Meleg regények/novellák írása és fordítása

Mikulás

Eredeti cím: Mikołaj

Író: Fu-chan

Fordította: Fairy

Fandom:  Saját

Korhatár: +13

Megjegyzés: Az eredeti történet a The Cold Desire lengyel oldalon megtalálható.

Tartalom: Raade újabb magányos karácsonyra számít, de aztán egy váratlan vendége érkezik…

A történet a fordító engedélye nélkül máshol nem terjeszthető!


Mikulás

Mindenkinek, aki hisz a Mikulásban,
Elsősorban, az én Szo–mnak :***

Ünnepek. Mint minden évben, újra itt vannak a ünnepek. Már majd egy hónapja több száz, égővel feldíszített karácsonyfa lepi el az utcákat. Az ember nem tehet egy lépést sem úgy, hogy bele ne botoljon egy Mikulást utánzó fazonba. Felragasztott fehér szakállal, és álajándékokkal teletömött puttonyokkal járnak fel-alá, és hangos csengővel hívják az embert, hogy dobjon már egy kis aprót az előttük álló papírpohárba.  Egy zsáknyi pénzzel kéne rohangálni ahhoz, hogy mindenkinek jusson.

Miközben arra várok egy tucat haza/dolgozni/bevásárolni/jógázni/uszodába/konditerembe igyekvő ember között hogy a kereszteződésben végre zöldre váltson a lámpa, egyre jobban gyűlölöm a minden irányból rám támadó “Jingle Bells”-t. Az emberek a könyökükkel lökdösnek, rátaposnak a lábamra, rám fújják meleg lélegzetüket. Fulladok a parfümpárában. A zöld „menj” száz év múlva villan fel. Végre! Vigyáznom kell, hogy a tolongó tömeg, nehogy elsodorjon a Subway Centrum – a legújabb bevásárló-szórakoztató központ – felé. A tömegből való szabadulásom jutalma ma pár lila folt lett. Valaki „taknyosnak” nevezett, ebben sincs semmi újdonság. Jelenleg gyors léptekkel haladok a „Map” irányába, ahol dolgozom.

A hópihék első előfutárai megülnek arcomon. Az emberi áradat egy másodpercre megáll. Rezignáltan várom a hangos ‘ahhhhhh” sóhajtásokat feltörni a torkokból, de szerencsére ez elmarad. Újabb pont az ünnepeknek. Fehér lesz. A központtól a 24. utca felé irányítom lépteim. A hó egyre sűrűbben esik, mire az ajtóhoz érek, már úgy nézek ki, mint egy hóember. Leverem a cipőimet, majd belépek a boltba. Bent meleg van és isteni illatokat érezni. A fenyő és forró csokoládé fantasztikus illata keveredik a fűszerek és forró fahéjas sütemények aromájával és mind azt kiáltják felém, hogy „Ünnep! Raade, Ünnep! Itt van az Ünnep!”. Megbeszélem magammal, hogy nem szeretem az ünnepeket. Mind a ketten blöffölünk. Joy a pult mögül nevet rám.

– Kellemes ünnepeket, Raade!

– Kellemes ünnepeket, Joy, nagy ma a forgalom?

Felváltva dolgozunk a „Map”-ban. Egyik nap ő, másik nap én. Mind a kettőnknek így a legkényelmesebb. Lehet, ha munkáról van szó, egy édességbolt nem az emberek álmainak netovábbja, de nekem nincs miért panaszkodnom. A tulajdonos csak a bevételért szokott eljönni és, hogy kiadja az utasításait, de ezen kívül ez a mi királyságunk. Valójában, ma Joy van soron, de neki férje és két kislánya van, sokkal nagyobb szüksége van a szabadnapra, mint nekem. Így átvettem tőle két napot. Ma, holnap és karácsony napján dolgozom, cserébe a szilveszter és újév napja az enyém lesz. Ez egy tisztességes csere. Ma nem nagy a forgalom. Felakasztom a kabátom a fogasra, majd a derekam köré kötöm a hosszú, levendula színű kötényt. Joy arcon puszil búcsúképpen. Kérdezi, hogy velük tölteném-e az ünnepi vacsorát szenteste, mert nem szeretné, ha egyedül lennék. – Nem leszek egyedül – biztosítom és közben utálom magam ezért a hazugságért. Hosszabb beszélgetésre szerencsére nincs időnk. Egy idősebb, sötétbőrű nő jön be, hogy marcipánfigurákat vásároljon hat kisunokájának. Mosolyogva hallgatom a róluk szóló történeteket, lopva Joy távolodó piros kabátja után nézve. Az idős hölgy nagyon kedves; kellemes ünnepeket kíván nekem. Megkérem, hogy várjon, majd hat vaníliás nyalókát dobok a szatyrába. Grátisz. A bolttól.

