láttam, az ő arcát is nedves vonalak csíkozták.
- Te vagy a legjobb dolog az életemben – a hangja rekedtes volt és úgy éreztem, összetörök tőle. Felé nyújtottam a kezem, mire ő az egyik kezét felemelte és összekulcsolta a kezünket. – Mindig szeretni foglak és veled együtt nevetek és bosszantalak, amíg a földbe nem tesznek. Meglehet, hogy még azután is – kacsintott rám és a másik kezét is felemelte, az ujjai között egy egyszerű arany karikát tartva. – Hozzám jössz?
- Igen.
Széles vigyor jelent meg az arcán és talpra pattant, a karjait körém fonva emelt fel a földről. Átkulcsoltam a nyakát és minden erőmmel belé kapaszkodtam. Tudtam, hogy sose engedne el. Aztán visszaengedett a földre és az ajkához emelte a balomat, megcsókolva az ujjperceim, mielőtt a gyűrűt az ujjamra húzta.
- Annyira szeretlek – fogtam a kezeim közé az arcát.
- Én is téged, édes.
- El sem tudom hinni, hogy ezt az egészet nekem csináltad. Gyönyörű ez a motor. Köszönöm.
- Nincs mit, Westley.
Lábujjhegyre állva a számat az övére tapasztottam, mire üdvrivalgás tört ki. Nevetve szakadtam el Jacksontól, hogy lássam, amint Mal és Dane ott áll MiMi mellett és még Sherry lelkes hangját is hallottam MiMi telefonjának hangszóróján át. – Neki kell állnom egy esküvői tortának.
Mindannyian felnevettünk, én felrikkantotam, amikor Jackson előhúzta a zsebéből a motorom kulcsait és átadta nekem.
- Van kedved elmenni egy körre?
- Ó igen, nem csak egy fajtára – kacsintottam rá, és odamentem a motorhoz és a nyergébe pattantam, majd elhelyezkedtem rajta.
Jackson odament a saját motorjához, amivel kicsit távolabb állt meg a behajtótól és beindította a motort majd megállt az enyémmel egy vonalban.
Ott ültem, a kulcsokat még mindig a kezemben tartva és az ajkamat harapdáltam. Nem vezettem semmilyen kétkerekűt, amióta az imádott Vespám elköltözött a motor mennyországba hónapokkal ezelőtt. Mi van, ha elfelejtettem, hogyan kell? Mi van, ha megkarcolom a gyönyörű ajándékomat. Ismert engem, ahogy csakis ő ismerhetett, mert kinyújtotta a kezét kettőnk között és megszorította a combomat.
- Indítsd be, édes. Csak teszünk egy kört a háztömb körül… hacsak nem vagy nyuszi – mondta egy kacsintás kíséretében.
Összehúzott szemmel néztem rá, és beindítottam a motort, felzihálva, ahogy az vibrálni kezdett a lábam között. Jackson elvigyorodott és hagyta, hogy én induljak el előbb, ami hiba volt, mert elhúztam tőle, ahogy lekanyarodtam. Hallottam, ahogy szorosan a nyomomban van, de jól volt ez így. Ezúttal mindketten győztesek voltunk.



~Vége~





A történet a fordító engedélye nélkül máshol nem terjeszthető


 9.9 - 18 votes 

Hozzászólás

- 14 febr : 23:33

Írta: amani

Szia Juckó!

Ez nagyon bejövős volt. Imádtam az elejétől a végéig.
Bár az igazat megvallva, amikor Ben felbukkant egy kicsit felidegeltem magam, de szerencsére értett a szóból, és hamar lelépett.
Köszi, hogy olvashattam! Imádás van!


- 15 febr : 08:52

Írta: Akire17

Szia!!
Nagyon szépen köszönöm
Ez a kis történet tökéletes volt Valentin Napra, szívesen olvastam volna még róluk, de így volt kerek a történet, imádom a motoros kemény fiúkat!! , köszi a fordítást!!


- 15 febr : 18:32

Írta: liza72

Nagyon szép kis történet, imádtam, köszönöm.


- 15 febr : 19:58

Írta: Kuroshiro

Jaj, istenem, ez nagyon jó volt! Imádtam minden sorát. Köszönöm hogy olvashattam!


- 16 febr : 10:24

Írta: Lizz

Féltem, hogy egy kicsit túlzóan cukormázas lesz, mivel Valentin napi történetek többsége ilyen. Imádtam, 14.-e éjjelén végig is olvastam gyorsan

Nagyon szépen köszönöm.


- 16 febr : 20:58

Írta: GIGIKE

Oh, imádtam nagyon ezt az igazán ünnepi alkalomhoz illő történetet. Aranyosak a fiúk, és Mimi nagyi írtó jó fej, ahogy kerítőt játszott. Nagyon köszönöm!


- 17 febr : 11:38

Írta: Rami

Ez nagyon édes volt.
Kicsit sajnáltam Bent, mert rájött mit veszített el...
De Jackson és West jó páros
Köszönöm az élményt


- 18 febr : 17:53

Írta: miletta

Szia. Nagyon jó volt. Imádtam olvasni.



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz