Rám ismertél már? – Szabadon olvasható

Mr. X

Jacob kitette a huszadik – egyben utolsó – színes hirdetését a Burns épületben lévő üzenőtáblára és elindult vissza a Linkbe, ahol a könyvtár és az éttermek voltak. Megrázta a bőrszíjas órát, amíg a lapja a csuklója belső oldala felé nézett. Majdnem kilenc volt. Sietnie kell a filmművészet előadásra. De mi van, ha tesz egy gyors kitérőt és ellenőrzi a tábla felé, hogy lássa, tépett-e le bárki is a telefonszámos fülecskékből.

Mivel a most már ex-lakótársa, Stephanie múlt pénteken összecsomagolt és elment, Jacob nehéz helyzetbe került. Szüksége volt egy új lakótársra – sürgősen. Abban azonban biztos volt, hogy ez alkalommal gondosan kikérdezi őket. Nem engedhet meg magának egy újabb Stephanie-féle fiaskót.

Az első táblánál megállt.

Pislogott.

Mi? De hiszen ide ragasztotta. Máris eltűnt? Nem jól ragasztotta volna fel? Leesett valahová? Jacob bekukkantott a többi hirdetés alá, a földre, még a szemetes és a fal közötti résbe is. Eltűnt.

Túltette magát a morcosságon és ellenőrizte a másikat, amit a sarkon lévő táblára ragasztott. Az is eltűnt.

Mi a fasz? Az összes eltűnt?

Annak ellenére, hogy tudta, el fog késni az előadásról, újra körbement és megnézte az összes táblát, ahová csak kitette a hirdetését.

Egyik sem volt ott.

A Burns épületben – az utolsó helyen, ahová a lakótárs-kereső hirdetését kitette – bosszúsan felhorkant, fogta a kék rajzszöget, amit használt és az öklébe szorította. A tű belefúródott, éles fájdalomnyilakat küldve a tenyerébe, és Jacob épp csak lenyelte a káromkodását. Kinyitotta a táskáját, elővett egy tollat meg egy vonalas lapot és írt egy újabb üzenetet.

Ez a bűnösnek szólt.

Kitette a Linkbe, ahol a legtöbb ember láthatta.

Rejtélyes hirdetés tolvaj!

Miért? Nem tetszett a rajzom?

Annyira szemfájdító volt, hogy mennie kellett?

Miután kitűzte az üzenetet, a terem felé szaladt, ez egyszer örülve a hatalmas, háromszáz férőhelyes előadóteremnek, ahol a filmművészet előadásokat tartották és csendesen becsusszant a hátsó sorban egy üres helyre.

A professzor, egy középkorú, kecskeszakállas férfi, aki a saját viccein nevetett, lent járkált az emelvényen.

– A tanáraitok kétfős csoportokra osztottak be titeket az év első feladatához, és a véleményük szerint mind alig várjátok. Élvezettel fogom megnézni és osztályozni az eredményeket. Tartsátok észben, hogy figyelni fogom a filmkészítési technikákat, a filmezés technikai oldalától kezdve egészen az interjú mindenre kiterjedő alkotókészségéig. 

Jacob az ajkába harapott és végiglapozta az utolsó órai jegyzeteit, amelyikre két héttel korábban bement. Aztán végigment a jegyzeteken, amit Scott küldött el neki e-mailben a tegnapi előadásról. Semmilyen feladat nem volt megemlítve.

A műanyag toll megreccsent a markában. A homlokához emelte és megvakarta vele a szemöldökét. Vett egy mély lélegzetet és a tömegben Scottot kereste.

Scott: sok mindennek az oka.

Jelenleg ő volt az oka annak, hogy Jacobnak fogalma sem volt erről a feladatról.  És valahogy tudta, hogy ez szándékos.

Azóta, hogy hat hónappal korábban szakítottak, kerülte a srácot. Amikor megkapta az új tanév órarendjét és felfedezte, hogy ugyanarra a kurzusra járnak – az időbeosztása pedig nem engedi a változtatást – küldött Scottnak egy levelet, amiben megkérdezte, hogy járhatnának-e felváltva. Elküldik egymásnak a jegyzeteiket, és ennyire terjedt ki a kommunikációjuk, nem számított, bármennyire is könyörgött Scott, hogy beszéljenek. 

Egyszerűen nem volt rá képes.

Még nem. Nem állt készen.

Csakhogy úgy tűnt, Scott rákényszerítette.

– Eh, micsoda baromság – mormolta az orra alatt, és bár megpróbált az előadás hátralévő részére koncentrálni, alig  fogta fel a lényeget, helyette elveszett a múltban. Scottal. A régi Scottal. Azzal a Scottal, akivel együtt jártak gimibe. Aki hét évig a legjobb barátja volt. Az első, akibe belezúgott. Aztán az első barát lett. Majd első szerelem. Most első ex.

