Meleg regények/novellák írása és fordítása

A zsoldos párja – Szabadon olvasható

Első fejezet

Silverlight rendszer, Vextonar bolygó

– A következő egy igazi gyöngyszem, nyájas közönségem! – A kikiáltó a színpad előtti hatalmas tömeghez fordult. Betonize-ember hibrid volt, vakítóan fehér, éles fogakkal. – Ez a kislány félig főrangú, félig alsóbbrendű.  Nem sűrűn láthattok ilyet a Vextonaron.

A tömeg nevetése és hangos éljenzése betöltötte a helyiséget. Az aukción már nyolc személyt eladtak és még fiatal volt a nap. Leti Ando összeszorította a fogait és kényelmetlenül toporgott. A lábszárán lévő vaskos gipsz miatt lassabb volt a szokásosnál, itt pedig túl sok volt az idegen és a mozgolódás. A saját szobájában akart lenni, és elolvasni az Ó-Föld új számát, melyet sikerült megkaparintania.

Draif együttérző pillantással nézett rá. Leti legjobb barátja, nem érezte magát sokkal jobban az aukciós házban, de ragaszkodott hozzá, hogy vele tartson.

– Tudtad, hogy ilyen lesz, Gazda – suttogta Draif. ­

Leti dühösen nézett a barátjára, monoklis szeme és felrepedt ajka tiltakozott az arckifejezése miatt. – Gyűlölöm, amikor így hívsz.

Draif halványan rámosolygott, sötét tekintettel figyelve a színpadot.

– Tudom. Mit gondolsz, miért csinálom? – A mosolya elhalt. – Ez ő, Leti.

Leti megriadt és megbotolva beleütközött néhány körülötte álló férfiba. A mellkasában dübörgő szívvel igyekezett figyelmen kívül hagyni a morgolódásokat. Monty a fejéről a vállára csúszott, Draif pedig megragadta a karját, hogy megtartsa az egyensúlyát. Egy ilyen alacsony és vékony férfihoz képest, Draif fogása erős és biztos volt, ami különösen jól jött, amikor Leti ügyetlensége feltámadt.

Leti kizárta a körülötte hallatszó morgolódást, tekintete a színpadra fókuszált. Odafönt egy szerényen öltözött nő állt. Karjaiban egy nyöszörgő, bebugyolált csomagot tartott.

– Eladó ez a kis hölgy – mondta a kikiáltó. – Az apja egy főrangú, az anyja, a férfi szeretője, egy alsóbbrendű asszony. A csecsemő névtelen, de kiváló lehetőségek vannak benne. Az anyja meghalt, az apja nem akar egy alsóbbrendű kölyköt, így nem lesz harc a tulajdonjogért, miután megvásárolták. Kezdjük a licitet 250-nel? Kapok érte 250-et?

Leti felsóhajtott és lehunyta a szemét. – Nem tudom elhinni, hogy apám eladja a saját gyerekét. Eleve gyűlölöm, hogy rabszolga kereskedelemmel foglalkozik, de a saját lányát?

– Igen, nos, úgy tűnt, hogy nem igazán tetszett neki tegnap este a véleményed, amikor ezt felhoztad. – Draif megragadta a kezét és megszorította. – Nem, mintha sok kifogásra lenne szüksége ahhoz, hogy szarrá verjen téged. Az a fenyegetése sokkal jobban aggaszt, hogy téged is elad.

Egyáltalán nem volt helyénvaló, hogy egy ágyas megfogja az ura kezét, de köztük soha nem volt semmi helyénvaló. Semmi sem volt normális abban, hogy egy főrangú nem szexel az ágyasával, egyáltalán nem úgy bánt vele, mint egy rabszolgával és végképp semmi sem volt normális egy demiszexuális ágyasban, akinek sebhelyes az arca és rohadt jók a harci képességei.

Tizenöt éves koruk óta Draif volt Leti legjobb barátja. Leti apja adta a fiának és ráparancsolt, hogy uralkodjon a „megtört” rabszolgán és bizonyítsa be, hogy férfi. Az arrogáns főrangú gyakran mondta a fiának, hogy olyan kövér és szánalmas, hogy senki sem akarja majd őt, főleg, hogy mindig csak a tanulmányaira és kutatásaira fordítja a figyelmét.

