Meleg regények/novellák írása és fordítása

(Hó)Viharos szerelem – szabadon olvasható

Első fejezet

– Victor! – dörömbölt Bill Roche idősebb fia ajtaján. – Az ördögbe is, mássz már elő fiam!

Egyre idegesebben verte az ajtót, mire nagy nehezen megjelent a küszöbön a keresett férfi. Borzas barna haján és hunyorgó sötétbarna szemein jól látszott, hogy mély álmából sikerült felvernie az apjának.

– Apa! Könyörgöm, alig két órája feküdtem le. Holnap új vendégek jönnek a szállóba és Isaacék nem engedtek el, míg elő nem készítettünk mindent. Még a…

– Majd reggel elmondod, most szedd magad – vágott a szavába Bill. – Mollynál beindult az ellés.

– És Charles? Nem elég, ha ő megy? Hulla vagyok.

– Akkor leszel hulla, ha nem jössz. Charles a menyasszonyánál van… és ne fintorogj! – rivallt Vicre, mikor a férfi akaratlanul is nemszeretem képet vágott. – Ha neked is lenne menyasszonyod vagy végre családod, akkor neked sem kellene jönnöd.

– Persze, persze – dünnyögött az orra alatt Victor. – Fél perc és megyek.

– Igyekezz – fordult sarkon az idősebb férfi.

Victor egy pillanatig még nézett utána, majd az ajtót becsapva indult, hogy felöltözzön. Magában morgott, hogy bezzeg az apja megint nem bírta megállni, hogy ne jöjjön elő a házassággal. Mikor értik már meg a szülei, hogy még nem találta meg azt, akivel el tudná képzelni az életét? Neki egyelőre az is tökéletesen megfelelt, hogy sikerült felhúznia ezt a kis házat, méghozzá elég messze a főháztól ahhoz, hogy az anyja ne abajgassa minden második percben. Majd a családalapításnak is eljön az ideje. – Csak azért piszkálnak mostanában, mert Charlie-nak muszáj volt belehabarodnia Jennybe. Igazán várhatott volna még pár évet – dohogott Vic, ahogy a szakadó hóban az elkülönítő felé masírozott.

Belépve csodálkozva nézte, hogy apja George-dzsal, az egyik állandó munkással kettesben próbálják megnyugtatni a riadt tehenet, azonban az állatorvost nem látta sehol.

– Hol van Henderson doki?

– Elakadt valahol Thumnyék farmjáról jövet. Mert annyi esze van, mint egy szamárnak és ebben a hóesésben képes volt elindulni. Most mehetnek a hegyi mentők érte is. Nem elég az a sok balfácán a szálló vendégei közül. Úgyhogy, hárman vagyunk.

– Remek – dünnyögött Victor, közelebb menve hozzájuk.

– Ne morogj, inkább hozd a vizet és amit kell.

Négy keserves órával később, a három férfi elégedetten nézte, ahogy Molly elkezdte nyalogatni kicsinyét.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan lemegy – szólalt meg elégedetten Vic.

– Ugyan, fiam, Molly már gyakorlott anyuka. Gyerünk, pakoljunk össze és feküdjünk le, mert mindjárt itt a hajnal. Holnap, azaz ma – javította ki magát Bill, ahogy a falon lévő órára pillantott –, mész a szállodába?

– Tízre ígértem magam. Jön egy csapat egyetemista Portlandből, Isaac szeretné, ha kéznél lennék.

– Mert Isaac Phillips rohadtul jól tudja, hogy te vagy a legjobb síoktatója, ráadásul a nők mind odavannak a jóképű arcodért – röhögött fel George vidáman. Mikor Vic erre csak elpirult, még jobban nevetett.

– Úgy nyerítesz, mint egy ló – mordult fel Bill. – Amúgy, igaza van George-nak, Isaac nem véletlenül a te fényképed tette ki a síoktatás mellé a honlapon. Azóta megnőtt a női síelők létszáma – tette hozzá már ő is vigyorogva.

