Meleg regények/novellák írása és fordítása

Karácsonyi angyal – Szabadon olvasható

Prológus

1750. december

Alec lenézett az alatta elnyúló Temzére. A sima felszínén lévő fodrok a mélyén rejlő sötét nyugtalanságról, a pokoli áramlatok rejtett erejéről árulkodtak. Jégszilánkok formálódtak a London Bridge kőbástyái körül a hetek óta tartó fagyos hőmérséklet és a szénfüstös sötétség nyomában. A szilánkok olyanok voltak, akár a fogak és a folyó a tátott száj.

Hideg halála lenne – gondolta Alec. Azt bánta volna. Hát még a halálában sem fogadja egy meleg ölelés? Csakhogy a kétségbeesés nem vár tavaszig. A szívében rejlő fájdalom űzte, hogy tegye meg, amit ember csak tehet, hogy feledjen, most, ezen az éjen.

Megállt az egyik nyitott bemélyedésnél a hídon, amelynek balján a Nonsuch-ház, a jobb oldalán pedig egy hatszintes, félig felállványozott épület állt. A kezei a gyalogosokat a szabadtértől elválasztó, hósipkás fakorlátot szorongatták. Csúszós lenne felmászni a korlátra, de mit számít ez? Nem a leesés lenne a cél? Kinyújtotta a karjait és elrugaszkodott a földtől, és már készült átlendíteni a lábát.

Érted, William, teérted. Mindig, mindent érted!

– Alec!

A hang a háta mögül érkezett. Egy nő hangja volt, lágyan és édesen zengte körül az érdes felhangot, ahogy a nevét kimondta.

Mi az ördög?

Leereszkedett és megfordult. A háta mögött egy hölgy állt. A hold fényében arany színben ragyogott a köntös, amit a fehér bársony köpeny alatt viselt. A köpeny magas gallérja keretbe foglalta a lélegzetelállító arcot. Ő volt a leggyönyörűbb asszony, akit Alec valaha látott. A haja ki volt engedve, akár egy fiatal lányé és vörös-arany fürtök zuhataga hullott a nő derekáig. Az arca kortalan volt, keskeny orral és apró, de tökéletesen formált, rózsaszín ajkakkal. A szemei barnán ragyogtak.

Honnan jöhetett? Talán az egyik közeli épületből? De jól hallotta? A nő a keresztnevén szólította?

– Asszonyom?

– Nem szabad – szólalt meg komoly hangon. – Még hosszú és eredményes élet áll előtted, Alec Allston.

Ön kicsoda? – Udvariatlan kérdés volt, de igazán meg volt zavarodva.

– Az nem fontos, hogy én ki vagyok. Azonban könyörgöm neked, hogy hagyd most el ezt a hidat. – A szemei csintalanul ragyogtak. – A hétköznapi módon, ha kérhetem. A két lábadon és szárazon. Menj vissza az üzletedbe és térj nyugovóra. Ígérem, reggelre téged is elképeszt, hogy valaha is megfordult a fejedben ilyen meggondolatlan tett és hálás leszel, hogy megakadályoztak abban, hogy elérd a célod.

Alec most már biztos volt abban, hogy csak képzeli az egészet, mivel soha életében nem látta ezt a hölgyet. Ő mégis tudta a nevét és a szándékát, olyan közvetlen módon szólította meg, mintha csak régi barátok lettek volna. Megdörzsölte a szemét és körülnézett a havas tájon. A London Bridge azonban épp úgy festett, mint mindig. És valódinak érződött – az arcába maró szél, a jeges érzés az ujjaiban, ahogy levette a kesztyűjét, még a füst és az ale-áztatta vizelet szaga is a levegőben.

– Honnan ismer engem, hölgyem? Biztosan emlékeznék rá, ha találkoztunk volna.

A nő félrebiccentette a fejét és érdeklődéssel szemlélte. – Oly különös az, hogy ismerlek téged, az egyik legtehetségesebb ifjú művészt London városában?

A nő szavai több jót tettek, mint a figyelmeztetése. Elöntötte a büszkeség. – A munkáim. Igen, a munkáim. Ön igazán kedves.

– Nem vagyok kedves – felelte a nő félig felvont szemöldökkel. – Bosszús vagyok. Hogy fordulhat meg a fejedben, hogy oly sok kiváló darabot hagysz megformázatlanul? Hát ily keveset jelentenek neked azok a csodák, amelyeket a szíved megálmodott?

