Meleg regények/novellák írása és fordítása

A megbízatás – Szabadon olvasható

Első fejezet

A ’80–as évek eleje

– Hozzá kell majd szokni – Sean O’Brian nyomozó levágódott a hatalmas, királyi méretű baldachinos ágyra és kezével végigsimított a legközelebbi, mesterien megmunkált oszlopon. –Nem semmi luxus – mormolta.

– Ahhoz, hogy egy ágyban fogunk aludni vagy ahhoz, hogy te leszel a „fiúkám”?

Nicholas Valenti nyomozó, aki már hat éve volt O’Brian társa, rávigyorgott a kisebb termetű férfira, majd folytatta ruhái bepakolását az ágyhoz passzoló tölgyfakomód fiókjaiba. Amint beléptek a szobába, O’Brian letudta a dolgot annyival, hogy az összes cuccát behajigálta a két felső fiókba.

Általában, pont O’Brian volt a rendszeretőbb, Valenti pedig mindent szétdobált, de a magasabb férfinak most le kellett foglalnia a kezeit. És, ha már szóba került O’Brian gyors kicsomagolása, úgy tűnt neki egyáltalán nem volt rá szüksége – nos, az utóbbi időben nem ez volt az első, társára nem jellemző dolog. Már maga a tény bizonyítja ezt, hogy kipakolják a csomagjaikat a RamJackben.. 

– Mindkettőhöz – válaszolt tömören O’Brian. – Még mindig nem értem, miért nekem kell lennem a te fiúcskádnak. Miért nem lehetek én az apuci?1 Elég férfias vagyok hozzá.

Valenti felsóhajtott. Megint ugyanaz. Kezdte úgy érezni, hogy O’Brian csak az ő bosszantására nyafog a szerepfelosztásukon. A társa szája sarkában feltűnő apró mosoly arról tanúskodott, hogy nagy valószínűséggel igaza van.

– Megegyeztünk, hogy te leszel a fiú, mert kicsi, édes és szőrös vagy, mint egy szőke játékmackó, emlékszel? – A válla felett visszanézett és rávigyorgott O’Brianre, aki közben háttal elterült az ágyon, hogy kiélvezze a plüss matracot.

Valenti tudta, hogy társa utálta, ha szóba került világos megjelenése és kis termete. O’Brian a maga százhetven centijével nem volt éppen alacsony, de igazán magasnak sem lehetett mondani, főleg összehasonlítva Valenti száznyolcvanöt centijével. – És jobban rázod a segged – tette hozzá Valenti.

– Ebben igazad van – vigyorgott vissza O’Brian és nem volt hajlandó bekapni a csalit. A nevetés a vöröses-szőke szempillákkal övezett, tengerzöld szemeiben is felcsillant. – Igen tudom, hogy édes vagyok és el fogom játszani a fiúdat Csak azt ne várd el tőlem, hogy leszopjalak, rendben?

– Azt hiszem, nyugodtan megígérhetem, hogy ilyesmi nem fog megtörténni – válaszolt szárazon Valenti. Azonban társa szavaitól feszült lett. – Mindenesetre – folytatta, próbálva kiverni a fejéből O’Brian szavait és a maradék zoknikat a fiókba pakolni. – Harris kapitány azt mondta nekünk, hogy fedett munka lesz, nem pedig takaró alatti.

– Igen, igen. Tudom. Emlékeztess már, miért is kaptunk ilyen szívatós megbízatást – morgott O’Brian. Hasra fordult az ágyon úgy, hogy a komód feletti tükörben láthassa a társát. – Á, igen… mert a drogosztály egyik ügynöke sem – akiknek amúgy ez lenne a munkája –, érezte magát elég kényelmesen ahhoz, hogy eljátssza a „meleget”. De úgy tűnik, mi igen.

– El kell ismerned, O’Brian, hogy mi nem borulunk ki, mikor véletlenül megérintjük egymást, nem úgy, mint a legtöbb férfi. – Valenti azon kapta magát, hogy a tükörben azt figyeli, a szűk farmer, miként feszül társa kemény fenekén és muszáj volt gyorsan a komódra néznie, amit olyan pedánsan igyekezett megtölteni.