Lehet, hogy Leti egy tenyészhím, képes gyereket szülni, de az apja biztosította arról, hogy soha, senki nem ajánlja majd fel neki a lányát. És a szerelem? Az apja szerint, soha senki nem lesz képes szeretni őt, még a kevert fajú idegenek sem. Tenyészhímnek lenni azt jelentette, hogy a vére túl híg ahhoz, hogy kellően emberinek számítson. Túl sok Wello-vér folyt az őseiben. Az apja mindig Leti anyját hibáztatta ezért, de sosem szemtől szemben. Arrogáns barom volt, de nem hülye.

Az apja fejében egy ágyas garantálná, hogy Leti legalább a hálószobában férfi. Leti igyekezett minél kevesebbet panaszkodni. Draif bizonyult a legjobb dolognak, ami valaha történt vele. A kezdetektől hűséges bizalmasa és a legjobb barátja volt, hamarosan pedig az asszisztense, testőre és mindenese lett.

Ahol Leti a könyvein és a háziállatain kívül mindennel küszködött, ott Draif bármilyen képességet elsajátított, amit csak a fejébe vett. Ami pedig a legfontosabb: Leti Draifot szerette a legjobban, az összes galaxisban. A vérüket leszámítva, a testvére volt. A családja.

– 620 a sarokban lévő Drallnak. Kaphatok 630-at valakitől? 630?

– Az ügyvéded licitál? – suttogta Draif.

Leti a kommunikátorra nézett. – Igen. Folyamatosan felüllicitál minden ajánlatot. Pár perc múlva a miénk lesz.

– Leti, az apádnak ez nem fog tetszeni. Mit csinálunk? Nem rejtegethetjük a lakosztályodban, tizennyolc éves koráig. Gondolom, elhelyezhetnénk Wobble istállójában, de ki a fene akar egy ó-földi lámával élni? – Draif elhallgatott és végignézett a barátján. – Nos, téged leszámítva.

Leti elvigyorodott. – Amikor megszerzem, elviszed az űrkikötőbe. Beszélj Dottie-val. Felcsempész mindannyiunkat egy, a rendszerből kifelé tartó, véletlenszerű hajóra. Rögtön értesítenék az apámat, ha a saját útlevelünket használnák, tehát muszáj lesz fellopakodnunk. Amint kilépünk a Silverlight rendszerből, eltépem mindkettőtök szerződését. Mindketten szabadok lesztek. 

Draif erősen megszorította a kezét. A tekintetét levette a színpadról és hitetlenkedve, tágra nyílt szemekkel nézett rá. – Elhagyjuk a rendszert?

Leti felhorkant. – Az elmúlt tíz évben, több lehetőséget is adtam neked a távozásra, de nem mentél.

– Nem hagyhattalak magadra. Szeretlek – mondta habozás nélkül. – És mi lesz az állatseregleteddel?

Draif a Leti vállán boldogan elterülő vexali tarajos gőtére nézett.

– Monty nem okozna gondolt, de nem várhatod azt, hogy sikerül felcsempészned az összeset a hajóra és tudom, hogy nem hagyod el őket. – Draif megrázta a fejét. – És mi van a pénzzel? Hogyan éled túl? Én könnyen találok munkát, de te egy képzett történész vagy. Nem igazán nem dúskálsz a kreditekben. – Szünetet tartott és máris tervezgetni kezdett. – Elmehetek dolgozni, te pedig otthon maradhatsz és gondoskodhatsz a babáról. Jó lennél benne. Szereted. Ebben jó vagy és valójában ennyi kell. Kitalálhatjuk, hogy kell etetni és cserélni a pelenkáját.

– 1050! Kapok 1100-at? Valaki? 1100?

– Dottie biztosított, hogy minden rendben lesz. Kinézett egy drell teherhajót és, amíg mi itt beszélgetünk, felkerülnek az állatok, még Wobble is. – Leti ellenőrizte a kommunikátort, majd folytatta: – Ami a pénzt illeti, már régóta spórolok. Tényleg azt hitted, hogy elköltöttem az összes kreditet, amit apám havonta ad?