– Ó, igazán akadjatok már le rólam! – kapta fel a vizet a férfi. – Olyan idétlenek vagytok, mint Charlie – dohogott az orra alatt. – Amúgy meg szeretem csinálni, ráadásul Isaac jól meg is fizet.

– Az már igaz, hogy nem lehet ráfogni a fickóra, hogy sóher lenne. De jobban örülnék, ha megfognád valamelyik csinos lánykát magadnak.

– Kész, elég volt! – csapta le Vic a kezében tartott kötelet, amit az előbb szedett fel. – Megyek aludni, nektek meg jó mulatást a továbbiakra.

Victor egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy hulla fáradtan ébredt. Mire sikerült elaludnia, már hat óra is lehetett, és alig két és fél óra alvás után senki sem várhatta el tőle, hogy frissen, fiatalosan és üdén kászálódjon ki az ágyból. Már azért is hálaimát rebegett a megfelelő személyeknek, hogy senki nem ébresztette fel eddig.

De csak magát átkozhatta, mert akár három órát is alhatott volna, ha nem jár hülyeségeken az agya. Mindig ez volt, mikor valamelyik családtagja felhozta a nősülést és családot. Képes volt órákon keresztül rágódni azon, hogy talán tényleg vele van a baj, amiért képtelen akár egyetlen nő mellett is megmaradni hosszabb távon. Talán, ha ő is egyetemre ment volna, ahogy az öccse, megismerhetett volna valami hozzá illő lányt. Azonban soha nem érzett késztetést magában a tanulásra. A föld volt a mindene, emellett szeretett telente kisegíteni a szállodában. Nyílt titok volt, hogy úgyis ő fogja átvenni a farmot apjától, nem pedig öccse, akit jobban érdekeltek a különböző jogi esetek. Vic úgy érezte, hogy neki ez való: a föld, télen a síelés és persze a rengeteg könyv, amit felhalmozott a házában is. Imádott olvasni, szerette bebizonyítani, attól, hogy valaki földműves és állattenyésztő, még nem egy tanulatlan paraszt. Csak az a fránya nősülési kényszer ne lebegne a feje felett. Ha őszinte akart lenni, akkor már lassan fél éve nem is volt nő az életében és valahogy nem is hiányzott. A nyár idén szeszélyes időjárással volt megverve, ezért a legeltetés sem ment egyszerűen, ráadásul jó pár szarvasmarhát kellett levágni, mert megbetegedtek. Kisebb gondja is nagyobb volt a csajozásnál.

– Na, jó, haladjunk, mert Isaac megesz, ha nem érek oda időben – mordult saját magára, végre a fürdőszoba felé indulva.

Épp a reggeli kávéjába kortyolt, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtaján. Csészéjével a kezében ment megnézni, ki nem bír magával. Valahogy nem igazán lepte meg, hogy öccse bámul rá füligvigyorral a képén.

– Most bezzeg hazaevett a fene – köszöntötte Charlie-t.

– Jobb szórakozást találtam, az már igaz – nevetett fel öccse, aki aztán nemes egyszerűséggel kikapta a kezéből a kávét.

– Az az enyé…m – lemondóan intett, mikor már csak az üres csészét kapta vissza. – Ha már itt vagy, gyere be.

– Bocs, csak azért jöttem, hogy felkeltselek – rázta fejét Charlie. – Anya attól félt, hogy az éjszaka után képtelen leszel felkelni, de mivel tévedett, én megyek is. Palacsinta volt reggelire – tette még hozzá kaján vigyorral, pár lépés után visszafordulva.

– Kapd be, öcsi! Igazán hozhattál volna nekem is – kiáltott utána tettetett haraggal a hangjában.

– Annyira szeretsz önállóan lakni, úgy gondoltam a reggeli készítése kifejezetten önálló cselekedet lenne.

– Na, húzz el!

Újabb csésze kávé és egy kis rántotta után útra késznek érezte magát, bár érezte, hogy a feje még igen húzza az ágy felé.

Felejtsd el! Majd este korábban lelépsz és alszol, de most munkára fel!

