Meleg regények/novellák írása és fordítása

Hazatérés – Szabadon olvasható

Első fejezet

Tom Collins jókedvűen sietett hazafelé, kezében lóbálva a vacsorára szánt csirkemellet és fehérbort. Elmondhatta, hogy eddig nagyon jó és eredményes napja volt és eldöntötte, hogy ezt meg kell ünnepelniük Bennel. Ma fejezte be legutóbbi munkáját, egy Manhattanben élő kedves család házában, amiért jó kis prémiumot kapott.

Az elmúlt hetekben a férje és ő is elég elfoglaltak voltak, nem maradt sok idejük egymásra, ezért mindketten megérdemlik a mai laza esetét. És ha rajta múlik egész hétvégén az ágyban fognak henyélni… vagy nem éppen henyélni – vigyorodott el magában. Szerencsés pasasnak tartotta magát, annak ellenére, hogy a családja csupa seggfejből áll. Kivéve a nagymamáját és a kisöccsét. Mielőtt még elkapta volna a szokásos mélabú, ahogy eszébe jutott, hogy viselkedtek vele és Bennel a szülei, gyorsan elhessegette magától, mert esze ágában sem volt hagyni, hogy valami elrontsa a kedvét.

Jókedve egészen addig tartott, míg a lépcsőházba érve a postaládából ki nem vette a főbérlő újabb levelét. Mr. Cox közölte velük, hogy a havi bérleti díjat 300 dollárra emelte, amit meglátva Tom szinte szívrohamot kapott. Eddig is sokallották a bérleti díjat, a lyukért, amiben laknak, de tudták, hogy jobb most meghúzni magukat és utána vehetnek maguknak egy nekik megfelelő szép kis lakást, New York jobb negyedében. De, ha a fickó negyedévente fogja emelni a bérleti díjat, sosem lesz meg a megfelelő tőkéjük a költözéshez. Magában dühöngve indult, hogy a lakásból felhívhassa a főbérlőt és megtudja tőle, miért is az emelés. Azonban, mikor a folyosóra ért és meglátta, hogy az ajtó alól víz szivárog, olyan dühös lett, hogy legszívesebben valakit megölt volna. Lehetőleg azt a patkányt, aki főbérlőnek nevezi magát. Mikor kinyitott az ajtót, kisebb patakocska folyt ki a folyosóra, a konyha felől pedig csúnya vízzubogás hallatszott. Cipőjét ledobva, zokniban gázolt át a tocsogó vízen és elkeseredve látta, hogy a nappali is teljesen elázott. Szerencsére a hálószoba megúszta, köszönhetően a magasabb küszöbnek – ami miatt, mondjuk mindig panaszkodtak, mert félálomban folyton megbotlottak benne –, de ez most jól jött. A konyhába érve Tom ledobta az asztalra a vásárolt élelmiszereket, nem is törődve velük, mikor meglátta, hogy a mosogató alól folyik a víz és hogy az egész fal vizes. A fürdőszobában gyorsan elzárta a főcsapot, aztán tehetetlenül és egyre dühösebben nézett szét az elázott lakásban.

Előkapta a mobilját és felhívta Coxot, hogy azonnal intézkedjen. Jó pár percbe beletelt, míg végre a férfi kegyeskedett felvenni a telefont.

– Itt Cox. Mi a baja már megint, Mr. Collins.

– Mi a bajom? – ordított fel dühösen Tom meghallva a másik nyegle stílusát. – Hogy mi a bajom? Például az, hogy arra kellett hazajönnöm, az ajtó alól szivárog a víz és a lakás nagy része teljesen elázott. És arra, hogy maga már megint bérleti díjat emelt! Azonnal jöjjön ki és csináltassa meg a vezetéket!

– Sajnálom, Mr. Collins, de ez nem az én feladatom.

– Hogy a fenébe ne lenne a maga feladata? Magáé ez a rohadt lakás, ahol mindig minden elromlik. Abból a bérleti díjból, amit fizetünk magának, már rég kacsalábon forgó palotát csináltathatott volna ebből a lyukból!

– Ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan el lehet költözni. Nincs nekem arra időm, hogy folyton a maguk nyavalygását hallgassam. Ha nem maga, akkor a férje zargat mindenfélével. Biztos most is azért ázott el a lakás, mert maguk folyton mosnak. Mert olyan kényesek, hogy nem tudnak két napig hordani egy alsót vagy egy pólót. És most jól eldugult a cső. Akkor csináltassák is meg! – ezzel lecsapta a telefont.