– Folyton panaszkodik, hogy kiüríted a zsebét, de azt hittem, hogy simán csak zsugori. Csak könyveket szoktál venni a tabletedre, ajándékokat nekem és dolgokat az állatoknak. Azt hiszem, a legdrágább dolog, amit valaha vettél az a tablet volt. Az Anchor pihenőrendszerből való, igaz? A rendszerünk komolyan el van maradva a technológia terén.

Leti bólintott.

– Általában nem használom fel, csak az összeg egynegyedét. És megtakarítottam a publikációmért kapott összegeket is. Ez ugyan nem sok, de nem azért lettem történész, hogy pénzt keressek vele. Soha nem gondoltam, hogy egyszer szükséges lesz. – Leti szomorúan elmosolyodott. – Kiváltságos főrangú vagyok, nemdebár?

Draif elengedte a kezét és megpaskolta a karját.

– Tilos az önbecsmérlés! Vagyunk, akik vagyunk, ezen nem változtathatunk. Főleg ezen a világon. Nem, mintha kasztot válthatnál és munkás lehetnél. Egyébként az istenek tudják, hogy senki sem érdemli meg, hogy kapcsolatban álljon a pszichopata apáddal és anyáddal. – Szomorúan mosolygott és fejével Leti törött bokája felé intett. – A szeretetük fájdalmas.

Draif aggódónak tűnt. – Te is bepakolsz és az én holmijaimat is elhozod?

– Természetesen! Melinda már nekilátott a csomagolásnak.

– Nem fogja figyelmeztetni az apádat?

Leti ismét ellenőrizte a kommunikátort. Minden a terv szerint haladt. – Nem. Ő beszélt rá tizenkét éves koromban, hogy kezdjem összespórolni a kreditjeimet. Amint elutazunk, elmegy a Rothwell-be és a lányával fog dolgozni.

– Rendben. – Úgy tűnt, Draif nem tudja abbahagyni a vigyorgást. – Komolyan ezt csináljuk?

– 1520 az úriembernek itt elől! Valaki 1600? 1600? Először. Másodszor. Eladva a kék kabátos úrnak!

Aggodalmai ellenére Leti elmosolyodott. – Igen. Komolyan ezt csináljuk.

***

Leti még jobban összekucorodott, amikor közeledő léptek hangját hallotta a láda felé, amelybe sikerült belekényszerítenie a legtöbb holmijával együtt saját magát, Biscuitot, Gravyt, Buttercup hercegnőt. Monty elücsörgött Leti fején. Kicsit zsúfolt volt, pedig nem pakolt be sok cuccot.

Leti alacsony volt, de ahogy arra az apja és az anyja is egyaránt szerettek rámutatni, volt egy kis úszógumija. Gravynak, a legnagyobb kutyájának is volt néhány plusz kilója. A vexali és ó-földi újfundlandi keverék sok helyet foglalt el mögötte, de nagyszerű, puha támaszt nyújtott.

Biscuit megbillent, tiltakozva Leti mozgolódása ellen. A kiskutya nyüsszögött Leti karjaiban és sikerült megnyalnia a férfi orrát: a kutya leheletétől a korlátozott levegőjük még kellemetlenebbé vált. Próbálta kiegyenesíteni a lábát, hogy enyhítsen fájó bokája lüktetésén. A táskái meglökték Buttercup hercegnő hordozóját, mire a sziszegését, füst kísérte. Határozottan zsúfolt.

– Miért nem maradhatunk tovább a bolygón? – tűnt ki egy női hang a mozgalmas űrkikötő zajából. Kellemetlenül közel volt a ládájához. – Elegem van abból, hogy életem minden másodpercében, ugyanazt a tizenkét átkozott embert látom.  Legalább megnézhetném az Új Remény Kaszinó táncosait.

Léptei megtorpantak Leti jobb oldalán. – Úgy hallottam hajlékonyak. Szükségem van hajlékonyságra, Alois.

Balról mély férfikacaj hangzott fel.

– Ebben az esetben, tegnap este el kellett volna menned. – Leti kihallotta az elégedettséget a férfi hangjából. – Hajlékonyak voltak. Nagyon hajlékonyak.

