Meleg regények/novellák írása és fordítása

Vonyítás – Szabadon olvasható – J

A történet olvasásához előbb jelentkezz be!

Első fejezet

Amikor feljön a telihold…

Miután feltette az utolsó két üveg fájdalomcsillapítót a polcra, elfordult a bútortól és az asztalnál ülő ősz hajú férfira nézett, aki lelkesen írt valamit egy darab papírra.

– Mazhar úr, befejeztem – szólt hangosan, mert jól tudta, hogy munkáltatója, idős kora miatt rosszul hall.

A férfi felemelte a fejét, és drótkeretes szemüvege mögül ránézett. Párszor pislogott, majd ránézett a polcokra, melyek tele voltak szépen sorba tett gyógyszerekkel, a különböző betegségek szerint.

– Igen – mormolta az öreg, ujjaival ősz bajuszát simogatva. – Akkor azt hiszem, mára ennyi volt, Demio. – Bólogatva, óvatosan felállt a kiszolgált kisszékről. – Gyere reggel, rendben? Duben asszony szeretné, ha küldenék neki valamit migrénre.

– Természetesen – bólintott a fiú, megigazítva kissé összekent, laza pamutingét. – Hány órára jöjjek?

– Azt hiszem, nyolcra jó lesz – válaszolt a férfi, majd a zsebébe nyúlva, előhúzott egy kis vászonerszényt, amiből kivett egy aranyérmét. – A mai napért.

Hulla volt. Reggeltől estig dolgozott az öreg Mazharánál és ezt nap, mint nap… Azért tény, hogy nem lehetett oka panaszra, mert jól fizetett a férfi.

Végigment az ilyen későn már kihalt sikátorban és bele se mert gondolni, hogy mi várja őt otthon. Összegörnyedt. Elege volt már ebből, nagyon jól tudta, hogy a legjobb az lenne, ha végre elköltözne, de úgy néz ki, hogy túl lágy volt a szíve.

Lágy szív, kemény fenék, ahogy Sentis, a szeretője szokta mondani. Elvigyorodott az orra alatt, ahogy eszébe jutott, mit tenne az apja, ha megtudná, hogy az ő fia „más”. Biztos még érdekesebb lenne a helyzet, mint most.

Fürgén szedte a lábát, még csak nem is nézett vissza. Nem szeretett ilyen későn hazamenni, amikor Scythe utcái szinte üresek voltak. Az élet a városban szinte azonnal megállt, amint a harang elütötte este a tíz órát, ami igazán különös volt egy ilyen nagy város esetében. Demio összerezzent, ha csak eszébe jutottak a városlakók, akik szerint minden, ami más, az egyben rossz is volt. Nem egyszer észrevette az emberek félelmét a változásoktól, hiszen a fiúnak nagyon hosszú haja volt, és ettől már a különcök kategóriájába sorolták. De nem volt elég a hosszú haj – vörös is volt. Tűzvörös… Pont ezért Demiónak meg kellett tanulnia, megvédeni magát, mert egy ilyen esti sétának csúnya következményei lehetnének.
Megszokta már a rosszalló tekinteteket, megtanulta, hogy ne is figyeljen oda rájuk, de elég lett volna besétálni egy rossz sikátorba ahhoz, hogy rögtön megismerkedjen a zaklatás egy másik fajtájával. Nagyot sóhajtva meggyorsította lépteit. Szeretett volna már otthon lenni, de még hátra volt vagy egy órányi gyaloglás. Nem volt arra pénze, hogy konflist béreljen, de nem is volt rá szükség, mert szívesebben gyalogolt, így spórolva a pénzével.

Hirtelen valaki eléugrott a sikátorból. Felkiáltott volna, de a hangja egyszerűen bennakadt a torkában és csak arra volt képes, hogy hátraugorjon.

Meghallott egy dallamost nevetést és egy pillanat múlva már a támadó arcát is látta.

Az ijedtsége egy szempillantás alatt változott át dühvé.

– Az Istenre! Normális vagy? – mordult fel, majd a fiúhoz sétált, meglökte és kikerülve sétált tovább. – Nincs más dolgod ilyen késő este, csak utánam leskelődni?

A fiú újra felnevetett és utána sétált.

– Nem tudtam megállni, bocsáss meg – ismerte be, amire Demio csak dühösen meggyorsította a lépteit. – Ej, ne dühöngj már, Mókuska – mondta szeretetteljesen, szinte futva a másik után. Megragadta a csuklójánál fogva, hogy megállítsa.

– Sentis, majd összeesek, az öreg Mazhar megint kikészített, te pedig siettetni akarod a szívrohamom – nyögött fel, majd a szeretője felé fordult. Még most, ebben a sötétben is képes volt látni a másik hatalmas, barna szemeit.