Tom döbbenten nézett a markában tartott mobilra és egy percig meg se bírt szólalni. Akkor aztán olyan káromkodásba és szidalmazásba tört ki, hogy maga is elképedt rajta. Mindig is megfontolt, türelmes embernek tartotta magát, de most véget ért a türelme! Muszáj lesz költözniük. Annyira elöntötte az agyát a düh, hogy észre se vette, hogy a párja hazajött, csak amikor Ben ráköszönt.

– Szia, édes! Félve merem megkérdezni, hogy mi történt itt.

B&T

Felmondok… felmondok… felmondok… visszhangzott a percekkel korábban kimondott szó Ben Johnson fejében, de nem bánta meg.

Hetek óta érezte, hogy valami nincs teljesen rendben a projekt körül, aminek a vezetését megkapta, és most kiderült minden. A délutáni megbeszélésen a teljes prezentációt úgy adták elő a megrendelő előtt, mint az asszisztense, Alexander munkáját. Az a köpönyegforgató rohadék szépen megfúrta a hetek hosszú és fáradtságos munkájával kidolgozott kimutatásokat, grafikákat és számításokat, és még mielőtt leadhatta volna a kész terveket, Alex megelőzte.

Sok mindent hajlandó volt lenyelni egy sikeresen elvégzendő munka érdekében, de azt már nem tudja, hogy hiába igyekezett az igazát bizonyítani olyan adatokkal alátámasztva, amit senki más nem tudhatott azon kívül, aki összegyűjtötte őket és kidolgozta a tervet, mégis a mellé álnak, aki csal és hazudik a boldogulása érdekében. Na nem!  Ezt már nem hagyhatta.

Fortyogó indulatokkal dobálta a személyes holmiját a táskájába és közben átkozta a kollégáját. Ahogy elment a tárgyaló előtt, látta, ahogy Alexander és a főnök elégedett arccal beszélgetnek.

– Remélem, akkor is ilyen elégedett arcot fogtok vágni, amikor a megrendelő előáll olyan kérdésekkel is, amire nem tudjátok a választ – vetette oda foghegyről és a választ meg sem várva kiviharzott a bejárati ajtón.

Csak miután kilépett a szabad levegőre, akkor fogta fel igazán, hogy most tette magát munkanélkülivé, és ennek súlya teljes erőből mellbe vágta. Leroskadt egy padra és a kezébe temette az arcát. Abban biztos volt, hogy helyesen tette, hogy eljött, de mihez fog kezdeni? Mostanában nem dobálóznak csak úgy az állásajánlatokkal.

Néhány percnyi elmélkedés után összeszedte magát, és elindult a néhány háztömbnyire lévő kis lakás felé, amit a férjével közösen béreltek. Tom jelentette a béke szigetét számára és mostanra már ő is otthon kell, hogy legyen. Egy jó bor meg egy kis sebnyalogatás talán helyre fogja billenteni ebből a lelki válságból is. Ettől a gondolattól valamelyest jobb kedvűen szedte a lábát és alig várta, hogy végre hazaérjen. Azonban a béke szigetén úgy tűnik vihar tört ki, mert az ajtó alól víz csordogált. Aggódva tolta be az egyébként is nyitott ajtót, attól félve, hogy Tommal történt valami.

Még nem, de a férje homlokán dagadó erekből ítélve hamarosan atomrobbanásra lehet számítani. Tom, bokáig vizes nadrágban állt a konyhában és káromkodott, mint egy kocsis.

– Szia, édes! Félve merem megkérdezni, hogy mi történt itt.

– Megölöm! Meg fogom ölni azt a sunyi menyétet! – dühöngött Tom, felé fordulva. – Arra jöttem haza, hogy az egész lakás vízben úszik, a postaládában meg ezt találtam. Nézd meg! Van pofája, annak a mocsok Coxnak!  – nyújtott egy összegyűrt papírlapot Bennek.

– Jézusom, ez alapján a Hiltonban is lakhatnánk – nézett Ben elkerekedett szemmel a levélen szereplő összegre. – Még ő se gondolhatja komolyan, hogy ezért a kis lyukért indokolt ez a lakbér. Hívtad már a víz miatt?

– Persze, hogy hívtam – mordult fel Tom. – Közölte, hogy ez nem az ő dolga! Merthogy nem kellene annyit mosnunk, hogy elduguljon a cső. Hallottál már ilyet?

