Meleg regények/novellák írása és fordítása

Változás – Szabadon olvasható

1. fejezet

Ahogy kinyitotta a szemeit, Rio tekintete a Hold sápadtan ragyogó korongjára fókuszált. Telihold volt. Ez megmagyarázta az utcán növekvő feszültséget, az ingerült, már-már őrült hangulatot, ami átszőtte a sötétséget. Hittek benne az emberek vagy sem, Rio biztos volt abban, hogy a telihold sok emberre van hatással. Az érzelmek felfokozódtak, tüzesebbé, gyorsabbá váltak. Ez az éjszaka lehet a felülmúlhatatlan szenvedélyé vagy a tiszta, hamisítatlan pusztításé.  Minden, a világban felsorakozó lehetőség az egyének vágyainak és vakmerőségének lehet a tárgya.

Ahogy lenézett, magában megjegyezte az elhaladó embereket. Néhány pillantás vetődött ugyan felé, de senki sem állt meg. Nem meglepő. Mindannyian követték az utca legfőbb, íratlan törvényét, ami meghatározta az ottani viselkedést. Sose üsd az orrod más dolgába – még ha úgy tűnik, segítségre is van szüksége. Ne ártsd bele magad. Ne mássz bele önként olyasmibe, amiből lehet, hogy valami kellemetlen sül ki. Részéről örült, hogy senki nem lépett közbe. Valami jó szándékú balfácán az, amire neki szüksége van, hogy kisegítse. Különösképpen felvidította ez a gondolat, mert ellökte magát a faltól és sarkon fordult, hogy haza induljon, amikor egy hatalmas kéz ragadta meg a felkarját, megállítva a mozdulatban.

– Hé, szépfiú! Mit szólsz egy menethez?

Rio elfordította a fejét és a tekintete a megszólaló férfira tapadt. Magas volt, bozontos, barna haja és mélyen ülő szeme; jóképű valami nyers, szinte már kegyetlen módon. A szeme valamifélre szükségtől fénylett, nem is, ragyogott; valamitől, ami riadóztatta Rio érzékeit.

– Bocs, de mára végeztem – mondta.

– Milyen kár. Gondoskodnék róla, hogy jól megérje neked – vette ki a kezét a zsebéből, hogy megvillantson egy vaskos bankóköteget. – Háromszáz rugó a seggedért és csak másfél órát vesz el az idődből. Mit mondasz, szépségem?

Rio a pénzt figyelte és mérlegelte az ajánlatot. Határozottan tudna mihez kezdeni az extra pénzzel. A lakbér esedékes, nem is beszélve, hogy milyen jó lenne végre valami igazán finom étel.  A kínai tészta és a mogyoróvajas szendvicsek már kezdenek unalmasak lenni, noha tény, hogy igazán szereti őket. Azért egy steak üdvözítő változás lenne a kínálatban.

– Nem csinálom gumi nélkül – figyelmeztette Rio, miután úgy döntött, él a lehetőséggel. – Nem szopok pucér farkat vagy nyelem le.

– Nem gond – egyezett bele a férfi.

– Van hová menni?

– Gyere utánam.

Ügyet sem véve a rossz előérzetére, Rio követte az idegent. Széles vállú, erős férfi volt. Senki nem merte volna utána kiáltani, hogy buzi. Ahogy haladtak, ismerős érzés uralkodott el Rión. Higgadt lett, szenvtelen, nemtörődöm; elzárta magát és az érzelmeit. Önvédelmi mechanizmus volt ez, amit azért fejlesztett ki, hogy segítsen elviselni életének kegyetlen valóságát. Eladta magát idegeneknek, hagyta, hogy a testét pénzért használják… olyan kegyetlen volt, amilyen, de nem volt más választása. 

Egy szökött tizenhat éves, aki sosem fejezte be a gimnáziumot és nem is tervezi, hogy így legyen. Amikor erre gondolt, egy kérdés jutott az eszébe: ugyan, mi haszna lenne egy diplomának?  Volna, de hát, úgysem engedhetné meg magának, hogy főiskolára menjen. Bármilyen tehetség vagy oktatás híján viszont sose találna a minimálbérnél jobban fizető munkát. A hamburgersütés az aranyívek alatt meg nem lenne elég kifizetni a lakbért, egymagát ellátni étellel és az egyéb szükségleteire.

Két utcával arrébb ismerős látvány tárult a szeme elé. A Sander’s volt az, egy szálloda, amely kedvelt törzshelye volt azoknak, akiknek csak egy órácskára volt szükségük szobára. A megkönnyebbülés enyhe hulláma valamennyire csökkentette a feszültségét, amin még mindig uralkodnia kellett. Ismert hely volt. Járt már itt korábban. Legalább az ágyon lévő ágynemű tiszta. Nem számított, milyen okból vették ki a szobát, a tulaj törődött a hellyel és a hírnevével.

Beléptek az ajtón és Rio csendben várt a liftre, amíg a férfi kiperkálta a szoba árát a recepciósnak. Kulcskártyával a kezében csatlakozott Rióhoz és a lifttel a harmadik emeletre mentek. A szobaszámok csak emelkedtek, míg végül megálltak a 308-asnál. Miután a kártyát becsúsztatták, zöld fény jelezte, hogy kinyílt a zár. Az ügyfele kinyitotta az ajtót és Rio rezignáltan követte befelé.

Tipikus szállodai szoba volt, jellegtelen, praktikus, és ebben az esetben egyszerűen sivár. A falakat valaha krémszínűre festették, ami mostanra a szürke határát súrolta, olyan volt akár a beborult ég, ami búskomor, nyomasztó hangulatot kölcsönzött a helynek. A fürdő a bejárattól balra volt, a berendezés teljesen divatjamúlt, a mosdóban rozsdafolt jelent meg a csöpögő csap alatt. Beljebb franciaágy terpeszkedett, tengerészkék, rikító rózsaszín és sárga rózsamintás takaróval borítva, meg egy olcsó komód, egy asztal két székkel, ez volt minden.

Nem volt más látnivaló vagy ok, hogy az időt húzzák. Rio haladni akart, megtenni, amiben megegyeztek még mielőtt az elméje sikoltozni kezdene, hogy tűnjenek el.

– Vetkőzz! – mordult rá a férfi, miközben maga is megszabadult a ruháitól.

– A pénzem? – jegyezte meg hidegen Rio.

A férfi türelmetlenül húzta elő a tárcáját és repkedő ötvenes meg húszas bankókban dobta a szekrényre az egyezség szerinti összeget.

– Elégedett vagy?

Biccentett, majd a tekintetét elfordítva ügyfeléről, engedelmeskedni kezdett az előző utasításának. Kibújt a cipőjéből, az egyik székre ejtette a kabátját, a pólóját, a farmerét és az alsóját, majd a levetett zokniját a cipőjére tette.

– Szép. Pont, ahogy elképzeltem. A karcsú ifjúkat szeretem. Hány éves vagy?

– Tizennyolc – felelte Rió és figyelte, ahogy ráncba szalad a férfi homloka. A teste kemény és izmos volt, sötét, durva szőr borította a mellkasát és hasát, ami az ágyéka felé sávvá keskenyedett. Férfiassága agresszívan és készen meredt előre a körülvevő, sűrű szőrfészekből.

– Idősebb, mint gondoltam, de határozottan az esetem. Az ágyra!

Rio a zsebébe nyúlt és előhalászott egy óvszert és egy csomag egyszer használatos síkosítót. – Ne feledd, nem csinálom gumi nélkül.

