Pasit karácsonyra – Szabadon olvasható

Első fejezet

Ismét havazott és a felhők alól a szél hópihéket sodort, melyek egyenesen az orra alatt átkozódó Daniel arcára hulltak. Gyűlölte a telet. Gyűlölte a karácsonyt, ami miatt most mindenféle ajándékokat kell vásárolgatnia a rokonoknak. Így közvetlenül az ünnepek előtt a választék már elég gyér volt, neki pedig ötlete sem volt, hogy mit vegyen. Ráadásul a mindenfelé rohanó emberáradaton is át kellett vágnia magát, akiket még a férfiból áradó dühös aura sem zavart. Kész téboly. Nem értette ezt az egész őrületet. Nem lenne jobb leülni a tévé elé, kezében egy üveg sörrel és meccset nézni?  Természetesen nem. A szabadnapokon muszáj a boltokban rohangálnia, az ünnepek alatt a rokonokat látogatni vagy, ami még rosszabb – a családot elviselni a saját házában. Elviselni, hogy kajával tömik és azt, hogy valaki – fel nem fogva, hogy ő már harminc éves – nem érti meg a „nem köszönöm, tele vagyok” mondatot. Mi a fenének ez az egész? Legjobb lenne az egészet átaludni. Végre kialudná magát!

Megállt egy könyvesbolt előtt. Pontosan egy évvel ezelőtt volt ebben az üzletben utoljára, amikor a húgának vásárolt könyvet és ma ugyanezért jött ide. Egyedül az ő esetében tudta, milyen ajándékot vegyen. Nem csoda, mert a lány otthoni könyvtára egyértelműen megmutatta milyen könyveket szeret. Mindenféle műfajt szeretett, mert vele ellentétben, a húga minden könyvet elolvasott. Nos, ebben a kérdésben két ellentétes táborba tartoztak. Ő egyáltalán nem olvasott és ez neki nagyon megfelelt így.

Mielőtt bement a boltba, leverte magáról a havat. Odabent a könyvek illata és a válogató vásárlók pillantása köszöntötte. El kellett ismernie, hogy a helynek megvolt a maga varázsa és ha szeretne olvasni, sűrűn ellátogatna ide. A fal mellett álló polcok majd összeroskadtak a különböző méretű könyvek súlya alatt. Azon csodálkozott, hogy egy ilyen meghitt helyen hogy fért el ilyen sok belőlük. Mindenesetre nem volt ideje ezen tépelődni, mert az idő rohant és – ha mindent sikerül megvennie –, talán még lesz ideje megnézni a kosárlabdameccs közvetítését. És ugyan jótékonysági meccs volt, de a kedvenc csapata játszott és kíváncsi volt rá.

Mivel egyetlen könyvért jött csak, nem vett kosarat, hanem egyenesen a regények felé indult. A húga már jó ideje célozgatott neki, hogy melyik könyvre vágyik, ő pedig meg fogja venni neki. Anna Sawicka¹ legfrissebb regénye a sikerlisták élére került és a szerző rajongóinak tökéletes karácsonyi ajándék. Őt valószínűleg úgy kellene rákényszeríteni, hogy olvasson el egy szomorú történetet a nagy semmiről.

Már messziről kiszúrta a könyvet; a szemét le se vette róla és elindult arrafelé, majdnem átesve egy rohanó, az anyját szólongató gyereken. Szerencsére sikeresen a polchoz ért és már nyúlt is a könyvért. Ugyanabban a pillanatban ragadta meg, amikor egy másik kéz is ezt tette. Nem engedte el. Az interneten látta, hogy a könyv hiánycikk és hogy az egyetlen esély a megvásárlására ebben a boltban van, neki pedig esze ágában sem volt lemondani róla. Főleg, mert a polcon nem látott belőle többet. Az utolsót sikerült levennie, ez már az övé és nem engedi át másnak.

Azonban a másik fél is ugyanezt gondolta.

Hideg pillantással nézett a másikra, de a szürke szempár viszonozta Daniel határozott tekintetét. A férfi összeszorított szájjal és kissé kipirult arccal bámult rá. A fekete sapka alól egy sokatmondóan felvont szemöldök látszódott.

– Én láttam meg először. A könyv az enyém.

– Biztos csak viccel, uram – válaszolt az idegen. – Én már messziről láttam. Már bejártam az összes könyvesboltot és végül itt találtam meg. A könyv az enyém.

