Meleg regények/novellák írása és fordítása

Szerelem a múltból – Szabadon olvasható

Prológus

Bellingham, Hole Bastle uradalom

2017. ősz

Gabriel Nathaniel Chambley, Bellingham grófja sóhajtva rogyott le a könyvtárában lévő kényelmes kanapéra és elgondolkodva simogatta a mellé fekvő farkasát, Rafe–et.

Megint eszébe jutott, mi a fenéért kellett a nagybátyjának tavaly elmennie arra a nyomorult hegyi túrára? Andrew bácsi mindig is annyira felelőtlen volt és most ő issza meg a levét. A nagybátyja haláláig, ő élt mint hal a vízben, angol irodalmat tanított a Northumbria Egyetemen; felügyelte a farkas rezervátumot – mindig is szívügye volt a Bellinghami birtokon és környékén élő farkasok megmentése –, és hat éve ő nevelte a most már egyetemista öccsét, John–t.

A bácsikája igazán megtehette volna azt a szívességet, hogy mielőtt meghal, nemz egy örököst magának. Andrew örök ifjoncnak képzelte magát és ötven évesen is azt hitte, hogy előtte van még az egész élet és mindennel ráér. Nos, tévedett.

És most a nyakába szakadt egy egész grófság, minden bajával és nyűgjével. Arról nem beszélve, hogy a rokonok többsége őt nézi banknak és őt akarja megfejni.

A birtok ügyei és a többi napi gond mellett lehetetlenség volt megtartani a munkáját az egyetemen. Amit nagyon sajnált, mert tényleg szeretett tanítani. De rájött, most itt az alkalom, hogy megvalósítsa régi álmát és felkutathassa családja múltját. És erre a lehető legjobb alkalom adódott azzal, hogy beköltözött ebbe az udvarházba.

Családi legenda szólt arról, hogy a 16. század végén, az 1570–es években – állítólag – isteni áldással és a királynő kegyelméből Adair Bellingham kapitány, aki I. Erzsébet királynőnek hatalmas szolgálatára volt, bár azt a mai napig senki sem tudja, ugyan mivel, lefektette a mai udvarház alapjait, melyet elnevezett Hole Bastle–nek. Adair ősnagypapa igazán eszes férfi volt, jól tudott gazdálkodni és hamarosan Bellingham már befolyásos birtoknak számított. Adairnak egyetlen örököse volt, Felix, aki örökölte apja eszét és rátermettségét, amitől a grófság egyre gazdagabb lett és a környéken Bellingham grófnak volt a legtöbb hűbérese és bérlője. Azonban a 17. század elején Felix egy vadászat során úgy döntött, jobb neki a túlvilágon, ráadásul mindezt úgy, hogy nem gondoskodott az utódlásról. Ezért egy távoli unokatestvérére Gabreeyel Nathanyel Chambleyre szállt a grófság. És itt volt egy hatalmas lyuk a család történetében. Ugyanis Gabreeyel az Oxfordon tanult ifjúként, majd a londoni társaság népszerű agglegénye volt úgy is, hogy nem rendelkezett nagy vagyonnal. Sármja és jó kedélye miatt férfiak és nők is keresték a társaságát.

Azonban 31 éves korában Gabreeyel, miután nem messze Bellinghamtől meglátogatta egy rokonát, hirtelen eltűnt a társaságból. Felix halála után elfogadta a grófi címet, beköltözött az uradalomba, hamarosan még inkább felfejlesztette a birtokot, de aztán hat–hét évvel később történt valami, ami miatt a birtok melletti falu lakói felakasztották. A történelem jótékonyan elfedte mit is művelhetett a gróf, amiért az akkor még falunak számító Bellingham lakói feldühödve végeztek vele. Öccsét, aki akkor még szinte gyermek – épphogy 17 éves volt – életben hagyták és ezek után Jonathan volt a birtok ura.

Gabrielt mindig is érdekelte, hogy mi történhetett azzal az ősével, akiről a nevét kapta. Szórakozottan simított végig arca jobb oldalán, ahol egy gyerekkori sérülés nyomán halvány sebhely futott végig. A sors furcsa fintora, hogy állítólag annak a bizonyos 17. századi Gabrielnek is volt egy sebhely az arcán. Gyerekkora óta izgatta ez a titokzatos férfi, akiről mindenki áradozott, aztán mégis valamiért megölték. És ő tudni akarta, hogy miért. Biztos volt benne, hogy valamilyen titok van itt. Talán áruló volt? Vagy elszerette valakinek a feleségét/lányát? Annyi, de annyi kérdése volt és Gabriel tudni akarta a válaszokat.