– Itt kéne hagyni ezt a lakást és keresni valami olyat, ahol a főbérlő még foglalkozik is azzal, ami a feladata lenne – sóhajtott fel Ben.

– Ha találsz ilyet, máris mehetünk – ölelte magához Bent és egy csókot nyomott az ajkára. – Szia, bocsi a kifakadásomért. Amúgy kihívtam a szerelőt, elvileg nemsokára megjön.

– Tudom, akkor nem itt lennénk, ha csak úgy dobálnák az ember után a megfizethető albérleteket – bújt közelebb Ben a párjához. – Remélem, olcsón megússzuk ezt a vizes kalandot – mormolta Tom mellkasába és érezte, hogy a feje kezd lüktetni. Azt pedig még nem is mondta el, hogy mától nincs állása. Volt valamennyi megtakarításuk, és nem szórták a pénzt ész nélkül, de ilyen körülmények között kérdéses volt, hogy mennyi ideig tudják fenntartani magukat.

– Joanne ajánlotta a fickót, állítólag jó és olcsó – nézett körbe a férje és nagyot sóhajtott. – Gyere, próbáljuk meg legalább a vizet felszedni, mielőtt még minden ronggyá ázik – simított végig Ben hátán megnyugtatóan. – Esküszöm, hogy be tudnám verni Cox orrát – dünnyögte az orra alatt. – Folyton csak emeli a nyüves lakbért, de tenni semmit nem tesz. Egyszer ránk dől az egész lakás és még akkor is csak az érdekelné, hogy kifizetjük-e a lakbért.

Tett egy kis kitérőt a hálószoba felé, és a szövetnadrágját kényelmes, kopott melegítőalsóra, fehér ingét szürke pólóra cserélte, majd visszament Tomhoz. Mire nagyjából feltakarították a lakást elárasztó vizet, megérkezett a szerelő is.  A szőnyegek szerencsére megszáradnak majd, de a nagyobb bútorok, és a kedvenc kanapéjuk a nappaliban teljesen használhatatlanná ázott. – A legszívesebben Cox orra alá dugnám a tönkrement cuccokat – morogta Ben, de amikor Tom arcára nézett, látta, hogy a legrosszabb még hátra van. – Azt ne mondd, hogy nem sima dugulás – dobta a vizes rongyot a vödörbe.

– Azt mondja Sam, hogy csőtörés. Fel kell bontani egy részen a falat. Most lement az autóhoz a megfelelő szerszámokért. Attól félek, nem fogjuk olcsón megúszni – dörzsölte meg fáradtan az arcát. – Kezdem utálni a mai napot.

– És akkor még nem tudsz mindent – dünnyögte Ben lehajtott fejjel. Azt se tudta, hogy kezdjen bele, de úgy érezte, jobb, ha minél hamarabb túlesik a nagy vallomáson. – Felmondtam.

Tom legalább egy percen keresztül nézett rá döbbenten. Ben tudta, hogy jogos a másik meglepetése, hiszen bár jól kerestek mindketten, nem engedhették meg maguknak, hogy az egyikőjük munkanélküli legyen. Eddig minden centet azért tettek félre és azért laktak ezen a nyomortanyán, hogy hamarosan saját lakást vehessenek valami jobb helyen. Végül Tom láthatóan összeszedte magát, Benhez lépett és magához ölelve a másikat a legközelebbi épkézláb székre ült, ölében a férjével. – Mi történt? Tudom, hogy van valami oka. Eddig azt hittem, hogy szeretsz ott dolgozni.

– Ellopták a munkámat. Te is tudod, hogy az elmúlt hetekben szinte alig voltunk együtt, mert éjjel-nappal dolgoztam egy nagyszabású projekt előkészítésén? – dőlt kimerülten Tomhoz, aki megnyugtatóan cirógatni kezdte a nyaka tövét. – Alex mindent lemásolt és úgy adta be Mr. Griffith-nek, mint a saját tervét. Hiába adtam elő, hogy honnan merítettem az ötletet és mi alapján készítettem elő a reklámkampányuk terveit, meg se hallgattak. Már egy ideje éreztem, hogy valami nincs rendjén, mert többször is meggyűlt a bajom Alex miatt, de nem gondoltam szándékosságra. Igyekeztem támogatni, ahogy a többiek is, de ez a mai végképp betette a kaput nálam. Nem tudom, mióta piszkál bele a munkáimba, de nem tudtam tovább bizalmatlanságban dolgozni a cégnél.

