Első rész – Prológus
A francba ezzel a ricsajjal. Ray kikapcsolta a magnót, két lépéssel gyorsan az ablakhoz ment és becsapta az ablak szárnyait. A tiltakozók ordibálása és kántálása, halk mormolássá vált.
Ray végigmérte a tömeget, ami mintha megnőtt volna azóta, hogy utoljára látta őket. Jó pár új tiltakozó tábla jelent meg melyek össze-vissza kanyarogtak és mozogtak a botok végére szerelve. Az egyenruhás rendőrök egy csoportja gyorsan egy barikádot állított fel, ezzel is megpróbálva szabadon tartani a kapitányság bejáratát – de basszus, az a francos WCTV kocsi már megint ott volt. Ezeknek soha nem elég?
Ray felsóhajtott, majd visszafordult, fenekével ismét az ablakpárkánynak dőlve, közben lustán megdörgölve a szemét.
– Fraser, ha van bármilyen ötleted arra, mit kellene ezzel kezdenünk – szólalt meg nagyot sóhajtva –, nagyon szeretném hallani.
Fraser lehajtott fejjel, maga előtt összefűzött ujjakkal, csendben ült a kihallgató helyiség asztalánál. Kihúzott derékkal ült, mintha az egyenes testtartás ellensúlyozná, hogy civil ruhában van.
– Ahh, attól félek, hogy jelenleg nincs. – Felpillantott és egyenesen Ray szemébe nézett. – Ray, én sajnálom. Nagyon, nagyon sajnálom.
Ray megrázta a fejét, elmozdult az ablak elől és leült a székébe.
– Gyerünk, legyünk már túl ezen. Úgyis meg kell tennünk, úgyhogy essünk neki. Hol is hagytuk abba? – Előre nyúlt, megint bekapcsolta a magnót, majd hatalmas levegőt vett. – Harmadik rablás. Samstel Vállalat. Dátum, zsákmány, elköltött? Dátum?
Fraser szinte szánni valóan nézett ki lehajtott fejjel. – Június 14-e.
– Zsákmány? – ismételte Ray gépiesen.
– Körülbelül… kétmillió. – Fraser kitartóan bámulta a fém asztalt. – Kétmillió- negyvenhétezer pontosan. Ebből kétmillió bemutatóra szóló kötvényben, míg negyvenhétezer készpénzben volt a széfben.
– A készpénz hol van most? – tette fel Ray a kérdést a magnó miatt, pedig nagyon is jól tudta a választ.
– A készpénz át lett adva a hatóságnak. A kötvények… – Fraser elhallgatott, de sikerült összeszednie magát és folytatta. – A kötvények… – Fraser felnézett és pillantása megint Ray szemeivel találkozott.
Ray felnyögve az asztalra roskadt. – Krisztusom, kapcsold ki, kapcsold ki…
Fraser szó nélkül kinyúlt és kikapcsolta a magnót. Ujjbegyein még mindig látszódtak az elmosódott tintafoltok.
– Mekkora szemétség, mekkora kibaszott szemétség.
Ray még a duplaüvegű ablakon keresztül is tisztán hallotta a kintről beszűrődő kántálást.
„Engedjék el! Ő! A mi Hősüüüünk!” – ez már akkor is bosszantotta, amikor legelőször hallotta, de most már lassan az őrület határán járt tőle.
– Ray. Ray, sajnálom – Az utóbbi fél órában, Fraser már vagy harmincadjára mondta ugyanezt.
– Muszáj neked mindent ilyen rohadtul tökéletesen csinálnod? – morogta Ray az asztalnak.
– Nos – szólalt meg gyengéden Fraser –, te mégis elkaptál engem, Ray.
Ray felemelte és szigorúan nézett Fraserre. – Fraser, harminckétmillió dollárt loptál el.