– Ez azért van, mert vagyunk annyira férfiak, hogy nem kell ilyesmi miatt aggódnunk. Biztosak vagyunk a férfiasságunkban, corazón. Muy macho2 – válaszolt elégedetten O’Brian.

Ez amolyan privát vicc volt közöttük, hogy az ír O’Brian jobban tudott spanyolul, mint a társa. Valenti egyetlen szót sem tudott ezen a nyelven, pedig fekete hajával, barna szemével és természetes barnaságával teljes kolumbiai örökségét felvonultatta. Temperamentum és származás tekintetében inkább volt WASP3, mint latino.

– Egen, egyszerű bikák vagyunk, rendben – felelt zavartan Valenti még mindig pakolászva. – Szeretném, ha nem neveznél így, Sean.

O’Brian mindig is vonzódott az őrült becenevekhez és amikor Valenti nagymamája látogatóban volt a családjánál, ellopta tőle a gyengéd corazón becézést, ami azt jelentette, hogy „szív”.

Abuelita4 volt Valenti családjának egyetlen tagja, aki megőrizte etnikai identitását, mikor szülei Dél-Bronxból, Hamptonba költöztek, mikor Valenti apja karrierje felívelt. Valenti akkor még csak hároméves volt és feltörekvő apja ragaszkodott ahhoz, hogy az új házukban csak angolul beszéljenek.

Szóval néhány alapvető kifejezésen és nagymamája kedveskedő szavain kívül, Valenti egyáltalán nem tudott spanyolul. O’Brian viszont igen, pedig nem is tanult spanyolul, azonban istenáldotta tehetsége volt a nyelvekhez.

– Hogyhogy, corazón? Tudom, hogy imádod, Valenti. És amúgy is mitől félsz? Attól, hogy az emberek rosszat gondolnak majd rólunk? Itt pont ez a lényeg, nem? – O’Brian zengő tenor hangján felnevetett, ami mindig megvezette az embereket, akik azt hitték, hogy gyönyörűen tudott énekelni. Valenti azonban tudta az igazat – lehet, hogy a társának jó nyelvérzéke volt, azonban, ha zenéről volt szó, akkor botfülű volt.

– Sohasem kellett volna elmondanom, hogy utálom ezt a becézést – mordult fel Valenti, továbbra is kerülve, hogy belenézzen a tükörbe. Őszintén megmondva, fogalma se volt arról, hogy volt képes O’Brian ilyen farmert hordani. Olyan szorosan ölelte körbe kerek, feszes fenekét, hogy attól mindig olyan érzése volt, hogy azonnal felrobban – pont így érezte magát Valenti az utóbbi időkben a barátja mellett. És mivel ő és O’Brian szinte mindig együtt voltak, ez hatalmas gondot jelentett.

– Kössünk üzletet: megígérem, hogy nem foglak úgy hívni, ahogy a te abuelitád, ha befejezd végre a kicsomagolást. Szeretnék kicsit szétnézni… elegánsnak tűnik a hely – ült fel O’Brian az ágyon.

– Szinte végeztem. Alig tudod kivárni, hogy egy kicsit megriszálhasd a hátsód, igaz partner? – válaszolt Valenti, igyekezve visszatérni a köztük megszokott viccelődéshez. Megkockáztatott egy pillantást a tükörbe és meglátta a másik aggódó tekintetét.

– Hiszen tudod, kincsem, szexis vagyok – O’Brian leugrott az ágyról és tett néhány rögtönzött lépést, kerek fenekét rázva Valenti és a több ezer láthatatlan rajongó előtt.

Valenti tettetett ingerültséggel rázta meg a fejét. Azóta, hogy fél éve O’Briant majdnem végzetes támadás érte, ez volt az első igazán nagy ügyük és a férfi most olyan volt, akár egy izgatott energiagömb.

– Tünés – mordult fel, rácsapva O’Brian hátára egy összehajtogatott trikóval. – Nézz szét egy pillanatra és hagyj békén, míg befejezem a kicsomagolást. Találkozunk később, de addig is tartsd magad távol a bajtól.

– Biztos vagy abban, hogy meg akarod kockáztatni, hogy valamilyen medvepapa elkapja a szűz fenekemet, amikor nem vagy ott, hogy megvédj? – O’Brian elvigyorodott és megrebegtette meglepően hosszú szempilláit. Levette a bőrkabátját és megmutatta ismerős szőrös mellkasát, amit szűk fehér póló fedett.