Tom szorosan magához ölelte és gyengéden simogatta a másik hátát. – Jól tetted, hogy ott hagytad őket – szólalt meg végül halkan. Ben csodálkozó tekintetét látva, felkuncogott. – Mégis mit gondoltál, hogy haragudni fogok? Tudom, hogy nem vagyunk eleresztve anyagilag, de talán nem halunk éhen, míg találsz egy tisztességes állást. Te vagy a legjobb grafikus, akit csak ismerek – nyomott egy gyors puszit az ajkára. – Megoldjuk, Ben. Eddig még mindent megoldottunk, ez se fog… – mondandóját félbeszakította a szerelő betoppanása, aki egy hatalmas fúróval és egyéb szerszámokkal felszerelkezve jött vissza.

– Na, akar valaki segíteni? – kérdezte vidáman, mintha észre se vette volna a másik két ember elkeseredését.

– Lássuk azokat a beteg csöveket – próbált meg lelkesedést mutatni Ben, felkászálódott Tom öléből és visszamentek a konyhába. Tíz perccel és a falon tátongó, közepes kráterrel később a szemük elé tárult az elkeserítő valóság. Ezeket a csöveket csak a csoda tartotta egyben, annyira elöregedettek és rozsdásak voltak. – Mit gondolsz, mester, olcsón rendbe tudod hozni? – kérdezte Ben némi szarkazmussal a hangjában.

Sam sajnálkozva rázta a fejét. – Ezt az egészet ki kell cserélni a fenébe – közölte. – Őszintén szólva fel kellene bontani az egészet és a lakás teljes vízhálózatát le kellene cserélni. Tudom – emelte fel a kezét, mikor a két férfi egyszerre hördült fel. – Mit szólnátok, ha ezt a szakaszt kicserélném gyorssegélyként? Mondjuk, olyan 200 dollárból kijön majd. – Ben elkeseredett sóhaját hallva felé fordult. – Próbáljátok meg a főbérlőt rávenni, hogy fizesse a felét. Mert ez az ő hibája. Vagy költözzetek el.

– Mintha bármelyik verzió is olyan egyszerű lenne – ingatta a fejét Ben és a konyhaasztal mellett álló székre roskadt. – Most kaptuk meg a lakbéremelésről szóló levelet, pedig már így is többet fizetünk ezért a patkánylyukért, mint kellene. Gondolod, hogy miután Tom orrára csapta a telefont a kedves főbérlőnk, majd önként és dalolva fizetné a költségek bármekkora hányadát is? – csattant fel elkeseredetten és az öklével az asztalra vágott.

– Sajnálom srácok – szólt megértően a férfi. – Annyit tudok rajtatok segíteni, hogy akár részletben is fizethettek. Joanne azt mondta, hogy jó barátai vagytok, ennyit én is engedhetek nektek.

– Szó se lehet róla – ingatta a fejét határozottan Tom. – Neked is meg kell élned valamiből, ráadásul rögtön kijöttél. Kérlek, vedd meg, ami kell és ess neki. A többit majd megoldjuk valahogy.

***

Este tíz is elmúlt, mire Sam végzett a gyorssegéllyel és magukra hagyta a két elkeseredett férfit. Tom a vacsorára vett csirkét és bort már korábban betette a hűtőbe, mert egyiküknek sem volt kedve ünnepelni. Inkább rendeltek egy jó kis olasz vacsorát az egyik közeli étteremből és most azt falatozták búskomoran. A nappali szánalmasan festett a kanapé és a fotelek nélkül. Még jó, hogy legalább volt erkélyük és a szőnyeget kitehették oda száradni és most csak reménykedhettek benne, hogy jó idő lesz pár napig, nehogy bebüdösödjön. A könyvespolcok alja is benedvesedett, de ezen nem nagyon tudtak segíteni. Mindent mégsem dobhattak ki a konténerbe. Szerencsére legalább a könyveik nem áztak el.

– Muszáj innen elköltöznünk – szólalt meg hirtelen Tom. – Tudom, hogy ha drágább albérletbe megyünk, még tovább kell várni, míg saját lakást tudunk venni, de minden dollár, amit ebbe a lakásnak nem nevezhető lyukba ölünk, olyan, mintha lehúznánk a vécén.