– Nem – suttogta. – Nem, természetesen… Azok…

Most elképzelte, mintha csak a műhelyében állt volna. Anyaggal bélelt doboz állt az óriási, karcokkal tele munkaasztalon. Abban vázlatokkal és lefirkált tervekkel teli lapok álltak egymásra halmozva. Azonban a ceruza gyorsabban járt, mint a véső. Oly sok látomás van, ami még arra vár, hogy életre keltse. Ha most meghalna, valószínűleg a tűzre vetnék őket, amikor valamelyik fivére vagy nővére miután megérkezett Yorkshire-ből rendelkezne a vagyona fölött. A rokonai mind szörnyen gyakorlatiasak voltak. Erre a gondolatra élesen mart belé a veszteség érzése. – Nem hagyhatok ennyi mindent befejezetlenül.

– Szerintem sem. Micsoda sértés lenne ez a te odaadó múzsáddal szemben – dorgálta gyengéden a nő. – Miért, mikor épp csak elkezdted a munkád. Milliónyi álmot kell még álmodnod.

Rés támadt a mellkasában. Úgy érezte, a munka hívja, a nő szavaitól ott nyomban, sóvárgás fogta el a szerszámai után. És mégis… a sötét, ólmos szívfájdalom is annyira valóságos volt.

– Csupán csak… – a szavai elhaltak és ismét lenézett a Temzére – sebes és jeges, feledést ígérő.

– Áruld el, miért vagy kétségbeesve? – kérte a nő.

Ő szótlanul ránézett. A nő arca nyílt volt, akár egy gyermeké. Ő azonban nem árulhatja el a titkait. Sohasem. Ha nem volt valóság, akkor a Mennyből jött. És ha a Mennyből jött, az igazsága meglehetősen gyorsan elüldözheti őt az undor hullámaival. De hát nem ez volt az, amit érdemelt?

– Szerettem valakit – kezdte sietősen. – Lényem minden porcikájával, szívem minden dobbanásával, tisztán és teljesen. És most… – nyelt egyet. – Most jegyben jár. – A nő higgadt arckifejezése nem rezdült.

Folytatta. – Igen nemes családból származó férfi, borzasztó nagy felelősségekkel. A jegyese egy nemes kisasszony. Nem szereti őt, nem úgy, ahogy engem. Mégis, túl jó ahhoz, hogy áltassa a nőt. Így hát végzett velem. Örökre. Nincs több levél vagy pillantás, vagy elsuttogott szavak. Teljesen elvágták a kötelékemet. És én… képtelen vagyok elviselni.

A nő aprót sóhajtott, amit alig hallott. Azonban áthúzta a számításait.

– Drága Alecem! – mondta türelmes hangon. – Amikor szeretsz, akkor a teljes lényeddel teszed. Ez csodálatra méltó. És mégsem látod a szeretet lényegét, függetlenül attól, hogy a vágyaid tárgya megérdemli-e ezt a szerelmet és attól, viszonozzák-e. A szerelem hatalmas erő ezen a világon. Mindent felemel körülötted és akár a gyertya lángja, megvilágítja és megváltoztatja azt, ami a körébe kerül. A jutalom pedig az érzés maga. Érted, amit mondok, Alec?

Úgy gondolta, hogy igen, és ez a megértés elszomorította. – Akkor hát ez a sorsom? Hogy szeressek másokat, de engem soha ne szeressenek? Hogy némán tűrjem a szerelem keserédes fájdalmát… örökre?

Sokkal inkább kijelentés volt ez, mint sem kérdés, és nem olyasmi, amit még ne tett volna fel magának. Végül is, így mondta William is. Egy olyan részrehajló ember, mint ő, csak a csatorna vagy a makulátlan oltár között választhat, és ő már elkötelezte magát az utóbbi mellett. Csakhogy, amin William és ő osztoztak, az tiszta és ártatlan volt, visszafogniuk magukat pedig olyan keservesen nehéz. És hogy még ennyit sem engedtek meg nekik… még ezt sem? Ez olyan kegyetlen volt.