A láda felemelkedett és Leti szorosan magához ölelte Biscuitot, arcát a puha bundába simította. Ha elkapják őket… megsimogatta Biscuit hátát és Gravy oldalának dőlt. Remélte, hogy Draif és a többiek jól érzik magukat a saját ládájukban. El kellett hagyniuk a bolygót, de a fenébe is. Ez félelmetesebb volt, mint amire számított.

– Annyira utállak – mondta a nő. – Néhány felelőtlen bukóval ellentétben, tegnap éjjel őrségben voltam.

– Ugyan már, Cordy, ne légy mérges. Mindent megtettem, amit tudtam, hogy mindkettőnk nevében jól szórakozzam. – A férfi megint felnevetett, a láda pedig kiegyensúlyozatlanul jobbra dőlt. Gravy halkan felvakkantott, és Buttercup hercegnő megint sziszegett. Leti összegömbölyödött és magában hálát adott az űrkikötőnek, amiért ilyen hangos.

– Utállak Alois. Annyira utállak.

– A fenébe, ez a láda sokkal nehezebb, mint az előzőek voltak.

Leti szipogott. Az extra-úszógumija azért nem volt ennyire rossz.

– A hajlékony táncosok minden erődet elszívták – közölte a nő. – Férfi, a kemény férfi.

– Cordelia. Alois. Most már siessetek. – Új, női hang csendült fel messze a láda előtt. – A kapitány a következő egy órában fel akar szállni erről a túlzsúfolt szikláról.

– Úton vagyunk, hadnagy – válaszolt örömmel Alois.

Cordelia felnyögött, de felgyorsultak és nem sokkal később Leti ládája újra leereszkedett.

– Ez volt az utolsó? – kérdezte Alois.

– Nem, van még kettő. Őrült Dottie az utolsó pillanatban még három ládát hozzáadott. Azt mondta, hogy meglepetés a kapitánynak. A maradék kettőt is fel kell pakolni. – Felnyögött. – Soha, senkitől nem kapok meglepetést.

– Ne légy olyan morcos, Cordy. A kapitány majd odafigyel, hogy a következő állomáson legyen egy szabad estéd – válaszolt Alois. – Tudod, hogy mindig így tesz.

A két hang a lépésekkel együtt elhalkult. Leti gyorsan feltörte a láda tetejét és kikukucskált. A raktér megfelelő méretű volt, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy nagy drell teherhajó.  Mit művelt Dottie?

Leti nem volt biztos abban, melyik hajón vannak, de szó szerint több száz hajó volt az űrkikötőben, ami ma elhagyja Vextonart és kettő közülük rabszolgahajó volt.

Annak ellenére, hogy a főrangúak nem tolerálják a tiszta idegen fajokat sem, gyakran kötöttek ki rabszolgahajók, új fajokat hozva és eltávolítva a bolygóról a nemkívánatos, leginkább alsóbbrendű vextonariakat. Leti tudta, hogy ha elkapják vagy, ha a szülőbolygóján marad, a húga és Draif a hét vége előtt felkerülnek egy ilyen rabszolgahajóra. Valószínűleg ő is. Az apja dühös lenne Letire, amiért megvásárolta a húgát és elmenekült.

Újra kikandikált a ládából és gyorsan körbenézett. A hajó teste nem volt annyira masszív, mint a rabszolgahajóké. Megkönnyebbülés öntötte el. Nem tudta, milyen hajó lehet, de egyértelműen lehetne rosszabb is.

Leti nem látott senkit a hajótest saját térfelén, de tudta, hogy az idegenek hamarosan visszatérnek. A ládákat szépen sorba rakták és tökéletesen egyformán a padlóhoz és a falhoz rögzítették. Meglökte a bokáját, mire felkiáltott és foltokat látott maga előtt. Néhány könnycsepp is kicsordult lehunyt szemhéja mögül. Gravy lassan felült, megnyalta az arcát és halkan felvakkantott.

– Köszönöm, Gravy. Máris sokkal jobb – mondta Leti, fájdalommal teli hangon.

Mikor meghallotta a legénység két tagját a távolban beszélgetni, megijedt és gyorsan visszazárta a ládát. Leti felhasadt ajkába harapott és összegörnyedt.