– Igen, egyetértek – bólogatott szomorkásan Ben és a tányérját bámulta, a villájával ide-oda tologatva egy kis falat tésztát. – Már azt is kár volt belefeccolnunk, amibe ez a javítás került, mert ezt az összeget tuti, hogy nem kapjuk vissza, viszont víz nélkül sem maradhatunk. – Kinyúlt az asztal fölött Tom kezéért és erősen megszorította. – Még így is jól jártunk, hogy csak elázott a lakás. Lehetett volna a villanyvezeték is hibás és akkor még le is ég az egész… Bár elnézve a vízcsöveket, szerintem azt is legfeljebb akkor láthatták utoljára, mikor a múlt évezredben felhúzták a falakat.

– Gondolkodtam, míg próbáltunk valami rendet rakni – szólalt meg pillanatnyi hallgatás után halkan Tom. Bennek hirtelen volt egy olyan érzése, hogy nem fog tetszeni, amit a férje mondani akar. – Tudod, egy újabb albérlet is biztos, hogy csak vinné a pénzt, hitelt pedig nem érdemes felvenni, mert azzal is csak a bank járna jól. Mi lenne, ha megkérdeném az apámat vagy a nagyit? Várj! – emelte meg kicsit a hangját, mikor meglátta Ben dühtől vörös fejét. – Nem arra gondoltam, hogy alamizsnát adjanak, hanem csak annyi kölcsönt, amiből tudunk venni egy kis lakást. A nagyi biztos segítene. Apámban nem vagyok ilyen biztos – hajtotta le szomorúan a fejét.

Ben felállt és odalépett Tom mellé, a tenyerébe fogva a férfi arcát. – Emlékszem, hogy fogadott minket a családod és nem akarom kitenni magunkat egy újabb ilyen élménynek. Biztos vagyok benne, hogy zsigerből elutasítanának, és még ki tudja, minek hordanának le. Először próbáljuk meg saját erőből rendbe tenni a dolgokat. Holnap szépen végignézzük az albérlet hirdetéseket és én is nekilátok önéletrajzot készíteni. – Vigasztalónak szánt mozdulattal cirógatta meg a párja arcát. – Végső esetben pedig, de csak is akkor, megkeressük a nagymamádat, jó?

Tom elkeseredetten bólintott, majd Bent magához húzva, arcát a másik hasába fúrta. – Utálom már a gondolatát is – nyögte ki pár perc múlva, még mindig szorosan ölelve a másikat. – Hét éve, mikor apám szinte kidobott minket, eszembe se jutott volna, hogy valaha megfordul a fejemben, hogy tőle kérjek segítséget. Hiszen még a nagyinak is csak évente egyszer küldtem levelet, nehogy az a seggfej megtudja. Adamet is biztos sikeresen ellenünk nevelte – dünnyögte most már dühösen, ahogy eszébe jutott öccse, akit utoljára nyolcévesként látott. Azóta már ő is kamaszodik és szüksége lenne a bátyjára. – Annyi mindent elvett tőlünk Robert Jeffrey Collins! – mordult fel hangosan, felnézve Ben szemébe. – Nem fogja elérni, hogy könyörögjek neki.

– Milyen kis harcias valaki – borzolt Ben kedvesen a párja hajába, és még szorosabban húzta magához. Biztosan hiányzik neki a családja, még ha neki nem is mondja. Nagyot sóhajtva lépett el Tomtól és felhúzta magához a férfit. – Ez egy borzalmas nap volt. Menjünk, bújjunk ágyba és holnap más fényben látjuk a dolgokat.

– Remélhetőleg, szebb fényben – dünnyögte Tom a hálószoba felé sétálva. – Bár nekem akkor lenne szebb, ha valaki azzal jönne, hogy az a görény Cox az éjjel megvilágosodott és ő lett a főbérlők gyöngye.

– Mindig is imádtam a humorod, szerelmem – nevetett fel Ben. – Attól félek, ilyen csodák nincsenek – komolyodott el, és úgy folytatta. – Ne félj, találunk valami megoldást a lakás gondokra. Amíg velem vagy, nem bánom, ha egy ennél is rosszabb lyukban kell meghúznom magam.