– Igen, igen. Úgy lesz, ahogy megbeszéltük. Jó összeget fizettem érte.

Összeszorított fogakkal fojtotta magába a késztetést, hogy gúnyolódjon a férfi türelmetlenségén, de engedelmeskedett. Elhúzta a takarót az útból és az ágyra mászott. Ügyfele a fürdőszobához ment és felkapcsolta a lámpát, mielőtt a többit lekapcsolta volna. Minden árnyékba borult, és Rio ettől valamennyire megkönnyebbült. Így legalább nem kell megjátszania magát, vakító fényekkel megvilágított, koszos lepedővel berendezett színpadon, mint valami színésznek.

– Négykézláb! – jött a barátságtalan utasítás, amit ő habozás nélkül megtett.

Mikor az érdes kezek megérintették, Rio – mielőtt kikapcsolta volna az agyát -, meggyőződött, hogy használ óvszert, majd átadta magát az ürességnek. Hímtagja ernyedt maradt, hiszen itt nem volt semmi vágy, semmi kívánkozás, semmi izgalom. A teste teljesítette, ahogy várható volt, elviselte a nyers dugást, ami következett. Elnyelte a szinte már fájdalmas büntetést, amit rámértek, míg az elméje kikapcsolt és elfoglalta magát a tagadással, távoli megfigyelőjévé vált a jelenetnek, ami lassan eljutott a befejezéshez.

Egy utolsó lökés és morgás kíséretében az idegen megtöltötte a gumit, majd visszahúzódott. Rio remegő térdekkel rogyott az ágyra. Nehezen kapott levegőt, üres tekintettel bámulta az éjjeliszekrény fájának tekervényeit és erezetét. Amint úgy érezte, a lábai képesek megtartani, kivonszolta magát az ágyból. Összeszedve a holmiját, óvatosan leült az egyik székre. Felhúzta a zokniját, aztán belebújt a nadrágjába. Felállt, magára rángatva begombolta, és felhúzta a cipzárt. Ügyfele is felkelt az ágyból és a fürdőbe indult. Rio a komódhoz ment és a pénzért nyúlt.

– Megértél minden pennyt. – Rio megdermedt. Valami más. A férfi hangja durván, reszelősen szólalt meg. Végigcsikorgott az idegein és éles, figyelmeztető szúrás jelentkezett a zsigereiben. – Valójában nagyon jó voltál. Úgy döntöttem megtartalak, mint az új kedvencem.

Rio összeszedte minden bátorságát és felelt. – Nézze, uram! Igazán hízelgő, de én itt végeztem. Mindössze a pénzt akarom, amit kifizetett.

– De hát annyi van még, szépségem. Sokkal, sokkal több. – Az idegen kinyújtott a kezét és lekapcsolta a fürdőszobai lámpát.

Sötétség nyelte el a szobát és Rión eluralkodott a pánik. Megdermedt, a végtagjai megbénultak, képtelen volt megmozdulni. Dübörgő morgás hatolt át a síri csenden. Úgy hangzott, mint egy dühös kutya, amit a szobába zártak. Hideg verejték ütközött ki a bőrén, miközben a rémület bizsergett végig, mintha forró tűk szurkálták volna az idegvégződéseit. Döbbenten hátrált el, esetlenül felbukva a székben, amin korábban ült. Megkerülte az asztalt, hogy az kettejük közé kerüljön. Az abszolút vaksötétben tudta, hogy semmi esélye. Fény kellene, hogy megtalálja az ajtót, fény, hogy átjusson az őrült férfin, aki csapdába ejtette.

Ösztönösen nyúlt a függönyök után, ami az utcára néző ablakszárnyakat fedte, majd szétrántotta őket. Visszanézett a válla fölött, szemei elkerekedtek a fénylő gömböktől és a vicsorgó arctól, ami váratlanul megjelent a háta mögött. A torkából feltörő rémült kiáltást elhallgattatta, ahogy vadul a földre taszították.  A becsapódástól a levegő hangos süvítéssel szakad ki. Kábultan, lihegve harcolt még egy korty levegőért, de a kísérletét meghiúsították.

Támadója lefogta Rio testét, a súlya keményen, erősen a földhöz szögezte. Forró lélegzet jelölte meg a bőrét, az obszcén nyalogatásoktól síkos lett a háta és a válla.

– Én petem! – jött a nyers, rekedtes kijelentés, mielőtt éles fogak martak volna a vállába, olyan mélyen, hogy csontot értek.

Rio üvöltését egy hatalmas tenyér fojtotta el, ahogy a szájára tapadt. A teste görcsösen összerándult a sokktól. Színtiszta gyötrelem robbant ki benne, elűzve minden értelmes gondolatot. Összerogyott a kíntól, zihált, amikor tűhegyes karmok mardosták a bordáit. Hasadt a hús és meleg, nedves patakok csordogáltak végig a lüktető sebeken. Sötétség töltötte meg az elméjét, nagyobb, mint ami a szobát körbevette, beburkolva elhomályosodó látását. Összerezzent és elernyedt, ahogy elnyelte az áldott öntudatlanság.

Kiszolgáltatott teste remegett, a húsát meggyötörték, majd mindennek a végén eleresztették. Elégedett morgás és egy elfoglalt nyelv nedves csapásai visszhangzottak a szoba csendjében, ahogy mohón nyeldesték a sebeiből szivárgó vért.

Egy hónappal később…

A helyiség egyik egy sötétebb zugában álló asztalánál ülve, Mick Matranga a sörét dédelgetve ücsörgött és várt. A célpontja most már bármelyik pillanatban megérkezhetett és a türelmetlensége kezdett túlnőni rajta. Na, nem mintha látszott volna. Bárki, aki ránézett – ahogyan azt sokan meg is tették -, csak nyugodt arckifejezést és ellazult mozdulatokat látott. Kentucky-i legelőket idéző buja zöld szemek vizslatták a bárt, elismeréssel adózva a tulajnak, ahogy borfesztivállal felhívta a helyre a figyelmet. A vendégek többsége teljesen átlagos volt. Vagy legalábbis annyira, amennyire egy farkas átlagos lehet egy másik szemében. Ez a bár volt a helyi falka kedvelt gyülekezőhelye, és mint ilyen, elég kevés embernek engedélyezték a bejárást. Azok, akik mégis át merték lépni a küszöböt, meglehetősen hideg fogadtatásban részesültek és arra bátorították őket, hogy menjenek máshová.

Idegenként Mickre is ellenséges pillantásokat vetettek néhányan a helyiek közül, de még egyikük sem merte kihívni őt. A jó 190 centis termet és a 100 kilónyi kemény izomzat meglehetősen jól távol tartott mindenkit az ostoba területféltési jelenetektől. Nem mintha visszautasított volna az ilyen kezdeményezéseket. Végül is a szervezet ezért választotta őt erre a küldetésre. Ha a kijelölt feladata teljesítéséről volt szó, nem habozott, ha egy ellenszegülő alany erőszakhoz folyamodott. Mick fejjel előre rohant neki.

– Jegyezd meg, amit mondok – figyelmeztette Tuttle, a Természetfeletti Lények Rendvédelmi Szervezetének troll képviselője, az egyik, csúnya verekedésbe torkolló küldetése után. – Egy nap majd belebotlasz valakibe, aki nálad is erősebb. Jól tennéd, ha kifejlesztenél némi diplomáciai érzéket, Mick, máskülönben nem úszod meg karcolás nélkül. A beszélgetés időnként csodákra képes. Tudod, hogy kell beszélni, ugye? Használd hozzá a szád és a nyelved.