– Szerettem volna találkozni veled. Már három napja nem jelentkeztél – válaszolta szemrehányóan, derekánál fogva magához ölelve, mire Demio idegesen nézett körbe, hogy biztos nincs ott senki más rajtuk kívül.

– Dolgoztam – magyarázta. Megragadta a szőke kezeit, eltolta a csípőjétől, majd behúzódott egy másik sikátorba, ahol elvileg senki sem láthatta őket. – Nem volt időm arra, hogy veled találkozzak – mormolta, karjaival átkarolva szeretője nyakát és ajkaikat egy gyors csókban egyesítve.

– Mondtam, hogy ne tartsd el őt – sóhajtott fel Sentis, a falnak lökve a fiút.

– Nem tehetem, ő az apám. – A szőke kezei hirtelen Demio inge alá bújtak.

– Túl lágy a szíved – suttogta az ajkaira, mohón csókolta, majd lassan áttért a nyakára.

– Tudom. – Szinte felnyögött, mikor megérezte a lágy ajkakat az érzékeny pontjain.

– A lágy szív pedig kemény feneket jelent – válaszolt a másik, egy pillanatra elszakítva ajkait a fiú meleg bőrétől és kezeit szeretője fenekére csúsztatta, hogy alaposan megszorongassa.

Demio felnevetett, ahogy meghallotta az ismerős mondatot.

Bizonytalanul kinyitotta az ajtót és belesett apja hálószobájába. Nagyot sóhajtott, mikor meglátta a teljesen részeg apját az ütött-kopott ágyon.

A férfi, fejét a párnába nyomva aludt, szánalmas látványt nyújtva, melyhez társult még az üvegekkel és piszkos ruhákkal túlzsúfolt padló látványa is. Ilyen pillanatokban eltűnődött azon, hogy miért nem hallgatott Sentisre? Sokkal jobbat érdemelne, minthogy az apjával törődjön, aki a nehezen megszerzett keresetét alkoholra költi.

Megcsóválta a fejét, majd átsétált a kis helyiségen az éjjeliszekrényhez, amelyen a petróleumlámpa állt. Eloltotta, elfordult és kiment, az ajtót hangos nyikorgással zárva be maga mögött.

Aludt. Valószínűleg álmodott is valamit, amikor hirtelen valamilyen hangoskodást hallott. Automatikusan kinyitotta a szemét és hallgatózott.

Igen, megint az apja… Hatalmas csattanással kinyílt a szobaajtó, mire Demio még jobban magára húzta a takarót. Ne, ne most, könyörgött magában. Fáradt volt és semmi hangulata se volt egy veszekedéshez az apjával. Csak szerette volna alaposan kialudni magát, főleg, hogy másnap újabb nehéz nap várja a munkahelyén.

– Mit csináltál a borral!? – ordított rá a küszöbön álló férfi.

– Mégis, mit csináltam volna vele? Megittad – morogta a takaró alól, reménykedve, hogy ez alkalommal az apja annyiban hagyja a dolgot. – Menj aludni és ne csinálj jelenetet az éjszaka kellős közepén!

– Kiöntötted, igaz? Valld be! – Gyors léptek hangjait hallotta a nyikorgó padlódeszkán, egy pillanattal később pedig a takarót, amit szorosan ölelt magához, lerángatta róla az apja. – Mit csináltál vele!? – A férfi megragadta a fiú vállait és alaposan megrázta, de Demio felült és kiszabadította magát apja fogásából. Nem hagyja magát!

– Azt mondtam, menj aludni! – kiáltotta, kiugorva az ágyból, hogy minden eshetőségre felkészülve, könnyebben meg tudja magát védeni.

– Te disznó! Te hívod magad a fiamnak!? Hol van?! – kiáltott fel szánalmasan, hirtelen elveszítve minden erejét. Megtántorodott, de sikerült állva maradnia.

– Már mondtam, hogy megittad. – A fiú vállat vont, majd megragadta az apja karját és kivezette a szobájából. Ma valahogy könnyebben ment a dolog, mint máskor. Talán ez alkalommal a szülője többet ivott az átlagosnál és már képtelen volt tovább veszekedni?

Bevitte az apját a saját hálójába, kíméletlenül az ágyra lökte, a férfi pedig szinte abban a pillanatban aludt is.

Demio mélyet sóhajtott, ahogy bezárta maga mögött az ajtót és a szobájába ment, azzal az elhatározással, hogy újra Morfeusz országába utazzon, de egyszerűen képtelen volt elaludni. Korábbi fáradtságát elvitte az ördög. Egyik oldalról a másikra forgolódott, hátha mégis sikerül még aludnia egy keveset, de az apjával való veszekedéstől felgyülemlett adrenalin megtette a magáét. Felült, magára vette sötét köpenyét, meztelen lábára pedig cipőt húzott.