– Szerintem maga viccel. Tudja mit? A húgomnak szánom ajándékba, ez a könyv minden vágya. Nem okozok csalódást a húgomnak csak azért, mert maga imádja a női ponyvákat. Majd karácsony után megveheti magának – próbálta maga felé húzni a könyvet, de ellenállásba ütközött.

– Igen, szeretem és magamnak veszem. Szeretném karácsonykor elolvasni, ön azonban másik ajándékot is vásárolhat. A húga biztos annak is nagyon fog örülni.

– Szó se lehet róla! – Daniel megint próbálta elrántani a könyvet, de most sem sikerült. Már arra gondolt, hogy belerúg a férfiba, de túl sok szemtanú volt a boltban. – A könyv az enyém, jobban mondva a húgomé.

– Már jóval az ünnepek előtt meg kellett volna vennie az ajándékokat – szorította a férfi erősebben a regényt. – Fizetek magának, hogy lemondjon róla.

– Miért úgy néz ki, mint aki rászorul? Inkább maga néz ki annak. – Nézett végig az ismeretlenen, akin egy használt, kissé nagy és régi fekete télikabát volt. Már nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, amikor egy hirtelen sikkantás a háta mögül megakasztotta. Az idegen férfival egyszerre néztek vissza a válluk fölött, amikor is három visongó nő félrelökte őket, és elvették a könyvet, amiért a két férfi harcolt.

Egymás mellett állva figyelték, ahogy a három elégedett nő a pénztár felé siet; egyikőjük a mellkasához szorongatta azt, amit elveszítettek.

– Igaza van a közmondásnak, miszerint „ahol ketten harcolnak, a harmadik nyer” – szólalt meg a világos hajú idegen.

– Vagy hárman – mondta Daniel.

– Velük inkább nem harcolnék.

– Én sem. Szereztek maguknak egy Pasit karácsonyra². Azt hiszem, másik ajándékot kell választanom.

– Nekem pedig másik olvasnivalót.

Miután különváltak, Daniel elindult és az egyik polcról lekapta az első jobbnak tűnő regényt, remélve, hogy Kasiának ez még nincs meg, majd elindult a kassza felé. Ekkor megszólalt a telefonja, ezért oldalra állt, hogy mások tudjanak fizetni.

– Mi az?

– Fiacskám, figyelj csak. Ugorj már be a boltba…

– Ó, nem. Szó se lehet róla. Ott van mellettetek a bolt, vegyétek meg magatoknak, ami hiányzik nektek. Én ajándékokat vásárolok, ne zavarjátok össze semmivel a fejem – ezzel kinyomta a telefont. Mit akarnak még tőle? Talán a csillagokat az égről? Hamarosan úgyis feljönnek az elsők, elégedjenek meg azokkal. Komolyan elege volt a karácsonyból, pedig még el sem kezdődött. Maga elé képzelte, ahogy a rokonság megjelenik náluk. Biztos mindenki a párjával jön és vele fognak csipkelődni, amiért még mindig egyedül van. Ami a legrosszabb, hogy a családja fele majd nekiáll partnert keresni neki az éjféli misén. Elfogadták őt. Örülnie kellene ennek, de nem így volt, mert minden évben őt abajgatták. Ez már szinte rituálé volt, semmi másról se beszéltek csak arról, hogy még mindig magányos és nekiállnak összehozni neki valami randevút. Ő pedig minden évben megígéri magának, legközelebb elvisz magával valakit szenteste, hogy végre áldott nyugalma legyen. Nos, úgy nézett ki, idén is a szokásos tortúra vár rá.

Lendületesen megfordult és egyenesen korábbi ellenfelébe ütközött, mire mindkét férfi elejtette a telefonját. Egyszerre guggoltak le, sikeresen összekoccantva a fejüket.

– Micsoda pech – szólaltak meg egyszerre, egyforma mozdulattal dörzsölve a homlokukat és felemelve a padlóról a telefonjukat, még mielőtt valaki rátapos. Ellenőrizték, hogy a kijelzők épek maradtak-e.

– Kimegyünk innen és soha többé nem találkozunk – vágta oda Daniel.

– Nagyon remélem.

Daniel felhorkant és ment, hogy kifizesse a könyvet. Egy pillanattal később megkönnyebbülten üdvözölte a hóviharba vezető ajtót. Számára ez hóvihar volt, még akkor is, ha sokkal lassabban szállingózott, mint tízegynehány perccel korábban.