Fraser köhintett és félrenézett. – Nos, valójában harminchétmillió és az apró. Olyan ötmillió dollárról lemaradtatok. – Fraser néhányszor megfeszítette szorosan összefont ujjait, és idegesen rágcsálta alsóajkát. – Ray, én komolyan el akartam mondani. Csak… csak egy alkalmasabb időpontban.
Fraser újra megfeszítette ujjait, mire Ray összehúzta a szemöldökét. – Megint rosszul vagy?
Fraser megrázta a fejét, de kifehéredett bütykei elárulták. – Nem, jól vagyok.
– Ha szükséged van rá, itt cigarettázhatsz. – Ray kiegyenesedett, zsebéből előhúzott egy csomag Marlborót és átcsúsztatta az asztalon. – Ezt megengedjük neked, mielőtt kiviszünk és lelövünk.
Fraser ezúttal határozottabban rázta meg a fejét. – Kérlek, csak folytassuk.
– Nem szokhatsz le róla, csak úgy egy pillanat alatt – tiltakozott Ray.
Fraser elkeseredetten nézte a kezeit. – Hozzászokni is egy pillanat alatt sikerült.
Ray felsóhajtott. – Nem szokhattál hozzá egy pillanat alatt. Leszokni lehet egy pillanat alatt…
– Ray – mondta Fraser, szemeit lehunyva. – Kérlek, folytassuk.
– Nem tudom – dörmögte Ray, saját magát is meglepve ezzel; fogalma sem volt róla, hogy ezt fogja mondani. Felpattant a székéből és fel-alá kezdett járkálni a helyiségben. – Nem tudom megtenni, Fraser. Szeretnél érdekellentétről beszélni? Olyan érdekellentétem van, ami már szinte banális.
Fraser szemei nyitva voltak, és ahogy figyelte a szobában idegesen mászkáló Rayt, fejét úgy forgatta oda-vissza lassacskán. – Ray, neked kell csinálnod, csak te lehetsz az. Képtelen lennék bárki másnak vallomást tenni…
Ray szíve szerint hatalmasat ütött volna a falra, amit meg is tett volna, ha nem félne attól, hogy a nap megkoronázásaként egy hullát talál a fal mélyén.1 – Beszélj Huey-val vagy beszélj Welsh-sel. Beszélj bárkivel, csak ne velem, Fraser…
– Ez a te ügyed, Ray – mondta halkan Fraser.
Ray megpördült maga körült és robbant. – Tudom, hogy az én ügyem – természetesen az én ügyem. Épp ezért leszek én kirúgva, téged pedig majd szépen kitiltanak az országból és hazatoloncolnak…
– Ray, sajnálom. Nagyon, nagyon sajnálom – suttogta Fraser.
–… és mindannyiunkat úgy beperelnek, hogy az eget fogja ostromolni a perek száma – ordította Ray. – És… és… és, hogy az ördögbe mondjuk meg a Kis Nővéreknek, hogy a kétmilliót vissza kell adniuk?!
1 Ford. megj.: Utalás a 3. évad 9. részére, amelyben Ray a kihallgató helyiség falára csapva, áttörte azt, és az álfal mögött egy hullát talált.
Folyt. köv.
Hmmm… én is úgy vagyok, hogy kissé el vagyok veszve még. Egyből a végére esetleg, ha jól gondolom. Kívancsian várom a folytatást, már maga az alap történet nagyon megfogott, lesz itt móka biztos dögivel.
Hát egyelőre úgy érzem, el vagyok veszve 😀nyilván később kibontakozik jobban a történet, de abban biztos vagyok, nagyon izgalmas és fordulatos lesz.
Ojjé!!!! Ezt nagyon szerettem anno. Mennyire sajnáltam mikor vége lett a könyvnek. 🙂 Hányszor kerestem a filmet is, -csak nincs sehol-, a hatására. Szinte elmondható, többet kaptam a könyvtól mint a sorozattól. A humorral átszőtt krimi iskolapéldája. Fraser meg egy egyedülálló figura. 🙂