 Mikor kimegy, a kasszába dobok két dollárt. Részemről az ajándékozást ezennel letudtam.
Amikor nyolc órával később hazaérek, csak arra vágyom, hogy mindenki hagyja abba a rám való mosolygást. Több fogat láttam a mai napon, mint egy munkával elárasztott fogorvos. Úgy érzem, mintha mindenki rám vicsorogna, ráadásul az én ajkaim is szinte belemerevedtek egy idióta, hamis mosolyba. Erővel levarázsolom magamról a mosolyt. A kutya az ajtóban állva csóválja a farkát.

– Szia, öreg! – Leülök a padlóra, és hagyom, hogy végignyalja az arcomat – Én is örülök, hogy látlak.

Hosszú sétára indulunk. A kutya boldog, és izgatott az egyre nagyobb hótakarótól; én átfagytam és fáradt vagyok. A város központjától távol, szerencsére kevesebb mosollyal találkozom. Sokkal jobb hangulatban térünk haza. Testvériesen megosztom a kutyával a chipseket; együtt nézzük a horrort a tévében. Végül mind a ketten elalszunk a kanapén.

Újabb ünnepi nap. Az utcákon kevesebb ember lézeng. Haldoklik a város. Mindenki az ünnepi asztalnál ül, az illatos fenyőfa és a szilvapuding mellett. Már órák óta nem volt vevőm, de a Map este hatig nyitva tart. Bár engem még soha senki nem ellenőrzött, én egy felelősségteljes ember vagyok.

Sikerült elterveznem a mai estémet. Mikor végre bezárom a bolt ajtaját, már sötét van. És csend. A metró bejárata mellett megveszek egy árválkodó fenyőfát. Ilyenkor már senkinek sincs szüksége rá. Hat megállót utazok, szeretetteljesen magamhoz ölelve hallgatag, szúrós kedvesem. Az ünnepek megint győztek. Nem tudom, nem szeretni. A kutya a fa körül őrjöngve ugrál. Mikor a talpba állítom a fát, kiderül, hogy ferde és túl széles is az én kis lakásomhoz mérten. Nem törődök vele. És nem hagyom, hogy a kutya a fa alatt intézze el a dolgát. Az ágakat piros gömbökkel öltöztetem fel. A kutya megpróbálja megenni az égőket. Elveszem tőle.

A fenyőfa miatt drasztikusan lecsökkent az életterünk. És most szó szerint be kell préselnem magam a konyhába. Már közeleg a kilenc óra, mikor végre leülünk az ünnepi vacsorához. Van csillogó szilvapudingunk, popcornunk és fagyasztott lasagne-nk. A földre terítem a szalvétát. A kutya örömmel dugja a képét a tálkába. Boldog karácsonyt kívánok neki. Ő nem foglalkozik velem, jobban érdekli a tálka alján lévő szaft. Kiöntök magamnak egy pohár vörösbort és nem szólok hozzá. A rádióban valami pasas épp arról kornyikál, hogy fehér karácsonyra vágyott. Nos, sikerült beteljesíteni a vágyát. Kikapcsolom a rádiót. A tévében sincs semmi. A kutya nekiáll megenni a pudingot. Még egy kis bort öntök magamnak.

A második üveg vége előtt telefonál Joy. Kérdezi, hogy szórakozom. Azt válaszolom neki, hogy csodásan. Azt mondja, ha akarok, menjek fel hozzájuk. Nagyon szeretnék. De nem megyek. Neki ott van a saját családja. Nekem itt a sajátom – a kutya. Ez végül is családi ünnep. Leteszem a telefont és közlöm a kutyával, hogy szeretem őt. Válaszul felnéz az egyik szemével, és egyet csóvál a farkával. Elfogyott a bor. A szalvétát megfogom, majd a rajta lévő cuccokkal együtt a mosogatóba viszem. A kutyának sikerült megszöknie.

Egyszer a mosogató alatti szekrényben láttam egy kis innivalót. Brandy az előző lakóktól. Elmerülök a szekrényben. Találok egy bontatlan üveg mentalikőrt. Hogy ez mentalikőr, csak akkor derül ki, mikor pár ujjnyi port sikerül levakarnom az üvegről. Megmosom az üveget és egyenesen abból iszom. Olyan erős, hogy alig kapok levegőt. Még a lábujjaimban is érzem a hatását. Még egyet kortyolok.

A kutya elkezdi tettetni, hogy neki ki kell mennie. Kimegyek vele. A park olyan csendes, mint egy temető. Hideg. Még jó, hogy elhoztam magammal a likőrt. A kutya őrült módjára rohangál. Én pedig utána, de csak a tekintetemmel. A hó megint elkezd hullani. A zöld ital az üvegemben kezd kihűlni és egyre sűrűbbé válni. A kutya a hóban hempereg. Én pedig vele együtt, hadd legyen jó estéje.

