
Sziasztok!
Bizony, bármilyen hihetetlen is, a Varázsskatulya, immár 22. éves. Ennek és a Valentin-nap örömére, ma két történetet hoztunk nektek.
Amikor annak idején elindítottam az oldalt, még yaoi animéket és mangákat fordítottam, majd jöttek a saját fordításaim. Később a tagok írásai is felkerültek, míg aztán most már több, mint egy évtizede az általam és Juckó által fordított és írt történetek kapnak helyet az oldalon. Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol a meleg regények és novellák kedvelői otthonra találhatnak. Azóta rengeteg történetet fordítottunk és írtunk, és ti is számtalan felejthetetlen pillanattal ajándékoztatok meg minket.
Köszönjük, hogy itt vagytok, olvastok, kommenteltek, és részesei vagytok ennek a közösségnek!
Melyik volt a kedvenc történetetek az oldalról? Osszátok meg velünk kommentben!
És most lássuk, mik a mai olvasnivalók (ugyanúgy működik, mint a többi: komment a szabadon olvasható fejezethez majd kaptok jelszót a folytatáshoz):
Befejezett fordítások (Fairy)
Jena Wade: Prémesen jó fotó 1. fejezet – Sorozat: Vale Valley – 2. szezon – 4. kötet
Befejezett fordítások (Juckó)
Sammy Cee: Csók a szerelmünknek 1. fejezet – Sorozat: Valentin Vállalat – 6. kötet
Jó olvasást és várjuk a véleményeiteket!
Fairy és Juckó
Sziasztok!
Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok.
Kifejezett kedvenc nincs
Jesse mosolya abszolút dobogós helyen van
A karácsony angyala az nagyon beszorult a szívembe 🙂
Vészhelyzet esetére
Valentin vállalat
Szerelem tálalva sorozat
Valle völgy sorozat
az összes alakváltó
Uh és még írhatnám
Én csak hálás vagyok Nektek
Köszönöm
Boldog születésnapot Nektek és az oldalnak! 😊
22 éve még ifjú voltam, és bár akkor is sokat olvastam, de nem meleg szerelmi történeteket.
Viszont az idő múlásával velem együtt változtak az olvasmányaim is, így landoltam az oldalatokon valamikor tavaly november táján. Rejtély, hogy addig miért nem találtam rátok… de nagyon örülök, hogy így történt, és annak is, hogy annak idején létrehoztátok az oldalt, még legalább 22 évet kívánok mindannyiunknak 😉
Ja igen… nem tudok egyetlen kedvencet megnevezni, ezért a máig többször olvasott, szívemnek legkedvesebb történetek az Olasz módra, A szerelem hatalma és a Változás.
Köszönet értük!