Nem tudta megállni. Résnyire felnyitotta a fedelet, hogy láthassa azt a kettőt, ahogy közelednek. Közelebb simult Biscuithoz, Gravy pedig Leti mellé dugta a fejét, ő is a két idegent figyelte. Monty, Leti fejéről átkúszott a nagy kutyára és Gravy heves lihegése visszhangzott a közeli térben.

– A kapitány miért marad minden alkalommal csak két napot a kikötőben? Talán nem kellene ilyen sűrűn megállnunk, ha valahol kikötne legalább egy hétre, hogy elintézzük az ellátmányt és az ügyfeleket – mondta Cordelia.

– Tényleg kérdezned kell? – nevetett fel újra Alois. Letinek el kellett ismernie, hogy a férfi szépen nevetett.

A két idegen a látóterébe került. Cordelia alacsony, fekete páncélba öltözött szőke nő volt. Arckifejezése azonban ellentmondott a méretének. Szürke szemei, akár az acél, álla határozott. Észrevette hegyes füleit, melyek kikandikáltak a hajából. Ahogy gondolta, nem teljesen ember.

A másik, Alois, jóképű ördög volt, valójában egy Dedril. Leti elmosolyodott saját belső viccelődésére, majd halkan felsóhajtott. Csinos arcú, több mint 180 centi magas, jó testfelépítésű férfi volt, anélkül, hogy túlzottan izmos lenne. Sötétvörös pikkelysor kúszott ki páncélja alól és végigfutott csinos arca mindkét oldalán. A pikkelyek szép kontrasztot mutattak világos barackszínű bőrével. A Dedril meleg, barna szemeiben huncutság táncolt, ahogy segített a barátjának rögzíteni a két utolsó ládát.

Az egyik Draifot, Leti húgát, két macskát, egy Druffle-gyűjteményt és még több holmit rejtett. A másikban Wobble, Pork Chop, Hector, és Speckles kisasszony volt. Szerencsére mindkét ládában csend volt. Dottie benyugtatózta Wobble-t és a többieket a ládájukban. Azt mondta, meggyőződik afelől, hogy kényelmesen legyenek, sok levegővel. Ez nem enyhített a bűntudatán. Új otthonokat kellett volna találnia nekik, ahelyett, hogy magával hozza az állatait, de túlságosan szerette őket ahhoz, hogy hátra hagyja őket.

Cordelia sóhaja újra odavonzotta Leti figyelmét.

– Igen, igen. Hackett kapitány, nagy, gonosz, zsoldos kapitány. A legvadabb az egész környéken. Átrepül a galaxison, harcol a lehetetlen ellen, gazdagságot és dicsőséget szerezve a Charybdis állomásnak. Nem kell pihennie, ő maga az erőszak és halál… bla, bla, bla. – Unottnak hangzott.

Leti, szorosan a mellkasához ölelte Biscuitot és remegni kezdett.

Alois hátravetett fejjel kezdett hahotázni. – Ó, istenek, a kapitány annyira gyűlöli ezeket a bulvárhíreket.

Cordelia a homlokát ráncolta. – Nos, akkor nem kellene bebizonyítania, hogy igazuk van. Több időt kellene otthon töltenünk, a veszélyes küldetések és rövid pihenők helyett. Igazi életre vágyom. Talán találkozni valakivel.

Becsatolták az utolsó ládát és megfordultak, hogy elmenjenek. Alois átvetette a karját barátja vállán.

– Egy nap eljutunk oda, Cordy. Élvezd a gyors életet, amíg még megteheted.

Lépéseik megint elhalkultak, a raktér ajtaja pedig lecsukódott mögöttük, ezzel elvágva őket a zajos őrkikötőtől, megpecsételve a sorsukat. Leti ezt jól elcseszte. Ez nem egy rabszolgahajó volt, hanem a galaxis egyik legfélelmetesebb zsoldosainak tulajdona. Nem hitte, hogy a hírhedt Hackett kapitány jó néven veszi majd, hogy néhány potyautasa akadt.

