A bejegyzés megtekintéséhez jelentkezz be!




A Csókolj, mintha komolyan gondolnád korábbi hozzászólásai:

darvak

kicsit klisés a kezdés, mintha egy vígjáték első néhány percéről olvashattam volna, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne

köszi     


annamaris75

Még nem igazán tudom menyire tetszik. Még nagyon az elején van. Várom a következő részeket.

Köszönöm hogy olvashattam.   


Rami

Kicsit fura helyzet, de még mindig úgy érzem, hogy jól kezdődik a sztori.


Liza72

Nekem kicsit hihetetlennek tűnik, mi az hogy valakinek olyan képtelenséget keljen kitalálni hogy meleg mert nem akarja megbántani lányt, ezzel nem bántja meg? Az is fura hogy a lány ilyen hamar és könnyen túl teszi magát a dolgon pedig elvileg foggal körömmel ragaszkodik a fiúhoz, hát majd meglátjuk, eddig nem nyűgözött le ez a történet.


adrienn

ebből még akár jó történet is lehet, ha tovább olvasom, kiderül:))


Serafina

Ohh mindig is szerettem az olyan sztorikat ahol a hetero rájön hogy márpedig neki igeni is tetszenek a pasik. ???? Kíváncsi leszek mi sül ki ebből a hétvégéből. Bár remélem lesz egy kis kerülgetés, nem csak instant love.

Köszönöm a fordítást ❤️ eddig nagyon tetszik a történet és kíváncsian várom a folytatást.        


Csicsanoncsi

Még nem tudom, mit is gondoljak. Mint egy klisés romkom kezdőjelenete lenne, de a Valentin Vállalat a múltban nem okozott csalódást, így remébykedve várom a folytatást.   


Rose

Talan kicsit klisés történet,de esküszöm ilyenre vágyom, ahogy kiderül hogy a heteronk mégis meleg, meg minden egyébb. Nagyon várom a következő részt, remélem nyálas lesz,és a történet haladtával még inkább.     


miletta

Szia a prologus egy kicsit olyan mint a mese. De az hogy mennyire hetero az gondolom majd úgyis kiderül hogy inkább a sötét oldalt szereti. Kiváncsian várom a folytatást mivel Valentin nap szellemében játszodik remélem romantikus lesz és nem fogunk unatkozni miközben olvassuk őket. Köszönöm a fordítást            


Lian

Jól kezdődik. Egy hetero és egy meleg párosítás. Általában mindig a hetero lesz meleg. Kiváncsi vagyok mit fognak kezdeni egymással és hogy sikerül megoldani a helyzetet.           


Rami

A kezdés itt is jó. Az infó kevés. Várom a folytatást.        


moziboszi50

Kedvencem lesz ez a történtet.Kicsit A másik nagy kedvencem, A megbízatás sorozat jut az eszembe erről a történetről, kb azért mert az is “heteró”-ként indult.     


Lizy

Heteroként” a meleget eljátszani, nem lesz majd egyszerű. Kíváncsi vagyok milyen kalandokba keverednek majd a fiúk.

Clay most vagy tagadásban él, vagy heteróként beleszeret majd egy pasiba. Nagyon várom már, hogy kiderüljön melyik lesz.       


darvak

Ez nagyon izgalmasnak ígérkezik. Kíváncsi vagyok Claytonnak mennyi időbe telik míg ráeszmél amit mi már most is tudunk (a markomba röhögcsélek)         


Zsubogár

Még emlékszem rarra, hogy a prológu olvasása után mit írtam, a véleményem most sem változott. Nincs egy szerelmes nő sem a világon aki így reagálná le szerelme előbújását. Ezzel ellentétben az első fejezet számomra nagyon meggyőző. Kezdődhetett volna eleve ezzel és csak érintőlegesen említhette volna meg srác a tálálkozó előtt az üzlettársnak, hogy by the way annak az excsajomnak az apja akit azzal koptattam le, hogy meleg vagyok. De hát ugyebár mindegyikünk másképp írna meg egy adott sztorit… Lényeg a lényeg. Várom a folytatást mert nagyon felcsigázott sz első fejezet. Köszönöm, hogy fordítod    


Annmary

Clayton gyenge, Sarah meg túl rámenős.Nekem gyanús,hogy ilyen könnyen elengedte.


annamaris75

Köszönöm hogy olvashattam, nagyon tetszik. Kíváncsian várom a következő részt.     


Habek

Akkor két hetero fog meleget játszani? Érdekes lesz.     

Juckó

Trevor meleg, Clayton meg legrosszabb esetben is bi.


trixi38

Alig várom a találkozásukat.Kíváncsi leszek hogy hogy oldják meg,és mennyi kalamajkában lesz részük

Köszönöm         


Lissa

Eddig tetszik. Csípem a karaktereket benne, szórakoztatónak ígérkezik. Így első olvasatra Trevor jobban érdekel, de Clayton is szimpatikus.

Kíváncsi vagyok milyen lesz ez a kirándulás.

Köszi a friss fejezetet, történetet. 🙂       


goldie

Köszönöm a fejit ! Kicsit filmszerű a sztori,mint egy hollywoodi meleg mese, csak szerintem ilyet törit még nem forgattak le, de hetero változatban több is eszembe jut. Nagyon kiváncsi vok,mit hoznak ki ebből az alapötletből itt. Ah, biztos lesz rengeteg kínos pillanat főként Clayton számára 🙂              


Agee

Eddig még nem sok minden derült ki, megismertük a szereplőket. Clayton igen csak feladta a leckét magának hogy hazugsággal szakított és Sarah persze hogy kíváncsi a mostani párjára. Trevor bátor vagy túl kalandvágyó hogy így ismeretlenül elvállalta a barát szerepét kíváncsi leszek mi lesz ebből. Köszönöm a munkád.