Meleg regények/novellák írása és fordítása

Heaven – Szabadon olvasható

Első fejezet

– Apa, kérlek, ülj le!

Justin Purcell felnézett az ívelt, fehér szemöldöke alól, és visszaroskadt a fejtámlához gazdagon felhalmozott párnák közé. Tyler elnyomott egy megkönnyebbült sóhajt és újra elrendezte a vastag, virágmintás paplant és a fehér takarót az apja riasztóan sovány testén.

– Nem vagyok teljesen fogyatékos – suttogta Justin.

– Ahogy mondod, apa – suttogta vissza Tyler. Ránézett az éjjeliszekrényen álló jeges vízzel teli kancsóra, egy pohárra, hat puhafedeles könyvre, lámpára, órára és nem kevesebb, mint egy tucat tablettás tégelyre. A gyűjtemény ezen utolsó darabjai voltak azok, amelyek összetörték a szívét. Odanyúlt az egyikért. – Bevetted a gyógyszereidet?

– Igen.

Tyler összevonta a szemöldökét, biztos volt abban, hogy hét volt abból a hatalmas tablettából az üvegben, mielőtt itt járt, hogy felhozza Justin reggelijét. – Apa!

– Tyler!

Egymásra néztek és Tyler meg volt róla győződve, hogy a saját frusztrációját látja visszatükrözve apja ráncos arcában. Behunyta a szemét és elmormolt magában egy fohászt, majd visszatette az üvegcsét az asztalra. – Jól van. Rendben.

Justin szöszmötölt a paplannal a csípője körül. – Minden elő van készítve?

Tyler keresztülvágott a szobán, hogy még jobban széthúzza a sötétítő függönyöket, beengedve a tavaszi napsugarakat. – Elő.

– Biztosan?

Próbált könnyed hangon beszélni. – Amennyire csak lehet.

– Mikor érkeznek?

Tyler felsóhajtott, ahogy megfordult, beletúrva az állig érő, szőke hajába.

– Most már bármelyik pillanatban.

Aggodalom jelent meg Justin arcán. – Nem kellene odalent lenned?

– De igen, kellene. És leszek is. Abban a pillanatban, hogy Amy ide ér.

– Hagyd abba, hogy körülöttem nyüzsögsz. Én megleszek. Menj, van egy feladatod, amit el kell végezned.

Tyler az órájára pillantott. Igen, volt, de nem hagyhatta magára az apját. Mostanában nem.

Habár tagadta, Justin állapota rosszabbodott és kinézett egy újabb sor kemoterápia a nem túl távoli jövőben. Újabb sor szívfájdalom és költségek. Költségek, amiket nem igazán engedhetnek meg maguknak. Még egy ok, hogy dolgozni menjen.

Elfojtott egy megkönnybbült sóhajt, ahogy nyílt a lakosztály ajtaja. Kisietett a nappaliba, ahol Amy, az előre haladott terhes pocakjával felé fordult és rámosolygott.

– Elnézést a késésért, Tyler – dobta a táskáját az asztalra, a tenyerét pedig a pocakjára fektette –, de kifogtuk az őrületet odalent.

A férfi mögé lépett és megfogta a kabátját, hogy a nő kibújhasson belőle. – Teljesen rendben vagy?

Amy csak legyintett, kisöpörte a fényes, arany tincseit az arcából, ahogy a hálószoba felé kacsázott. – Jól vagyok. Apa bevette a gyógyszereit?

– Azt mondta, igen – bólintott, de a tekintetét félrefordította. Alig bírtak egymásra nézni, amikor az apjuk betegsége került szóba. Amy tíz volt, Tyler pedig hét, amikor elveszítették az édesanyjukat, és azóta az apjuk volt az életük sarokköve. Egyikük sem akarta tudomásul venni a lehetőségét, hogy elveszítik.

Aztán Amy hirtelen felkapta a fejét. Derűsen elvigyorodott, amitől nagy, kék szemei szikráztak.

– Nem kellene valahol másutt lenned? A tömeg igencsak féktelen odalent.

– De. Hé…

Amy megtorpant az ajtóban és felé fordult.