Jacob újra végignézett az előadón, de sehol sem látta Scottot. A konzulensük, David azonban elől ült. Talán elkaphatja őt az óra után és kiderítheti, hogy ki lesz a párja a feladatnál…

---

Rendben, megtudta, hogy ki a párja.

De nem a tanárától.

Ahogy az óra után ment lefelé a lépcsőn, hallotta, ahogy a nevét kiáltják. – Jacob!

Borzongás futott végig rajta a hangot hallva. Nem kellett keresnie a srácot, akihez tartozott, gyorsan felsietett a lépcsőn, hogy bizonytalan mosollyal az arcán találkozzon vele. Scott.

Jacob legszívesebben visszafordult volna arra, amerről jött, szeretett volna eltűnni onnan a francba, de a lábai elárulták őt, mozdulatlanságba dermedtek.

– Hé – szólalt meg Scott, félresöpörve egy kóbor, sötét tincset az arcából. – Örülök, hogy látlak.

Diákok nyomakodtak keresztül rajtuk, morogva, hogy álljanak már el az útból. Ő meg végre a hangjára talált.

– Nem említetted a feladatot az utolsó e-mailedben.

Scott elvörösödött. – Nos, arra gondoltam, hogy jobb lesz, ha személyesen beszélünk róla.

– Miért?

– Um – nézett le a tanárra. – Talán nem fog tetszeni, de mi ketten vagyunk egy pár.

– Mi? Nem! Menjünk és változtassuk meg most azonnal.

– Nem.

– Nem? – ismételte meg Jacob.

– Úgy értem, elvileg felnőttek vagyunk, igaz? Tegyük félre a problémáinkat és csak csináljuk meg a projektet. – Scott az ajtók felé intett. – Menjünk, beszéljük meg, és mindent elmondok róla.

---

Mentek. Beszéltek.

Jacob egész idő alatt nehezményezte, hogy Scott olyan higgadtan viselte az egészet, és úgy tett, mintha az utóbbi hat hónap meg sem történt volna.

– A fenébe – szólalt meg az exe, a telefonján lévő órára pillantva. – El fogok késni a következő órámról. Szóval találkozhatunk holnap, hogy átfussuk a részleteket? Tudod mit? Mondd el filozófián. Most rohannom kell. Na, később!

Scott a színház épület felé rohant, Jacob pedig felsóhajtva indult el az ellenkező irányba. Volt egy lyukasórája a következő előadása előtt. Tökéletes idő egy kávéra és egy kis olvasásra.

A Linkbe visszatérve, úton a kávézó felé, megnézte a táblát. Nem igazán tudta, mit vár. Talán mélyen legbelül elképzelte, hogy a Hirdetés Tolvaj meggondolta magát és visszatette az összes hirdetését.

Amit nem várt a tábla szemügyre vételekor, egy válasz volt az üzenetére.

Nem, nem ez volt az oka!

Jacob elővette a törött tollát a táskájából és firkantott egy gyors megjegyzést a kitűzött papír alsó felére.

Rejtélyes hirdetés tolvaj!

Akkor talán fenyegető volt? Talán te is olyan homofób fasz vagy, aki utálja a szivárványt? Vagy csak egy agyatlan pöcs, aki úgy érezte, ahhoz, hogy megszabaduljon az aggressziójától, le kell tépnie a hirdetéseimet? Bármelyik is a helyzet, remélem a napod fokozottan javult a hirdetéseim megtámadásától. Talán még vállon is veregeted magad és mész sör pongozni, hogy megünnepeld.

– Jacob

Már fontolgatta, hogy kidobja a tollát, de még működött – éppen csak -, és ez volt az egyetlen kék tolla. Visszadugta a táskájába és folytatta az útját a kávézó felé, a szokásos délelőtti kávéjáért. Beállt a kígyózó sorba és tizenöt percnyi várakozás után a kávés pohár már a kezét melengette.

Belekortyolt a kávéjába és olvasott egy kicsit a következő órájához. Kifele menet megint elhaladt az üzenőtábla előtt. Az utolsó, amire gondolt a hirdetés tolvajának írt üzenete volt. De figyeled? Volt egy válasz üzenet.

Kedves Jacob!

Talán teljesen más oka volt. Talán azért tépték le a hirdetéseidet, mert valakinek annyira szüksége van a szobára, hogy nem akar versenytársakat. Javasolhatom, hogy gondolkodj el azon, hogy az agyatlan pöcsöd meglehet, hogy valójában okos kis fickó? Talán még hallani fogsz róla a közeljövőben 😉

– X

Jacob a fejét csóválva olvasta el újra. Milyen merész! Megint elővette az akadozó tollát és egy új üzenetet írt.