Mick lesajnáló pillantást vetett a savanyú képet vágó trollra, mielőtt kifejtette volna véleményét a témában.

– Csak egy dolgot mondhatok. Megcirógatni valakit az öklöddel, sokkalta kielégítőbb kifejezési módja az érzéseidnek, mint a szájjal és nyelvvel vívott párbaj. Végül is, vadász vagyok. A sérülések meggyógyulnak, Tuttle, néha sokkal gyorsabban, mint azok a sebek, amelyeket a szavak okoznak. Ezt az ingoványos területet meghagyom inkább neked, meg a szervezet többi tagjának.

Mick halkan felhorkant az emlékre és kortyolt egyet a söréből. Épp lenyelte, amikor megragadta a figyelmét valami felbolydulás a bejáratnál. Egy férfi sétált be, mire Mick szenvtelenül végigmérte. Hatalmas méret, egy birkózó túlfejlett fizikumával, s ez nagy hatással volt a magabiztosságára, amint az hullámokban áradt felőle. A megjelenésében látható volt némi erőszakosság, az ajka rángatózása árulkodott a társaságában lévők iránti megvetéséről, miközben beljebb ment a teremben.

Minden bizonnyal ő lesz Kevin Sutter, az itt gyülekező falka vezére. Ekkor azonban a figyelme egy pillanatra arra az emberre terelődött, aki szó szerint Sutter sarkában haladt. Egy vékony, leszegett fejű fiú mászott négykézláb a tekintélyt parancsoló férfi mögött, arcát eltakarta a kócos, platinaszínű haja. Az ezüst láncpóráz vége, amelyen vezették, a szorosan a nyaka köré tekert nyakörvhöz volt kapcsolva. Ruhái mocskosak voltak, a karján új és már halványuló zúzódások látszottak, ahol nem fedte az elnyűtt póló. Mick a levegőbe szimatolva áporodott izzadtság, ondó és friss vér szagát érezte felőle. A vér forrása nyilvánvalóvá vált, ahogy megmozdult. Rozsdavörös nyomok maradtak a keze és a lába nyomában, ahogy követte a “gazdáját”.

Mick arckifejezése nem árult el semmit, megacélozta magát a megvetés és düh hullámával szemben, mielőtt a farkasa kitört volna az irányítása alól.  A benne élő vad, fékezhetetlen lény, amely meghatározó része volt a lelkének, tombolt a kegyetlen bánásmódtól, amely egy közüle valót ért.

A fiatal farkasokat védeni kell, nem meggyalázni. Ebben az esetben egy farkas becstelen küzdelemben győzte le a másikat és nem elfogadott vagy elvárható módon szemléltette az erőfölényét. Ez a faja egyik tagjának színtiszta megalázása volt, szégyen valamennyi, a helyiségben tartózkodó farkasra nézve.

Miközben figyelte, Sutter helyet foglalt az egyik bokszban és két embere csatlakozott hozzá. A fiú térdelve elhelyezkedett Sutter lábainál, vérző kezeit az ölében pihentette. Mindenféle kérés vagy várakozás nélkül azonnal söröskorsókat és poharakat hoztak nekik. A fiú apró, szinte észrevétlen mozdulatokkal felemelte a kezét és Mick látta, ahogy ezüstös fény csillan meg az üvegdarabon, amit kihúzott a tenyeréből, mielőtt az a földre pottyan.

Sutter minden figyelme a rabszolgája felé fordult, amint észrevette a fiú testtartásában bekövetkezett apró változást.

– Mondtam, hogy megmozdulhatsz?

– Nem, uram – jött azonnal a felelet a fiútól. A hangja érzelemmentes volt, szavai merevek és semmi hajlítás nem volt bennük.

– Le akarod tisztítani a kezed? Nyújtsd ki őket!

A fiú a habozás legcsekélyebb jele nélkül tette, amire utasították. Sutter felkapta a poharát és ráborította a sört megkínzott foglya tenyerére, aki felszisszent, amint az alkohol marni kezdte a nyers, vérző húsát. Ökölbe zárta a kezeit és a mellkasához szorította. Lehajtotta a fejét, egész testében remegett, de nem szólalt meg, nem csinált semmit, csak óvta a kezét, védelmet keresve a további kínzástól.

Sutter felnevetett. A két, társaságában lévő férfi is ugyanígy tett, de még Mick is hallotta, milyen kényszeredett volt ez a nevetés. Látta a leplezett helytelenítést a szemeikben. A feszültség a bárban Sutter érkezése óta egyre csak nőtt, míg szinte fojtogatóvá vált. Betöltötte a szobát, míg olybá tűnt, még a levegő is vibrál.  Mick látta, ahogy többen is alig észrevehető pillantásokat vetettek az ajtó felé. Mintha távozni akartak volna, azonban senki nem mert. Pontosan úgy volt, ahogy elmondták; az egész falka Sutter szadista irányítása alatt állt és egyikükben sem volt bátorság nyíltan kiállni ellene. Ez azonban nem akadályozta meg a névtelen bejelentéseket, amit róla küldtek a szervezethez. Érezte, ahogy a teste megfeszül az elkövetkezendő összecsapásra várva.  Suttert le kell állítani, és nincs az az isten, hogy békés módszerekkel teszi meg. Nyilvánvalóan nagy élvezetét leli a nála gyengébbek terrorizálásában, jobb alkalmat pedig keresve sem találhatna ennél, mikor éppen kiéli erkölcstelen szeszélyeit. Nem adja fel küzdelem nélkül, Mick hajlandó volt az életét is feltenni rá.

Még egyszer szemügyre vette Sutter méreteit. Nagydarab, egyértelműen erős és magabiztos. Erőszakos, és az erőszakos emberek ritkán hívnak ki bárkit is, aki ellen nem képesek győzni, ami azt jelenti, Sutter már évek óta nem nézett szembe valóban képzett ellenféllel, meglehet, hogy talán soha. Egy, a saját felségterületén hozzá intézett kihívástól garantáltan elveszíti az önuralmát, és egy düh vezette ember hibákat követ el. Tuttle diplomatikus tanácsai mehetnek a fenébe.

Nem volt odáig a gondolattól, hogy ökölharcba keveredjen Sutterral – de ha már szándékosan kell erőszakos reakciót kiprovokálnia ebből a gennygombócból, hogy ártalmatlanná tegye, ám megteszi.

A saját falkája nem tud kiállni ellene, Mick azonban egyértelműen igen, és ebben az esetben még élvezettel is teszi.

Lazán felállt, pénzt dobott az asztalra és előhúzott egy hivatalosnak látszó papírt a bőrdzsekije belső zsebéből. Lassú, kiszámított léptekkel tartott Sutter asztalához és, ahogy fenyegetően közeledett feléjük, felsőbbségesen nézett a három fickóra.

A Sutter alfahím státusza iránti nyilvánvaló tiszteletlenség, valamint az őket vizslató acélos, rezzenéstelen tekintet, pszichológiai lépés volt, a megfélemlítés szándékával. Mick hanyagul az asztalra lökte a papírt.

Egyöntetű sóhaj hallatszott a teremben és egy másodperc töredékéig mindenki megdermedt. Sutter mesterkélt szemtelenséggel nézett Mickre. – Ez meg mi?