Érezte, hogy egyszerűen muszáj járnia egyet… Hosszú, vörös haját egy fekte szalaggal megkötötte és már útra kész is volt.

Lesétált az emeletről és kiment a verandára. Mélyet lélegzett, magába szippantotta a hűs éjszakai levegőt. Önkéntelenül is elmosolyodott a fekete eget kémlelve, melyen a telihold uralkodott. Lement a három lépcsőfokon és közben a mellettük álló nem túl nagy házra nézett, ahol a kíváncsi szomszédai laktak.

A város szélén élt, ezért elég jelentős utat kellett a munkahelyéig megtenni. Pontosan egy óra volt az út. Szeretett volna venni egy házat a városközpontban, de az hatalmas összegbe kerülne.

Elindult az ösvényen, ami egyenesen az erdőbe vezetett, ez volt a legjobb hely, egy éjszakai sétához… Igazából az itt lakásnak is megvannak a maga előnyei… Csend volt, mintha vidéken lenne az ember. Messze a város nyüzsgésétől, csend és nyugalom volt. Még a szomszédaik is egész elviselhetőek voltak.

Elhagyta az első fát, szorosabban maga köré vonta a köpenyét, mert az éjszakák igazán hűvösek voltak. Azért arra odafigyelt, nehogy túl mélyen bemerészkedjen az erdőbe, mert nem akarta reggelig keresni a hazavezető utat.

Aztán hirtelen észrevett valami fehéret a fák között, de ilyen messziről nem tudta kivenni, mi lehet, de a holdfény pont ebben a pillanatban  beszökött a koronák között és megvilágította a fehér valamit.

Letért a kitaposott ösvényről, kerülgette a vékony fák törzsét, és az a valami, amit meglátott egyre világosabban kirajzolódott. Egy pillanat múlva már tudta, hogy mit talált és az első gondolata a menekülés volt.

Farkas!

Az állat azonban meg se moccant, pedig ebből a távolságból biztos érezte az illatát. Demio bizonytalanul pár lépést tett előre, szemeit egy pillanatra se véve le az állatról. Hirtelen észrevette, hogy a farkas fehér bundáját egy helyen vörös vér borítja. További tétovázás nélkül a farkashoz ment és fölé hajolt.

Az állat nehezen lélegzett, de még csak rá se nézett a fiúra. Nem nyitotta ki a szemét, csak feküdt ott ernyedten és egyre lassabban vette a levegőt.

Demio nézte a széles, tökéletes négyzet alakú sebet. Igen, mintha valaki azon a helyen kivágta volna a bőrét, ezzel feltárva az izmokat és bordákat.

Odébb, a hátsó lába körül szúrt sebek voltak láthatóak, amelyekben már alvadt volt a vér.

– Istenem – szólt a fiú, egyszerűen nem akarta elhinni, amit lát. Valami megtámadta? Nem. Milyen állat tudná úgy megharapni, hogy a seb szabályos négyzet legyen?

Tétován kinyújtotta a kezét, a farkas nyakára tette, az egyetlen helyre, ahol nem voltak sérülései. Az állat fülei megrezzentek, bágyadtan ránézett egy másodpercre, majd újra lehunyta szemét.

Vagy talán nem is farkas?

Hiszen egy farkas inkább megtámadta volna… Talán kutya? Már sok kutyát látott, akik farkasra hasonlítottak, lehet, hogy ez is valami keverék… Mert ezen a vidéken szinte lehetetlen volt farkasba botlani, ráadásul fehérbe…

Egyik karját az állat nyaka alá csúsztatta, másik kezével megragadta a csípőjénél. Képtelen volt itt hagyni, hogy itt pusztuljon el, vagy valami rátámadjon.

Nagy nehezen felemelte a kutyát-aki-farkasszerű, és tett két bizonytalan lépést előre. Mennyi lehet a súlya? Hetven kiló?! Lehet, hogy még annál is több…

Sétált egy darabig, de végül muszáj volt ismét a földre tenni az állatot, hogy egy pillanatra megpihenjen. Nem volt egy puhány fickó, de ez a teremtmény tényleg nagyon nehéz volt. Újra felemelte, elérte a kitaposott ösvényt, és ott óvatosan letette a földre. És aztán időnként megpihenve haladt, míg el nem érte a verandát, ahol letette az épphogy lélegző kutyát.

Gyorsan bement a házba valami lavórért és pár törülközőért. Muszáj volt lemosni azokat a sebeket, mert félt, hogy elfertőződnek.