 

5 Hozzászólás

  1. Sziasztok!
    Fú ez nagyon-nagyon jónak ígérkezik, arról nem is beszélve, hogy egy sorozat része, ami azt jelenti, hogy lesz több ehhez hasonló.
    Így az első fejezet után azt kell, hogy mondjam, nagyon bejövősnek tűnik. Az eddig megismert szereplők szimpatikusak (egyet-kettőt kivéve).
    Külön köszönet a Kék vigasz érdekességekért. Sok mindent sikerült megtudni, és, ha a későbbiekben valami nem világos vissza tudok menni megnézni.
    Köszi, hogy olvashattam! 🙂

  2. Nagy bátorság kell belevágni így az ismeretlenbe. Ám kockáztat szerettei és a saját érdekében is. Meddig maradna ő is szabad? Kalandra fel!

  3. Olvastam a második fejezetet is a régi oldalon. De igazán nem lettem okosabb attól sem. Ám most még itt tartunk;
    Ez a sok név, nem tudni az állatokat. Őszintén szólva, arra vagyok kíváncsi, hogy az eszetlen Leti miért vitte ezt a sok állatot magával. Hiszen, vakon repül. Inkább tűnik meggondolatlan cselekedetnek, mint átgondolt stratégiának. Annyi jön le a sztoriból, hogy a kövér srácnak menekülnie kell a brutális apjától. Ne tudjuk meg, miért szidja, veri.
    Sikeresen feljutottak a hajóra, de ez inkább tűnt hazárdírozásnak, mint megtervezett úti célnak.
    Hirtelen ennyi, ami eszembe jut…

    1. Szia Rami!

      Akkor, ha nem bánod elmagyarázok pár dolgot, amit nem értettél. (Amit meg én nem értek, hogy nem lehetett érteni.)

      Sok név: annyira nem vészes, hogy ne lehessen megjegyezni. Főleg, hogy mindenki különleges a maga módján.

      Állatok: minden állatról le van írva már az első fejezetben, hogy ki kicsoda. Kutya, macska, malac, sárkány, gőte, láma. És azért kell őket magával vinni, mert 1. ha nekiáll helyet keresni nekik, lebuknak 2. ha ott hagyja őket, az apja bosszúból megöli őket 3. Leti szereti az állatait, ahogy szereti Draifot és a húgát. Nem hagyja hátra a szeretteit.

      Leti: ha elolvasod még egyszer, rájössz, hogy Leti se nem esztelen, se nem kövér. Van egy kis plusz rajta, de attól még nem kövér.
      Már az első fejezetben ott van, hogy Leti 12 éves kora óta tudatosan gyűjti a pénzt, hogy vész esetén legyen tőkéje. Draifot már többször is el akarta engedni – ez is ott van leírva az első fejezetben -, de Draif pedig Leti mellett tart ki, mert szereti.
      Az pedig szintén kiderült, hogy Letit az apja miért kezeli szemétként: mivel nem tisztavérű ember.
      A Vextonar egy faji megkülönböztetésen alapuló rabszolgatartó társadalom – ezért menekülnek onnan Letiék, mikor az apja rabszolgának akarja eladni a saját lányát.
      Az út olyan szempontból meg van tervezve, hogy Dottie-val minden le lett beszélve. A Vextonaron kívül rengeteg olyan bolygó és állomás van, ahol tisztelettel bánnak mindenkivel és jó ott élni. Ilyen pl. a Charybdis állomás, ahova most tartanak. Dottie nagyon jól tudta, mit csinált, amikor erre a hajóra tette Letiéket.

      Tehát a lényeg: itt nem arról van szó, hogy egy elkényeztetett úri fiú gondolt egyet és kiragadva a húgát, a barátját és az állatait csak úgy útra kerekedett. Leti nem buta, sőt nagyon is okos és gondoskodó. És ezt már az első fejezet alapján meg lehet mondani. Ha az ember figyelmesen olvas.

  4. Olvastam az első fejezetet és még mindig úgy gondolom hogy izgalmasnak igérkezik. Leti elég nagy fába vágta a fejszéjét a szökésszel. Kiváncsi leszek a hajó legénysége hogy fog rájuk reagálni, ha lebuknak. Köszönöm a fejezetet.

Vélemény, hozzászólás?