– Kevin Sutter, ez a TLRSZ által kiadott elfogatóparancs. Számos bűncselekmény elkövetésével vádoljuk a Fajok közötti viselkedési egyezmény A7-es bekezdése alapján. A Szervezet törvényesen kinevezett képviselőjeként felhatalmaztak, hogy hivatalos kihallgatásra bevigyem, ahol felelhet ezekre a vádakra. Ha velem jön, az autóm odakint vár. – Mick megállt egy pillanatra. Sutter húsos öklei, szorosan a söröskorsóra fonódtak, ujjai megfeszültek. Megjegyezve a férfi reakcióját, Mick tovább folytatta, kemény, gyakorlatias hangnemben. – És csak a rend kedvéért, az ellenszegülés automatikusan magával vonja, hogy renegáttá nyilvánítják, és ennek értelmében valamennyi TLRSZ vadász üldözheti, és magam is az vagyok. De persze, elmehet, ha akar.

Miután Mick befejezte a mondókáját, Sutter teljesen mozdulatlanná vált. A túloldalon ülő férfiak szeme elkerekedett, Sutter mellkasának mélyéről pedig egy másodperccel később dübörgő morgás tört fel. Akár egy tomboló őrült, felpattant ültéből, s a hirtelen mozdulattól a lábainál ülő fiú elterült a földön.

Mick villámgyorsan reagálva kerülte el Sutter támadását, miközben csiklandós energiahullám söpört végig kiélesedett érzékein. Sutter alakot váltott, de ő sem vesztegette az időt, maga is átváltozott.

Néhány pillanaton belül két, egyaránt halálos farkas – egy felbőszült és egy higgadtan mérlegelő – nézett szembe egymással. Sutter falkájának tagjai olyan gyorsan kotródtak el az útból, amennyire csak tudtak, hátukkal a falnak dőlve, laza kört alkottak a párbajozók körül.

Sutter gonosz vicsorgással és durva, fenyegető morgással támadt Mickre, aki fürgén kitért az útjából és megfordult, állkapcsával belemarva Sutter ágyékába. A vastag szőrbunda csekély védelmet jelentett a húsába vájó, éles fogak ellen. Sutter felüvöltve pördült meg, fogai azonban céltalanul csattantak a levegőben, ahogy Mick elugrott előle.

Halálos tánc vette kezdetét, a két farkas körözni kezdett egymás körül, miközben szabad, sebezhető felületet kerestek. Sutter támadott néhányszor, arra számítva, hogy a nyers erő egymagában elég lesz, hogy leterítse az ellenfelét, csakhogy Mick türelmesen védte ki ezeket a gyors támadásokat, majd megfordulva nekirontott, testük minden ütközésénél sérülést okozva a másiknak. Sutter vére és nyála a lábuk elé fröccsent, összekeveredve a kifolyt sörrel. A fickó teljesen megvadult, őrület villant meg a szemeiben ahogy újabb rohamra indult Mick ellen, aki felkészült rá, hogy félreugorjon. Azonban a lába megcsúszott a földön lévő folyadékokon. Sutter győzedelmes üvöltéssel rontott neki, és mindkét farkas a padlóra került, összekuszálódott, csapkodó végtagokkal és csattogó állkapcsokkal. Kegyetlen harc tört ki, ahol a fegyverek az éles karmok és a pengeéles fogak voltak. 

Szőr, vér és nyál fröcskölt szét a két halálos test dühös, kegyetlen összecsapásakor, az asztalok és székek felborultak a tombolásuk során.

Olyan szorosan fonódtak össze a harcban, hogy lehetetlenség volt elválasztani egyiket a másiktól.

Gurultak és forogtak, több tucatszor vetették meg a lábukat vagy éppen veszítették el a talajt a lábuk alól, egymásnak esve verekedtek a helyiség egyik sarkától a másikig. A lendület a padlóra küldte őket, és a becsapódás erejétől végre szétváltak. Talpra küzdötték magukat és zihálva, morogva távolodtak el kissé egymástól.

Most már Mick vére is tarkította a padlót Sutteré mellett. Egy, a bordáit végigszántó, tépett sebből és más, felszínesebb harapásból és karmolásból szivárgott. Sutter azonban még kevésbé tündökölt. Erős vérpatak csorgott végig a lágyékán és megszámlálhatatlan sérüléséből, erejét folyamatosan szívta el az éltető folyadék elvesztése. 

Lehorgasztotta a fejét, azonban tekintetével továbbra is Micket követte. Hallhatóan élesen zihált a levegőért. Kevésbé kifulladva, a csökkent nyomás alatt, Mick kihasználta a lehetőséget, hogy maga is lélegzethez jusson, s közben felmérte ellenfele állapotát. Úgy festett, Sutter erejének végéhez ért, és egy pillanatra Mick azt hihette, kész feladni a harcot. Majdnem. Egyik pillanatról a másikra Sutter kimerültségét mintha elfújták volna. Szinte mániákus, jajgatásszerű vonyítást hallatva, példátlan sebességgel rontott előre, Micket azonban távolról sem lepte meg, készen állt. Egy félbehagyott, balra tett kitérő mozdulattal kicselezte, majd győzedelmesen nézte, ahogy Sutter támadó pózba áll, majd elfordította a fejét és lecsapott. Fogai mélyen Sutter megfeszülő, védtelen torkába süllyedtek. Vérsugár áradt a nyelvére, forró, gazdag réz íz. Sutter kínlódó nyögései hirtelen megszűntek, ahogy eltört a légcsöve. Érezte ellenfele kiszakadó húsát és megerősítette magát Sutter erős rándulásával szemben, ahogy annak ereje előre rántotta. A kábult, halálra sebzett farkas tántorogva összerogyott, ahogy a teste tompa puffanással földet ért, mindent elmondott a végső vereségéről.

Mick irgalmas volt. Lazíthatott volna a szorításán, hogy Suttert szenvedjen a levegőért, akár egy rémálomban, és zihálja ki az utolsó leheletét végtelennek tűnő, fájdalmas pillanatokig, ehelyett gyors mozdulatokkal megszabadította attól a kevéstől is, ami a tüdejében maradt, míg Sutter szíve az utolsókat verte, és elhallgatott.

Végül Mick eleresztette Sutter feltépett torkát és félrelépett. Üvöltés tört ki és visszhangzott a helyiségben, amitől felállt minden szőrszála. Reszketés futott végig a bőrén, majd felemelt fejjel ő is csatlakozott a vad, gyászos kórushoz. Amint a tiszteletadás hangjai elcsendesedtek, Mick visszaváltozott.

A ruhája véres cafatokban lógott. Felszisszent, ahogy az anyag hozzáért a bordáin lévő sebhez, így kibújt a dzsekijéből meg a pólójából és a bárpulton hagyta. Sebei folyamatos vérzése lassacskán csökkent, végül megszűnt. A felszakadt, kitépett hús apránként begyógyult és nem maradt más, csak egy szabálytalan vonal, melynek rózsaszínje elütött napbarnított bőrétől.   