Az udvarra érve a lavórral elszaladt a kúthoz, ahol gyorsan megtöltötte vízzel. Letette a tálat az állat mellé és lassan elkezdte mosdatni, folyamatosan nyugtatgatva, simogatva a fejét.

Egy órával korábban kelt fel, mint ahogy kellett volna. Le akarta ellenőrizni, mi van a kutyával, akit tegnap megmentett és valahogy el kell dugnia az apja elől. Biztos, hogy nem lenne valami elégedett, ha a verandára kilépve egy hatalmas farkasszerű valami várna rá.  

Kapkodva felöltözött, a fésűvel egy párszor beleszántott a hajába. Már annyiszor megígérte magának, hogy levágatja, hogy ezzel is elejét vegye a beszólásoknak, de Sentis hallani sem akart róla. Összekötötte egy szalaggal, felkapta a cipőit, majd leszaladt a nyikorgó, öreg lépcsőkön és szinte kiesett a bejárati ajtón.

Az állat ugyanazon a helyen feküdt, ahova éjjel letette. Nehézkesen felemelte a fejét és átható kék szemével ránézett.

– Hé – szólt halkan, lépésenként közeledve hozzá, ennek ellenére azért félt, hogy rátámad majd. A kutya csak nagyot sóhajtott, utána fejét letette a veranda durva fájára, de egy közben egy pillanatra se vette le a tekintetét a fiúról. Demio, kicsit magabiztosabban közelebb ment, leguggolt és megnézte a rögtönzött kötszereket, amiket tegnap rátett. Kinyújtotta a kezét és óvatosan megérintette. Az állat folyamatosan követte őt, megdöbbentően kék szemeivel, mintha félne bízni a férfiban, de aztán hirtelen elkezdte csóválni a farkát.

A vörös hajú elmosolyodott és megnyugodva leült a kutya mellé. – Ki bántott ennyire, hm? – sóhajtott fel együttérzően. Mindig is imádta az állatokat, de most, hogy a kutyát sikerült megmentenie, úgy érezte, mintha kötelék lenne közöttük.

Az állat mélyet sóhajtott, farkát hátsó lábai közé húzta és fáradtan lehunyta a szemeit. – Át kellene vinnem téged innen – gondolkodott hangosan a fiú, azon tűnődve, hova tehetné úgy, hogy az apja ne vegye észre, amikor hirtelen beugrott neki. A spájz! Igazából nem volt spájznak nevezhető, mert soha nem tartottak benne ételt, egyszerűen egy helyiség volt, ami kamrát imitált. – És biztos éhes és szomjas is vagy – harapott az ajkába, majd felállt és a házba ment. Minden szekrényt és fiókot átnézett a konyhában, de egyedül kását, kenyeret és tojást talált. Mindig a városban evett, vagy néha az öreg Mazhar hozott neki valamilyen szendvicset, így aztán nem nagyon törődött azzal, hogy milyen étel van otthon.

Nos, a kutyának meg kell elégednie a kásával, később talán majd vesz neki valamilyen húst a hentesnél.

Lefektette a kutyát egy plédre, mellét tett egy fazekat tele kásával és egy tálat vízzel. Szeretettel megsimogatta a fejét, majd felállt.

– Később kitalálok majd neked valamilyen nevet – mondta széles mosollyal az arcán, elfordult és kilépett az apró helyiségből. Ideje volt dolgozni menni.

6 Hozzászólás

  1. Jelszó kiküldve: 2022. június 15.

  2. rencsibencs25 says:

    Hát Demio apja egy nagy nulla, utálom az ilyen embereket. Tényleg jobb volna ha szegény fiú elköltözne tőle, de részben megértem miért marad…
    Nagyon kíváncsi vagyok a farkasunkra is, remélem mielőbb felépül. Demio kutyának gondolja talán, de nagyon meg fog lepődni szerintem. Köszönöm és várom a folytatást!

  3. Jelszó kiküldve: 2022. április 23.

  4. Megint egy olyan történet, ahol a szülő egy hatalmas semmi, sőt még rosszabb.
    Elképzeltem a fiút, pontosabban a vörös haját. Már elkezdtem képzelegni:))) Átváltozik a srác? Vörös bundája lesz?
    Még nem sokat tudunk, de nem baj! Nekem annál több lehetőségem van elképzelni a folytatást.:))
    Várom, hogy tovább olvashassam!

  5. Jelszó kiküldve: 2022. április 19.

  6. Barbus789 says:

    Demio jólelkű ember. Ez látszik onnan is, hogy milyen gondosan végzi a munkáját, hogy az édesapja mellett van és hogy egy sérült lénynek azonnal segítséget nyújt. Izgalmas történetnek indul. Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?