V&J

A nap szikrázó sugarakban szórta szét fényét a Stumptown-t porcukorként beterítő, frissen hullott havon. A városba vezető, kanyargós úton haladó dzsip három utasát ez a látvány mély elégedettséggel töltötte el, míg a negyedik a hátsó ülésen elvackolva szundított.

Az autót vezető Dean Hamilton kissé rosszkedvűen vette tudomásul, hogy a hókotrókat még nem izzították be.

– Basszus, tudom, hogy ez nem egy nagyváros, de a havat azért igazán eltakaríthatnák az utakról, ha már egyszer azt akarják, hogy a síelni vágyók meg tudják közelíteni a hegyet – morogta.

– Ne légy olyan duli-fuli, árt a szépségnek – dünnyögte nyújtózkodás közben az eddig szendergő Jake.

– Te csak ne szólj semmit, Csipkejózsika. Ahogy letetted a segged az ülésre, úgy húztad a lóbőrt, mint aki nem aludt egy hónapja – vágott vissza Dean, bár tisztában volt azzal, hogy nem túlzott azzal, amit mondott. Ami azt illeti, Jake Cooper, legjobb barátja és csoporttársa, nem aludt valami sokat az elmúlt hónapokban, mert a magasabb ösztöndíj reményében valamennyi vizsgáját jelesre akarta letenni.

– Mit mondhatnék – vigyorodott el kajánul Jake, miközben turkálni kezdett a hátizsákjában –, én legalább tudom, hogy kell kihasználni minden lehetőséget az alvásra.

– Csodálom, hogy Mr. Robard gazdaságtan óráit nem használod ki ilyen célokra. Amilyen álmosítóak annak a vén csontnak az órái, örülhet, hogy egy ember is hallgatja az előadásait.

– Amiből ugye profitálnak olyanok is, akiket most nem kívánok nevükön nevezni. – Jake már a zsák mélyéről előkerülő almájába harapott volna, ám az eddig a tájat figyelő harmadik útitársuk, Aaron Olsen gonoszkás mosollyal fejbe csapta a kezében szorongatott térképpel.

– Hogy te milyen kis érdekember vagy – jegyezte meg csipkelődő hangsúllyal. Jake látta barátja tekintetében a játékos kihívást, de most adott a lustaságának és annyiban hagyva a dolgot, legyintve visszadőlt a korábbi, félig ülő-félig fekvő pózba és a gondolataiba merült.

Barátaival, Deannel, Aaronnal és a pillanatnyilag épp sonkás szendvics majszolásban, illetve a várost és környékét leíró füzetecske olvasásában fülig elmélyedt Chrisszel már az egyetemi gólyatábor óta alkotott verhetetlen csapatot a négyes, számíthattak egymásra bármiben és bármikor, lehetett szó bulizásról vagy családi drámákról. És noha nem éltek távol egymástól, most utoljára volt lehetőségük gondtalanul, nagyobb felelősségektől mentesen kiélvezni a diákélet utolsó pillanatait, mielőtt szétszéledtek volna a világba.

Közösen választották úti céljuknak ezt a festői városkát, ahol amellett, hogy fantasztikus sípályák találhatók, azért a természetjárók is megtalálták a számításukat, aminek Jake kifejezetten örült, mivel gyerekkora óta nem volt síléc a lábán. Bár sokan mondják, hogy olyan ez is, mint a biciklizés, azért fontolgatta, hogy ő inkább megmarad a túrázásnál vagy fohászkodik az égiek felé, hogy legyenek kegyesek a bénázásaival szemben.

Jake az út nagy részét átaludta, így számára rövid idő telt el, mire nem sokkal tíz után begördültek a szállásuk elé. A kétszintes faépület igazán hangulatos volt. A hatalmas ablakaival, a félköríves zárt teraszával, a hófedte tetővel és az ereszről lecsüngő jégcsapokkal, igazi képeslapra illő látvány. Kiszálltak az autóból és amíg Chris elindult, hogy bejelentkezzen, ő a többiekkel nekilátott, hogy a csomagtartóból kipakolják a holmijukat. Épp végeztek, amikor Chris visszatért, kezében kulcsokkal. – Uraim, Isten hozta Önöket az Ezüst Farkasban – rikkantotta vidáman, majd fürgén felkapta az utolsó, még földön álló csomagot és elindult az ajtó felé. – Kérem, kövessenek és megmutatom a szobáikat.