Gondolataiból Rafe morgása rángatta ki. A könyvtár ajtajában a komornyik állt, elég sötét arckifejezéssel.

– Mi a gond, Sidney? – kérdezte Gabriel, bár nem volt benne biztos, hogy tudni akarja.

– Uram, míg ön kint tartózkodott, az öccse telefonált, hogy egy hét múlva érkezik a szobatársával.  – Ezt hallva Gabriel arcán örömteli mosoly ragyogott fel. Két hónapja nem találkozott a fiúval, akkor ment vissza a Harvardra, az utolsó évére. Hirtelen ráncba szaladt a homloka, mert eszébe jutott… – És azt üzeni – szólalt meg újra a Sidney – hogy először önt hívta uram, de szokás szerint nem vette fel a mobilját. – Szinte szemrehányó tekintettel nézett fel a férfira. Gabriel homlokán a ráncok még inkább elmélyültek, mikor a zsebébe nyúlva rájött, hogy tényleg nincs nála a mobil. De akkor hol van?

– Köszönöm, Sidney – legyintett végül lemondóan. – Biztos megint a szobában hagytam. De nem is gond, hiszen maga mindig átveszi az üzeneteket – tette hozzá engesztelő mosollyal, de a férfi arcáról nem tűnt el a mogorvaság.

– Igen uram. Bár nem vagyok üzenetrögzítő – morogta még az orra alatt, de nem olyan halkan, hogy azt Gabriel ne hallja meg. A férfi erre csak halkan felkuncogott. Kamaszkora óta ismerte a férfit és tudta, hogy házsártos kinézete és morgása ellenére jólelkű és megbízható munkaerő.

Úgy döntött, ha már megzavarták elmegy zuhanyozni és egy korai vacsora után visszajön és nekiül egy újabb adag régi irat átnézésének. Egy hónapja találta az egyik régi szárny pincéjén azt a hatalmas ládát, amiben mindenféle 16–17. századinak kinéző papírok, naplók szerepeltek. Reménykedett benne, hogy talál majd valamit Gabrielről.

***

Egy héttel később, még mindig ugyanazzal az izgalommal lépett be a könyvtárba Rafe kíséretében, mint addig minden korábbi estén tette. Öt nap alatt a láda nagy részét sikeresen átnézte, de még igazából semmi figyelemfelkeltőt nem talált. Ennek ellenére szorgalmasan lejegyzetelt mindent a laptopjába és az érdekesebb iratokat még be is szkennelte. Amit már átnézett, azt precízen az egyik irattálcára helyezte, hogy a későbbiek folyamán beköttettesse őket. Ragaszkodott a család múltjának minden egyes darabkájához.

Már éjjel három is elmúlt, a fáradtságtól alig látott és épp eldöntötte, hogy ideje aludni menni – hiszen reggel érkezik az öccse és biztos, hogy a srác megjegyzést tesz, ha meglátja, hogy bátyja szeme alatt megint hatalmas fekete karikák vannak –, mikor elképedten felszisszent a kezében tartott vékony naplószerűségnek összefűzött lapokat nézegetve. Egy háztartási napló belső borítójába volt becsúsztatva, mintha valaki nagyon el szerette volna dugni ezt a valamit.

Gabriel kíváncsian forgatta a nem túl vastag, durva fonallal, láthatóan bizonytalan kézzel összevarrt papírfüzért. A külsejére semmi sem volt írva, de a papír minősége jó volt.

Pár percnyi nézelődés után Gabriel rászánta magát és kinyitotta az első oldalnál. Hangosan felzihált és döbbenten kapott levegő után, mikor meglátta a még nem férfias, de már nem is gyerekes kézírást.



Egy igaz szerelem története

1637. november – őszutó – enyészet hava

  Bellingham, Hole Bastle


Tisztelt Uram avagy Hölgyem, ki most ezen sorokat tartod a kezedben. Engedd meg, hogy megismertessem veled egy olyan szerelem történetét, mely gyönyörű, mégis fájdalmas volt és amelyet a féltékenység és e kor szelleme nem tudott elviselni, ezért eltaposott.
Olvasd hát szavaim és tárd ki szívedet. Felejts el minden előítéletet és minden beléd nevelt elutasítást. Mert mondom néked, hogy Gabreeyel Nathanyel Chambley és Mikael Bureau
története megváltoztatja a világod.

Jonathan Aidan Chambley, Bellingham grófja

1 Hozzászólás

  1. Örülök, hogy ez az írás is viszonylag hamar felkerült újra. A régi és az új szerelem, a régi kor és a ma párhuzama nagyon klasz.
    Alig várom a következő részt.

Vélemény, hozzászólás?