– Köszi! – mosolygott rá a férfi.

– Nem szükséges – hessegette el a nő. – Na, tünés és tegyél minket híressé!

Tyler elvigyorodott. – Szia, Apa! – Kislisszolt, mielőtt Justin bármit mondhatott volna, majd megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy kiért a folyosóra. A lift helyett az alkalmazotti lépcsők felé indult és nekiiramodott, hogy a földszintre vezető egy szintet megtegye. Belépett az admisztrációs helyiségek és a főkonyha közötti folyosóra, majd a telefonját szétnyitva megnyomta a gyorstárcsázót.

Edward egy kicsengés után felvette. – Hol vagy?

– Az irodáknál. És te?

– Az előcsarnokban.

– Mi a helyzet?

– Egy kibaszott őrültek háza. – Tyler kihallotta a vidámságot Edward hangjából. A férfit ismerve ez volt élete legjobb pillanata. A háta mögül hallható zsibongás alapján úgy tűnt, hatalmas a tömeg. – A Weiss még sosem látott ennyi embert egyszerre.

Tyler elfintorodott. – Milyen kár, hogy a legtöbbjük nem száll meg itt.

– Igaz, de legalább a kávézó jól megy ma.

– Azt lefogadom. Tudsz valamit Vincentről?

– Aha. A sofőr hívott. Tízre itt lesznek. A rakodóterületnél kellene találkoznod Vincenttel.

– Tízre?! Miért nem hívtál?

– Láttam, hogy Amy felfelé tart. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban hívsz majd.

– Köszi, haver! – Tyler szaporább léptekkel indult meg a hátsó bejárat felé. – Semmi nem ér fel egy kis figyelmeztetéssel.

– Boldogan lennék én ott, hogy találkozzak velük.

Tylernek ezen vigyorognia kellett. – Kizárt! Vannak privilégiumok, amik a szálloda igazgatójának járnak.

– Csaló! Te beleszülettél a melóba.

Tyler csak mosolygott. Ez a beszélgetés már lezajlott közöttük korábban. – Nem teszi kevésbé édessé.

– Seggfej – morogta Edward. – Rendben. Menj, öltsd fel a legjobb arcod, szépfiú és üdvözöld a VIP vendégeinket.

Tyler kacagva bontotta a vonalat, tudva, hogy a férfi, aki már öt éve a barátja volt, nem veszi a szívére a szavait. Ezúttal mindketten nyomás alatt voltak. Justin minden tiltakozása ellenére beszélték rá az apját erre az új vállalkozásra. A Weiss Strande Hotel húsz éve volt Justin birtokában és irányítása alatt, és igen szkeptikus volt ezzel kapcsolatban, de Tyler és Edward hajthatatlanok maradtak. Ugyanakkor meggyőzőek és kétségbeesettek is.

A Weiss pénzügyi lejtmenetben volt és csak extrém megoldások húzhatják fel. Végül meggyőzték Justint. Most, egy évvel később, nyakig adósságokban, a munkájuk – és jelentős anyagi ráfordítások – gyümölcse vagy teljes sikert hoz vagy kudarcot. Olyan kudarcot, amely a Weiss végét jelentheti.

Természetesen, bíztak a sikerben.

Végigsietett a hátsó folyosókon, gyors mosolyt villantva az alkalmazottakra, de nem állt meg beszélgetni senkivel. No, nem mintha túl sokan szerettek volna egy gyors üdvözlésen kívül bármit is. Mindenki rendkívül elfoglalt volt a Weiss–ben. Valamennyi alkalmazott tisztában volt a hétvége fontosságával.

A szálloda teljesen tele volt a White Room, a szálloda új táncklubjának megnyitója miatt.

Tyler és Edward mindent felhajtottak abban a reményben, hogy az új klub sikert hoz a hotelnek. Még egy merész húzásuk is volt – leszerződtettek egy fantasztikus csapatot is, amely a nagy megnyitón fog játszani három estén át.

A Heaven Sentet.