Tekintete elszakadt a gyógyuló sebről, és körülnézett. Az izgalomtól és a feszültségtől a jelenlévők közül sokan alakot váltottak. Fél tucat farkas nyugtalanul vegyült el, Sutter még mindig emberi alakban lévő társaival. Emberek és farkasok egyaránt érdeklődéssel figyelték őt, és Mick farka zsibogni kezdett. Meghághatná őket. Legyőzte a falkavezérüket. Foghatná a falkát és megjelölhetné a sajátjaként. Egy része, a farkasa irányította elemi ösztönök azt üvöltötték, hogy tegye meg, de az emberi része gyorsan legyőzte. Sosem akart falkát vezetni és nem most szándékozik elkezdeni. Befejezi, amiért ideküldték, de a kísértéstől, a mély, zsigeri, természetes ösztöntől, hogy tegye, ami egy alfa kötelessége, felizgult és ingerült maradt.

Ezek az érzések visszacsengtek a hangjában és a nyers vádban, amit a falkához címzett. – Egy informátor segítségével felfedeztünk egy testet Kevin Sutter birtokán. Egy fiatal fiú holtteste volt. A szervezet egyik boszorkány munkatársa rekonstrukciós varázslatot bocsátott rá, így tudtuk meg az elhunyt személyazonosságát és hogy mi történt vele. A neve Daniel Taylor, tizenhat éves. Sutter változtatta át, megerőszakolta, összeverte, megalázta és megölte.

Sutternek felelnie kellett volna a TLRSZ előtt a bűneiért, de nektek, nektek egyikőtöknek sem kell szembenézni ezekkel a vádakkal, noha egyikőtők sem tett semmit, hogy a fiút megmentse.

Nyomott, bűntudatos csend töltötte be a termet. A dermedtség végtelennek tűnt, amíg az egyik férfi végül előre nem lépett.

– Igazad van. Nem tettünk semmit, és mind osztozunk ebben a szégyenben. – Egy fejmozdulattal a földön fekvő halott férfi felé intett. Halálakor Sutter visszanyerte emberi alakját. – Az alfa a feje és a szíve a falkának. Hogyan tehetné a test azt, ami helyes, ha a fej és a szív, ami azt irányítja tökéletlen, de túl erős, hogy legyőzzék?

Mick vonakodva elismerte az igazát és bólintott. Amit a férfi mondott, helyénvaló; az alfa a kezében tartja a falkája életét. Ereje van felettük, ami túlmegy egyszerű vezetésen. Egyesével tudja irányítani a farkasokat a puszta erejével, a harcban mutatott bátorságával és néha, a falka gyengébb tagjainak esetében a puszta akaratával. Olyan felelősség ez, amit nem lehet félvállról venni.

Vezetni egy különböző tagokból álló csoportot, akiket csak a tény köt össze, hogy valamennyien farkasok, összetartani őket és egységként őrizni a falka jólétét nem könnyű feladat. A falka kell hogy a biztos rév legyen, ami a hierarchiában történő mozgásokkal járó, időnként előforduló harcok ellenére társaságot és biztonságot nyújt a tagjainak.

Kevin Sutter elárulta a falkáját, terrorizálta azt, és nyomorúságba taszította, mégis az ő ereje tartotta őket az irányítása alatt, eltorzult szellemének fogságába ejtve.

Mick tekintete találkozott az őt megszólító férfiéval. – Most itt a lehetőséged, hogy változtass.

– Átveszed a helyét?

Mick megcsóválta a fejét, noha a belső farkasa szapulta, míg a teste meg nem feszült a tiltakozástól. A férfiassága lüktetett a kényszertől, hogy dugjon, és elszórja a magját annak bizonyítékaként, hogy túlélt egy csatát, ami az életébe kerülhetett volna.

– Nem az én műfajom. Azért jöttem ide, mert van egy feladatom, amit el kell végeznem.

Elutasította a falkavezérségre vonatkozó kérdést és a saját vágyait, hogy megtalálja a helyiségben a másik apróságot, ami az osztatlan figyelmét igényelte. A fülke asztala alatt, amelynél Sutter az bárba érkezése után helyet foglalt, egy törékeny test kuporgott. Megközelítette a fiút és leguggolt. – Kölyök, most már előjöhetsz. Senki sem fog bántani.

A srác azonban pontosan ott maradt, ahol volt, arccal a fal felé fordulva. A fejét felhúzott térdei közé dugta, karjaival szorosan átkulcsolta remegő testét. Mick érezte a belőle áradó félelmet és már azon volt, hogy fizikai erővel kell kihúznia a fiút a rejtekhelyéről, míg egy apró mozdulat jelezte, hogy tévedett. Lassacskán, a fiú védekező pozíciója engedett. Felemelte a fejét és felé nézett.

Mick gyorsan kifújta a meglepetéstől bennrekedt levegőt. A fiú arca egészen egyszerűen angyali volt. Noha túlzottan lesoványodott, ovális arca tökéletes keretbe foglalta a szelíd, nedves szempárt, a halvány rózsaszín ajkakat és a vékony, egyenes orrot. Finom, sápadt krémszín bőre szinte könyörgött az érintésért, de a tekintete volt az, ami igazán megigézte. Folyékony ezüsthöz hasonlító hatalmas, világító szürke szempár, egy csipetnyi éjkékkel az írisze körül. Vastag szempillák és vékony szemöldök hangsúlyozták hipnotikus szépségüket.

Platinaszínű haja annak ellenére, hogy kócos és piszkos volt, valahogy magához vonzotta a fényt, mintha az nem bírná elviselni a gondolatot, hogy érintetlenül hagyjon valamit, ami ilyen nagyon megérdemelné a ragyogást.

Újabb, színtiszta vágyhullám támadt Mickre, de leküzdötte. Ha az, amit átélt Sutter mellett, hasonlított arra, amit Daniel Taylor élhetett át, akkor ez a fiú a poklon ment keresztül.  Nem akarta tovább növelni a fiú lidércnyomását.  Megfékezve a reackióit, amit a teste adott a fiú közelségére, Mick kissé elhátrált.

– Rajta, gyere már ki – bátorította, elfintorodva a saját halk, rekedtes hangját hallva. Nyilvánvalóan volt egy része, amely nem tudta elfogadni az akaratát, a fiatal fiú iránti vonzalmát illetően. Mick, a zaklatottságát leplezve, várakozott.

A fiú figyelte őt egy percig, majd lassan kikászálódott az asztal alól. A lábai még kicsit bizonytalanok voltak, de felállt és a nyakát körülvevő övhöz nyúlt. Remegő ujjakkal bontogatni kezdte a vastag bőrszíjat, amihez a himbálózó póráz kapcsolódott. Mick felvonta a szemöldökét az öv alatti sebeket látva, amelyek szinte azonnal gyógyulni kezdtek. Az öv és a póráz csilingelve a földre esett, a kölyök pillantása végigfutott a padlón, míg megállapodott az őt oly hosszú ideig kínzó férfin. Meztelen lábával tett néhány tántorgó lépést és megállt a holttest mellett. Éles, elkínzott nyüszítés tört fel a fiúból, s mielőtt még bárki, bármit reagálhatott volna, rugdalni kezdte hanyattfekvő testét. – Te rohadék! Te nyomorult, alattomos, szadista kurafi! Gyűlöllek! Gyűlöllek! –  A falakról és a mennyezetről mocskolódások verődtek vissza, rémülete és gyűlölete életre kelt. 

Mick összerándult és hasonló reakciót látott a helyiségben lévő majd minden emberen is. Ő tért elsőként magához a fiú tettei okozta döbbenetből. Hátulról megragadta és a szikár felsőtest köré fonta a karjait, majd elhúzta a kölyköt Sutter testétől. – Hűha! Nyugi fiú! Meghalt. Többé már nem tud bántani téged, hallod? Többé már nem tud fájdalmat okozni.