Éjjel egy körül érünk haza. A fenyőfa illatos és világít. Gyönyörű. A kutyának is tetszik. Rögtön meg is jelöli, pedig most jöttünk vissza a sétából. Semmit sem mondok, hadd legyen neki. Én nem kapok tőle ajándékot. Nem baj, örülök, hogy velem van. Egy egész sonkát kap tőlem a hűtőből. Gyanakodva néz rám, de elveszi. A szőnyegre megy vele, leteszi rá. A szőnyegen hatalmas zsíros folt keletkezik. Nem számít, hadd legyen neki. A karácsonyfa égői csodálatosan csillognak. Ideje lefeküdni. Mielőtt ellepne az álom, eszembe jut, hogy valamit elfelejtettem. A zoknis fiók nagy csattanással esik a padlóra. Hülye, hiszen nem is rántottam meg olyan nagyon. Ronda, piros, vastag zoknit keresek. Megtalálom. A radiátor felé a falra szögezem a lehető legkisebb szöggel, amit itthon találok. A kutya nem foglalkozik a zajjal. A sonka mellett fekszik és a farkát csóválja. Rosszul vagyok ettől a farkcsóválástól. Megiszom a többi likőrt, majd az üres üveget a kisasztalra teszem. Hülye, összetörik a padlón. Majd holnap feltakarítom. Megtámad a konyhaajtó. De én bátor vagyok, és tovább megyek. Sikerül előszednem egy doboz két százalékos tejet és egy csomag kekszet. A kekszek leesnek a földre. Lehajolok értük. Megtámad a padló. Fáj a fejem. Hülye. Hülye padló. Hülye kekszek. Hülye ünnepek. Nevetek. Hisztérikusan. Annyira nem akartam egyedül lenni. Mindjárt felállok – ígérem magamnak. Csak előbb a világ újra álljon meg és ne forogjon ennyire. Csak egy kicsit. Álljon meg. Álljon me…

Mikor kinyitom a szemem, sötét van. A szobából a karácsonyfaégők lágy fénye vetül csak felém. Valami nem stimmel. Még mindig részeg vagyok, nem tudom összeszedni a gondolataimat. Valami megmozdul a fejem alatt. Megemelem a fejem. Rám nevet. Azon tűnődöm, mi volt abban a likőrben. Kezét a homlokomra teszi. Kellemesen hűvös. Kezd visszatérni az eszem. Nagy nehezen. Fejemmel a térdére támaszkodva fekszem. Ő pedig a földön ül, háttal a szekrénynek támaszkodva. Issza a tejet, egyenesen a dobozból és mellé a kekszeket eszi. Ez lehetetlen! Felugranék, de nem tudok. Óvatosan feltápászkodom a térdéről és mellé ülök. Felém nyújtja a dobozt. Mohón iszok és rosszul leszek tőle.

– Ki vagy? – kérdem, pedig nagyon is jól tudom, ki ő.

– Nagyon jól tudod, hogy ki vagyok – válaszolja mosolyogva.

– Nem hiszek benned.

– Ha nem hinnél, nem lennék itt.

– Másképp kellene kinézned – menekülök a valóság elől.

– Jobban szeretnéd így? – egy pillanattal később pedig már egy kövér, piros ruhás, fehér szakállú, fehér hajú, ezüst szemüveges öregember ül mellettem.

– Nem.

Visszaváltozik. A haja fehér marad, de fiatal lesz. Jóképű. Már nincs sem szakálla, sem szemüvege. Eltűnt a hatalmas hasa és az arca sem olyan pufók. A piros palástját is eltűntette. Most egy fekete nadrág és egy barackszínű ing van rajta.

– Minek jöttél?

– Ajándékot hoztam. Jó voltál egész évben.

– Huszonnégy éves vagyok – ellenkezek, de azért meg akarom nézni az ajándékokat. Nem bírok felállni. Négykézláb mászok át a szobán, ami még mindig forog. Ő pedig jön utánam. A zokniból egy aranyszínű papírba bugyolált csomag kandikál ki.

– Mi ez?

– Majd reggel megnézed – csap a kezemre.

A kutya még csak ki sem nyitja a szemét. Szép kis házőrző. És ha ez a pasas meg akarna ölni? Egy pillanat! Lehet, hogy tolvaj! Gyorsan megfordulok. Hiba volt. Egy pillanatra képtelen vagyok kinyitni a szemeim. Szédülök. Rosszul vagyok.

– Takarodj – morgom összeszorított fogaim közül.

Érzem, ahogy fölém hajol. Fagyöngy és fagy illata van. Hogy lehet ez?

– Azért jöttem, hogy ne legyél egyedül – suttogja.