Öt évvel korábban a fiatal banda feltett néhány saját készítésű dalt az internetre. Az internetes őrületnek köszönhetően nevet és követőket szereztek. Két saját kiadású albumot jelentettek meg, mielőtt az első, komoly sikereket elérő albumuk piacra került. Most, a világ nem kaphatott belőlük eleget. Mindössze két hónap alatt a banda a második világkörüli turnéjára indult, és valahogy, kis segítséggel és szerencsével beleegyeztek, hogy játszanak a White Room megnyitóján.

Tyler megjelent a rakodó területnél, a garázs egyik sötét sarkában, ahol az árukat veszik át. Vincent McMillian, a szálloda biztonsági főnöke a nehéz tűzkapu nyíló hangja felé indult. A fülében, hála a tüskésre nyírt, barna hajának, jól észrevehető volt a bluetooth adóvevő. A civil ruha sem tudta elrejteni, hogy Vincent valaha a katonaságnál szolgált őrmesterként. – Épp időben érkeztél – állt meg és megfordult, majd Tylerrel együtt a raktér széléhez indult. – Majdnem a tömegnél járnak.

Tyler a garázs bejárata felé pillantott. A könnyű, tavaszi szellő bevitte a hűvös helyiség falai közé a tömeg hangjait, amelybe indőnként lányos visítások vegyültek. – Itt is vannak?

– Nem olyan sokan, de vannak.

Tyler belülről rágta az ajkát. – Van elég biztonsági emberünk hozzá?

– Minden rendben lesz, Tyler. Apád hogy van? – Vincent már akkor Justin Purcellnek dolgozott, amikor Tyler még csak családtagként jött a szállodába, hogy ott éljen.

– Tűrhetően. Amy vele van.

– Igen, láttam őt. – Vincent megbökte a fülében a hallgatót és beszélni kezdett. Másodpercekkel később Tyler felé fordult. – Itt vannak.

Tyler elhelyezkedett a raktér alsó végénél. Kisimította a gyémánt mintás nyakkendőjét, megigazította a tengerészkék zakóját és higgadtan, összekulcsolt kézzel várta a vendégeit.

Leszámítva, hogy minden volt, csak higgadt nem. Nem csak hálás volt a Heaven Sent-nek, amiért beleegyeztek a fellépésbe a megnyitón, de maga is nagy rajongó volt. Megszállott internetezőként Tyler már akkor rátalált a Heaven Sent-re, mielőtt azok befutottak és felkeltették egy nagy, lemezkiadó cég figyelmét. Büszkén mondhatta, hogy ő már akkor szerette őket. Edward és az ő tagsága az eredeti fórumon volt az, ami lehetővé tette, hogy a banda egyáltalán felfigyeljen rá.

Sikolyok hallatszottak a kocsifelhajtó felől, de számukra csak a raktérhez vezető lejtős út felső része volt látható. Végre megjelent egy fekete Lincoln Navigator, amit még kettő követett.

„Johnnie!” „Brent!” „Darien!” és „Luc!”  kiáltások kísérték az autókat, de a hangok gazdái nem voltak láthatóak, ami bizonyította, hogy a biztonsági emberek tették a dolgukat.

Az első Navigator közvetlenül Tyler előtt állt meg. Egy nő szállt ki az anyósülésről. Hétköznapi öltözéket viselt, de azt a drága hétköznapit. Göndör, vörös haja művészi rendezetlenségben volt feltűzve a feje búbján. Levette a hatalmas napszemüveget, felvillantva a rózsaszín, mosolygós ajkai felett szikrázó, zöld szemeit. – Tyler Purcell?

Megfogta a felé nyújtott kezet és viszonozva a mosolyt, megrázta. – Igen. Gretchen Hobbes?

– Az volnék. Örülök, hogy végre találkozunk.

– Hasonlóképp, Hobbes kisasszony. A Weiss Strande büszke, hogy vendégül láthatja önöket.

A nő mosolya ragyogóbb lett. A Heaven Sent menedzsere sokkal alacsonyabb volt, mint azt Tyler várta. Folyamatosan kapcsolatban voltak telefonon, hogy elrendezzék az eseményt és számtalan képet is látott már róla, de a lényéből áradó elevenségtől az ember azt hihette róla, hogy legalább száznyolcvan centi magas.