Láthatóan eluralkodott a fiún az érzelmek vihara, küzdött és harcolt, akár egy csapdába esett vadállat. Vicsorgott és kiabált, ujjai karmokká görbültek és Mick karjába szántottak. Harapni is próbált, ekkor azonban Mick megelégelte a dolgot. Finoman szorosabbra fonta az ölelését, egyre jobban megnehezítve, hogy a fiú lélegzethez jusson.

 – Elég volt! Ezt most hagyd abba – parancsolta röviden. Szavai és mozdulatai nem hagytak helyet az engedetlenségnek.

Ahogy fogyott a levegője, az összezavarodott ifjú nyöszörögni kezdett, érzékei visszatértek. Mick lazított a szorításán és a fiú vett néhány mély lélegzetet, aztán nekitántorodott. Nyers, megtört zokogását olyan heves remegés kísérte; Mick csodálta, hogy nem koccannak össze a fogai. Vágyának minden maradéka szertefoszlott az aggodalom zavarba ejtő hullámától.

A karjaiba kapta a fiút, keresett egy álló széket a felborogatott bútorok kupacában és leült. Elfészkelve a szenvedő kis vadócot az ölében torokhangon zümmögő morgást hallatott és gyakorlatlan mozdulatokkal, mégis gyengéden simogatni kezdte a fiú hátát. A karcsú test magától gömbölyödött Mickhez, aki lehajtott fejét a tincsek közé fúrta.

– Ez az. Csak engedd el. Hagyd, hogy kijöjjön, kölyök – suttogta rekedtesen.

Forró könnyek csorogtak végig a mellkasán, ahová a fiú az arcát fektette. Meleg, csuklásszerű lélegzet csiklandozta a csupasz bőrét. Meglehetősen különösnek találta, hogy a fiú által elszenvedett sérelmek miatt érzett sajnálata ellenére mennyire tetszettek neki azok az érzések, amelyek kialakultak kettejük között. Bensőséges és kielégítő volt, hogy védelmet és megnyugvást adhatott neki, csak az volt a rettenetes, hogy ilyen szörnyű körülmények között történt. Mély lélegzetet vett, hagyta, hogy a fiú illata eltöltse az orrát. A piszok, verejték, félelem, vér és könnyek illat miriádja mellett, Micknek feltűnt még valami. A megbújó, enyhén édeskés pézsmaillat, ami a teste melegével együtt támadt fel, ami felizgatta, és sürgette, hogy még jobban megjegyezze a karjaiban tartott fiatal farkast. Mélyen, legbelül bizsergést érzett, összezavart tudata alól lassan bontakozott ki egy bizonyosság. Az elméje a határon ingadozott, hogy beismerjen egy kis információtöredéket, egy apró, de nagy jelentőségű tényt. A felismerés és a megértés csiklandozta az elméjét és már karnyújtásnyira volt tőle, amikor tovaszállt a szorosan a karjai közt tartott vadóc hirtelen taszításától.

Kezek feszültek a mellkasának és dühös hang kezdett parancsolgatni. – Eressz el! Engedj! Vedd le rólam a mocskos kezed!

 Bosszankodva, amiért félbeszakították az elmélkedésben, Mick védelmező ösztönei elillantak és azonnal engedelmeskedett. A ficergő fiú lebucskázott az öléből és tompa puffanással landolt a földön. Tágra nyílt szemmel nézett fel Mickre. – Hé, te kérted, hogy engedjelek el, hát megtettem.

– Te fattyú! – köpte dühösen a szavakat a fiú.

– Attól tartok nem. Ami azt illeti, a szüleim házasok. A nevem Mick Matranga, és benned kit tisztelhetek?

– Kurvára semmi közöd hozzá.

– Élhetnék azzal a közismert poénnal, hogy ez egy meglehetősen vicces név, de inkább kihagyom. Csak azt mondhatom, ebben az esetben tévedsz. A védelmem alatt állsz, amíg a TLRSZ ki nem találja, mit csináljunk veled. Kényelmesebb lenne a neveden szólítani, hacsak nem vagy kész hallgatni a “hé, te”-re.

Fojtott kuncogás követte Mick visszavágását. Egy gyors pillantás a körülöttük állókon, emlékeztette őt azoknak a jelenlétére, akik szemtanúi voltak Sutter vereségének. Jó volt hallani az örömüket és segített enyhíteni az elmúlt percek okozta, érzelmileg túlfeszített légkört is.

– Nem kell a védelmed. Te, meg a különc szervezeted elmehettek a pokolba!

– Nem kell segítség? Nekem nem úgy tűnik, hogy egetverően teljesítettél volna az önsegítésben, mielőtt ide jöttem volna.

– Nem kértem ezt sem. Nem kértem, hogy egy kibaszott, beteg állat felszedjen. Én csak el akarok menn… – a kölyök egy pillanatig habozott, elbizonytalanodott a gondolattól, hová is akar menni.

– Hová? Haza?

– Aha.

A fiú hangjából kicsendülő bizonytalanságtól Mick kíváncsi lett, vajon van-e ilyen hely a számára. – Az gáz. Egymagad ugyanis nem mész sehová.

– Miért? Miért nem tudsz egyszerűen békén hagyni? – Rio fülhasogató üvöltésétől Mick a fogát csikorgatta, a türelme végére ért.

– Ha hagyom, hogy azt csinálj, amit akarsz, csak még nagyobb bajba keveredsz. Képzetlen, védtelen csipa vagy, és amíg meg nem tanulsz néhány dolgot, egy csónakban evezünk. Fogtad? – állt fel és a fiú fölé magasodott.

Sértett dühvel a szemében nézett végig Mick testén és megállt a határozott arcán.

– Nem tudsz rávenni!

Mick szája önelégült mosolyra görbült, mint aki jól szórakozik ezen a gyerekes válaszon. – Nem tudlak? Ide hallgass, kölyök. A feladat, amit kaptam, két részből állt. Fogjam el Kevin Suttert élve vagy holtan és gondoskodjam rólad. Az első rész teljesítve – bökött Sutter hullájára. – Te vagy a második. Szeretnél próbára tenni?

Volt valami Mick szemében, ami meggyőzte újdonsült védencét. A fiú félretette a kihívó pillantást és mormogott valamit az orra alatt. Az alig hallható szitkoktól Mick elvigyorodott. A kölyöknek van gerince. Ő adta neki. Néhány pillanatra magára hagyta, amíg átment a helyiségen majd felkapta a pólóját. Felvéve elfintorodott, ahogy a szakadt, koszos anyag a bőréhez ért.

– Semmi nem olyan undorító, mint a vér és az izzadtság. Jézusom, meg kell fürdenem – dünnyögte, majd a férfihez fordult, akivel nem sokkal ezelőtt beszélt. – Te! Ki a béta a falkában? – kérdezte, jelezve a férfinak, hogy jöjjön közelebb, miközben a bőrdzsekijén esett károkat vizsgálgatta.

– Én vagyok – felelte a megszólított.

Mick figyelmesen ránézett, majd egy vállrándítással visszadobta az asztalra a kabátját. – Takarítsd ki ezt a helyet, rendben? Úgy vélem, biztonságosabb, ha a bár ma estére zárva marad – nézett a csaposra, aki komolyan nézett vissza rá és bólintott. – Oh, és… huh… attól függetlenül, amit mondtam, nem igazán szükséges őt bevinnem – intett a fejével Sutter felé. – Majd küldök embereket, hogy megszabadítsák a falkát a hullától.  Jó munkát végezzetek.