– Azért, ha nem bánod, én kihagynám az ennél rosszabbat – húzta a hálóba Bent. Gyorsan ledobálták a ruháikat és ágyba bújtak. – Szeretlek – hajolt a párja felé Tom és gyengéden megcsókolta. Pár perc csókolózás után elhúzódott és mosolyogva simított végig Ben ajkain. –  Máris szebben végződik a mai napunk – mondta, mire Ben magához húzta és szorosan összeölelkezve lassan elaludtak.

B&T

Az előző nap eseményei után hiába estek hulla fáradtan az ágyba, Ben nem aludt túl sokáig. Amúgy is össze-vissza álmodott minden baromságot, és mikor végül a nyugtalan álomból felpattant a szeme, az éjjeliszekrényen álló óra épp csak fél ötöt mutatott. Lenézett az oldalához simulva szuszogó Tomra és csak arra tudott gondolni, hogy mennyire nem mehet ez így tovább. Mindig is tudták, hogy nem ebben a lepukkant kis albérletben akarják leélni az életüket, ez a csőtörés pedig csak meggyorsítja a dolgokat. Talán még jobb is volt így. Az elvesztett munkahelyét viszont nagyon gyorsan pótolnia kell, mert ezt viszont tényleg nem engedhetik meg maguknak. Gondolatban sorra vette azokat a cégeket, akikkel együtt dolgozott és tudta, elégedettek voltak a munkájával. Hétfőn majd felhívja őket, hátha tudnak munkát ajánlani és az álláshirdetések között is szétnéz. Referencia munkákból nincs híján és elég szép sikereket írhat be az önéletrajzába, amelyekkel talán könnyebben sikerül új állást találnia.

Mély levegőt vett és próbálta félrelökni a gondolatait, hogy még egy kis időre visszaaludjon, de sajnos az álom még így is elkerülte. Percekig tartó plafon bámulás után úgy döntött, kimegy a konyhába, csinál egy kis teát magának, és hagyja, hogy legalább Tom kialudja magát, amikor megérezte a karcsú ujjak cirógatását a mellkasán.

– Felébresztettelek? – suttogta halkan. – Nem akartam.

– Miért nem alszol még? Ki kellene használnunk, hogy itt a hétvége – dünnyögte álomtól karcos hangon Tom, miközben keze folyamatosan simogatta Bent.

– Próbáltam visszaaludni, csak tudod… nem igazán akart összejönni – fogta meg a simogató kezet és összefonta az ujjaikat. – Már ott tartottam, hogy inkább hagynom kellett volna, hogy más vigye el a projekt sikerét és hogy hülye voltam, amiért felmondtam, de… – morcosan összehúzta a szemét –, ehh, hülyeség, mi? Úgyse ment volna.

Tom, ahhoz képest, hogy az előbb ébredt, szokatlan fürgeséggel ült fel és hajolt a párja felé. – Nem vagy hülye! Meg ne halljam még egyszer – mordult fel mérgesen, villogó szemekkel nézve a másik zöld szemeibe. Beletúrt a rövid barna hajba, majd Ben vállaira támaszkodva még közelebb hajolt. – Nagyon jól tetted, hogy ott hagytad őket. Meddig tűrnéd még, hogy az a sunyi, tehetségtelen Alex kihasználjon? És abból, amit elmondtál egyértelmű, hogy a főnököddel szépen összejátszanak. Inkább összehúzzuk a nadrágszíjat, de nem dolgozhatsz ilyen seggfejeknek. Világos voltam?

– Igen, az voltál – mosolyodott el, majd a fölé hajoló arcot a tenyerébe véve közelebb húzta magához Tomot és alaposan megcsókolta. Elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy a párja megérti és támogatja a döntéseit, bármit is hozzon az élet. – Köszönöm – suttogta még, amikor végül elváltak az ajkaik és kényelmesen elhelyezkedve Tom karjaiban, visszahúzta magukra a takarót.

– Hiszen tudod: jóban, rosszban – kuncogott fel Tom. Pillanatnyi csend után, játékosan megbökte Ben oldalát. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy most alhatsz? Te keltettél fel! Mindenféle értelemben – dünnyögte közelebb simulva a férjéhez, hogy a másik érezze miről is beszél.

A lassú, ámde szenvedélyektől nem mentes szerelmeskedés után egyik férfinek sem jelentett gondot, hogy visszaaludjon. Kimerülten szunnyadtak el, összebújva a takaró alatt.

