A bejegyzés megtekintéséhez jelentkezz be!




A Szerelem a lápvidéken korábbi hozzászólásai

Moncsi73

Ez volt az első könyv amit itt olvastam, jó volt újra olvasni. Most is nagyon tetszett. Szurkoltam a boldog befejezésért.   

HAliz99

Nagyon szeretem ezeket a pikáns kis szösszeneteket.

Szép történet arról, hogy próbálnak egymás segítségére lenni úgy, hogy az ne legyen tolakodó. A történetben az tetszett a legjobban, mikor el kezdett beszélni/mesélni a másikhoz/ másiknak. A kis hétköznapi dolgokról, ami lehet másnak lényegtelen tűnne, de köztük így mélyült el a kapcsolat.

Nagyon köszi, hogy lefordítottátok.             

Tinna

            Valahogy kellemes érzést hagyott maga után, hogy Jon apja nem negatívan tekintett a fiára 🙂 köszönöm      

Rami

            Hát nagy utat tett meg Jon, és Caleb persze mindenben segített neki

Imádtam őket (is)

Tűzvarázs

A szerelem sok mindenre ráveheti az embert, még a “némát” is szóra bírhatja. Jó kis történet volt. Köszönöm a fordítást.     

titygirl

            A szerelem gyógyító ereje – akár ez is lehetett volna a történet címe, Jon karaktere elsőre sajnálatra méltónak tűnt, de jobban megismerve a háttértörténetét, valamennyire értem, hogy miért zárkózott ennyire magába, de valahogy nem tudom 100 %-osan elfogadni, hiszen saját magának ártott ezzel hosszú évekig. Caleb kissé szeleburdi, életvidám srác, aki nyitott szívvel éli az életét. Nem is igazán éreztem úgy az elején, hogy ők összeillenének, de ahogy haladtunk előre a sztoriban, mégis olyan egyértelműnek, természetesnek hatott, hogy összemelegedtek. Talán rájuk mondhatjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást és tökéletesen ki is egészítik egymást. Köszönöm, hogy olvashattam.