Piotr leseperte a hajáról a havat és belépett a lakásba. Bezárta maga mögött az ajtót és elfordította a biztonsági zárat. Mindig így tett, mert soha nem lehetett tudni, ki ténfereg a lépcsőházban. És amióta elromlott a kaputelefon, a bejárati ajtó pedig mindig tárva-nyitva állt, a bérházban nem volt hiány piásokból. Inkább nem rizikózta meg, hogy valaki besétáljon a lakásába. Miután levette a kabátját és cipőjét, a konyhába ment, hogy valami forró italt készítsen magának. Még mindig ideges volt, amiért nem sikerült megvennie a kinézett könyvet, hogy kellemessé tegye a karácsonyát. Ha az a férfi nem fogta volna, amikor a hárpiák megjelentek. Nem lenne szabad így neveznie azokat a nőket, de jelenleg nem érezte magát úriembernek, annak ellenére, hogy általában nyugodt és barátságos férfi volt.

A felforrt vizet ráöntötte a bögréjében lévő Saga filteres teára és belenyomott egy kevés citromlevet. Kezében a bögréjével leült a számítógép elé, amely az ágy és a szekrénysor közé beállított sarokasztalon állt. Az ablakból beeső fény egyenesen az asztalra esett, megvilágítva a rajta lévő billentyűzetet és könyveket.

Piotr félretolta a könyveket és úgy tette le a teáját, hogy véletlenül se öntse ki. Már volt része leöntött billentyűzetben, úgyhogy inkább vigyázott. Miután bekapcsolta a gépet, rögtön megnyitotta a böngészőt és saját YouTube csatornáját. Volt egy könyves vlogja. Imádott olvasni és miután az egyik kollégája rávette, egy éve elindította ezt a csatornát. Mindig a szabadidejében vette fel az adásokat és hetente egyszer frissített. Eleinte nem volt követője, de aztán szép lassan egyre többen lettek és mára már elmondhatta, hogy nem kevés sikert ért el.

Kortyolt egyet és válaszolt az összes hozzászólásra. Odakint már sötétedett, mikor előkészült, hogy felvegye a következő részt, amit másnap délután akart feltenni. A mai részben Brandon Sanderson: A királyok útja³ című könyvét mutatta be, melyet egy hete fejezett be. És el kell mondania a nézőknek, hogy a Pasit karácsonyra című könyv bemutatására várni kell, mert nem sikerült megvennie. Még mindig nagyon sajnálta, mert nagyon szívesen olvasott volna valami könnyűt és szórakoztatót karácsonykor.

Készített még egy bögre teát, beállította a megfelelő fényt, a kamerát, majd elkezdte a felvételt. 

~*~

– Gyűlölöm ezt. Már megint mibe rángattatok bele? – morgolódott Daniel, az asztalra téve a bevásárlótáskákat. – Hogy hagyhattam, hogy rávegyetek? Biztos, hogy elment az eszem. – Alig ért haza, az anyja és a húga rögtön elrángatták magukkal a hipermarketbe bevásárolni. Mert ezt feltétlenül a mai napon kellett megejteni, nem ért volna rá holnap elintézni a többi tennivalót, nehogy megnézhesse nyugodtan a meccset.

– Ne morogj. Amint közelednek az ünnepek, te mindig „harapok, ne közelíts” arcot vágsz – mondta a húga, pár kocka margarint szedve elő az egyik szatyorból.

– Mert még mindig nem értem, minek ez az egész. Minek ebből ennyi? Ki fogja megenni?

– Daniel, úgy mondod, mintha nem emlékeznél, milyen, mikor megrohamoz minket a rokonság minden egyes ünnepen.

– Mama, tudom, hogy itt gyűlik össze mindenki, de nem lehetne, hogy legalább egyszer ünnepeljenek otthon? Alina nagynéném biztos, hogy megint össze akar majd hozni a barátnője lányával, annak ellenére, hogy ismeri a beállítottságom – fogta meg a gyümölcsleveket, amiket az anyja a kezébe nyomott. – Józek nagybácsi a kormányt fogja szidni, az egész politikájukat, belevonva az egészbe, hogy milyen kevés a nyugdíja. Anka és Monika folyton marni fogja egymást Mark miatt, aki mindkettőjüket dobta. Aztán mindenki összefog és nekem akar majd pasit keríteni. Még a templomban is! Ez van minden évben. Utálom az ismétléseket. – Betette a gyümölcsleveket a konyhából nyíló kis spájzba. 