***

Amikor újra felébredt, ezúttal már sokkal jobb hangulatban, a szombat reggeli nap álmos sugarai már próbáltak bekukucskálni az összehúzott sötétítő függöny mögött. Tom ezúttal észre sem vette, hogy felébredt. Mikor Ben derűsen megpuszilta a homlokát, csak motyogott valamit,  majd mélyebbre fúrta magát a párnába és durmolt tovább.

A fürdőszobai kitérő után elindult a konyhába és halkan nekiállt egy laktató reggelit összekészíteni. Tőle eltérően Tom nem szerette a kávét, így az ő bögréjébe megcsinálta a párja kedvenc, erős teáját cukorral és citrommal, magának pedig főzött egy adag kávét, és amíg a sütőben megmelegedtek a fagyasztóból elővett bageleket, nekilátott egy könnyű omlettnek. Minden finomságot elővett a hűtőből, amit csak talált, sonkát, sajtot, kolbászt, az ablakpárkányon lévő cserepekből vágott némi zöldfűszert és a végére egy igencsak fejedelmi reggeli állt elő.

Miután mindennel elkészült, az egészet egy nagy tálcára tette és lábujjhegyen osonva visszament a hálóba. A tálcát letette maga mellé az ágyhoz, és visszabújva Tom mellé játékosan cirógatni kezdte a férfit.

Tom jó pár percig meg se mozdult, hagyta, hogy Ben kezei elkóricáljanak a testén. Végül kuncogva megragadta a másikat és maga alá fordítva fölé gördült. – Nem igaz, hogy nem hagyod aludni az embert – morogta Ben fülébe vigyorogva. – Tudod a Jóisten azért találta ki a hétvégét, hogy jóóóóóóóó sokáig ágyban legyen az ember.

Ben elfogadta Tom játékos kihívását és egy darabig még kényeztették egymást, majd a játéktól kissé zihálva elhúzódott a férfitól, és a párnát a háta mögé támasztva felült.

– Ezért is hoztam neked ágyba a reggelit, hogy minél tovább élvezhessük Isten eme csodálatos találmányát – kontrázott rá Ben nevetve és az ágy mellé nyúlva felemelte a csodásan illatozó tányért. – Remélem, ezzel kiengesztelődsz a korai ébresztő miatt.

Tom végignézett az isteni illatú omletten és ragyogó mosolyt villantott a párjára. – Ma nem én voltam a soros reggeli készítő? – kérdezte, de már nyúlt is a tányér felé. – Nem mintha panaszkodnék – tette hozzá az első falat után. – Még mindig te készíted a legfinomabb omlettet.

– Ha már tegnap elmaradt az ünnepi vacsora, úgy voltam vele, hogy legalább a ma reggelünk induljon jól – mosolygott Tomra. – Bár ez már megtörtént a reggeli előtt – kacsintott pajkosan a férfira, majd az ujja hegyével letörölt egy morzsadarabkát másik szája sarkából –, jól fog jönni némi energia utánpótlás.

Tom elkapta a másik kezét és egy gyors puszit nyomott az ujjára. – Nocsak, mintha valaki itt huncutságra készülne.

– Mindig is imádtam a gyors helyzetfelismerő képességedet – mérte végig felvont szemöldökkel Tomot.

***

– Szerintem ennél jobban nem is teljesíthettük volna be egy szombat délelőtt célját – gördült a hátára zihálva Ben. Az ágynemű kusza csomóban hevert a lábuk körül, a párnákat meg már ki tudja mikor félredobták az útjukból. – Csoda lesz, ha egyáltalán lábra tudok majd állni, sőt, egyáltalán kimászni az ágyból – paskolta meg elégedetten a mellette ernyedten elterülő Tom izmos hátsóját.

– Ühüm, teljesen egyetértek veled – motyogott a párnába Tom. – Teljesen kárpótoltál az ébresztőért – fordította fejét a másik felé. – Máskor is megengedem – kacsintott Benre, aki nevetve simult hozzá. – Mit szólnál, ha egy kis erőgyűjtés után vennénk egy kis közös zuhanyt? Meleg víz, szűk hely, te és én… – halkult el csábítóan a hangja a végére, mikor meglátta Ben lelkes mosolyát. – Aztán átnézhetünk pár újságot, hátha szerencsénk lesz.

– Még akkor is imádom az ötletet, ha utána úgy kell kivonszolni a fürdőből – kuncogott Ben, aztán pár perc szusszanó után, nem egészen tettetve, hogy milyen nehezére esik felkelnie, felkászálódott az ágyból és Tom felé nyújtva a karját őt is kicsalogatta az ágyból.