A nő elmosolyodott. – Ez teljességgel rajtad áll, Alec. Azonban jól figyelj: semmit sem készítettek azzal a céllal, hogy ne használják. Most csak leld örömöd az életben, a munkádban, becsüld meg a múzsád és ápold a hatalmas tehetséget, amit kaptál. Ha képes vagy mindezt megtenni, ígérem neked, idővel rátalálsz a boldogságra, nagyobb boldogságra, mint azt most el tudnád képzelni.

– Igen, asszonyom! – felelte Alec anélkül, hogy odafigyelt volna a nő szavaira.

– Nagyon jó. December van. Térj haza, Alec. Menj vissza az üzletedbe. És ünnepeld ezt az időszakot. Ennek is megvan a maga jutalma.

A férfi végigmérte a folyót. – Jól van. Megpróbálom. Csak olyan rettenetesen fáj. Ez a szívet tépő fájdalom valaha…

Hátrapillantott a nőre, de ő már eltűnt. Meglepetten nézett balra majd jobbra a hídon. Késő volt, éjféli óra. Csak néhány italmérés volt még nyitva, de azok vendégei is odabent tanyáztak. Senki más nem volt a hídon, csak egy sántikáló vénember a távolban és egy hordót szimatoló kóbor kutya.

– Drága Isten! – mormolta Alec. – Az lehet. Biztos, hogy csak álmodtam az egészet – csípte meg az arcát, ami félig zsibbadt volt a hidegtől. Fájt. A korlátra tette a kezét, érezve a jéghideg havat. Nem álmodott.

Lassan derengő csodálkozás uralkodott el rajta, ahogy felfogta a találkozás jelentőségét. Mintha egy álomból ébredt volna. Tett néhány lépést minden irányba, tanulmányozva a köveket a lábai alatt. A hó csak gyéren fedte itt, de a saját lábnyomait is láthatta. Másé nem volt látható.

– Istenem! – mondta. – Istenem!

Lenézett a folyóra és felidézte, mit akart tenni. Az ég szerelmére, már azon volt, hogy átlépjen a határon.

– Az ég küldte őt hozzám – suttogta és elrebegett néhány hálaimát.

A szívfájdalom még mindig ott volt, súlyként nyomta a mellkasát, de most más érzésekkel harcolt. Meglepetés. Csodálkozás. Annak az érzése, hogy hihetetlenül áldott. Ki volt ő, hogy ilyen mennyei látogatást érdemelt? És aztán ott volt az a rettegés és rémület, amikor arra gondolt, hogy e pillanatban talán a jeges folyóban küzdene a levegőért vagy talán a híd alatti köveknek csapódna. Összerezzent. Ahogy a hölgy ígérte, többé már nem tudta elképzelni, hogy ilyen lépéseket tegyen. Az úr legyen azokkal a szerencsétlen lelkekkel, akik szintén megbánták, de már túl későn.

Maga köré kulcsolta a karjait és lesietett a hídról, nyugatra, Szent Jakab tér és az üzlete felé tartva, a gondolatai kavarogtak az új inspirációktól.

5 Hozzászólás

  1. Zsubogar says:

    Én már el is felejtettem, hogy volt ez az írás az olfalon. Ahogyan olvasom, dereng belőle valami de fogalmam sincs a folytatásról. Különös de ennek nagyon örülök. Olyan mint ha most olvasnám először, pedig nem… Nagyon tetszik az írás és a fordítás. Kiforrt az író stílusa és választékos a szókincse. Szeretném tovább olvadni és kérnék hozzá jelszavat. Köszönöm.

  2. Jelszó kiküldve: 2022. május 17. 17.16

  3. Charlotte says:

    Vadászgatom itt az olvasnivalót, ezt is olvastam korábban. Oscar Wilde pere és sorsa jutott eszembe. Nagyon jól ábrázolja az író a korszakot, amikor a szenteskedő “erkölcs” nevében életeket tettek tönkre 🙁 Jellemző a herceg aljas, gyáva, jellemtelen figurája is. Nem mintha a mostani vezetők különbek lennének. Olyan jó volt ebből az időből egy boldog történetet olvasni. Tüneményes ez a két érzékeny, bájos karakter.

  4. Jelszó kiküldve: 2022. március 15. 17.05

  5. miletta says:

    Szia! Hűha érdekesen indul, bár ugy gondolom hogy ebben a korban nem könnyű élni. Na de ha megtörténik a karácsonyi csoda kiváncsi vagyok miként fognak találkozni .

Vélemény, hozzászólás?