Twonnie, a homo viselkedési tanácsadójuk, igyekezett meggyőzni O’Briant, hogy gyantáztasson, állítva, hogy a melegek többsége, főleg a fiatalok, nincsenek oda az ilyen sok testszőrzetért. O’Brian határozottan megtagadta. Valenti titokban örült a dolognak – társa nem lenne ugyanaz az erőteljes vörös-arany szőrzet nélkül izmos mellkasán.

O’Biran elkezdte a tükörben nézegetni magát, továbbra is a rajongói felé pózolva. – Kicsi, szexis twinkie vagyok.  – A szűk rugalmas farmer kellemesen körbeölelte a fenekét és kihangsúlyozta a farkát, mely kidagadt az anyagon keresztül.

Valenti felnyögött és tettetett undorral forgatta a szemét, pedig magában egyetértett, már ami a társa testét illette. – Elhúznál végre? – rázta meg gúnyosan a fejét. – Megőrjítesz a kirívó szexualitásoddal.

Az igazat megvallva félig kemény volt attól, ahogy azt figyelte, barátja miként rázza magát kihívóan, de folytatta a köztük megszokott csipkelődést és bízott abban, hogy O’Brian nem veszi észre a dolgot. Meg aztán semmi esély sem volt arra, hogy a társa a farkát fixírozza. O’Briannek nem voltak ilyen hajlamai, nem számított, mit akart Valenti.

– Már megyek is – O’Brian a válla felett küldött neki egy utolsó vigyort, majd szándékos seggriszálással az ajtóhoz sétált. – De hiányozni fogok, mikor már nem leszek itt.

– Igeeen, körülbelül, mint egy pattanás a seggemen – válaszolt Valenti halkan, és úgy tett, mintha a zoknijával a társát akarta volna megdobni. O’Brian lehajolt és gyorsan eltűnt az ajtó mögött, hogy a következő pillanatban megint megjelenjen és a fejével behajoljon. – Viszlát később… apuci. – A zokni az ajtót találta el, mikor színpadias gesztussal bezárta és Valenti hallotta, ahogy nevetve végigsétál az üdülő luxus folyosóján.

Valenti lehunyt szemmel lehuppant az ágyra és karjaival átölelte magát. Rossz érzései voltak ezzel a feladattal kapcsolatban. Egy érzés, ami azt súgta neki, hogy örökre megváltoztatja majd a kapcsolatukat. Újra eltűnődött azon, hogy is sikerült rávenni őt és O’Briant egy titkos küldetésre ezen a híres, meleg üdülőhelyen?…

Gondolatban visszatért Harris kapitány irodájába, az egy héttel korábban történt eseményekhez…


1) Daddy – apuci, Twink(y) – fiú(fiúcska)

2) corazón: szív/szívem Muy macho – nagyon macsó, nagyon férfias (spanyol)

3) White Anglo-Saxon Protestant: fehér angolszász protestáns

4) Abuelita – nagyi


5 Hozzászólás

  1. Huncut Sean, szegény Valenti…
    Lesz még kalandjuk bőven.
    És jól érzi Valenti…

  2. Szeretem ezt a történetet! Imádom a könnyed viccelödéseiket. Én már olvastam . Tudom mit tartogat nekik a jövő. Egyik kedvenc párosom! Várom a folytatást, hogy újra tudjam olvani! Köszönöm szépen!❤️

  3. Istenem, Sean! Hiányoztál, mi corazon 😀 Köszönöm, hogy visszakaphattam, Fairy! Annyira csintalan, mindig megsajnálom szegény Vanlentit, hogy neki kell kordában tartani 😛

  4. Hát nincs könnyű dolguk a fiúknak főleg Valentinek aki már érez valamit a társa iránt és hogy O’Brian mikor fog rájönni hogy mit érez a társa iránta. Köszi a fejezetet.

  5. Azt hiszem újabb kedvenc történet a láthatáron. Ahogy viccelődnek, meg ugratják egymást, mire kiderül végül egymás előtt is, hogy több van a kapcsolatukban, mint két jó barát, vagy kolléga kapcsolatában. Izgalmas sztori 🙂

Vélemény, hozzászólás?