Megfordult, ahogy kinyílt a hátsó ajtó. Tyler követte a mozdulatot és kényszerítenie kellett magát, hogy vegyen levegőt, a járdára lépő Johnnie Heaven látványától.

Tyler meg tudta mondani, ha egy férfi vonzó, azt pedig senki – sem hetero- vagy homoszexuális – sem tagadhatta, hogy Johnnie Heaven, a Heaven Sent szólóénekese egyszerűen észbontó volt. Talán 4-5 centivel magasodott Tyler száznyolcvan centije fölé, de a kisugárzása legalább háromméteressé tette. A napszemüvegét a homlokára tolta, hogy hátrafogja az aranyba hajlótól a csokoládéig legalább hat árnyalatnyi színben pompázó haját. Fényes hullámokban futott végig a vállán és a széles mellkasán, majdnem a derekáig érve. Az arca maga volt a tökéletesség, erős és férfias, és még így is volt benne némi nőiességgel határos szépség, hogy a barna borosta kiütközött a szépen ívelt állkapcsán. Már feketébe hajló szemöldökök koronázták az álmatag, hipnotikus zöld szemeket. Hosszú nyaka feszes, izmos vállakban folytatódott, ami szépen kitöltötte a fekete Ramones pólóját. Kopott farmere karcsú csípőt ölelt körbe és vagy egy mérföld hosszan futott, mire elért a járdára lépő, acélbetétes bakancsáig.

Tyler szájában összefutott a nyál. Megdöbbent, de végül a reakcióját a külsejéről és vonzerejéről híres szupersztár jelenlétére adott normális reakcióként írta le. A látomás gyakorlott mosollyal nyújtotta a kezét. Gyönyörű, smaragd szín szemek keltették fel és ragaták meg Tyler figyelmét. Aztán egy angyal hangja – vagy egy csábító ördögé – szólt hozzá, lágy, dekadens hangon, ami lemezek millióit adta már el. – Johnnie Heaven.

Tyler elmosolyodott, és anélkül viszonozta a kézfogást, hogy odanézett volna. Nem tudott elszakadni a férfi bámulatos szemeitől. – Tudom, ki ön, uram.

Erős, bőrkeményedéses ujjak záródtak Tyler keze köré, aki próbált nem összerándulni a meleg érintés keltette elektromos bizsergéstől. – És te pedig…?

– Ó! Elnézést. Tyler Purcell vagyok, a Weiss Strand Hotel igazgatója.

– Örvendek a találkozásnak!

Tyler lenézett a kezeikre és figyelte, ahogy a hosszú ujjak lassan eleresztik.

Felpillantva egy másodpercre ismét elveszett azokban a csábító zöld szemekben. Szemekben, amelyek valahogy… éhesnek tűntek?

Nem, az nem lehet. A férfiból egyszerűen áradt a természetes érzékiség. Igen, ez az! Bízva abban, hogy nem vörösödött el, Tyler a csapat többi autóból előbukkanó tagja felé. Brent Rose, a szólógitáros ugyanolyan magas volt, mint Johnnie Heaven, de sokkal karcsúbb volt, szinte már soványnak mondható. Fényes, fekete tincsek keretezték a hosszú, mosolygós arcot, épp csak cirógatva a ferde metszésű állkapcsát. Szintén fekete szemei csillogtak, ahogy Darien Hughes-szal, a dobossal együtt nevetett. A csapat többi tagjánál alacsonyabb, százhatvanhét centi magas Dariennek egyenes, sötét aranyszín haja csapott, izmos vállakra hullott.

Őszinte barna szemeinek a sarka ráncba szaladt, ahogy nevetett. Az utolsó autóból pedig Lucas Sloan, a basszusgitáros szállt ki. Ahogy közeledett feléjük, cigarettára gyújtott, majd elegáns kezeit a farmere zsebébe csúsztatta. A felépítése hasonlított Johnnie-éra a finoman izmos alkatával, a macskaszerű kecsességével, és a háta közepéig hulló gazdag gesztenyebarna szín tincseivel. Titokzatos szemeire ereszkedő szemhéjával olyannak tűnt, mint akinek valami sötét titokzatosság jár a fejében.