– Menjetek csak előre, majd megyek én is utánatok – mondta Jake, majd eliramodott a szálló mögötti erdős terület irányába. Barátai már megszokták, hogy ha a srác figyelmét megragadja valami, akkor minden megszűnik körülötte, így a trió elindult a szálló felé. Aaron azért még odakiáltott neki: – Azért ne tűnj el úgy, hogy a végén kutató csoportot kelljen utánad küldeni.

– Jó, jó – hagyta annyiban a csipkelődést legyintve Jake és lelkesen nekiiramodott az erdőnek. Néhány percnyi gyaloglás után meg is találta egy fenyőágon üldögélni, amit keresett. A gyönyörű, fehér hóbagoly fenséges látványt nyújtott és úgy nézett rá, mint aki tudja, hogy miatta van ott a látogatója. Jake kotorászni kezdett a hátizsákjában, és miközben a telefonját kereste, azon fohászkodott, nehogy a madár elröpüljön.

– Jól van, szépségem, maradj úgy – duruzsolta, és a madár mintha értette volna a hízelgést, mert úgy fordult, hogy Jake a legjobb pozícióban kaphassa le. A srác végül elégedetten tette zsebre a telefont, miután legalább egy tucat fotót készített és visszaindult a szállóhoz.

Kicsattanó jókedvében lendületesen nyitott be az ajtón és elindult a recepció felé, hogy útbaigazítást kérjen a szobája felé, a lépcsőnél elkanyarodva azonban kis híján elsodorta őt egy pár síléc.

– Hoppá, nem számítottam rá, hogy házon belül is síelőkre kell figyelni – ugrott arrébb a lécek elől Jake. 

V&J

Mire Victor a Farkasba ért, érezte, hogy bár a feje kitisztult valamennyire, azért még jócskán tudna durmolni. Ezért annak reményében, hogy kap egy csésze élénkítő kávét, elsőként a konyhába slisszolt be.

– Mary, angyalom, ugye tudod, hogy mennyire szeretlek? – osont a tűzhely előtt levest kavargató szakácsnő mögé. A madárcsontú, nagymama korú asszony nevetve csapott Vic karjára, mikor a férfi a szűrőben csöpögő sült krumpliból akart lopni.

– El a kezekkel ifjabb Roche, ha jót akarsz magadnak! – szólt rá szigorúan, bár szemének vidám csillogása elárulta, hogy annyira nem is haragszik. – Kávé kéne, mi?

– Szánom-bánom minden bűnömet, tényleg egy kis kávét jöttem kunyerálni.

– Tudod, mit mondanak erre, ugye? Aki legény éjjel, az legyen nappal is az – ettől függetlenül, dorgálás közben már öntötte is az egyik csészébe az illatos italt.

– Életmentő vagy Mary. Amúgy pedig nem lumpoltam – tette még hozzá. – Molly végre megellett.

– Ó, akkor igazán kiérdemelted a kávét. Sőt, még egy palacsintát is kapsz, mit szólsz?

– Hozzám jössz feleségül? Otthon Charlie mindet felfalta előlem – panaszkodott kissé nyafogós hangon Vic, mire Mary hangos nevetésbe tört ki.

– Esküszöm, ha legalább húsz évvel fiatalabb volnék, szavadon fognálak. De most inkább egyél – tett egy tányér palacsintát a férfi elé.

– Angyal vagy – közölte Vic, mielőtt rávetette magát a finomságokra.