– Vagy lehet, hogy azért panaszkodsz, mert három éve mindig egyedül jössz – szólt közbe a húga –, és mindenki vagy össze akar hozni valakivel vagy azért szekál, mert egyedül vagy.

– Mert talán egyedül akarok lenni. – Felnézett a hatalmas téglalap alakú órára a hűtő felett. A meccs, amit annyira meg akart nézni épp befejeződött. Irigyelte az apját, aki a tévé előtt tölthette az estét.

– Hallottam, hogy Maryśka hoz magával valakit – tudatta az anyja.

– Mi az, hogy „valakit”? Hiszen férje van – kérdezte Kaśka, miközben eltette a szekrénybe a sót és cukrot.

– Danielnek akar hozni valakit – suttogta a mama úgy, hogy a fia nehogy meghallja, de a férfi igenis elkapta anyja szavait.

– Hogy mit csinál? Mi vagyok én, valami taknyos kölyök? Harminc éves vagyok, ő pedig azt akarja… – leállt, mielőtt teljesen bepörög és túl sokat mond. Maria kuzinja negyven éves és már igazán az idegeire ment, mert minden alkalommal valamilyen pasit akart a karjaiba lökni. Folyton utána mászkált és a saját homoszexuális, magányos ismerőseiről mesélt. De mi köze neki ehhez? Nem akart senkit megismerni. Állandóan ezt ismételgette a nőnek, de ő csak ment a feje után. Időnként elátkozta, amiért a családja ilyen elfogadó az orientációja iránt.

– Csak akkor fog békén hagyni, ha végre lát majd valakit az oldaladon – közölte Katarzyna a mellkasa előtt összefont karokkal. – Mivel boldog házasságban él, másoknak is ezt kívánja, ezért, még ha kell, erővel is boldoggá akarja tenni az embereket. Egy kicsit lehetnél elnézőbb vele szemben – a bátyjához sétált és hűvös kezével megpaskolta az arcát.

– Azaz, ha nyugtot akarok, találnom kell egy férfit?

– Bingó.  – Kaśka befejezte a maradék élelmiszer elpakolását és összehajtogatta a szatyrokat, hogy el tudja tenni a megfelelő fiókba.

– Ha! Vajon honnan vannak ilyen hülye ötleteid? Mit csináljak, béreljek egyet? – a karjait összefonta a mellkasán, fenekével pedig a konyhapultnak támaszkodott.

– Még azt is lehet – válaszolt a húga. – A könyvben, tudod, a Pasit karácsonyra címűben is valami ilyesmi van – kinyitotta a hűtőt és elővette a tojást és vajat. A tésztát akarta előkészíteni, aminek két napig kell a hűtőben pihennie és amiből majd süteményeket fog sütni. – A főszereplő nőt már nagyon idegesíti, hogy a családja a férjhez menéssel zaklatja, ezért, hogy nyugalomban teljen az ünnep, kibérel magának egy vőlegényt. Az egyik ismerősének a bátyjáról van szó, aki belemegy a színészkedésbe és segít neki. Együtt kitalálják a történetüket, azaz, hogy ismerkedtek meg, mit éreznek egymás iránt, hogy együtt akarják leélni az életüket. Mindezt azért, hogy a főszereplőnő két nénikéje végre békét hagyjon neki.

– De ez hazugság – szólt közbe hallgatózó anyjuk.

– Na és? Végre egyetlen karácsonya jól sikerült, a következőn… A következőn pedig már férjnél volt – vont vállat a tojásokat mosva. – Hazugság, amiből csoda született.

– Kíváncsi vagyok, hol találhatnék egy ilyen naiv fickót, amilyet a nő szerzett magának – horkantott Daniel. A homlokát ráncolta, ahogy zsebében megszólalt a telefonja, mert a csengőhang teljesen ismeretlen volt. Biztos megint elállítódott valami. Miközben felvette, távolabb sétált a nőktől, nehogy bevonják a karácsonyi előkészületekbe.

– Igen, tessék?

– Uhh… Te nem Piotrek vagy – közölte egy férfihang.

– Nem. Téves hívás.

– Elnézést. Pedig úgy rémlett, hogy jó számot hívtam.

Daniel letette és épp vissza akarta állítani a csengőhangot valami jó kis rockzenére, mikor a telefon megint megszólalt. Ez alkalommal megnézte a kijelzőt.