Egy kellemesen üdítő zuhany és egy újabb, eget rengető orgazmus után, valamivel dél után mindkét férfi készen állt rá, hogy szembenézzen a nappal.

Tom készített néhány szendvicset és némi üdítőt, Ben kihozta a hálószobából a laptopját, leültek a konyhaasztalhoz és nekiláttak végigböngészni az interneten fellelhető lakáshirdetéseket. Már az első találati eredmények elkeseredettséggel töltötték el a két férfit, látva, hogy milyen aprócska lakásokért képesek elkérni a csillagászati összegeket.

– Ez talán szóba jöhetne – kattintott rá Ben egy kellemesnek tűnő, Tom munkahelyétől sem távol lévő lakásra. – Tudom, húzós érte az a 750 dollár, de meg lehetne nézni, nem?

– Nem biztos, hogy jó ötlet most ilyen drága lakást nézni – kezdte Tom, de látva Ben elszontyolodó arcát gyorsan folytatta –, de azért megnézni még meg lehet. Persze, azért keressünk továbbra is, hátha találunk jobbat.

– Nem, igazad van, hagyjuk ezt és próbáljunk egy másikat – erőltetett mosolyt az arcára és tovább görgetett. Sajnos a kiadó lakások többsége vagy nagy volt, vagy túl drága. – Szeretem ezt a várost, de sok szempontból nem épp a legélhetőbb – morogta újabb negyedórányi hasztalan keresgélés után. Morcosan rámutatott egy hirdetésre, amelyben két fiatal keresett lakótársakat. – Most nézd meg ezt… nem mintha beköltöznék egy ilyenbe – olvasta morcosan a leírást. – Még ha anyagilag jól is ki lehetne jönni belőle, gondolj bele, egyetemisták, akik főleg a bulinak élnek – dőlt hátra Ben láthatóan csalódottan a székén.

– Ugyan, Ben, mi is voltunk egyetemisták és bulizósak – fricskázta meg az orrát Tom. – És senki nem mondta, hogy egy nap alatt muszáj lakást találnunk. Reméljük, nem üt be egyéb csapás. Bár jó lenne a következő hónapot már máshol kezdeni.

– Igen, tudom, csak… utálom ezt az egész rohadt helyzetet – tárta szét tehetetlenül a karjait, de egyetértett Tommal. Magához húzta a férfit, mert az ölelése mindig megnyugtatta, ha feszült volt és jobb kedvre derítette, ha el volt keseredve. – Akkor majd holnap megváltjuk a világot. Vagy hétfőn – dünnyögte az arcát a férfi mellkasába fúrva.

4 Hozzászólás

  1. rozsareka says:

    Sziasztok 😊. Mosolygós hétfőt mindenkinek ❤️. Tomnak és Bennek is😍. Tuti, hogy hétfőn majd ők is el kezdenek kimászni a gödörből 🙏. Így lesz 😊? Találnak egy jó albérletet, segít nekik a tulaj, saját céget alapítanak, Alexet lebuktatják, ugye milyen szépen elterveztem😁? Na most már csak le kell írni 😇. Szinte olyan, mintha ők lennének az “Olasz módra” házaspárja, akinél javítani kell.
    Nagy ölelés a történetért, hátha így nektek is jobban kezdődik a hét ❤️!
    (Elnézést, hogy mindig kettőtökről beszélek, de mivel mindig egyik fordítja másik bétázza, vagy ketten írjátok, amelyeket imádom, olyan mintha az összes mű a közös gyerekeitek lennének 😍)
    Köszönöm!

  2. Ennek a történetnek az olvasása elgondolkoztatja az embert hogy albérletbe mennyen. Szegényeket sajnálom nem egyszerű abban a lakásban pláne hogy a főbérlő nem foglalkozik velük. Még mindig szeretem ezt a történetet. Köszi a fejezetet.

  3. Csôstöl jön a baj,szokták mondani, hát itt bejött sajnos. Egy ilyen lakástól meg kell szabadulni,ez csak viszi a pénzüket és a főbérlő egy piszok alak. Már akkor is szerettem a történetet mikor először olvastam, hiába tudom hogy mi lesz, várom a folytatást. Köszönöm 😍

  4. Még mindig nagyon sajnálom őket. Nagyon nehéz helyzetben vannak és a főbérlővel nem tudnak semmit kezdeni.
    Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?