Tyler végigállta a bemutatkozásokat és próbált nem úgy viselkedni, akár egy rajongó, ami valójában volt. Pár évvel idősebb volt a banda tagjainál, de abban a pillanatban úgy érezte magát, mint egy izgatott kamasz, aki megjátssza a felnőttet.

– Uraim, a Weiss nevében üdvözlöm önöket – mondta, miután elengedte Luc kezét. – Kérem, engedjék meg, hogy megmutassam a szobáikat.

Elkísérte a zenekart és Hobbes kisasszonyt a lifthez, Vincentre hagyva a testőrök és a csomagok irányítását. Út közben elmondta, hogy csak bizonyos kártyákkal lehet feljutni a huszadik emeletre, garantálva ezzel az együttes magánszféráját.

– Hány éves is vagy, Tyler? – kérdezte váratlanul Johnnie.

Tyler pislogott, jól begyakorolt beszédében űr támadt. Megfordult, hogy a rá fókuszáló, smaragd szemekbe nézzen.

– Johnnie! – kapkodott Gretchen levegő után.

Tyler felnevetett, amiről remélte, hogy nem hangzik idegesnek. – Minden oké. Huszonnyolc vagyok, Heaven úr. Miért?

Johnnie elvigyorodott. – Nem túl sűrűn találkozunk ilyen fiatal szálloda igazgatóval, aki ekkora szállodát vezet. Jó látni.

Tyler felnevetett. – Szinte egész életemben a Weiss-ben éltem. A családomé, szóval többé-kevésbbé a szállodavezetést megtanulva nőttem fel.

– Ez megmagyarázza – szólalt meg Luc, halk, doromboló hangon. Sötét szemei Tyler-t fixírozták, amitől Tyler szívverése kihagyott egy ütemet. – Mintha már milliószor elmondtad volna ezt a beszédet.

Tyler elpirult. Leginkább azért tért vissza a szokásos beszédéhez, mert az agya egyáltalán nem működött.

– Milyen menő! – kiáltott fel Darien, szinte már ugrándozva. – Egy szállodában élni? Biztos elképesztő.

Tyler lenyelte a torkát szorító gombócot és bólintott. Vajon Luc mélyen zengő hangja tette volna ezt vele? De miért? Szinte fellélegzett a megkönnyebbüléstől, amikor kinyílt a lift ajtaja.

Visszatérve a begyakorolt szövegéhez, folytatta. – Hat lakosztály van ezen a szinten – lépkedtek a keleties jellegű, szürke-fekete mintás szőnyegen. – Ha a szobák nem megfelelőek, természetesen tudunk másikat intézni – vezette a társaságot az egyik ajtó felé, majd átadta a kulcskártyákat, ismertette a kényelmi szolgáltatásokat, nevetett a beszólásokon és fogadta a szoba berendezésére vonatkozó dicséreteket. Jobb volt nem belegondolni, miért hagyta Johnnie Heavent utoljára. Részéről ez nem volt tudatos, hogy egy röpke időre kettesben maradjon a férfival, akiért rajongott. Büszke volt magára, hogy nem remegett a keze, ahogy becsúsztatta a kulcskártyát. – Ez lesz a szobája, Heaven úr.

Johnnie kivette a kezéből a kártyát, de nem lépett be a nyitott ajtón.

– Kérlek, szólíts Johnnie-nak. Az urazástól öregnek érzem magam.

Tyler kuncogott és remélte, hogy nem tűnt tőle ostobán kacarászó rajongónak. – Ez a tisztelet kifejezése, uram.

Johnnie rávigyorgott. – Igen, tudom, de csak két évvel vagy idősebb nálam. – Rákacsintott. – Rajta, próbáld meg!

– Oké. Johnnie.

– Látod? Nem is volt olyan nehéz. És felejtsd el az urat, ha már itt tartunk.