X?

Komolyan remélem, hogy nem vagy annyira megtévedve, hogy azt hiszed, elfogadom a nyalizásod. Nem vagyok az a veszekedés után könnyen békülő srác. Habár, értékelem a próbálkozást.

-J

Vigyorogva tette el a tollát és elrohant az egyszeri és megismételhetetlen filozófia órájára. A kis terem zsúfolásig tele volt és csak két lehetősége maradt ahová ülhetett. Az egyik rögtön a sor közepén, amihez az kellett, hogy felállítson vagy hét embert, vagy közvetlenül elől, ahol Stau professzor állt csípőre tett kézzel.

Az volt az a hely, ahová a kérdések özöne áradt.

– Milyen jogokat kell a kormánynak védenie? Milyen kötelezettségei vannak az egyéneknek ezzel a kormánnyal szemben? Ha vannak?

Jacob elkapta, ahogy Scott rávigyorog az előadó távolabbi sarkából, ahogy felállította a félsornyi diákot, hogy eljusson a középső székre. Sietősen leült és fülig merült a jegyzeteibe.

A rettegett Kérdések széke mellett egy szőke srác felhorkant azon, amit az oktató mondott. A diákok egységesen visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy Stau professzor összehúzott szemmel néz rá. Mr. Szőke horkantó nem tűnt idegesnek, mikor a nő kérdésekkel támadt neki. Egyszerűen megválaszolta őket.

Néhány perccel később Jacob telefonja rezegni kezdett. Előhalászta. A szám ismeretlen volt. Arra gondolva, hogy a rejtélyes tolvaja szeretné megnézni a lakását, megnyitotta az üzenetet.

Scottól jött:

Bátor ez a fickó. 😛

Kíváncsi vagyok, hogy olyan dögös-e, mint te. Hátulról nehéz megmondani.

Szóval mi a válaszod a holnappal kapcsolatban?

Jacob újraolvasta az üzenetet. Kíváncsi vagyok, hogy olyan dögös-e, mint te? Na, ettől a mondattól a földhöz vágta és megtaposta volna a telefonját. Egyetlen mondatban sikerült megdicsérnie őt és emlékeztetnie arra, hogy miért nem elég sosem a dicséret. Scott szerette őt, ebben biztos volt, ugyanakkor tudni akarta azt is, hogy ami köztük volt az „a” szerelem. Ahogy mondta, meg kellett győződnie róla. Ezért akart szünetet kettejük között, hogy megtudja, milyen lenne másokkal együtt lenni, csak hogy biztosra menjen, mielőtt tényleg, végleg megállapodnak.

Jacob annyit felelt: Ha nem biztos benne, akkor ez elegendő válasz.

Behunyta a szemét, azon gondolkozva, mit válaszoljon, de a szavak nem jutottak az eszébe, úgyhogy kikapcsolta a telefonját és visszacsúsztatta a zsebébe.

Mikor az óra véget ért, az alsó kijárat felé sietett, nehogy összefusson vele. Két óra között az írószerbolt felé menet (hogy új tollat vegyen), gyorsan rákukkantott az üzenőtáblára.

Mindenesetre.

És nézzenek oda!

Újabb üzenet.

Jacob!

Azt a nyalizást tegyük el egy másik alkalomra 😉

Miért választottam az X-et? Talán a bennem élő kocka mutatkozik meg (Dark Horse Comics – X, az antihős véletlenül a kedvencem). Vagy talán csak az ismeretlen levelező álnevet jelenti. Mit szólnál hozzá, ha Mr. X-ként folytatnám, hogy elkerüljük a félreértéseket?

 –Mr. X

Szóval, akkor a tolvaja egy srác. Jacob körülnézett a közelben lévő emberek között. Mennyi ideje írta Mr. X ezt az üzenetet? A közelben van még? Talán e pillanatban is figyeli őt?

Azonban a legtöbb környéken lévő ember nő volt, leszámítva egy magas, atlétát és rövidnadrágot viselő fickót, aki épp egy használt motorokról szóló cetlit tépett le.

– Mr. X – mondta ki hangosan, gondosan figyelve a pasas reakcióját, hátha ő volt az.

Semmi válasz.

Már szólásra nyitotta a száját, de becsukta. Mi van, ha az igazi Mr. X valahol másutt van és figyeli őt. Kineveti a próbálkozásait, hogy kiderítse, ki is ő?

Megcsóválta a fejét és fogta a törött tollát, hogy egy gyors üzenetet firkantson Mr. X-é alá.

Kedves Mr. X,

Szétröhögtem az agyam. Nem lesz másik alkalom.

– Jacob

---