– Gondoskodni fogunk róla. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk.

Mick egyetértően biccentett, majd a csaposhoz fordult. – Egy sör rohadt jólesne.

A férfi felhorkant és elmosolyodott, majd egy korsó habos sört tolt Micknek és csendben figyelték, ahogy a falka nagy része elvonult. Egy rövid megbeszélés után, négy férfi maradt. Egy közülük eltűnt, majd percekkel később egy összehajtogatott ponyvával a kezében tért vissza. Óvatosan bebugyolálták Sutter testét és kivitték a helyiségből. A csapos bezárta utánuk az ajtót, majd visszatért a helyére.

Mick mély lélegzetet vett és hagyta, hogy a feszültség elszálljon a vállából. A bár hátsó zuga felé pillantva megjegyezte magában, hogy védence kényelembe helyezte magát az egyik bokszban. A falnak dőlve, felhúzott lábakkal pihent a padon és láthatóan elszundított. Lehunyt szemmel, ellazult vonásaival olyan volt, akár a megtestesült ártatlanság. Hirtelen öregnek, megviseltnek érezte magát és egy cseppnyi mélabúval hagyta a tekintetét a szép arcon vándorolni. Tudta, bármilyen ártatlan is volt a kölyök egykor, az már régen elmúlt, és ez a gondolat csak tovább rontotta Mick nyomott hangulatát. Egy ilyen idős srácnak iskolában lenne a helye, a lányokat kéne hajkurásznia és csak annyi balhéban részt venni, ami izgalmat visz a dolgokba. Enyhe fejrázás után visszafordult a csaposhoz. – Szóval. Probléma megoldva.

A férfi mindössze biccentett, de nem szólt semmit. Az arca érzelemmentes volt, sötét szemei nem árultak el semmit.

– Megmentetted ennek a srácnak az életét.

– Az elsőét azonban nem. Előbb kellett volna kapcsolatba lépnem a TLRSZ-szel – vallotta be szomorúan. – Egész hátralévő életemben bánni fogom.

– Nem volt könnyű megtenni, hogy a falkavezéred ellen fordulj.

– Pusztán árulás.

– Nem. Sutter egy szadista nyomorult volt, aki vadászott a nálánál gyengébbekre. Amit tett, egyértelműen helytelen, és ha te hívtad volna ki, a fiúval együtt belehaltál volna. Jó lelkiismerettel azt tenni, ami helyes, nem tesz téged árulóvá – nézett a férfire és azt kívánta, bár maga is elhihetné a saját szavait.

A csapos végül biccentett és komor arca ellenére megkönnyebbülés csillant meg a szemében. – Köszönöm. Elfogadom a vigaszt, amit ez adhat. És most mi lesz? Vele mi fog történni? – intett Sutter egykori rabszolgája felé.

– Attól függ – sóhajtott fel Mick. – Mit tudsz róla mondani? Tudod a nevét?

– Sutter legtöbbször csak petként utalt rá, de hallottam, hogy néhányszor Riónak hívja. Hogy ez a valódi neve vagy valami, amivel Sutter állt elő, elképzelésem sincs.

– Mindig rajta tartotta a nyakörvet és a láncot?

– Amennyire én tudom. Mindig rajta volt, amikor Sutter megjelent itt vele. Sutter egy alattomos féreg volt. Magad is láthattad. Többször meggyalázta azt a kölyköt, de a legrosszabb, amit tett, hogy megakadályozta az átváltozását.

– Micsoda?

– Az utolsó telihold három éjszakája volt – kezdett a mesélésbe. – Te is tudod, milyen egy ember számára, akit átváltoztattak. Az első alakváltás megállíthatatlan. Legalábbis így hittem. Emlékszel még az első alakváltás kínjaira?

– Mintha valaha is el tudnám felejteni. – Míg az idő képes a fájdalom hevességének emlékét tompítani, komolyan kételkedett benne, hogy bárki teljesen ki tudna törölni az emlékezetéből egy ilyen kellemetlen emléket.

– Sutter nem hagyta neki, hogy átváltozzon. Alfaként a mentális erejét használta, hogy megakadályozza. Idehozta a fiút és arra kényszerített minket, hogy nézzük. A fiú sikoltozott és sírt, ahogy a teste gyakorlatilag kifordult önmagából. – A csapos szemeiből hideg rettegés áradt. – Még mindig látom, ahogy az izom és a csont megfeszül, kétségbeesetten próbálva elérni az átváltozást. Három éjszakán keresztül figyeltem, ahogy a kölyök addig könyörög, amíg el nem ájul a fájdalomtól, miközben Sutter figyelte, mint valami laborkísérletet. Sosem láttam korábban őrületet, de Sutter szemében ott volt. Nem hagyhattam ezt tovább folytatódni. Nem voltam rá képes.

A hangja megremegett, szemében ki nem csordult könnyek csillogtak, ahogy elmondta a fiú kínzását. Mick félrenézett a férfiról, egy kis magányt hagyva neki, hogy összeszedje magát. Maga is rosszul volt. Bármiféle bűntudatot is érzett Sutter megölése miatt, most szertefoszlott. Akár betegség, akár tiszta gonoszság volt az oka, hogy ezt tette, a világ jobb hely lett nélküle. Ebben biztos volt.

Körbenézett a szobán, most először teljesen felmérve a károkat, amivel a Sutterrel való küzdelem együtt járt.

– A pokolba! Szarrá romboltuk ezt a helyet – jegyezte meg viccesen, örömmel váltva témát.

– Úgy gondolod? – tört ki nevetésbe a csapos, annak jeleként, hogy helyre jött.

Mick tekintete találkozott az övével és elvigyorodott. – A főnököm imádni fog. Segítek kitölteni egy kárigény bejelentőt a TLRSZ felé.

– Nem szükséges.

– Miért?

 – Majd Sutter fizet.

– Hogyan?

– Szerencsére nincs családja, ami valószínűleg pokoli jó dolog. Isten tudja mit művelt volna velük, de akárhogy is, ebben az esetben minden tulajdona és értéktárgya a falkához kerül. A károkat majd az abból befolyt összegből fedezem. Az egész falka tanúsíthatja az itt történteket, ebből nem lesz semmi probléma.

– Rendben – bólintott rá Mick -, de ha mégsem mennének simán a dolgok, keress meg a TLRSZ irodájában. Megírom a jelentést. Minden benne lesz a jegyzőkönyvben, beleértve ez is – mondta, kezével jelezve, hogy a helyiség állapotát is beleérti. Előhúzta a mobilját lestrapált kabátjának egy épen maradt zsebéből és csinált néhány fotót a rongálásról. 

– Úgy lesz – egyezett bele a csapos.

Mick összecsukta a telefonját és eltette, felhajtotta az utolsó korty sörét és elindult, hogy összeszedje újdonsült pártfogoltját. A fiú nem nyitotta ki a szemét, de ahogy a teste enyhén megfeszült, mindent elárult. Tudta, hogy Mick ott van. – Na, kölyök, indulás!

– A nevem nem kölyök.

– Hát akkor mi?

– Harry.

Mick felvonta a szemöldökét, a szája sarka mosolyra görbült. – Próbálkozz újra és jól jegyezd meg, kiszagolom, ha hazudsz… Rio.