Johnnie belépett a szobába, Tyler viszont megállt az ajtóban és képtelen volt levenni a tekintetét a férfi ragadozószerű kecsességéről. Hogy éri el, hogy ez a lusta mászkálás ennyire szexisnek tűnjön? A férfi egy új területet felfedező pumára emlékeztette Tylert. Még meg is szaglászta a környezetét, először az üdvözlő ajándék csokoládét, majd a frissen vágott virágokat az asztalon.

Szexi? Ó, egek! A látomás megfordult és elkapta, hogy figyelik.

Tyler az öklét a szája elé téve köszörülte a torkát és elszakította a pillantását a férfiról. – Van még valami, amit hozhatok?

Johnnie ott állt, a kezében még tartotta az elhúzott sötétítő függönyt, amin beszűrődtek a sötét arany napsugarak. – Csak egy dolgot – a pillantása a tévés szekrényre tévedt. – Van PlayStation 2?

– Tessék?

– PlayStation 2. Tudod, játékkonzol?

– Ó, persze, tudom mi az. Nem a szobában nincs. De tudok szerezni, ha szeretnéd.

A Johnnie dús ajkain játszó vigyort rengeteg játékos magán viselte. Egy függő, akinek szüksége van a szerére. – Aha. Szerezz egyet és hozzá egy Final Fantasy 10-et.

Tyler nem bírta visszafogni a mosolyát. – Játszol? – Johnnie Heaven a kedvenc játékával játszik?!

– Megőrül érte.

Tyler nagyot ugrott, nem vette észre Gretchen Hobbes-t maga mellett. A nő az ajtókeretnek dőlt és kedvesen Johnnie-ra mosolygott. – Nem tudnád felfüggeszteni a mániádat néhány napra?

– Mi a fenéért? Már négy teljes nap telt el. Mindent el fogok felejteni!

– Máris PlayStation 2-ért könyörög?

Tyler megint ugrott egy nagyot, és hátrált két lépést, ahogy meghallotta Luc Sloan hangját a háta mögül. A magas basszusgitáros elfoglalta a Tyler által szabadon hagyott helyet Gretchen mellett és feje felett az ajtófélfába kapaszkodott. Pólója bő ujja visszacsúszott, felfedve ezzel a karja duzzadó izmait.

– Hát persze – csipkelődött Gretchen, és a nő hangja elég volt, hogy elterelje Tyler figyelmét Luc mellkasán megfeszülő pólójának látványáról.

– Ó, basszátok meg mindketten – morgott Johnnie, és ellépve az ablaktól a helyiséget kettéosztó kanapéhoz ment, ami a televízióval szemben állt, és a szórakoztató részleget választotta el a dolgozószoba területétől. – Most kezdtem egy új fejezetet és egy örökkévalóságig tartott megcsinálni. Nem akarok várni a turné végéig, hogy visszatérjek.

Tyler nem bírt magával. Tudnia kellett. – Melyik az?

Johnnie feltérdelt a kanapén és a támlának támaszkodva nézett rájuk. A vigyortól az arcán legalább tíz évvel tűnt fiatalabbnak, olyan volt, akár egy tomboló tinédzser. – Te játszol?

– Aha.

– Melyik jelenetnél jársz?

– Ó istenem! – nyögött fel Gretchen, finoman az ajtóhoz verve a fejét. – Csak még egy játékost ne!

– Ne is figyelj rá, Tyler – mondta Johnnie. – Melyik jelenet?

– Most jutottam túl a Mushroom rock-on.

– Ne szívass!

– Valójában pár napja volt.

– Nagyszerű! Akkor hozdd a PlayStation 2-t, aztán játssz velem!

Tyler szíve kihagyott egy ütemet. Játssz velem. Videojátékozni Johnnie Heavennel? Csak az álmaiban. – Ó, nem, én nem tudok…

– Miért nem?

– Dolgoznom kell.

– Egész este? Ugyan már, nagyfiú vagyok. Sokáig felmaradhatok. Te sem dolgozol egész éjjel, igaz?

– Uh, nem, de… – Tyler Gretchenre és Lucra pillantott, akik jól szórakoztak rajta.