– Karol? Nem ismerek semmilyen Karolt – ennek ellenére felvette és ugyanazt a hangot hallotta, mint korábban.

– Elnézést, uram…

– Elnézem – közölte Daniel.

– Oké. De jó számot választottam ki. Ki maga és miért van magánál a kollégám telefonja? Önnel van Piotrek?

– Már megint milyen Piotrek? Nem ismerek semmilyen… – és akkor végre leesett neki. – Telefoncsere – suttogta maga elé.

– Tessék?

– A könyvesboltban, összeütköztem egy… férfival – válaszolt illedelmesen. – És mindkettőnk telefonja leesett. Biztos összecseréltük. A kollégájának ugyanolyan a telefonja, mint az enyém.

– Ez mindent megmagyaráz. Nem tudom ki maga, uram, de kérem, hívja fel a saját telefonját és beszéljen…

– Rendben, tudom, mit kell tennem.

– Mondták már magának, hogy udvariatlan?

– Nem egy ember – tette le köszönés nélkül. Már csak ez hiányzott neki. Nem volt elég baja ezen a héten? De miért nem tűnt fel neki, hogy nem a saját telefonját vette fel?

– Történt valami? – érdeklődött a húga, a tésztát gyúrva.

– Semmi. Csak összecseréltem valakivel a mobilom. Volt egy különös incidens a könyvesboltban és most valamilyen Piotr telefonja van nálam.

– Szép?

– Ki? A telefon? – tettette a hülyét, már a telefon névjegyzékét böngészgetve.

– A férfi. Amúgy mit kerestél a könyvesboltban? Nem ettek meg?

– A férfit nem tudom, nem néztem meg és nem, nem ettek meg. Túléltem, de pár nőszemély elhappolta előlem a neked szánt ajándékot. – Beütötte a saját telefonszámát és elindította a hívást.

– Micsoda gonosz majmok.

– Valóban. – A füléhez tett telefonnal várakozott.

– Remélem, hogy helyes a férfi. Talán elvállalná, hogy ő legyen a te karácsonyi pasid.

A szemét forgatva kiment a konyhából.

~*~

Kijött a fürdőszobából a kezét egy szürkészöld törülközőbe törülgetve, amit aztán a szék háttámlájára terített. Egy ideje mintha egy dallamot hallott volna, de fogalma sem volt, honnan jöhet a zene. Követte a hangot és végül a kabátjánál kötött ki, amely a fogason lógott. Átkutatta a zsebeit és végül rábukkant a mobiljára.

– Oké, itt valami nem stimmel. Nem változtattam csengőhangot. – A kijelzőn egy ismeretlen számot látott. Felvette.

– Te vagy Piotr?

– Aha. Honnan tudja a nevem, uram?

– Nálam van a telefonod, az enyém meg nálad. A könyvesboltban találkoztunk ma. A férfi vagyok egy bizonyos könyvvel.

Piotrek a hajába túrt. Túl jól emlékezett a férfira.

– Pedig annyira reméltem, hogy többé nem látlak.

– Én is. Úgy értem téged és nem engem – válaszolt Daniel. – Mikor cseréljük vissza a telefonokat?

– Nekem szükségem lesz az enyémre holnap a munkahelyemen. Még ma kell nekem. Megtenné uram, hogy elhozza nekem? – automatikusan visszatért az „uramozásra”.

– Miért én? Maga nem tudna eljönni…

– Nincs időm – válaszolt Piotr a szavába vágva. Úgy vélte, nem az ő hibája volt az a kis baleset a könyvesboltban és nem neki kellene kimozdulnia a meleg lakásból. – SMS-ben elküldöm a címet. Az első emeleten lakom – közölte, mielőtt megszakította volna a kapcsolatot, hogy még esélyt se adjon a másiknak az ellenkezésre. A telefon megint megcsörrent, de elutasította a hívást. Megírta az üzenetet és elküldte. A telefont letette a szekrénysor egyik polcára és visszaült a számítógép elé. Befejezte az elkezdett felvételt, majd nekikezdett a vágásnak. Nem tudta, hogy a könyvesbolti fickónak mennyi időbe telik, míg eltalál a lakásába és szívesebben foglalta le magát, minthogy tétlenül ücsörögjön. Legalább gyorsabban telik az idő.

