Jesse mosolya – Szabadon olvasható

1

Jesse tudja, hogy nem hülye. Sem retardált, nem számít, hogy mások mit mondanak róla. Emberek, akik úgy gondolják, ők a normálisak. Ő nem úgy fogja fel a dolgokat, ahogy mások és néha kicsit összezavarodik, különösen, amikor nyomás alatt van, de az nem ugyanaz, mintha hülye lenne. Néha, amikor forgalmasabb szombatokon egyedül kell dolgoznia a pénztárnál, ideges és hibákat követ el. A törzsvásárlók nem bánják, ismerik őt és türelmesek vele. Várnak és addig játszanak Szimatkával, a nyúllal, aki általában a pulton üldögél. A betérő vásárlók, akik csak azért ugranak be, mert a szokásos boltjuk kifogyott a cicájuk kedvenc macskaeledeléből, azok türelmetlenek. Ők időnként ráförmednek. Sértegetik őt. Mint a pár, aki épp előtte áll. Folyamatosan rossz terméket ütött be, hiába tudja, hogy az a Real Dog Organikus keverék kistestű kutyák számára. A zöld gombot kellett megnyomni hozzá a pénztárgépen, de az nem hozza be a megfelelő terméket. A férj folyamatosan róla beszél. Róla és nem hozzá; arról kérdezve, hogy talán valami retardált vagy süket, esetleg csak hülye. Azt mondja, neki, hogy ide soha többé nem jönnek. Zsúfolt a reggel, ő pedig egyedül van, mert Debbie még nem jött meg, Mr. Greenwold, az üzlet tulajdonosa pedig influenzás és nem tudott dolgozni.

– Sajnálom – motyogja és a pénztárgépet bámulja. Miért nem adja be a helyes összeget? Frusztráltan üti be az árat kézzel, beütve a kék billentyűt, hogy a kutyakajákhoz vigye be.

– Rohadtul ideje volt már – mordul fel a férfi, ahogy átadja a bankkártyáját. A felesége kezében egy apró, a fülén lévő, hullámos szőrpamacsot leszámítva teljesen csupasz kutyus remeg. Még mindig Jesse-t bámulva felhúzza az orrát és kisétál. – Mi a fene van a tulajdonossal? Egy nyomorult retardáltat alkalmazni…

– Haver – szólal meg a mögötte álló férfi olyan helytelenítő éllel a hangjában, amitől Jesse felpillant. A férfi kosarában macska kaja és alom volt. – Miért nem fizeti ki a tápot, amit vett és megy tovább? A srác minden tőle telhetőt megtesz.

– Miért nem törődik a saját kurva dolgával?

 A modortalan fickó kikapja Jesse kezéből a kártyáját, fogja a tápos zacskót és követi a nejét az üzlet elé, még mindig panaszokat szórva a válla felett. Miközben kinyitja az ajtót, lever egy madáreleséggel teli polcot – Jesse biztosra veszi, hogy szándékosan – és kimegy. Jesse felsóhajt és a tekintetét a pénztárgépre szegezve a kosárért nyúl.

– Micsoda seggfej. – Erre Jesse felnéz, mire a férfi mosolyogva adja át neki a kosarat.

A férfi magasabb Jesse-nél, hosszú, homokszőke tincsek hullanak a csokoládébarna, drótkeretes szemüveg mögül ránéző szemekbe.

Jesse csak vállat von és válogatni kezdi a kosár tartalmát. Két doboz cica tej, néhány konzerv táp, egy kis almos tálca alommal és egy ételes tálka.

– Cicád van – szólal meg.

– Úgy tűnik – feleli a fickó, de Jesse nem hall ki belőle semmi gúnyolódást és amikor ismét felnéz, látja, hogy derű táncol a szemeiben. – Tegnap este, ahogy munkából jöttem haza, ott ült az ajtóm előtt. Lejöttem, de már zárva voltatok, úgyhogy most intézem.

– Miért nem vitted be egy állatmenhelyre?

A fickó újra elmosolyodik. Jesse pislog; szokatlan, hogy a közvetlensége védekezéssel találkozik

– Egyedül élek és jól jön némi társaság – feleli. – Nem mintha sokat tudnék a cicákról.

Jesse bólint. Kevesen vannak ezzel így és a legtöbben nem ismerné be. Félrekapja a pillantását.

– Talán venned kéne pár játékot neki. Szeretik ezt a kis macskamentás egeret. És van pár tollas végű botunk is a számukra – mondja és a cicajátékok sorára mutat. – De ha összegyűrsz nekik némi papírt, azzal is boldogok lesznek. Egy pamutgombolyaggal is elvannak.

A férfi felnevet.

– Ugye nem akarsz lebeszélni a vásárlásról, kölyök?

Jesse arca kipirul és elkezdi beütni a cikkeket.

– Nem vagyok kölyök – mormolja.

– Huh?

Jesse észreveszi a meglepettséget a férfi hangjában.

– Nem vagyok kölyök – ismétli meg védekezően. – Huszonhat vagyok.

– Ó, sajnálom. Nem úgy gondoltam.

– Tudom, hogy talán úgy nézek ki, mint egy gyerek, de nem vagyok az. És nem vagyok hülye sem – tör ki belőle. Aztán, mivel még mindig dühös a kutyakajás házaspár miatt, még hozzáteszi – és süket sem.

A férfi újra felnevet.

– Oké, értettem. Legalább olyan bűnös vagyok, mint az előttem lévő seggfejek voltak, és ezért bocsánatot kérek – mondja. Jesse a homlokát ráncolja; nem így érti, de a férfi tovább beszél. – Ha már itt vagyunk, tegyél hozzá azok közül a macskamentás egerekből is.

Jesse hozzáadja a játékot és leolvassa a végösszeget. Visszafojtja a lélegzetét, amikor látja, hogy a férfi készpénzzel fizet, de annyiban hagyja, amikor pontosan annyit ad. A visszajáró kiszámolása Jesse legnagyobb rémálma, mert lassan megy, végig kellett gondolnia valamennyi bankjegyet és érmét, az emberek pedig türelmetlenek lesznek. Még a törzsvásárlók is.

– Hadd segítsek összeszedni a cuccot, amit levertek.

Jesse ámulva lép ki a kasszából.

– Minden oké, meg tudom csinálni. Bezárok ebédre és rendbe teszem. Nem tart sokáig.

– Biztos?

Csak bólint.

– Akkor hát, rendben. Ezt pedig köszönöm!

– Szívesen – motyogja Jesse és követi a férfit az ajtóhoz, átlépve a madáreleséges dobozok összevisszaságán és bezárja mögötte az ajtót. Kiteszi az „Ebédszünet” táblát és gyorsan viszonozza a férfi integetését, mielőtt a lehullott dobozokhoz hajol.

Felsóhajt. A szombat délutánok általában nyugisabbak, és ha hatig kibírja, bezárhat és hazamehet, hogy este Netflixezhessen. Út közben talán szerez némi sört és pizzát is.

---