– Nos, rendben – fordult vissza Johnnie felé, csak hogy lássa, ahogy áthajol a kanapé támláján, már-már veszélyesen közel, hogy felboruljon. – Azonban hétnél előbb nem tudom letenni a szolgálatot.

– Így is jó lesz. De előbb küldd fel a konzolt – ráncolta a homlokát.

– Rendben – mondta Tyler, aztán Gretchenhez fordult. – Szerezzek mindenkinek egyet?

A nő felnevetett, és legyintett az egyik gyűrűkkel tarkított kezével. – Jaj, nem. Johnnie az egyetlen játékos. A többiek jól ellesznek magukban.

Luc ezt megerősítendő, bólintott, és egy gesztenyebarna tincs csiklandozóan az arcába hullott, nem messze a telt, mosolygós szája sarkától. Nem volt az valami természeti törvény ellen való, hogy ilyen jóképű emberek egymás társaságában legyenek? Csupán attól, hogy Johnnie és Luc közelében volt, a szíve hevesen vágtatott. Ki kellett innen jutnia.

– Nos, rendben. Hagyom, hogy berendezkedjetek. Ha bármire szükségetek volna, Gretchennek megvan a közvetlen számom. Ne habozzatok hívni. Mi… – Ahogy a mosolygós arcokra nézett, aztán ártatlan képpel ő is elvigyorodott… – én nagy rajongó vagyok – ismerte be végül. – És rendkívül örülök, hogy itt vagytok.

13 Hozzászólás

  1. Jelszó kiküldve: 2022. május 17. 16.55

  2. Oh, többször is elolvastam Johnny külsejének leírását, az tuti,hogy a valóságban ilyen tökéletes pasi nincsen, sajnos. Na de Tyler nagyon jól fog járni vele, ha emlékeim nem csalnak, nem most olvastam már ezt törit. Ez a fandom a szexi zenészekkel nagyon jó lesz, alig várom már, hogy minden fiú sztoriját elolvashassam. Köszönöm a fordítást, feltöltést.

  3. Jelszó kiküldve: 2022. május 9. 17.25

  4. Igaz, hogy Tyler eddig is odavolt Heaven-ért , de még nem is sejti, hogy már itt megpecsételődött a sorsa! Tuti, hogy Heaven már itt kinézte magának, biztos vagyok benne! Közös játék… na persze :))))
    Nagyon várom a többi részt!

  5. Jelszó kiküldve: 2022. április 25.

  6. alanafowl says:

    Hmmm…. Tyler nekem már így az első fejezetben sem tűnik heterónak. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja feldolgozni a helyzetet. Jonny elég céltudatosnak tűnik, olyan aki tudja kit akar megszerezni 🙂

  7. Jelszó kiküldve: 2022. április 19.

  8. Ez igazán vérpezsdítő történet, ennyi jó pasi egy helyen! A közös játék szenvedély jó alap lehet egy love storyhoz. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

  9. Jelszó kiküldve: 2022. április 18.

  10. Csillagmano says:

    Ó, de jó, hogy feltetted ezt a történetet, most találtam rá! 🙂 Én ezzel kezdtem a “pályafutásomat” nálatok valamikor… Egyszerűen imádtam, emlékszem szabadságon voltam és egyhuzamban el is olvastam. A zenészekről szóló történetek mindig is a kedvenceim voltak. Az első részben pedig bizony van minden. Szomorúság és mosolygás is. Emlékeim szerint lesz itt más is… Szóval nagyon szeretném újból elolvasni ezt a nagyszerű írást. Köszönöm! 🙂

  11. Érdekesnek ígérkezik. Vajon Johnnienak bejön Tayler? Ha igen, Tayler mikor elcsábul el? 🤔…. majd kiderül.

  12. Jelszó kiküldve: 2022. április 17.

  13. miletta says:

    Szia! Régen olvastam a történetett akkor is tetszett. Kiváncsi vagyok Johnnie hogy fogja elcsábíatani Tylert. Elsőre Johnnie egy nagy gyereknek tünik de remélem hogy jó vége lesz.

Vélemény, hozzászólás?