Még negyed óra sem telt el, amikor az egyszobás lakásban felrikoltott a csengő. Szerencsére ez a jól ismert hang egyenesen az ajtó felé irányította Piotr figyelmét. Kinézett a kukucskálón, hogy lássa, ki jött hozzá. Egy pillanatra homlokát a hűvös ajtónak döntötte, de nem hagyták sokáig álldogálni, mert a túloldalon álló személy, türelmetlenségében megint becsöngetett.

– Megsüketülök – közölte, miután kinyitotta az ajtót. – Nem gondolja, hogy fénysebességgel fogok rohanni, hogy kinyissam magának az ajtót.

– Micsoda kár – Daniel ingerülten, amiért este nyolckor kirángatták a házból, kivette a zsebéből a telefont. – Visszahoztam a túszt.

– Jöjjön be. – Piort beljebb terelte a vendéget és bezárta mögötte az ajtót. A szobában rögtön a másik mobiljáért ment. Visszaadta a férfinak és rögtön megnézte, hogy biztosan a sajátját kapta-e vissza.

Daniel észrevette a megállított felvételt a számítógépen, amelyen épp a mellette álló férfi volt látható.

– Ez ön?

– Igen. Egy video-blogot vezetek. Épp előkészítem a holnapi anyagot – vágta zsebre a kezeit. – Azt gondoltam, karácsonykor megcsinálom annak a könyvnek a bemutatóját, amelyet mindketten akartunk.

– Akkor most nem csinálod meg. – A monitor felé hajolt, alaposan megnézve a mosolygó arcot, különösen az érdekes mosolyt figyelve meg. Végül felegyenesedett és egyenesen a másik férfi szemébe nézett. A férfi ajkai összeszorítva maradtak. Nehezen ismerte el, hogy ez a fickó igazán jól néz ki. Olyan igazi, igazi, ahogy azt Kaśka mondaná.

– Belém zúgtál, hogy ennyire bámulsz? – gúnyolódott Piotr, mert hirtelen úgy érezte legszívesebben elbújna a másik tekintete elől. – Van valami az arcomon?

Daniel összehúzta a szemét. Eszébe jutott valami és még mielőtt belegondolt volna, hogy élete legnagyobb hülyeségét készül elkövetni, megkérdezte:

– Mit csinálsz az ünnepek alatt?

Pitor meglepődve ettől a kérdéstől, értetlenül ráncolta a homlokát.

– Ez nem a te… az úr… a te dolgod, hogy mit csinálok. – Mint mindig, magányosan fogja tölteni, azokra az évekre emlékezve, mielőtt a családja szétesett volna.

– Az enyém, mert van egy ajánlatom. Illetve egy kérésem. Mikor elkészíted ezeket a felvételeket, az olyan, mintha színész lennél.

– Mi köze van ennek ehhez? – védekezően összefonta a karjait.

– Szeretném, ha a kedvesem lennél.

Piotr most már biztos volt benne, hogy a kandi kamerában szerepel. Átfutott a fején, hogy a vendégénél van egy rejtett kamera és épp felveszi az egész beszélgetést. Nem tudta eldönteni, hogy kidobja, nevessen, sírjon vagy inkább mégis dobja ki.

– Ez valami hülye vicc? Ha ezt felveszed, én feljelentelek…

– Nem. – Daniel felmutatta a kezeit, majd lelógatta az oldala mellé. – Meg is motozhatsz.

– Ezt inkább kihagynám. Miről van szó?

– Szükségem van valakire, aki az ünnepek alatt eljátssza, hogy a párom, míg a családom ott vendégeskedik majd a házunkban. Elegem van a csesztetésből, a különféle leendő partnernek való pasik bemutatásából.

– Nem tudtam, hogy meleg vagy.

– Az vagyok. Még, ha te nem is vagy az, ennek nincs jelentősége. – Figyelmen kívül hagyta a másik felvont szemöldökét. – Fizetek neked, ha beleegyezel, hogy eljátszod a karácsonyi fiúmat.

– Igen, mint abban a könyvben – vélte Piotr. – Fel akarsz bérelni?

– Igen. Nem kell sem csókolóznunk sem semmi ilyesmi. Egyszerűen találjunk ki valamilyen szuper történetet a megismerkedésünkről, bemutatom neked a családom, eltöltünk együtt pár napot a házban, aztán az ünnepek után búcsút mondunk. Nekem végre nyugtom lesz, neked meg pénzed. Tökéletes terv. Mit szólsz hozzá? Beleegyezel?

---

1) Kitalált személy

2) Kitalált könyvcím

3) Nálunk a Delta Vision kiadó adta ki, 2018-ban

---

---