Erre már nem tudok mit mondani. Elkezdek sírni, pedig gyerekkorom óta nem sírtam. Mint egy gyereket, úgy ölel magához. Ringat. És én nem tudom abbahagyni a sírást. Mert egyedül vagyok.

– Reggel majd meglátod, hogy van még egy ajándékom a számodra – mondja halkan.

– Mi az? – hüppögöm.

– Mondjuk, hogy nem leszel másnapos.

Együtt nevetünk, pedig érzem, hogy minden alkalom, mikor kinyitom az ajkaim rizikós. A likőr levegőzni akar. Nem engedem meg neki. Forog velem a világ. De egyre lassabban, egyre kellemesebben. Végül már csak ringatózok, álmosítóan.

– Boldog karácsonyt, Raade – hallom még, de utána már csak a csönd marad.

Reggel elalszom. Az üres utcákon rohanok, közben azon agyalok, részegen milyen hülyeségeket összeálmodik az ember. Csak ekkor tűnik fel nekem, hogy nem vagyok másnapos. Két üveg bor és egy üveg likőr után, ez kész csoda. Arra a megállapításra jutok, hogy ez önszuggerálás. Annak ellenére, hogy soha nem tettem még ilyet, a zebránál átmegyek a piroson. A semmiből egy autó kerül elém. Az úttesten ülök és levegő után kapkodok. A mellkasom úgy fáj, hogy majd megőrülök. Valaki fölém hajol.

– Nicolaus – tör ki belőlem.

– Honnan tudod, hogy ez a nevem? – a férfi láthatóan ledöbbent.

– Tippeltem.

Segít beülnöm az autóba, majd hazavisz. A nadrágom kiszakad és vizes. Nicolaus megígéri, hogy holnap benéz. Magam sem értem miért egyezem bele. A kutya csodálkozva néz rám. Meglepve veszem észre, hogy valami van a zokniban. Kibontom az arany papírba csomagolt ajándékot. Egy nadrág, mely ugyanúgy néz ki, mint az, ami tönkrement.

Furcsán érzem magam.

Egy évvel később

– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz eljönni? – kérdezi Joy.

– Biztos vagyok – mosolygok rá, majd boldog karácsonyt kívánok neki.

– Üdvözöld a nevemben Nicolaust – puszil meg, majd hazafelé indul.

– Át fogom adni – ígérem.

Bezárom a Map ajtaját, majd az épület előtt parkoló autóba ülök. Nicolaus rám nevet, majd gyengéden megcsókol.

– Boldog karácsonyt, Raade – mondja.

– Boldog karácsonyt. Joy üdvözöl…

Vége

11 Hozzászólás

  1. Kedves történet volt, de nagyon rövid… Szívesen olvastam volna még többet is a kapcsolatukról.

  2. Charlotte says:

    Aranyos történet. Szívesen olvastam volna még kettőjük románcáról. Hát igen, felnőttként egy ilyen mikulásnak örülünk 🙂

  3. Köszönöm, aranyos volt. Kissé kettős érzést kelt bennem ez a szereti nem szereti dolog, szerintem valaki vagy szereti vagy nem az ünnepeket. Én nem vagyok egyedül de évek óta nem ünneplem, engem csak az egy hét szabi érdekel :D. Nagyon örülök viszont hogy megkapta a jó gyerekeknek szánt ajándékot 🙂

  4. Koszonom, aranyos kis tortenet, szivesen olvastam volna meg roluk, s kapcsolatukrol, nekem nagyon hirtelen volt az ugras s talalkozastol a kovetkezo karacsonyig.

  5. Igazi mikulásos történet. Köszi szépen. Utólag is boldog mikulást.

  6. Az aranyos volt! Nem jó egyedül…
    Köszönöm és boldog mikulást nektek is!

  7. Aranyos történet! Nincs folytatása? Nekem tetszett. Köszönöm szépen!

  8. miletta says:

    Szia aranyos történet egy kicsit kusza mindha az író mindent meg akart velünk osztani ebben a rövid torténetven. Nekem vége egy kicsit befejezetlen mert nem derült ki hogy és mikor jöttek össze

  9. Érdekes kis történet volt, köszönöm, hogy elhoztam nekünk. Mondjuk nekem kicsit kusza és kapkodós volt, egy picit bele zavarosban. Maga az alapötlet tetszett csak a kidolgozás volt nagyon kezdetleges, jó lett volán pár mondatban megismerni a főszereplő történetét, miért van egyedül, miért nem szereti a karácsonyt, meg ilyenek.

  10. Tuzvarazs says:

    Kedves történet volt. Boldog Mikit mindnenkinek! 🙂

  11. Köszönöm, jópofa kis szösszenet! Boldog Mikulást neked is! 😍

Vélemény, hozzászólás?