A fiú szeme kinyílt, ezüstszín szemeiben meglepett, tűnődő pillantással nézett Mickre, úgy, hogy attól a szíve már szinte fájdalmasan dobbant. Uralkodva az arckifejezésén, Mick várt.

– Igen, Riónak hívnak.

– Milyen Rio?

– Hardin.

– Hány éves vagy?

– Huszonhárom. – Mick állhatatos pillantásától Rio haragosan összevonta a szemöldökét. – Jézusom! Tizennyolc, oké?

– Felőlem, rendben. Na, menjünk! – fordított hátat Riónak és elindult. Maga mögül még hallotta, ahogy a fiú kikászálódik a bokszból.

– Hová megyünk?

– Greenfield, Indiana.

– Miért oda?

– Azért, mert ott élek.

– Te haza viszel engem magadhoz?

– Amíg nem kapok további utasítást a főnökömtől, mit csináljak veled.

– Baszd meg!

Mick hátrapillantott. Rio megtorpant és karba tett kézzel állt. – Most meg mi a gond?

– Négy hetet töltöttem egy pszichopata farkassal, aki magához hurcolt. Bocs, de nem jelentkezem önként még egy menetre.

– Először is, én nem vagyok pszichopata. A TLRSZ szabályosan kijelölt tisztje vagyok. Hallottál már róla, igaz?

Rio egy hanyag vállrándítás kíséretében bólintott.

– Akkor azt is tudnod kell, hogy a TLRSZ vadásznak lenni olyan, mint FBI ügynöknek, zsarunak vagy más rendvédelmi tisztnek lenni.

– Ez még nem jelenti azt, hogy meg tudok bízni benned.

– Nem, feltételezem, hogy nem, de most szerencséd van. Vannak főnökeim, akiknek jelentenem kell. Tudnak rólad, része vagy a feladatomnak. Az a dolgom, hogy gondoskodjam rólad. Ha bármilyen módon zaklatnálak, csak fel kéne jelentened engem.

– Naná! És el is hinnék, amit mondok a te szavaid ellenében – eresztett meg egy megvető, hitetlenkedő horkantást.

– Ha az igazat mondod, el fogják hinni, és megvannak a módszereik, hogy rájöjjenek.

– Még ez sem segít rajtam, ha úgy döntesz, megszabadulsz tőlem, amikor csak akarsz, ahogy azzal a faszkalappal is tetted.

– És miért tennék ilyet?

Mikor Rio nem felelt, Mick idegesen szusszantott egyet és beletúrt már amúgy is kócos, sötét hajába. A visszahulló tincseket elsöpörte a homlokából, ahogy visszahúzta a kezét.  – Nézd, tudom, hogy pokoli dolgokon mentél keresztül. Mindössze annyit mondhatok neked, hogy azért vagyok itt, hogy helyre tegyem a dolgokat. Nem terveztem, hogy kinyírjalak, megverjelek, vagy gondolj egyéb szarságokat, amiket csinálhatnék a csontos kis seggeddel. Fáradt vagyok. Mocskos. Kurvára bűzlök, éhes vagyok és mindez részben köszönhető annak, hogy megöltem egy embert, hogy kiszabadítsalak. Az egyetlen dolog, amire jelen pillanatban vágyom, fogni valahol némi kaját, visszamenni a szállásomra, enni, zuhanyozni és jó néhány órára kidőlni. Jössz önként vagy megbilincselve kell magammal cipelnem?

– Ne tégy úgy, mintha tudnád, min mentem keresztül vagy, hogy amit tettél, értem tetted – horkant fel. Morgás tört fel a mellkasából, és rémülten elkerekedett a szeme.

A fájdalom és a düh ellenére, amit Rio szavai kiváltottak belőle, Mick próbálta titkolni hirtelen kitörő jókedvét a fiú reakciójára. Rio nyilvánvalóan nem szokta még meg újonnan fejlődő belső farkasát, aki váratlanul úgy döntött, ideje kifejezni a helyzettel kapcsolatos gyanakvását.

– Nem próbálok megjátszani semmit – jelentette ki, remélve, hogy ez megnyugtatja a fiút. – Csak általánosságban nyilatkoztam arról, ami veled történt, vadóc. És igen, valóban az volt az elsődleges feladatom, hogy elfogjam Suttert, hogy feleljen azért, amit tett. De ez nem változtat azon a tényen, hogy kiszabadultál a karmai közül. A lényeg, amire próbálok most rámutatni, hogy bármilyen rettenettel szembenézhetsz, de nem lenne könnyebb teli gyomorral? Fogadok nem ettél egy jót már időtlen idők óta, huh?

Mick a türelmetlenségét megfékezve várakozott. Figyelte, ahogy az étel említésére Rio percekig nyugtalanul rágta az alsóajkát, majd bólintott.

– Akkor gyere. Kaja, forró zuhany és szakadatlan alvás, tiszta ágynemű között, ágyban. Jól hangzik, nem? – Rio azonnali, gyanakvó pillantását látva Mick azonnal megnyugtatta. – A szoba kétágyas. Az egyik a tiéd. Megfelel így?

Rio második bólintására intett a csaposnak, aki derűs érdeklődéssel figyelte őket, majd kilépett az ajtón. Átszelte a kaviccsal borított parkolót és a távirányítóval kinyitotta a terepjáróját. Visszanézve látta, hogy Rio mezítláb, óvatosan próbálja követni az éles köveken.

– A francba – átkozódott magában halkan. Kinyitotta az utas ülés ajtaját és visszasietett Rióhoz.

– Hé! – Riónak rendesen tiltakozni sem volt ideje, már el is helyezték az anyósülésen.

– Kösd be magad! – utasította röviden, majd megkerülte az autót, és beült a kormány mögé, maga is bekapcsolta az övet és beindította a motort. – Holnap szerzünk neked néhány ruhát és cipőt. Ma estére adok egy tiszta tréning nadrágot meg egy pólót. Megfelel az autós étterem? Van egy marhasültet is kínáló hely a moteltől nem messze.  

– Aha. Az jó lesz.

Mick az utasára pislantott. Rio egyenesen előre meredt, félig lehunyt szemmel, mintha az ablakon át elé táruló látvány elvarázsolná. Mick úgy érezte, a helyzet valódisága most érte el. Kiszabadulva a kínzója fogságából, Rio érzelmei kavarogtak. Eltart egy darabig, amíg tovább lép, és ezért Mick úgy döntött, elnézi neki a hisztit és a többi önfejűséget. A kölyök kinyúvadna, ha kupán csapná, és nagy a valószínűsége, hogy nem csak egyszer ütné le.


3 Hozzászólás

  1. Az egyik kedvenc történetem alakváltó témában. Szeretem Mick és Rio kapcsolatának dinamikáját, hogy az egymásra találásuk éppen úgy egy folyamat, ahogy az átváltozás is az.

  2. Még mindig úgy gondolom jó a történet. Szegény Rió nagyon sok mindenen ment keresztül de végre talán lesz egy kis nyugalma és Mick mellett talán megtalálja a boldogságot. Köszi a fejezetet.

  3. valiszilvi says:

    Ez a kedvenc történeteim egyike. Általában nem szeretem ha hamar megoldódik egy probléma, de itt tetszett az, hogy Rio farkassá válásának története után egyből az következett amikor már megmenekül. Mindketten jó fejek. Bírom Rioban, hogy nem tört meg és erős maradt a körülményekhez képest amennyire lehetett.

Vélemény, hozzászólás?