Fél órával később Isaac irodájában ücsörgött és izgatottan hallgatta, hogy a négy egyetemista szerencsére nem lányokból áll, az pedig még inkább feldobta, hogy délután egy órára be is jelentkeztek a sípályára. Bár nem kértek síoktatót, Isaac úgy gondolta, hogy jobb, ha Vic a közelben lesz. – Ismered ezeket a városi népeket – közölte épp a férfival. – Mindig azt hiszik, hogy ők mindent tudnak és nem kell nekik segítség, aztán persze mikor baj van, csak sírnak és rínak. Emlékszel azokra a vállalati nagykutyákra két évvel ez előttről?

– Nagyon is – bólogatott Victor komoran. Azóta is emlegetik azokat az ostobákat. Három gazdag és sikeres férfi Milwaukie-ból, drága sífelszerelésekkel és akkora egóval, mint Alaszka, úgy döntöttek, hogy kimennek síelni, csak azt felejtették el, hogy azt se tudják, hogy kell rendesen felcsatolni a léceket. A végeredmény: ketten kórházba kerültek, a harmadik pedig örülhetett, hogy csak a karja tört el. Isaac azóta ragaszkodott ahhoz, hogy minden újonnan érkező csapattal valamelyik oktató is felmenjen, hogy felmérje a tudásukat. – Előkészítem a felszerelésem és ha nincs semmi fontosabb, előre megyek és megnézem, milyen a pálya.

– Menj nyugodtan, a többiek majd foglalkoznak a másik csoporttal. – Vic kérdő pillantása láttán vigyorogva tette hozzá. – Jött egy másik négyes fogat is, de az csupa lányból áll. – Mikor meglátta a férfi megkönnyebbült sóhaját, amiért ő a srácokat kapta, éktelen röhögésbe tört ki. – Istenem, ha látnád az arcod. Komolyan, nincs még egy olyan fickó, aki ennyire menekülne a női csoportok elől, mint te. Ha nem tudnám, hány barátnőd volt már, azt hinném, a pasik vonzanak. Hé, azért nem kell megfulladnod! – csapott Vic hátára, még mindig jókedvűen, mikor az a döbbenettől levegő után kezdett kapkodni.

– Nagyon vicces vagy, főnök – morgott az orra alatt, majd inkább lelépett.

Még akkor is azon járt az agya, amit Isaac mondott, mikor sílécével a vállán elindult kifelé, ezért nem is nagyon figyelt a körülötte történő eseményekre. Így aztán hatalmas meglepetésben volt része, amikor a lépcső előtt majdnem elsodort egy szőke, körülbelül vele egyidős srácot.

– Hoppá, nem számítottam rá, hogy házon belül is síelőkre kell figyelni – ugrott el a lécek elől a fiú.

Vic döbbenetében hirtelen lefékezett, ettől viszont elbotlott és a következő pillanatban pedig már a földön feküdt elterülve, keresztben rajta a sílécek.

– Bevallom, nem vagyok a sípálya ördöge, de hogy azon kívül balesetet okozzak! – sopánkodott mókásan a szőke fiú, majd leszedte a földön heverő Vicről a síléceket. – Jól vagy? – kérdezte, miközben a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a férfit.

– Igen, kösz – válaszolt Vic, mikor már szilárdan állt a két lábán. – Elnézést, nem figyeltem oda – tette hozzá, idegesen pillantva a másikra. Alaposan megnézte magának a szőkét, de nem találta ismerősnek. – Új vagy itt?

– Meglehetősen – felelte mosolyogva a fiú. – Pár perce érkeztem a barátaimmal egy kis síelésre. Ami azt illeti, épp őket keresem, mert előre indultak, engem viszont egy szépség eltérített – lett szélesebb a vigyora. – Te itt dolgozol? Mert jó lenne, ha meg tudnád mondani, merre van a 24-es szoba.

– Második emelet balra, lift nincs – válaszolt Vic, azon gondolkodva közben, ki lehet az a „szépség”, aki már a megérkezéskor elvonta a srác figyelmét. Biztos az új lányok közül valamelyik. – Ha nem haragszol, nekem mennem kell – tette még hozzá gyorsan, kissé elpirulva. Mielőbb le akart lépni, mert hirtelen zavarba hozta, hogy miért is érdekli őt, hogy ki tetszhet ennek a fiúnak.

Csalódottság suhant át a szőke arcán, de gyorsan tovaillant. – Köszi a segítséget. Remélem, még összefutunk – intett búcsút és elrobog a szobája felé.

– Nem is olyan sokára – motyogott az orra alatt Vic, ahogy elindult a másik irányba.

Miután párszor lecsúszott, a férfi megfelelőnek találta a terepet a délutáni csoportoknak. Az előző éjszakai hóvihar szerencsére nem tette tönkre a pályákat, a szél által a pályára sodort kisebb-nagyobb hóbuckákat már reggel eltakarították a többiek. Vidáman sétált be a felvonó melletti pihenőházba, hogy megigyon egy jó forró csokoládét, mielőtt visszatér a szállóba.

– Szia, Claire – köszöntötte a pultnál álló, vörös hajú lányt. – A szokásost kérem.

– Te se bírtál ellenállni a jó időnek, igaz? – nevetett rá Claire, ahogy elé tette a bögréjét. – Mitch már kora reggel itt volt, azt mondta, hogy ő akarja feltörni a szűz havat, a sok töketlen vendég előtt – mind a ketten hangos nevetésbe törtek ki, ahogy maguk elé képzelték, az izgága, fekete hajú és bőrű férfit. Mitch igazi csodabogár volt köztük. Senki nem tudta, hogy honnan jött és van-e családja. Öt évvel korábban egyszer csak megjelent és közölte, hogy meg akar tanulni síelni. Isaac jót röhögött akkoriban rajta, mert látszott, hogy a férfi még életében nem látott havat, nem, hogy sílécet. Vic mellett már ő a második legjobb síokatató a környéken.

– Ha éjjel hagytak volna aludni, akkor én is kijöttem volna reggel – vigyorgott Vic a lányra. – Köszi a csokoládét, megyek megkörnyékezem Maryt valami jó ebédért, aztán jövök is vissza. Ma két új csoport is jött, Isaac rám bízott négy egyetemistát Portlandből.

– Igen hallottam – kacsintott rá Claire. – Helyes fiúk mind a négyen, megsasoltam őket, amikor megjöttek.

– Sok szerencsét hozzájuk – nevetett fel Victor. Köztudott volt, hogy Claire minden hímnemű férfiban a jövendőbeli férjét látja.

Mikor eszébe jutott a szőke, akit majdnem letarolt, kissé elkomorodva jutott eszébe, hogy talán a lány volt az a bizonyos szépség. Ettől a gondolattól egyáltalán nem lett vidámabb és maga se tudta, hogy mitől lett rossz kedve.

Morcosan indult a felvonóhoz, abban bízva, hogy Mary finom ebédje majd feldobja a hangulatát.


6 Hozzászólás

  1. Jó lesz újra olvasni, aranyos történet. Szegény Vic…nem is tudja mi vár még rá..

  2. Tuzvarazs says:

    Nem tudom hogy, hogy nem, de ez a történet számomra teljesen új.
    Jake vajon a hóbagolyra gondolt, vagy Victorra? Hmmmm…

  3. Ebben a történetben már jobban képben vagyok, ezt is olvastam jó párszor, nagyon tetszik, jó lesz megint olvasni.🌹

  4. Nagy kedvencem ez a történet. Többször elolvastam már.
    Tetszik ahogy kóstolgatják egymást.
    ” Imádott olvasni, szerette bebizonyítani, attól, hogy valaki földműves és állattenyésztő, még nem egy tanulatlan paraszt.” Kedvenc idézet 🙂

  5. Még mindig meg tud fogni ez a történet. Főleg Vic karaktere tetszik. Szegény mindig megkapja hogy találjon egy nőt magának és még nem tudja hogy a nagy ő szó szerint belebotlot. Jake karaktere se rosz. Egy ilyen fijút én is eltudnák fogadni. Köszi a törénetet.

  6. moziboszi50 says:

    Hát, akkor most újra olvasom. Bár nem tudom már hanyadszorra. Köszi szépen.

Vélemény, hozzászólás?